Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-09-29 / 39. szám - Laczkó Géza: Vért ontani!

1. Thomas A. Edison, akit az izzólámpa föltalálásának 50. évfordulója alkalmából most ismét melegen ünne­pelnek. 2. Lunacsarszki, a szovjet eddigi kulturügyi népbiztosa is kegyvesztett lett; eltávolításának oka álli tólag nejének előkelösködő viselkedésében keresendő. 3. Dino Grandi, az olasz külügyminiszter. sonkát és vágassa ki belőle ezeket a vércsikos részeket. Elnevettem magam. Vung újra csodálkozva nézett reám. — Maguk, európaiak, nem tudnak sajátmagukból ki­bújni, rettentő egocentrikusak, én egy legyet nem ütöttem még agyon s még az orrom vére folyását sem tudom néz­ni utálat nélkül. De ki tudok bújni magamból s egy ide­gen világot úgy szemlélni, mintha beletartoznék. Nyilván tudja, hogy voltak régi vallások, a föld vallásai, Kínában és Mexikóban, ahol térdig embervérben gázolt a főpap a nagy ünnepeken. Ebből a vérködlböl is született valami­féle kultúra, mért ne születhetne hát világbirodalom. Nagy Sándor meghódította, Julius Caesar leigázta, Nagy Károly megfékezte, Napóleon legyűrte ellenségeit — Dsin­­gisz khán ■ lekaszabolta. Igen, itt egy alapvető kérdés buj­kál a régi események között, ezt kell valahogy megfogni. —- Mert nézze meg csak jól, emberséges, kulturált ■személy- és vagyonbiztonságot nyújtó volt Dsingisz khán uralma, miután kellőképp megfürdött a vérben. Kicsiben ugyanígy preparálta szépségét az önök hírhedt Báthory Erzsébetje is és ismerek angol hölgyet, aki véres bifszte­­ket köt arcára, mielőtt elalszik. — Szadizmus! — vetettem közbe. Vung fölényes lett. — Csak nem akarja a maguk undok európai csirke­fogó-ját, az alávaló marquis de Sade-ot összemérni Dsin­gisz khánnal? Világbirodalmat alapítani a Csendes óceán­tól a Kaspi tóig mégis csak más. Ennek a világbiroda­lomnak maitere a vér, s ha meg akarom fejteni rejtélyét, erre a mongol vérontásra kell figyelmemet koncentrál­nom. A vérengző Dsingisz khán nemcsak okos, de jó em­ber is volt. Az európainak ez ellenmondás. A középkori kínai krónikás nem érzi annak, s én, a 20. századbeli, európai műveltségű kínai már-már ellenmondásnak tudom, de ázsiai lényem mélyén érzem, hogy nem az. Vissza kell merülnöm lelkem legmélyebb ázsiai rétegeibe, hogy erre a kérdésre illő feleletet kapjak. — Dsingisz khánnak rendszere volt a vérontás. Két szörnyű, vérengző hadjárat között a pihenő időben nem hadgyakorlatokat tartott hordájával, hanem vér-gyakor­latokat: vadásztak. De hogyan? — A fővadász embereivel előrelovagolt a kiválasztott hegyvidékre északnak, a völgyeket fenn északon elzárták s messze, a horda látóhatárán túl, kitűzték a gurtai-t, a vadászat végső célpontját. A horda félkört, nyolcvan mérföldes félkört alkotott s kettős, sűrű sorban megindult, maga előtt hajszolva az erdők vadjait hegyen, völgyön, szakadékokon, erdőn, mezőn, folyón, mocsáron éjjel­nappal. Négy hétig. Tilos volt fegyvert használni, vadat a körből kiengedni. Éjszaka tábortüzek gyultak, örök áll­tak föl. Újabb négy hét! A kör szorult. A vadak százai, ezrei nyugtalanul nyargaltak ide-oda az óriási téren, amelynek összébbszorulását már ők is észrevették. Elbúj­tak, kitörtek. A buvót előrángatták barlangból, lyukakból, a kitörőket visszahurrogatták. A gurtai felé közeledőben összezárult a vadászatot vezetők parancsai szerint a hor­da roppant gyűrűje, s a khán nyíllal, meztelen karddal egyedül belovagolt az addigra már félig veszett állatok félmegyényi arénájába. Ölt és ölt. Aztán kivonult s egy dombra ment, ahonnan végignézte az öldöklést, mert utána egyenként léptek be a körbe a hercegek, a tábor­nokok falka farkas, perzsa tigris, vadkan ellen kimutatni személyes ügyességüket és bátorságukat. Utánuk a rop­pant négyes kör — a katonák —- maga a horda rohant neki az állatoknak és ölt és öldökölt mindenki késő estig. Akkor aztán, a szokáshoz híven, a khán unokái kegyel­met kértek a még életben maradt vadaknak. A kegyelem megadatott, a zsákmányt összeszedték. A vadászat véget ért. Elég gyáva vagyok amugyis, ami nem csoda, hisz csak a kilencedik fizetési osztályba tartozom, de most az­tán komolyan megijedtem, Vung barátom különösen csil­logó szemeit látva. Légyagyoncsapás ide, orrvérzés oda, én nem állítanám ezt a Vungot egy hadosztály élére, ez képes lenne nekiindulni, hogy meghódítsa, pardon, leka­szabolja vele a világot. Vung szelíden mosolygott vissza rám. — Az anyáim tudniillik vérbeli mongol a Góbi-sivatag­ból — s könnyedén összeborzongva, eltolta maga elől feketekávéját, mert egy bogárka esett belé.

Next

/
Oldalképek
Tartalom