Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1928-10-14 / 2. szám - S. P.: Molnár Ferenc
KÉPES HÉT MOLNÁR FERENC A drámairó huszonöt-éves írói jubileumot ül és megujhod'tan várhatja Budapest, vagy egy kicsit az egész világ gratulációit. Nem feledkeztek meg róla még a Tolsztoj centennárium irodalmi brouhahája között sem. Molnár Ferenc huszonötéves jubileuma alkalmával elmondhatja, hogy diadalt aratott. Neve világzisánert jelent, ami önmagában véve eredmény, még ha akadnak egyesek, akik ezt a izsánert nem is fogják a legmagasabb rendűek közé sorolni. Holott az osztályozás már másodrendű kérdés, a lényeg az, hogy az iró valaminek a precíz megragadója, adekvát kifejezése és világos inkarnációja lett. Molnár Ferenc Budapest diadala, mert Budapest inkarnálója megragadója és kifejezője. A magyar főváros az elmúlt században megérett és e század elejére olyan formát tudott teremteni, amilyen még nem igen volt Európában. Budapest kultúrája ötletekre- épül. Budapestnek nincsenek tradíciói, nem tartják és nem kötik kulturális előítéletek. Akkor esett be Európába, amikor az európai kulturforinák bomladozni kezdtek, a szimbolizmus épugy el viharzott, mint a naturalizmus, e a nagyvárosok szalonéin bereit a „krizantémos dándyket“, jóformán semmi más nem tartotta felszínen-, mint az oscarwildei szellem. Az ébredő világvárosi Budapest első kulturélménye a szellem volt s azóta sem becsülik sehol annyira a jó mondások extázisát, mint éppen Budapesten. A tartalmakból kihámozott emberiség más alakban el sem képzelhette a kultúrát, mint -a szellem virtuozitásában, ötletek teremtésében. Pillanatnyilag minden mással szemben cinikus volt s a „semmi sem biztos, csak az biztos, hogy semmi sem biztos“ álláspontjára helyezkedett, ami önmagában véve is paradoxon, mint ennek az egész kulturiránynak legtöbb alkotása; — az egyetlen paradoxon különben, amelyre részletesen kiépített, univerzális filozófiai rendszer épül: a relativizmus. A hit kihagyott, a tudomány kihagyott, de az ész megmaradt -s -dolga nem volt, hát játszott. Molnár Ferenc esetéről beszélünk, a drámán kell végigvezetnünk ennek az önmagáért -való, cinikus, egyedül az ötleteket becsülő kulturállapotnak fejlődését. Valamikor a dráma az emberek ősi élményeihez szólt, — mint ma Chesterton sze rint a rémregény és a rémfilm. Miraculumnak és misztériumnak nevezték, vér folyt benne és -csupa szörnyűség, olyan volt, mint a mai -Grand Guignol, s katarziszaként a közönség hajszála bizonyára égnek meredt. Kéisőbb Angliában belevitték a rémhistóriákba a történés és a logikai fölépítés fogalmait: így keletkeztek a Haupt- és Staatsakciónok, melyek tetőpontjukat Marloweban és Shakesp-eare-ben érték el. Még később a vér és gyilok csaknem elmaradt, a dráma -az ősi élmények helyett ku-ltur élményekhez kezdett apellálni, a finom és bonyolult lelki problémákhoz, — s ennek a fejlődési foknak magaslatait Goethe Tassója, -vagy Ibsen iSol-ness -Épitőm-es-te-re jelzik. Ahogy az ősélmény idővel veszített intenzív, szinte testi erejéből -és kulturélménnyé szürkült, u-gy veszített a további fejlődésben a kulturélmény, az utolsó fiziológiai kritérium-, mely csaknem végig kikapcsolódott és megmaradt az artiszt-ikum, a kultúra, a szellem, az ötlet. Élmény nélküli szellemis-ég mást nem tud teremteni, mint ötleteket, ami annyit jelent, hogy a szellem már nem valami belső, nagy vibráció értelemadója és kifejezője, hanem önmagáért van és játszik. Az ő-s-élmény-dráma -és a kul-turélmény-dráma -után jött az ötletdráma-. A franciák találták ki, — de- a francia ötleteknek van egy sajátságos velejárójuk: örökké optimisták maradnak és mégis hisznek -valamiben, -ha másban nem, hát a hedonizmusban. Az angol ötletdráma — Wild-e és Shaw — az angol társadalmi állapot a hirhehdt „cant“ kifigurázására született meg, — ellenben a magyar ötletdráma — Molnár Ferenc — már pesszimista és relativista, amely nem hisz a saját ötletének abszolút értelmében sem s még a kigondolt helyzetet sem veszi való adottságnak. Azt mondja, eh, az ötlet sem ér semmit — s hová máshová menekülhet végtelen siránkozásában, -mint éppen abba a gyerekes szentim-entalizmusba, -amit Molnár Ferencnél annyira zokon vesznek. A pesszimista ötlet és következménye, a szájszögletle- ■ konyitó sze-ntimentalizmus', ez a pesti életforma, amelynek egyik nagy mestere- Molnár Ferenc.. Ez az- a zsáner, amit világpiacra vetett. Ez az a bizonytalan zsáner, amely a felvetett ötlet — helyzet, állapot — föltételezett realizmusában sem hisz már és összekeveri a valót a valótlannal, a képzelettel, a játékkal, mint a Liliomban, a Farkasban, a Testőrben, a Riviérában, a Játék a Kastélyban, (sőt, az ördögben is). Ugyanaz a végletes és végzetes összekeverés már, ami a modern olasz színház egyik formája -lett, Marinettié- és elsősorban Pirandellóé. — Nem is véletlen tehát, hogy Molnár Ferenc Zucconi óta a Hattyúig Olaszországban aratta legnagyobb sikereit és soha, például a realizmusok hazájában, Franciaországban. 8. P• 1. évfolyam. 2. szám. Prága, 1928 október 14.
