Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-10-27 / 43. szám - Surányi Miklós: A nyestbundás asszony

melet és ötszobás lakása, második emelet, perzsa szőnyegekkel, e­­züsttel, régiségek­kel, szobalányok­kal. gépkocsival és mindennel, a­­mi a gazdagság­hoz hozzátarto­zik. Sohasem be­szélt vele anya­giakról, de ez szükségtelen is, mert ott szín­arany minden minden, az üzlet, az asszony, a szépség, az ész, a pompa, a jólét, minden szina­­rany, sőt drága­kő, szinarany ke­retben, sőt brilli­­áns platina fogla­latban, ez meg­látszik rajta az első pillanatban, megérzik a föld­szint, első és má­sodik emelet (sza­gán s az özvegy olyan szép, édes, szerény, szerel­mes és odaadó s a pihék olyan el­lenállhatatlan báj­jal röpködnek a nyakán. A feketekabá­tos, fehérbaju­­szos, rózsásaricu öreg ur jobbsze­mén monokli csil­logott, ami kicsit hetykévé, de ba­rátságossá és vi­dámmá tette. A szive hevesen do­bogott és idegei­ben szerelmes sóvárgás bizsergett és fütyörészni kezdett, de csak befelé, magában, senki sem vette észre, mert sem a lépéseit- nem gyorsította, sem a szeme nem csillogott job­ban, csak ment-ment előkelő nyugalommal az Egyetem­­ucca felé. Az Egyetem-uccai templom tornyán megnézte, hány óra van. Pont hét. Ilyenkor a nyestprémes özvegy pár pil­lanatra bekukkant a földszinti üzletbe, mint mikor a tá­bornok szemlét akar tartani a csapatok, a kaszárnyái rend, a konyha, az őrség és a fegyvertár fölött. A nyestbundás hölgy ott lesz, azután elmennek valahová sétálni, vagy gépkocsira üilnek, vagy benéznek az Operába... erre ment el az öreg ur minden kis pénze, két hónap blatt egy egész kis vagyon úszott el észrevétlenül s ezért nem tud „be­társulni“ ia nyestprémes özvegy üzleti vállalataiba. Nincs pénze betársulni, de van neve és rangja és a nyestprémes hölgy vagyonával megaranyozza a maga pénztelen, de rangos uraságát. Az özvegy szereti őt — szereti? — -ezt a mai fiatalok meg sem értik már, a modern ember csak sze­Két fantasztikus toalet a mexiko-city-i divatbemutatón. retkezést vagy érdeket, önzést, számítást ismer — az özvegy még nem vágatta le a haját s a nyakán édes kis pihék re­megnek a legki­sebb leheletre s a szive tele van i­­mádattal és oda­adással. — Ma megkér­dezem tőle, hogy akar-e a felesé gém lenni? — gondolta magá­ban ujjongva, de nem vette észre senki, mert egyet­len arcizma sem rándult meg, any­­nyira tudott ma­gán uralkodni. Odaért laz E- gyetem-uicca ötö­dik szám elé, de nem hitt a sze­mének. Máskor vakító fényárban úszott az ucca az üzlet villamos­fényszórói, rek­­lámlámpái és ki­világított kiraka­tai előtt, most csiak a kivilágítás néhány kiégett körtéje erőlkö­dött, hogy átszü­­rödjék a sötétsé­gen. — Mi ez? Már bezártak? Vagy elnéztem az órát? A toronyban a­­zonban hetet mu­tatott a kismuta­tó. Meg is kon­­dult az óra és a harangjáték alatt pontosan kiolvasta: egy, kettő... öt, hat, hét... Még a zsebóráját is megnézte, ott is csak hét óra volt. Felsietett az első emeletre. Az iroda zárva. A második emeleten beeresztették. A szobalány sirt. — Mi történt? A szobalány elmondta, hogy a nagyságos asszony ideggörcsökben ifetreng a nyugágyon. Nem is tudja, sza­bad-e bejelenteni a kamarás urat. — Próbálja meg! — kérlelte a rózsásarcu öreg gaval­lér és bankjegyet csúsztatott a szobalány kezébe. Utolsó bankjegye volt és nem lehetetlen, hogy holnap már nincs mit ennie. Megborzongott, de a szobalány nem vette ész­re. Itt valami szörnyű szerencsétlenség történhetett. Beeresztették. Az özvegy a nyugágyon feküdt és nya­kán — szép, erős, büszke, gömbölyű nyakán — megcsil­lantak a barna pihék, mert ia villanyfény egyenesen oda­­világitott. — Mi történt?

Next

/
Oldalképek
Tartalom