Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-10-06 / 40. szám - Krónika • Karinthy Frigyes: Hölgyeim és uraim - Vozári Dezső: Szép nő a villamosban
na, itt van végre a hangosfilm, a beszélőfilm előfutárja — ne tessék félni, nem konferálni akarom, eleget konferálták, különben is, mindez, ami már megvan, e rohanó világban tulajdonképpen a múlthoz tartozik s engem, mint tudni méltóztatik, inkább a jövő szokott érdekelni, lévén minden félteni és konzerválni valóm, érdekem, érdekeltségem, örömem és sikerem és vagyonom és büszkeségem az Időnek ebbe a jelenentuli tartományába átutalva, ma még nem is létező értékpapírokban. Mint módszeres elme viszont csak a múlton keresztül tudom felépíteni a jövőt, a fejlődéstan törvényei szerint. Káprázatosak a kilátások, hölgyeim és uraim, mondhatom. Mert kezdetben, ugy e, huszonöt évvel ezelőtt, nem volt semmi. Illetve volt a fotográfia, a mozdulatlan Anyag, melybe nem lehelt még életet a technika emberképre teremtett istene. De érzékeink, a valóságot ábrázoló holt anyagban, megkövetelték a maguk jogát. És megmozdult a holt fotográfia és lön mozgókép, azaz kinematográfia, az első nap. S elmenvén Berta a moziba, sokat járt vala ugyanoda, miértis neveztetik vala Nagylibának, ki libából vétetett s libává Ion. Most, a második nap hajnalán, mikor a néma mozgókép megszólal, — dalolva és csicseregve, természetesen, mint a madarak, a Teremtés második napján — hadd vessünk egy részeg, mámoros pillantást a jövőbe, mikor mindeme napok beteljesedvén, a hetediken megszületik majd s lelép a vászonról az első Gépádám, akit az ember teremtett. Először járni kezdett a kölyök. Most megszólalt: énekel. Láttuk a szemünkkel mozogni, halljuk most, fülünkkel beszélni. De hol vannak a többi érzékszervek? Mi van a szagos-filmmel, bocsánatot kérek? A vászonról miért nem érezzük még a mezők illatát, az asztalra került rostélyosból hol marad az Ínycsiklandó szagocska — a művésznő parfőmje miért nem csap le a nézőtérre s az egyszerű matrózt, amint dobbanva ront be hatalmas lábával... na, de nem folytatom. Mert hogy a fejlődés utolsó fázisa, a huszadik századról lévén szó, mi lesz — az úgy is nyilvánvaló. Látó és halló és szagló szerven kívül izlö szerv is van a világon — a végső kifejlődés tehát az ehető-film lesz, ez csak természetes. Mire Gépádám, az első embercsinálta ember lelép a vászonról, hús és vér elevenségben, ugylátszik, éppen olyan világ lesz (ahogy egyéb gépek és gépfegyverek fejlődése mutatja), hogy szőröstülböröstül bekapni és jóízűen elfogyasztani szeretett csemeténket nagyon természetes vágyunk lesz — a feltalálók kezdhetnek hát gondolkozni rajta, milyen anyagból készítsék el, hogy a gyomrunkat el ne rontsuk vele. Karinthy Frigyes Szép nő a villamosban A világ irodalomban számtalanszor megénekelt őszi szél porfelhőt kavar az uccán, szemetet s eltaposott cigarettavégeket kerget céltalanul az égnek meredő bérházak között. Szürke a világ s a szürkeség e roppant fellegében csilingelve lohol villamoskocsink, versenyfutás, hurrá, a hűvös széllel. Nem tudom a nevedet, nem ismerem az életedet, csak puha nemezkalapod alól kibújt szőke fürtjeidet s egészséges fogad kettős gyöngysorát látom. Honnan jössz és hová tartasz? Gőgös vagy? Egyszerű, mint a mezei virágok? Vagy készakarva komplikálod, bogozod össze-vissza a lét sima fonalát? Oh, hadd dicsérjem mindnyájunk urát, a dölyfös és szeszélyeiben irgalmatlan, világtalan Véletlent, mely 1929 szeptember 30-lkán tíz rövid percre egy villamoskocsiban összedobott veled, gyönyörű! Szép vagy, idegen nő, finom bőröd alatt friss véreddel telten futnak az erek, futnak egészen szivedig, amit hiába akarnak meghódítani sóvár s a mindennapi munkától fakó, kietlen férfiak. Hová, milyen tisztátalan kuckókba húzódik meg ilyenkor a gőgös értelem, miként az éjjeli bagoly, ha a láthatáron fölbukkan a vérző hajnali nap? Mert te vagy az ok és a cél is te vagy! Miattad költ a költő, bölcsei a bölcselő, alkuszik az alkusz és vezet hadat a hadvezér. Te vagy az élet elmúlhat atlan, halhatatlan gyökere, melyen át szívja a titokzatos nedveket a föld örök rezervoárjából. Szép nő a villamosban, kivel tíz percen át egy levegőt adatott lélegzenem, vájjon tudatos-e benned mindez? A paloták, a kaszárnyák, a kereskedések, melyek mellett elfutunk, örömet és bánatot rejtenek, remény és kétségbeesés lakozik bennük, de minden gondolat tefeléd száll, minden könny érted hull el, minden örömet neked kovácsolnak boldog, együgyű lelkek. Ajajaj, gyönyörű, titkok titka vagy önmagod s egyben kulcsa is minden titoknak. Száz alakban létezel a lármás körutakon, a csendes, romantikus fasorok között és a külvárosi sikátorok egyhangú szomorúságában. Mit akar a törtető elérni? Téged, csak téged! A gyilkos gyilkol. Miért? Egyetlen mosolyodért, mely isteni ajkaid körül megjelenik, ha lelkiismeretének kínjaiban lábaid elé veti magát s gyémántot és suhogó selymeket rak rád. Ami a morfinistának a morfium, az vagy nekünk. Méreg, lassan, de biztosan ölő gyűlök, melyhez mégis mindig visszavágyunk, mert jobb és boldogitóbb felőrlődni a féktelen szenvedély malomkövei között, mint úgy elmúlni, hogy nem volt miénk — akárcsak egy pillanatra is — a szépség, amely rügyeket hajtott testeden. Számítók és ravaszok, tolakodók és kegyetlenek, megalázkodók és gerinctelenek vagyunk. Érted, csak érted! Spekulálunk és komponálunk, kombinálunk és papírjaink fölé görnyedve számolunk: szorzunk és osztunk. Érted, csak te érted! Hogy puha szőnyegre léphessen a lábad, hogy nemes déli borok tüzeljék véredet, hogy Svájcban lehess, ha meleg van, s a Lidón, ha a sürgöny drótokat zúzmara marja már. Szép vagy és itt ülsz a villamosban, szemben velem. Csak egy lépés az ut odáig. Ha kinyújtom a kezem, megérinthetlek, meg simogathatom arcodat, homlokod s törékeny vonalakban felfutó nyakadat. Tiz perc — és talán sohase látlak többé, elnyel a város, ez az óriási bendő és pozdorjává emészt. Tiz perc — és csak egy lépés az ut odáig. Mégis milyen messze vagy tőlem, milyen menthetetlenül messzire! V ég állomás! Tessék kiszállni! Vozári Dezső. Amatörfényképészek! Számos érdeklődés érkezett be ezirányban s ezért ismételten közöljük, hogy a fényképpályázatunkra beküldött kópiák nagysága teljesen mellékes. A reprodukció számára a fényes papir alkalmasabb. k R O \l k \
