Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1928-11-11 / 6. szám - Aggok a repülőgépen - Leves és humor - Az amatőr-hóhér - Szinház, mozi • Vozári Dezső: Revü!!!
Aggok a repülőgépen Néhány évvel ezelőtt nagy feltűnést keltett, hogy egy kilencvenkétéves hö'gy repülőturát tett London felett. Az angol lapok akkoriban büszkén hangoztatták, hogy Angliában van a legöregebb nő, aki félretolva saját korának előítéleteit, repülőgépbe ült. De mint oly sok más téren, itt is meg kellett hátrálnia Angliának Amerika konkurrenciája elől. Almatia Benett. asszony nemrégiben megjelent a portlandi repülőtéren, százkettedik születésnapját oly módon akarva megünnepelni, ahogyan azt századik születésnapja óta megszokta. Repülőgépbe ült egy vállalkozó szellemű fiatalember, a 89 éves Charley Bordley kíséretében. Éppen föl akartak szállni, mikor megkérték őket, hogy bemutathassák nekik Maria Waterhouse asszonyságot, aki értesülvén a repülési tervről, úgy gondolta, talán mégsem illik egy fiatal hölgynek egy fiatalember társaságában minden komoly felügyelet nélkül repülőgépbe szállni s ezért fölajánlotta gardedámi szolgálatait. Waterhouse asszony kora ugyanis 104 év és nyolc hónap volt. Ez az előrehaladott kor igazán garancia lehetett az ifjú párnak, hogy az asszony hűen és kitartóan fogja kötelességét ellátni. A megbeszélés után, most már hármasban startoltak s néhány órai zavartalan légi ut után simán leszállottak, szívélyes búcsút vettek egymástól s újabb repülőturát beszéltek meg az 1929. évre. Almatia Benett aszszony most újabb repülési tervekkel foglalkozik, a Portland és Los Angelos közötti légi utat szeretné mihamarább megtenni, Weterhousné ezt a hosszú utat mégis túl fáradságosnak tartja az ő korában. „A jóból is megárt a sok“, szólt, miközben pajkosan fenyegette meg az ifjú párt, hogy most már szabadon, egyedül fogják aeroplánjukkal átszelni a felhőket, melyek az ő fiatalságuk idején oly titokzatosoknak s emberi erővel és értelemmel elérhetetlennek látszottak, mint valamely istenség. És lám, alig múlik el néhány évtized, ők maguk ülnek a kormánykerékhez s madárként szállanak, mezők és városok, hegyek és völgyek fölött a büszke aeroplánban, minden idők emberi alkotásának legnagyobbikában. Leves és humor Egy igen neves német orvostanár azt mondta a levesről, hogy megcsalja az ember gyomrát s felette egészségtelen. A leves mindazonáltal keményen állja helyét a civilizált ember menüjében. Mi sem bizonyítja jobban a leves népszerűségét, minthogy egész sereg anekdota keletkezett vele kapcsolatban, íme: Egy franciául nem tudó angol ur egy párisi vendéglőben rendelés helyett rámutat az étlap első sorára. Erre a pincér tyuklevest hoz neki, mely igen ízlett az angolnak. Miután megette, rámutatott a második sorra. Nem telt bele két perc és párolgó zöldségleves állt az asztalon. A flegmatikus angol ezt is megette, majd rámutatott a harmadik sorra. A pincér kissé meglepett szemeket vágott és tálalta — a borsólevest. Erre az idegen, most már dühöngve, végigfutott ujjával az egész étlapon s az utolsó sorra mutatott. Fogpiszkálót kapott, amire pedig igazán nem volt szüksége. A néphit azt tartja, hogy aki a leves evése közben vizet iszik, köhögni fog majd sírjában. Ez a babona kellemetlen helyzetből mentett ki egyszer egy Wilkes nevű angol színészt, akinek szerepe szerint hullaként kellett a színpadon feküdnie s eközben erős köhögési roham lepte meg. A hulla köhögését a közönség harsogó kacaja követte, éppen akkor, mikor a drámai cselekmény kulminációs pontját érte el. Wilkes, aki különben kedvence volt a közönségnek, ekkor fölemelkedett s igy szólt: „Anyám megjósolta, hogy halálom után köhögni fogok, mert mindég vizet ittam a leveshez“. A szinész talpraesett ötletét a jelenlevők erős tapssal honorálták. A disznófülből főzött leves pedig egyenesen történelmi ételnek számit. IV. Károly hajdani cseh király egy alkalommal meglátogatott egy kolostort s kiadta a konyhamesternek az utasítást, hogy ebédre disznófülből készítse a levest. A bölcs uralkodó azonban ragaszkodott ahhoz, hogy e célra egyetlen disznót se öljenek meg. A konyhafőnök sokáig törte fejét a nehéz feladat megoldásán, végül megtalálta a kiutat. Levágatta az élő disznók fülét s kiválóan Ízletes levest főzött belőlük. A király igen meg volt elégedve a konyhamester főztjével s magas kitüntetéssel jutalmazta művészetét. Nem kis csodálkozással tapasztalta később az uralkodó, midőn a klastrom udvarán és kertjében sétálgatott, hogy az ott levő disznók egytől-egyig fülek nélkül szaladgáltak. Az amatőr-hóhér Az északamerikai Illinois államban nemrégiben „modernizálták“ a halálbüntetést. A halálraítélt fölakaszfása helyett az elektromos széket vezetik be. Ennek következtében az állam hóhéra munkanélkül marad, mert a villamosszéket a törvény értelmében csakis gyakorolt elektrotechnikusnak szabad kezelnie. Phil Hanna, Illinois állam „Ítéletvégrehajtója“, aki nem kevesebb, mint hatvankét embert expediáit a másvilágra, állítólag mestere hivatásának. Foglalkozását csupán kedvtelésből űzi; még sohasem kért egy centet sem munkájáért, sőt az akasztást kellékeket is saját zsebéből fizeti. Minden rekvizitumot önzetlenül bocsát az igazságszolgáltatás rendelkezésére: kar- és lábsulyakat, kötelet s egy fekete álarcot, mellyel a delikvens arcát eltakarják. A kivégzés előtt, a lelkiismeretes hóhér sohasem mulasztotta el a bitófát felülvizsgálni és az elitéit testnagyságát lemérni. Ha a halálraítélt hat lábnál magasabb volt, elrendelte, hogy az akasztófa alá gödröt ássanak, nehogy a felhúzott még egyszer szilárd talajhoz érjen földi életében. Az akasztás előtti napon Hanna rendszerint [meglátogatta az elitéltet a siralomházban s jóakaratu tanácsokkal látta el, hogyan rövidítheti meg kínlódását a bitófán, a „humánus“ hóhér pontos utasításokat adott nekik, miként kell viselkedniük, hogy a halál minél hamarabb beálljon. A hatvankét kivégzett közül .csak egyetlenegy nem fogadta meg a mester tanácsát. lAz elhatározó pillanatban oldalra ugrott, minek következtében a nyakcsigálya nem törött el azonnal, úgyhogy a delikvens háromnegyed óra hasszat kínlódott még, mig a halál megszabadította szenvedéseitől. A törvény értelmében a kötél hurkát csak egyszer szabad meghúzni a hóhérnek; bármilyen szörnyű kínjai is legyenek az akaisztottnak, a kötélhez nem szabad többé hozzányúlni. Phil Hanna, aki jómódú farmer, most vidéki gazdaságára fog visszavonulni. Színház, mozi Revü!!! A dráma nem vonz többé, a mozikritikus pillanatait éli, a könyveket a kutya sem olvassa. Sohasem ’tapasztalt részvétlenség lett úrrá sokszázéveis művészetünk templomaiban. Csak a revük, a 'spektrum ös'szes szineiben felcikkázó ■transzperensei világítanak bele öntelten a boulevardok éjszakájába. A dadaizmus, a mérges gázok szagától megkergült művész gigantikus fintora nyomtalanul elviharzot.t. már, az expresszionizmus a képzőművészet egy zárt, szűk területére húzódott vissza. Mi következik ezek után? A színpad fantasztikum kísérletekkel próbálkozik, az irodalom száiz harakirit követ el minden nap; mindaz a művészi alkotás, ami mostanában elvonul szemünk előtt, •saját elmúlásának biztos érzésével keletkezik. Ki dolgozik ma az eljövendő századok számára? Homeros, Shakespeare, Göthe, Madách az emberi nem- Réz szólották még, a ma költőjét jó, ha piásfél esztendő alatt nem lepi be a feledés és közöny pora. A művészet, mely, ha igáiz, hü tükre korának, ennek a mindenképpen az ideiglenesség benyomását keltő epochának a kifejezési formáját a revüben találta meg. IA száguldó amerikánus, aki még kedvenc zsurnáljábah is csak a ci,meket ér rá elolvasni, oly komédiára vágyott, melyben — mint csecsemő az ^összevágott és nyállal oldott eledelt — feldolgozásra kész alakban kapja meg .azt a kevés esztétikai emóciót, amire ,még a minimumra lefokozott szellemi igényei mellett is szüksége van. A néger zene ősi temperamentumán élősködő revü pompás illatú hajtásaival birizgálja cimpáinkat. A kongói gummiplantázsok, az ötödik avenue és a Montmart,re hármas 'kereszteződéséből .született meg a jazz-revü, mely a Broadway neszfogó szőnyegekkel bélelt Színházaiból és a Folies Beryére-ből egészen a vidéki legényegyletek dilettáns előadásáig nyomult előre. Habemus pápáim! Csakhogy, anélkül, hogy a revü átfogó hatását, hiűvészi jelentőségét és ezerarcú újdonságának respektábilis voltát kétségbe vonnék, fel kell merülnie bennünk a gondolatnak, hogy talán jnégsem ez az a műfaj, melyben sok
