Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-10-13 / 41. szám - Vaszary Gábor: Párisi pletyka
sóinak utolsó fejezete, ez a háborús irodalom ... Nálunk is kapkodják... Ennek örülni kell... S mégis ... Aki kinn volt, tudja, aki ezt megélte, az... Hogy ebből a regénytémából valaki milliókat vágjon zsebre, mint Bar busse, vagy Monsieur Remarque ... Én úgy képzelem el, hogy a pénzt, amit ilyen „témá“-val keres az ember, szét is lehetne osztani a háború nyomorultjai között... tudja, a reszketősök, meg akiknek nincsen se kezük, se lábuk... Ez a kései hadinyereség ... Látom, nem ért meg... Én nem a könyv ellen beszélek, a könyv jó és szükséges ... Csak éppen k er es n i vele ... Egy kis mozdulatot tett. — ön csakugyan szigorú — mondtam. — A könyv kegyetlenül jóhiszemű. Aki irta, szegény ember volt... Nem spekulált vele, leírta, ezt a szörnyűséges élményt, mit' Írhatott mást? S az, ha keresett vele, végre is nem bűn, irodalmi munkával kereste, nem tehet róla ... Izé ... Értem én, amit ön mond, de nem igazságos, ne vegye rossznéven ... Nyugodtan néz föl: — Lehet, hogy nem vagyok igazságos. Nagyon nehéz eldönteni, hol az igazság ilyesmiben? Azt hiszem, ez nem annyira igazság kérdése, mint inkább Ízlés kérdése, szív és gyomor kérdése... Nekem nem fáj, hogy ez az iró milliókat keresett az é n szenvedéseimmel ... sokan vannak ilyenek ... Csak, megfordítva, látja, ez valami groteszk folytatása annak a „háborús“ irodalomnak, annak a másiknak, amivel uszítottak minket annakidején, ezek a toldás szajhák, haditudósítók, érdemrendes lelkesítők és vágóhid-idillekkel buzdító feuilletonisták. Biztos maguknál is... Az, hogy Remarque szándékai becsületesek ... Barbusse szándékai is becsületesek voltak... Ez Ízlés kérdése, az egész. El tudom képzelni, hogy valaki kényszerítő szükségét érzi egy ilyen könyv megírásának... De aztán képeslap és mildiák és szerződések és biztos filmjog is, és a szerző hajfürtje és autó grammja ... Szóval, ahogy az már lenni szokott... Ebből az alkalomból... Kis mozdulat. Újabb bleu. Hallgatunk. Egy kissé meg vagyok rendülve, mert ez az ember pontosabban mondta el azt, ami feszélyező a Remarque-sikerek körül van, mint ahogy be mertem magamnak vallani. Nem tehet róla, persze, hogy nem tehet róla. Csak éppen, van itt valami... Néhány nap előtt Berlinben jártam, s eszembe jut egy kis interjú Remarque-al, abból, az alkalomból, hogy az „lm Westen níchts Neues“ filmjogát eladta ... Színes cikk volt, éppen aláírják a szerződést, Remarque és a filmvállalat igazgatói, s az újságíró leírja, hogy hozzák a Deutsche Bank huszonötezer dolláros csekkét a fiatal mesternek, s a fiatal mester nyilatkozik világsikerű müve filmváltozatáról, s az újságíró megkérdi, hogy a mester személyesen rendezi-e majd a fűmet? Mire Remarque: „Nem ... Beszélő film lesz... A rendezés kitűnő kezekben van, tudja, Biró Lajos ... Én majd csak egy-két ötletet adok ...“ S most, szórul-szóra: „Például azt szeretném, ha a halálba masírozó katonák távolodó lépteit az anyák sírása kisérné, aláfestésül... Ez nagyon jó effektus.“ Na igen, ez nagyon jó effektus. Esetleg külön kétezer dollár a mesternek. Mindez ne szóljon Remarque könyve ellen. Nem akartam mást, csak feljegyezni egy tucat-olvasó megjegyzését, nem is a könyvről, hanem arról, ami körülötte van, — egy tucatolvasó megjegyzését, aki négyesztendei pokollal vásárolta meg a jogot ahhoz, hogy kritikát adhasson le a könyvről. iMárai Sándor. Párisi pletyka Egy kevésbé ismert anekdota Clemenceau-ról, a Tigrisről. Mandel mint kezdő újságíró és mint túlbuzgó ember azzal fordult egyizben Clemenceau-hoz, hogy mint újságírónak a stílusoknak milyen zsánerét tartaná a legmegfelelőbbnek és melyiket ajánlaná neki; egy szóval, hogy kell írnia. A Tigris a következő tanácsokkal szolgált: — Legyen egyszerű.. Írjon rövid mondatokat: egy alany, tárgy, állítmány ... Majd egy kis szünet után hozzáfűzte: — Ha pedig egy jelzőre lesz szüksége, keressen föl engem. Két kölyök az uccasarkon az aviatikáról beszél. — Én — mondja az egyik — amint kikapom a nyári szabadságom, egy nagy légi utat óhajtok tenni. — Hogy fogod csinálni? — érdeklődik a másik. — Egyszerűen a 'szolgálati ruhámban, mint táviratkihordó kimegyek a repülőtérre, senki sem fog megállítani — és egy alkalmas pillanatban e^u gépre szállók és elrejtőzöm benne. — Ez lehetséges! — mondja a másik. — Csakhogy igy tönkreteszed a levélkihordói karrieredet. □ Miss Europa és Miss Amerika (hivatalosan a két Miss Monde), mint ismeretes, Mr. Maurice de Waleffe vezénylete alatt végiglátogatták Mikuss Elek, TaUós: „A mlynicai völgyben.“ (Pályamű.)
