Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-10-06 / 40. szám - Móricz Zsigmond: Áldozócsütörtök

nagyanya s ebben a pillanatban bent a kicsi házban egy uj síp szólalt meg: a csöppség kezdett odabent sivalkodni! — Hát nem (felverték a kicsit ezek a komisz kutyák!

— Édes nagyanyám a hangyák! — fordult most a nagyanyjálhoz Gazsika.

— Guta üsse meg a hangyáidat — kiáltott rá a nagyanya — felvertétek a kicsit, most eredj, ringasd.

Megfogta Gazsikét a nyakánál fogva s belóditotta a pitvarba, onnan a szobába. A sötét szobácskábán az ágy előtt volt a bölcső. Gazsi pisszegve, szipogva kotródott a helyére a bölcső mellé, belől az ágy felől, amely rózsaszínű takaróval volt letakarva, ott volt egy magas faszék, arra kotródott s elkezdte ringatni a bölcsőt.

— Ha felkötötted, altasd el — suttogta a nagyanya s kiment a szobából a pitvarba, ahol az ebédet főzte, a mai nagy ebédet, de legjobban attól félt, hogy kifut a feketekávé, amelynek az illatával tele volt a kis ház.

— Hallgass! — suttogta ugyanolyan hangon, mint a nagyanyja, Gazsika s ugyanolyan parancsolóan a picinek, amelyik fel akart tápászkodni s erővel ki akart mászni a bölcsöböl.

Hozzá kezdett dühösen ringatni s közben folyton a hangyákra gondolt, azóta mind elmászott és senki se nézte meg őket, hogy mennek hosszú sorban, mint a katonák.

— Aludjál — lihegte bőszen a kicsinek, aki sovány, rosszakaratú kisgyerek volt és sohase akart aludni, hanem mindig ringattatta magát és már elmúlt másfél éves és még most se akart beszélni, de ha szomja volt, mindig azt mondta:

— Ksz, ksssz!

— Nem kapsz vizet, most aludni kell! — mondta neki Gazsika s ringatta hatalmasan a bölcsöt. A bölcső talpa olyan volt, hogy a szélén kerek vége volt s mikor a földhöz ért, ez mindig egyet zökkent, olyan erősen hajtotta Gazsi.

— Ksz, ksz, kssz!

— Nincs viz! nem érted! nincs viz! most aludni kell! — vartyogott Gazsi, aki egész testében égett a türelmetlenségtől, hogy minél hamarabb visszamehessen a hangyákhoz.

De a kicsi két kis kezével belekapaszkodott a bölcső szélébe s makacsul mászott kifelé. Szerencsére erősen le volt kötözve a bölcső szalagokkal, úgy hogy csak nehezen tudott kimászni kis börtönéből.

— Aludj mán te Luciper! — kiáltotta Gazsi s egy akkorát lódított a bölcsőn, hogy az átugrott a talp karikáin s kirepült a kezéből.

Felborult.

Gazsi 'előbb oltátotta a szájacskáját, aztán ő kezdte rá az ordítást torkaszakadtából.

— Mi történt, mi történt az Istenért! — rohant be az anya, utána a nagyanya a konyhából.

— Balika kiugrott! — visította Gazsi.

— Jézusmária felborult a bölcső — sikoltott az anya s a talpával felfelé álló bölcsőt megragadta.

— Nincs semmi baj — kiáltott a nagyanya csillapítva — ott van az asztal alatt.

S a pici csakugyan az asztal alatt feküdt, magánkívül rugkapálva apró rózsás lábacskáival, a korsó mellett, s ebben a pillanatban kezdett rá a harsány ordításra.

Prágában most ülik meg a Szent-Vencel-nüUeniumot. A Vitus-dóm Szt.-Vencel-kápolnája.