Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)

1928-11-11 / 6. szám - Aggok a repülőgépen - Leves és humor - Az amatőr-hóhér - Szinház, mozi • Vozári Dezső: Revü!!!

Aggok a repülőgépen Néhány évvel ezelőtt nagy feltűnést keltett, hogy egy kilencvenkétéves hö'gy repülőturát tett London felett. Az angol lapok akkoriban büszkén hangoztatták, hogy Angliában van a legöregebb nő, aki félretolva saját korának előítéleteit, repülőgépbe ült. De mint oly sok más téren, itt is meg kellett hátrálnia An­gliának Amerika konkurrenciája elől. Almatia Benett. asszony nemrégiben megjelent a portlandi repülőtéren, száz­­kettedik születésnapját oly módon akar­va megünnepelni, ahogyan azt századik születésnapja óta megszokta. Repülőgép­be ült egy vállalkozó szellemű fiatal­ember, a 89 éves Charley Bordley kísé­retében. Éppen föl akartak szállni, mi­kor megkérték őket, hogy bemutathassák nekik Maria Waterhouse asszonyságot, aki értesülvén a repülési tervről, úgy gondolta, talán mégsem illik egy fiatal hölgynek egy fiatalember társaságában minden komoly felügyelet nélkül repü­lőgépbe szállni s ezért fölajánlotta gar­­dedámi szolgálatait. Waterhouse asszony kora ugyanis 104 év és nyolc hónap volt. Ez az előrehaladott kor igazán garancia lehetett az ifjú párnak, hogy az asszony hűen és kitartóan fogja köte­lességét ellátni. A megbeszélés után, most már hármasban startoltak s né­hány órai zavartalan légi ut után si­mán leszállottak, szívélyes búcsút vettek egymástól s újabb repülőturát beszéltek meg az 1929. évre. Almatia Benett asz­­szony most újabb repülési tervekkel foglalkozik, a Portland és Los Angelos közötti légi utat szeretné mihamarább megtenni, Weterhousné ezt a hosszú utat mégis túl fáradságosnak tartja az ő korában. „A jóból is megárt a sok“, szólt, miközben pajkosan fenyegette meg az ifjú párt, hogy most már szabadon, egyedül fogják aeroplánjukkal átszelni a felhőket, melyek az ő fiatalságuk ide­jén oly titokzatosoknak s emberi erővel és értelemmel elérhetetlennek látszot­tak, mint valamely istenség. És lám, alig múlik el néhány évtized, ők maguk ül­nek a kormánykerékhez s madárként szállanak, mezők és városok, hegyek és völgyek fölött a büszke aeroplánban, minden idők emberi alkotásának legna­gyobbikában. Leves és humor Egy igen neves német orvostanár azt mondta a levesről, hogy megcsalja az ember gyomrát s felette egészségte­len. A leves mindazonáltal keményen állja helyét a civilizált ember menüjé­ben. Mi sem bizonyítja jobban a leves népszerűségét, minthogy egész sereg anekdota keletkezett vele kapcsolatban, íme: Egy franciául nem tudó angol ur egy párisi vendéglőben rendelés helyett rámutat az étlap első sorára. Erre a pin­cér tyuklevest hoz neki, mely igen íz­lett az angolnak. Miután megette, rámu­tatott a második sorra. Nem telt bele két perc és párolgó zöldségleves állt az asztalon. A flegmatikus angol ezt is megette, majd rámutatott a harmadik sorra. A pincér kissé meglepett szeme­ket vágott és tálalta — a borsólevest. Erre az idegen, most már dühöngve, végigfutott ujjával az egész étlapon s az utolsó sorra mutatott. Fogpiszkálót ka­pott, amire pedig igazán nem volt szük­sége. A néphit azt tartja, hogy aki a leves evése közben vizet iszik, köhögni fog majd sírjában. Ez a babona kellemetlen helyzetből mentett ki egyszer egy Wilkes nevű angol színészt, akinek szerepe sze­rint hullaként kellett a színpadon fe­küdnie s eközben erős köhögési roham lepte meg. A hulla köhögését a közönség harsogó kacaja követte, éppen akkor, mikor a drámai cselekmény kulminációs pontját érte el. Wilkes, aki különben kedvence volt a közönségnek, ekkor fölemelkedett s igy szólt: „Anyám meg­jósolta, hogy halálom után köhögni fo­gok, mert mindég vizet ittam a leves­hez“. A szinész talpraesett ötletét a je­lenlevők erős tapssal honorálták. A disznófülből főzött leves pedig egyenesen történelmi ételnek számit. IV. Károly hajdani cseh király egy al­kalommal meglátogatott egy kolostort s kiadta a konyhamesternek az utasítást, hogy ebédre disznófülből készítse a le­vest. A bölcs uralkodó azonban ragasz­kodott ahhoz, hogy e célra egyetlen disznót se öljenek meg. A konyhafőnök sokáig törte fejét a nehéz feladat meg­oldásán, végül megtalálta a kiutat. Le­vágatta az élő disznók fülét s kiválóan Ízletes levest főzött belőlük. A király igen meg volt elégedve a konyhamester főztjével s magas kitüntetéssel jutal­mazta művészetét. Nem kis csodálkozás­sal tapasztalta később az uralkodó, mi­dőn a klastrom udvarán és kertjében sé­tálgatott, hogy az ott levő disznók egy­­től-egyig fülek nélkül szaladgáltak. Az amatőr-hóhér Az északamerikai Illinois államban nemrégiben „modernizálták“ a halálbün­tetést. A halálraítélt fölakaszfása helyett az elektromos széket vezetik be. Ennek következtében az állam hóhéra munka­­nélkül marad, mert a villamosszéket a törvény értelmében csakis gyakorolt elektrotechnikusnak szabad kezelnie. Phil Hanna, Illinois állam „Ítéletvégre­hajtója“, aki nem kevesebb, mint hat­vankét embert expediáit a másvilágra, állítólag mestere hivatásának. Foglalko­zását csupán kedvtelésből űzi; még so­hasem kért egy centet sem munkájáért, sőt az akasztást kellékeket is saját zse­béből fizeti. Minden rekvizitumot ön­zetlenül bocsát az igazságszolgáltatás rendelkezésére: kar- és lábsulyakat, kötelet s egy fekete álarcot, mellyel a delikvens arcát eltakarják. A kivégzés előtt, a lelkiismeretes hóhér sohasem mulasztotta el a bitófát felülvizsgálni és az elitéit testnagyságát lemérni. Ha a halálraítélt hat lábnál magasabb volt, elrendelte, hogy az akasztófa alá gödröt ássanak, nehogy a felhúzott még egyszer szilárd talajhoz érjen földi életében. Az akasztás előtti napon Hanna rendszerint [meglátogatta az elitéltet a siralomház­ban s jóakaratu tanácsokkal látta el, hogyan rövidítheti meg kínlódását a bi­tófán, a „humánus“ hóhér pontos uta­sításokat adott nekik, miként kell visel­kedniük, hogy a halál minél hamarabb beálljon. A hatvankét kivégzett közül .csak egyetlenegy nem fogadta meg a mester tanácsát. lAz elhatározó pillanat­ban oldalra ugrott, minek következtében a nyakcsigálya nem törött el azonnal, úgyhogy a delikvens háromnegyed óra hasszat kínlódott még, mig a halál meg­szabadította szenvedéseitől. A törvény értelmében a kötél hurkát csak egyszer szabad meghúzni a hóhérnek; bármi­lyen szörnyű kínjai is legyenek az akaisztottnak, a kötélhez nem szabad többé hozzányúlni. Phil Hanna, aki jó­módú farmer, most vidéki gazdaságára fog visszavonulni. Színház, mozi Revü!!! A dráma nem vonz többé, a mozi­kritikus pillanatait éli, a könyveket a kutya sem olvassa. Sohasem ’tapasztalt részvétlenség lett úrrá sokszázéveis mű­vészetünk templomaiban. Csak a revük, a 'spektrum ös'szes szineiben felcikkázó ■transzperensei világítanak bele öntel­ten a boulevardok éjszakájába. A dadaizmus, a mérges gázok sza­gától megkergült művész gigantikus fintora nyomtalanul elviharzot.t. már, az expresszionizmus a képzőművészet egy zárt, szűk területére húzódott vissza. Mi következik ezek után? A színpad fan­tasztikum kísérletekkel próbálkozik, az irodalom száiz harakirit követ el min­den nap; mindaz a művészi alkotás, ami mostanában elvonul szemünk előtt, •saját elmúlásának biztos érzésével ke­letkezik. Ki dolgozik ma az eljövendő századok számára? Homeros, Shake­speare, Göthe, Madách az emberi nem- Réz szólották még, a ma költőjét jó, ha piásfél esztendő alatt nem lepi be a feledés és közöny pora. A művészet, mely, ha igáiz, hü tükre korának, ennek a mindenképpen az ideiglenesség benyomását keltő epochá­nak a kifejezési formáját a revüben ta­lálta meg. IA száguldó amerikánus, aki még kedvenc zsurnáljábah is csak a ci­­,meket ér rá elolvasni, oly komédiára vágyott, melyben — mint csecsemő az ^összevágott és nyállal oldott eledelt — feldolgozásra kész alakban kapja meg .azt a kevés esztétikai emóciót, amire ,még a minimumra lefokozott szellemi igényei mellett is szüksége van. A né­ger zene ősi temperamentumán élőskö­dő revü pompás illatú hajtásaival biriz­gálja cimpáinkat. A kongói gummiplan­­tázsok, az ötödik avenue és a Montmart­­,re hármas 'kereszteződéséből .született meg a jazz-revü, mely a Broadway neszfogó szőnyegekkel bélelt Színházai­ból és a Folies Beryére-ből egészen a vidéki legényegyletek dilettáns előadá­sáig nyomult előre. Habemus pápáim! Csakhogy, anélkül, hogy a revü át­fogó hatását, hiűvészi jelentőségét és ezerarcú újdonságának respektábilis voltát kétségbe vonnék, fel kell merül­nie bennünk a gondolatnak, hogy talán jnégsem ez az a műfaj, melyben sok­

Next

/
Oldalképek
Tartalom