Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-01-27 / 4. szám - Fröschel, Georg: A hatalom kulcsa (2)
Rövid szünet után Sarkös szólalt meg: —■ Veszedelmes játékot játszik, uram! — Hogy jut ilyen ötletekhez, én egyáltalában semmit sem játszom, — mondta Willovsky a görög megjegyzését tudatosan félreértve. . — Veszedelmes játék ez, higyje el. Én tudok róla. — Nem értem önt. — Az nem tesz semmit, — Sarkos egy cigarettára gyújtott s az első szippantás füstjét messzire kifújta, — az idea különben nem rossz. — Miféle idea? Ön különöseket beszél itt ma össze, különös célzásai vannak. — Ne törődjék velük, doktor ur, hiszen megsérteni igazán nem akartam. De jöjjön, játsszunk egy billiárdpartit, épp elég időnk van még hozzá. A magántanár szivesen billiárdozott, de különösebb tehetség nélkül. Sarkos viszont ismert jó játékos volt. Willovsky tekintélyes előnyt kapott tehát s megkezdődött a játék. Willovsky mindjárt hibázott s ettől kezdve a görög uralkodott a tempón, a doktornak a néző szerep jutott. — Olvasta már az esti lapokat? — kérdezte az iró, mikor egy hosszabb széria után megpihent. Willovsky tagadólag rázta meg fejét. Áhitatosan fogta kézbe a dákót s meglökte vele a fényes fehér golyót, mely ide-oda szaladt a falak közt s egy centiméterrel előbb állt meg, mint kívánatos lett volna. — Nincs ma szerencsém, — szólt bosszankodva Willovsky. — A mechanika törvényei ma ugyanazok, mint máskor, — jegyezte meg a görög s tovább játszott. — Hát mi érdekeset hoznak a lapok? — kérdezte a doktor, csak éppen, hogy kérdezzen valamit. Sarkos csak akkor válaszolt, mikor az utolsó karambol után sarokba állította a dákót. — Voilá! Szóval ön nem olvasta, hogy Lung tanár közoktatásügyi miniszter lesz. Willovsky meg volt lepve. Arra sohasem gondolt, hogy Lung a magas politikában is szerepet játszik. — Igazán? — kérdezte. — Hol áll ez? — Az összes lapokban benne van, ő a liberális párt jelöltje. — Nagyon meg vagyok lepve és azt hiszem, magára a professzorra is a meglepetés erejével fog e hir hatni. Miért? — kérdezte Sarkos. — Mert erre nem is számított. Éppen tőle jöttem ide a kávéházba s említést sem tett az ügyről. — Ön bejáratos a házba? Willovskyt kellemesen érintette ez a kérdés, mert az egyszer előnybe került a göröggel szemben. — Elárulhatom, hogy a család intimusai közé tartozom. Ismét gúnyos mosoly jelent meg az iró ajkai körül. — No persze, a fiatal magántanárok ambiciózus emberek. Akkor ön volt az, akit tegnapelőtt Lungék páholyában láttam. — Tristán előadásánál? Igen én voltam. Jadwiga kisaszony hivott meg. * — Jadwiga? A professzor leánya, ugyebár? ön jól választotta ki éppen Tristánt. — Hogy-hogy? ""— Tristan szép és érzelmes opera. — Ön, ugylátszik, nem túlságosan zeneértő. — Egyáltalában nem, — mondta Sarkos a szokványos TÉLI KURflK: CSÚZ-KO52UÉNY-ISCHIHS. Pöstyén különlegessége a “Thermia Pa la re“ és „lrma-f üröö“ közös palotája, mely a 67oC vulkanikus iszapforrások felett épült. (FI beteg a szobából fűtött folyóson jut az iszapfürdőkbe). Hall télikert, reuniók. — felvilágosítás, prospektusok: FURDQIBRZGHTÓSHB, P05TYÉD. sajnálkozás nélkül, amit Willovsky minden más halandónál elvárt volna. — És mégis az Operába jár? — A közönség miatt. Az ember annyi mindent láthat, mikor mindenki hallgatózik. — A színpadon? — Nem. A nézők arcában. Sarkos és Willovsky egy úrhoz fordultak, aki felső kabátban s kalappal a fején üdvözölte őket. Adalbert Trenzin nevű festő volt, szélesvállu, középtermetű, csúnya arcú férfi, hatalmas homloka alatt nagy, kék, kissé rövidlátó szemei pislogtak. A kritika a legerősebb modern tehetségnek tartotta és képei a műkereskedők spekulációja számára kedvező eredményekkel kecsegtettek. — Mért ily későn? — kérdezte tőle Willovsky. — Egy zeneestélyről jövök, egy ' teát iszom még gyorsan és átfutom az esti lapokat. — A „Kurír“ igen barátságosan ir a kiállításáról. — Ennek örülök. Néhány igen kemény diót találtam fel egyúttal az embereknek, Megnézte már a dolgaimat, Sarkos? — Igen, sok szépet láttam közöttük. — És ön, Willovsky ur? — Eddig nem volt alkalmam, de elhatároztam, hogy holnap megnézem a kiállítást. — Nem hiszek önnek. Tudom, csak öreg freskók érdeklik, a mi számunkra, modernek számára nincs egy pillanata sem. — Téved. Holnap egész biztosan ott leszek. Találkozóm van ott. Sarkos éppen cigarettáját gyújtotta meg s az égő gyufa felett egy tekintetet vetett a magántanárra. A festő nevetett. — Randevú? No, ehhez tuljók a képeim. És hány órakor, doktor ur? Esetleg elmennék, hogy a tudós művészettörténész lesújtó véleményét a helyszínen meghallgassam, cserébe mondanék egyet-mást, ha érdekli, az uj festészetről. Willovsky csak egy pillanatig habozott. — Pontban négy órakor van a kiállításon találkozóm. Igen örülnék, ha ott találnám. Lung kisasszonnyal találkozom ott s ő is bizonyára örvendeni fog, ha a művésszel személyesen is megismerkedik. De most már megyek, mert holnap reggel nyolckor előadásom van az egyetemen. Kezet nyújtott Trenzinnek és Sarkosnak és elment. (Folyt, köv.)