Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1928-10-28 / 4. szám - Wassermann, Jakob: Az állat
f\z állat Irta: Jakob Wassermann Egy középnémetországi fejedelemségben, a forradalom idején, nagy bérmozgalom és nyugtalanság tört ki. A ködös februári reggelen, az ünneplő munkások ezrei verődtek össze s a belváros forgalmas utcái felé vonultak. Sikoltozó csőcselék szegődött hozzájuk. A kivezényelt rendőrség képtelennek bizonyult rá, hogy visszaszoritsa a tömeget. A kereskedők gyorsan lehúzták kirakataik redőnyeit, a kávéházakat s vendéglőket rémült sietséggel bezárták, a házak kapuit is becsukták. Csak az ablakokban mutatkoztak kiváncsi, félénk arcok, mikor a hömpölygő menet orditva és fütyülve közeledett. Mint a fergeteg, oly téveszthetetlen biztonsággal folytatta útját a tömeg. Kövek repültek a házakra s betörték ablakaikat. Itt-ott lövés dördül el. A rendőrök már védelmi állásba helyezkedtek és kardot rántottak. Percröl-percre nőtt az elkeseredettség moraja. Egyre borzalmasabban hallatszott a kiáltozás. Meztelen karok s összeszoritott öklök emelkedtek a levegőbe. Ragadozószomj és bosszúvágy lángolt a szemekben. Aszszonyok tüzelték a férfiakat s rongyos gyermekek fülsiketítő visitozása töltötte meg a levegőt. Csak egy csekélységen, esetleg egy hetyke vezényszón múlt, hogy nem kezdődött meg az öldöklés és fosztogatás. Ekkor, egy szabad térségen, ahová a tömeg első sorai éppen megérkeztek, meglehetős nagy kocsi hajtott keresztül. Olyan volt, mint egy butorszállitó kocsi, de falai nem voltak szilárd anyagból, hanem barna vitorlavászonnal voltak behúzva s rajtuk a nemrég uralkodó királyi család cimere ékeskedett. A gyűlölt jelvény láttára a tömeg vezetői őrjöngő dühbe törtek ki. Szempillantás alatt körülfogták a kocsit s a rendőrök képtelenek voltak áttörni magukat az embergy ürün. A kocsis megállította a lovakat, melyek reszkettek szerszámaikban. A hágcsóról egy ember ugrott le, karabélyt rántott elő s lövésre emelve, felhúzta annak kakasát. Ez volt a jel az általános támadásra: egy ökölcsapással leterhelték a karabélyost; s harminc-negyven kéz nyúlt a királyi címerekkel ékes vászonfalak felé. A kocsis figyelmeztető szavával, melyet különben is elnyelt a tömeg moraja, mitsem törődve, darabokra tépték a vászonfalakat, de alig, hogy ez megtörtént, rémülten hátráltak meg a legvakmerőbbek is. A fütyülés, sikoltozás és orditozás mintegy parancsszóra abbamaradt s akik látták, hogy mi történt, bénult mozdulatlanságukban azokat is megállásra kényszeritetakik csak homályosan sejtettek valamit. A kocsiban a királyi állatkert nubiai oroszlánja állt. Az uj kormány részint költséges táplálása és ellátása miatt, részint az oroszlán régi gazdája iránt érzett ellenszenvből elhatározta, hogy a sivatag országát vesztett királyát eladja egy külföldi állatkertnek s éppen ezen a reggelen szállították a pályaudvarra. Mikor a vászonfalak lehullottak, az oroszlán felemelkedett fektéből s tiszteletet parancsoló fenséggel nézett az ezer fejű tömegre, amig csak egy hang, egy lélekzet nem volt hallható. Lángoló szemében messze, idegen világ tükröződött. Milyen világ volt az, amellyel szembekerült? Megkövült és eget nem ismerő. Titokzatosan morajló és rosszszagu. Megszimatolta a fejedelmi állat a nyomorúság és az éhség lehelletét? Lehetett-e sejtelme a kétségbeesésből és gonoszságból fakadó szenvedélyekről neki, aki sem a kétségbeesést, sem a gonoszságot nem ismerte s a szen- Patiricia Archer, Paramount-stair, legújabb rilmjélben. vedélyekből is csak a legegyszerűbben nagyszerűek voltak ismerősei? Látta-e a feldúlt, csúnya arcokat vagy azok visszfénye hatolt szemébe? S az eltorzult arcok részeit: az össze vicsorított fogakat, összeráncolt homlokokat, előretolt állakat? Látta-e a pusztítás vágyát vonásai-
