Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-10-06 / 40. szám - Társaság, divat • Kovács Péterné: Férfi kontra nő
ösisizie. Kéziét (nyújt itt is mindenkinek és a hívők megérintik ajkukkal a platinatryiürüt. Áldást oszt a pápa és már el is tűnt a biiborszinü függönyök, a nagy, felkér ajtók, a márványoszftop-ok mögött. Néhány percig tartott, amiig végighaladt a termen. Az élmény a maga sejtelmes ellisulhanás-ában itt talán még . mélyebb, miint odlaibenin a trónt ereimben, ahol a látogatónak módjában áll jobban megfigyelni a pápát éis emberibb közelségbe kerülni hozzá. * Egy óra felé ebédel a. pápa. Régi vatikáni szokás okhoz híven nem a papjainak társaságában, hanem egyedül. Koradiéüultán másfél-órás séta következik a vatikáni kertekben. Csak a személyi titkár kíséri XI. Piiusit.. Előfordul, ' hogy híres fehér automobiljá 1 ko csízük ki. — Újabban sűrűn megtörténik az is, hogy meglátogatja az intézményeket, amelyeket a. Muiss-oilinliviel költött paktum, a pápai álltaim önállóságának helyreállítása óta, a vatikáni közigazgatás- szükségesnek tartott megszervezni. így postahivatalt emeltek a Vatikán területén, amely pápai bélyegeket aid ki. Legutóbb megnézte XI. Pius az uj palotát és- derűsen mosolygott, amikor a postai önök elmesélte, hogy a világ mindé-1 % részéből eigybegyült bélyeggyűjtőik, hogyan rohanták meg a hivatalt-. Mindenki elsőinek akart hozzájutni az uj kiadású bélyegekhez. Megtekintette a pápa, a postahivatal modern rá dióbe rendezését, az amerikai gyártmányú teüeifonközpontotis, amely utóbbi közvetlenül kapcsol bármely Rámában levő számot. Sőt, ha a pápának éppen kedve lenne hozzá, az író as-zt-alán levő készülék segítségéivel közvetlenül adhatnia utasítás-okat amerikai, vagy ausztráliai bíbor okainak is. Kevesen tudják, hogy bataümais nyomda, melyben modern rotációsok vannak: áll a Vatikán rendelkezésére. Itt nyomják az Oisservaitore Roimano-t, amely a pápai állam hivatalos laipja és időnként igen harcos újság, amely a vatikáni érdekeknek Itáliávail szemben v-aló megvédéséiben gyakran éppen olyan heves hangokat üt meg, minit bármely más- „(polgári“ politikai napilap, ha az ország érdekéiről van szó. XI. Piuis jól tudja, hogy a sajtó erejét manapság nem szabad kilhasznáöatllanul h-agyn'i. ... A délutáni órákban ismét kezdetét veszik a hivatalos audienciák. Utána még órákon keresztül dolgozik szobájában XI. Pius-. Rendszerint csak éjfél felé kerül sor a pihenésre. Hat-hét óránál többet sohasem alszik a pá^a. TÁR * A S Á <«, » I V \ T A nő helyzetéről1, a kenyérkereső nőről a férfivel való egyenrangúságáról, vagy kisiehbrenldüsiégéről számos' cikk látott napvilágot e lap kasábjain. Hogy mennyire aktuális' é® egy-két szóval- el nem intézhető problémáról van sízó, a-z legjobban kitűnik a cikkek és hozzászólások sokféleségéből és számából. A vita néha már harcias jelleget ölt, a-ho-1 támadások és védekezések követik egymást. Ezen azonban nincs mit csodálkozni, ha tekintetbe vesszük, hogy a vitázó felek mindkét nemihez tartoznak és mint ilyenek, nemük szempontjából saját igazukat akarják bebizonyítani. Kinek van igaza, a. dolgozó nőnek-e, aki jogait és jogainak elismerésiét követeli, a férfi-nek-e, aki a nőt a háztartás vezetéséhez és az anyasághoz utalja, nem lehet egykönnyen eldönteni. A harc tulajdonképpen ősidőktől fogva áll a kiét nem között. A férfi é® a. nő a családon kiviül mindig szemben állott és áll egymással. A férfi erejének, a nő gyengeségének tudatában. Ez az ellentét csak a családi életen beliül egyenlítődik ki. A kenyérkereső, dolgozó nő, száz százalékig ki van szolgáltatva feljebbvalójának, akii- rendes körülmények között férfi. Hány ke-s-erves- könny hullott- már a. főnök ur agresszív fellépésié miatt? Hánys-zor hangzott el gyenge vigasztalásképpen „k-omiisziak a férfiak“, ha a komoly, dolgozni kényszerült nőben nem a. munkatársát, de a nőt látta a tisztelt főnök ur. Nincs abban tehát semmi természe-telleneisi, ha a nő, akit a gazdasági viszonyok kényszerítenek kenyérkeresetre, elismerést követel magának és megköveteli, hogy őt és munkáját komoljaa f-o gadják, hiszen éppen a tiszteit főnök urak állapították meg, hogy jó, olcsó, kűkliisime-ret-es- munkaerőt nyert-ék a női alkalmazottak nagy részében. Ennyiben és ebiből a. szempontból a nőknek Va-n igazuk. iDe legyünk tárgyilagosak és nézzük most, hogy a családi élet keretén belül hogyan viszonyúik egymáshoz .a férfi és a nő? Milyen szempontok vezetik a férfit a nő helyzetiének megítélésében!? A családon belül, mint azt már említettük, a nemek természeti adottságánál fogva, kiegyenlítődik az ellentét. Sőt bátran állíthatjuk a megkopott igazságot, hogy a családban a nő az uralkodó. Százféle vonatkozást fel tudnánk sorolni', hogy mennyire ki van- szolgáltatva itt a férfi — a nőnek. A férfi, hogy a családi életben megtalálja, amit kle-reisi: a békét, a pihejést, a kényeimet-, jövedelmének helyes beosztását, esetleg anyagiakban gyarapodást, ez mind, minid a nőn, a ház asszonyán fordul meg. (Vannak természetesen kivételeik. Deispo-ta hajlamú férjek, durvák, erőszakosak vagy valamilyen szenvedély rabjai, de a dolgozó nőik között is akadnak olyanok, akik maga vitele tűkben nem riadnak vissza női mivoiltuk hangsúlyozásától, se a főnök ur agresszív fellépésétől.) Miikor a férfi házasodik, akkor nem egy ügyvédbejtárt, könyvelőt vagy fo galimazót vesz el feleségül, de a Nőt, akiben élettársat, keres- és akiről azt gondolja, hogy mindazoknak a feltét "lerónék meg tud felelni, amin volta” -éppen a család feliépül. (Kivételek, sajnos, -zé-p számmal, a.z anyagi érdekből nősülök.) Ezért keresik a férfiak házias lányokat és ha ellenséges szemmel nézik a női emancipációt, n-em kell mindjárt elfogultsággal vádolnunk őket. A férfiak nagyrésize- a családi élet kikezdését látja a nőmozgalomban és> ellenszenvesnek találja, annak firtatását, hogy ki az erősebb? Az emancipált nő nem mindig fedi az intelligens, öntudatos nő fogalmát. Ha férjhez megy, lealacsonyitónak találja a háztartással való foglalkozást, megveti a főzést és nem akar — gyermeket. Kesereg, mert a férje nem értékeli az ő képességeit s mikor aztán már kezdene észretérni, egy elrontott házasság van mögötte. Ez a nőtiipus váltotta ki a férfiakból az elllenséges- hangulatot a női emanciip áció vai szemben. Ennyiben és ebből a. -szempontból-, hiába, a fé-rifiaknak van igazuk! Kinek van hát igaza? Külön, külön mind a két nemnek, együttvéve, egyiknek se, mert olyan időket élünk, amikor az embert és- az egé-sz társadalmat kérlelhetetlen erők sodorják a pusztulás vagy az átalakulás felé'. Kovács Péterné.