Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-09-29 / 39. szám - Singer, Johnny: Az utazás romantikája

píg elválaszthatatlanul lebzselnek egymás mellett a bárban, a bassinben, a fedélzeten, a moziban, a télikertben és a tea-verandán.

Hamilton „Baby“, a világuralmi nagybankár leánya, a,négyes luxussuitebien lakik s diner után minden este elragadó intim partie-kat rendez. A balkáni herceg, aki dollárhercegnő feleséget keresve az egész telet Amerikában töltötte, elfelejti csalódását és ész nélkül flörtöl a pennsylvániai .acélmágnás özvegyével. Ámbár a spanyol csellóművésznek szemmelláthatólag nagyobb az esélye (sehol nem pletykálnak annyit, mint a hajón), vitézül kitart az asszony mellett. Az öreg urak paffolva ülnek a dohányzóban és buzakurzusokról, kiviteli vámokról, kereskedelmi mérlegekről csevegnek. Nejeik bridziselnek vagy végtelen hosszú shopping-listákat gyártanak a párisi tartózkodásra. A nagyreményű csemete, — yabi diák — a nyugágyban fekszik és feljegyzi a híresebb európai éjjeli mulatókat, melyek címeit Mister Traveller diktálja.

— ... azonkívül ne felejtse el a drezdai G-rünes Gewölbet és az óceánográfiai múzeumot Monacóban, — folytatja a nemes mister, amikor ia tudásra szomjazó ifjú nővére érdeklődve a közeibe lép.

A rendkívül disztingvált japán exportőr — egy esikágói huscsomagoló milliomos két leánya, az elszegényedett angol lady kíséretében —- a notórikus bootlegger hirtelen lett feleségével, nagyon előkelőén és nagyon bizonytalanul

— a

híres francia divatház directrice-e — a háboruelötti orosz nemes — washingtoni attasé — a párisi világlap gazdája (mellesleg parfőmgyáros és versenyistállótulajdonos) — a mexikói gentleman-kalóz (micsoda uj forradalomban utazik?) — a kaliforniai petroleumkirály — Randolph Hearst, Amerika fenoménje — a berlini filmrendező

— sorra

felvonulnak a nyugágyak előtt, nincs ennél szebb társadalmi cercle vagy divatrevü.

A francia hajókon eszik az ember a legjobban, a németeken a legszolidabb a komfort, az angolok utaslistája a legelőkelőbb, a japánokon a kiszolgálás a legnagyszerűbb. A délamerikai gőzösön követik el a legtöbb bolond ságot az utasok, a keletázsiai a legunalmasabb. A beavatott noszszu tengeri utakat csak részletekben tesz meg, nogy a hajót, a konyhát és a társaságot jobban kitapasztalhassa. Emberek, akik Marseiieben fölöttébb kellemeseknek tűntek fel. Adenben már unalmasak, Colombóban kiálihatatlanok, Honkongban utálatosak lehetnek.

Mister Traveller gyorsan talál barátokat, de csak kötelezettségnélküli hajóismeretségeket köt öt vagy tiz napra, nem tovább.

— Ne higyje, — oktat a bárban egy ujjoncot — hogy a novembertől márciusig terjedő időben Luxortól északra találhat oly helyet, ahol nem fázik. Monté Carlo napjának hideg gyémántfénye, Algeciras nedves kékje, Biskra didergő» szinpompája nem feledtetheti el, hogy tél van. St.Moritzban nem fázik annyira, mint Taorminában, vagy Berlinben annyira, -mint Nizzában. Assuanban és Pálmában

vannak napok, -amikor dél egész varázsát szívesen odaajándékozná egy jólfütött hotelszobáért.

Mister Traveller nem szereti a telet. Két hét Engadinban vagy a Pyrenáusokban, igen, de a Földközi tenger csalóka elötavaszát szívesen kikerüli. Boldog az, aki a telet Nairobiban vagy Chartumban töltheti, esetleg Floridában vagy Kaliforniában, avagy Ittawai—Fidzsi—Tahitiszigetek mágikus háromszögében — lehetőleg egy jóbarát luxusyachtján. Oh, a

yachting! A

legfeudálisabb sport! A déli tengerek paradicsomi varázsát, a nyugatindiai szigetcsoport és hollandi Hátsóindia forró báját csak az élvezheti istenigazában, aki hajóösszeköttetésektől, szállodamizériáktól mentesen és függetlenül a változó kosztok szinte megoldhatatlan problémájától, nyugodtan ringatózhatik saját yachtján az áldott vizeken és kikötőiben ...

így mesél és oktat Mister Tra

veller. De

a

globetrotter többnyire

gourmet is,

aki épp úgy ismeri a népeik étlapjait, mint a menetrendeket, az autótérképeket, avagy a borok gotihai almanachját, mint az előkelő társaság Who‘s Who-ját. A hajókázás délelőtt jein szívesen beszél jó vendéglőkről és jó ételekről. Természetes, hogy épp úgy vendége volt Páriában Larnének, Fauchonnak és Foyotnak, Londonban Ciro-nak, Berlinben Borchhardt-nak, Hoirchernek és Petzernek, Firenzében Doneynek és Newyorkban Sherrynek, mint Rómában Alfrédénak, ahol pasta

asciutát eszik, vagy a marseillei kikötőkorcsmáknak, ahol ismeri a legjobb bouillabaisset s ismeri a párisi Halles-ok valamennyi eldugott vendéglőit, ahol a legzsengébb kacsapecsenyét, krusztaceát és főzelékprimőrjét kapja. Feltétlenül megtaláljuk Chateau

de

Madridban, a ghezirehi Sporting Clubban, a Laiterie basque-ban Guétharyban, a newyorki Biltmore tetőkertjében

és Bécsiben a Sacihernél. Ismeri Budapest éis Kairó, Prága és Brüsszel jó cukrászdáit, Tirol és a Mózel-vidék borozóit. Fehér dinerzsakettben ebédel az indiai maharadzsa pavillonjában (a cannesi Cercle Vauitigne egyik következménye) és várakozóan ül száz mérfölddel Fayum mögött a sivatagi tüzecskénél, ha vadkacsapecsenyét süt nyárson. Ahogy éppen jön.

Legfőképpen a reggelit szereti. A frissen mosott fehérkabátos pincér látása, amint az igézőén megrakott tálcával közeledik, pompás nyitányát jelenti a napnak. A pincérek, a stewardok, a chasseurök, a szobalányok és a boyok épp úgy ügyelnek jólétére, mint a hálókocsi-kalauzok, a szállodaportások, a Pullmann-porterek. Nem is túlozzák á borravalóvárást. Ért hozzájuk, egyénien ismeri az alkalmazottak és a szolgák specieseit s ők is nyomban érzik, kivel van dolguk. Látják a ruhán, a podgyászon, a viselkedésen.

A maitre d‘hotel elsőnek szolgálja ki az első dinernél. A föportás, a luxusszállodák bálványa, készségesen szállítja a kívánt felvilágosításokat, — nemcsak azt, hogy hol lehet jól enni-inni a vá-