Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-09-22 / 38. szám - Laczkó Géza: Csókolni
az ajtót, hogy süvítsen be rajta a komisz tél, komisz élet és komisz háború és elrohanni. — És, kérem, ebben a pillanatban felvágódott a kávéház ajtaja, besüvitett rajta a téli havas szél, mindenki megborzongott, felkapta a fejét és ott állt a küszöbön egy fiatal katonatiszt. Zászlós lehetett talán. Úri fiú. Jó vastag katonakabátban, prémmel volt bélelve, könyörgöm, és prémgallérja is volt. Levette a sapkáját. Szőke elsimított haja volt, egészen olyan halvány árnyalatú, mint a feleségemé, aki mellesleg tiz évvel volt fiatalabb nálam. A zászlósnak ebben a vacak, latyakos, beteg, ködös télben, ez tény, napsütött barna volt az arca. És olyan elszánt és kihívó tekintete, hogy én, amikor rápillantottam, elfordítottam rögtön a fejemet. Bevallom, nem bírtam ki a tekintetét. De annyival jobban kibírta a feleségem. Piros volt. És ravasz kis női szemében meggyujtotta azt a kis villamoslámpát, amelyet a hölgyek akkor szoktak meggyujtani, amikor, igen, hisz értenek. Én láttam, nem veszi le a tekintetét a katonáról. —- A katona pezsgőt rendelt. A cigányoknak rögtön öt üveg sört. És elkezdett énekelni. Én nem vagyok érzelmes kedély, de mondhatom, úgy dűlt belőle a bánat, ahogy beléje a pezsgő. Egyedül mulatott. Jobban mondva nem törődött vele, hogy mások is vannak rajta kívül a kávéházban. És valamit rögtön lehetett érezni. Ezt a lövészárok vadította így meg, de nem a katonát vadította meg benne, hanem a férfit. — A kis kávéház riadtan lapult. Ma tudom, akkor csak éreztem, hogy a legnagyobb emberi kérdéseket vetette föl ez a mulató fiatal katona, aki bizonnyal rövid szabadságra jött vissza a frontról, pusztán a jelenlétével, nekünk, kérem, frontmögötti ernyedtségben ijedt fásultaknak, akik már nem kérdeztünk semmit az élettől, mert két év óta minden kérdésünkre egy véres ökölcsapás volt a felelet. Az élet problémáit hozta ez haza a halálból nekünk, akiknek mások halála volt már az egyetlen problémánk életnek nem nevezhető, lassan rothadó életünkben. Én, bevallom, féltem, hogy valami botrány, verekedés lesz Bródy Imre, Galgóc: „A malmoknál“. (Pályamű.) 1. Bea Egerváry, a világhírű magyar származású táncosnő. 2. A csintalan harisnyakötő.
