Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1928-12-23 / 12-13. szám - Szenes Erzsi: Iparművészet és iparművészet - Ráskay László: Irhatott-e a költő évtizedekkel halála után verset
szemei járnak élénken a homloka alatt ide-oda. Hanyag eleganciával öltözködik, lassan, kimérten beszél, egész egyéniségében van valami megnyugtató és bizalomkeltő. Reggeltől estig ül és diktál. A diktaphon után gépirónők másolják a szöveget. A regény azután, olvasás nélkül, a nyomdába kerül. A korrektúránál kisebb javításokat végez még — a titkár. Kész. Mehet. Az olvasók milliói éhesen várják az uj könyv megjelenését. Wallace igazán nem nagy iró, nem is tart igényt hasonló titulusokra. Üzletember. Annak pedig kitűnő. Azt tartja raktáron, ami a vevőnek kell. Ennek köszönheti, hogy müvei nagyobb példányszámban vannak forgalomban, mint — a Biblia. (vd.) Iparmüoészet és iparmüoészet .Jóleső érzéssel állapítom meg, hogy a polgári lakásokba egyre győzelmesebben vonul be az Ízlés. A fejfájditó „Meublbilder“-ek helyébe lassan-lassan egy-egy olyan festmény, rajz, rézkarc vagy kőrajz kerül a falra, amely magán viseli a tehetség kétségtelen jegyét és az unalomig egyhangúan mintázott, invenció-szegény gyári függönyöket, térítőkét, dívány- és ágypárnákat decens és itt-ott egészen egyéni holmik váltják fel. Hogy ezek az interieur melegségét és meghittségét megadó holmik a művészi ízlés határait kezdik elérni és ennek jegyében születnek, az tagadhatatlanul a kézimunka-művészet gondos felkészültségű munkásainak és e munkások mindennap növekvő táborának köszönhető. Amikor mindezt örömmel ismerem el, tudatosan beszélek kézimunka-művészetről, vagy inkább ízléses kézimunkák nagy elterjedtségéről és nem iparművészeiről. Az a véleményem, hogy az iparművészet fogalmát véletlenül vagy szándékkal, meghamisították. Annak az iparművészetnek fogalmát, amelybe mindaz beletartozik, amit alkotó erő teremtett s amelyben az emberi szellem és lélek olyan egyetemesen fejeződik ki, mint a legfelsőbbfoku zenében, költészetben és képzőművészetben s amely iparművészet termékei természetszerűleg egyenrangúak azokkal a melódiákkal, versekkel, képekkel, szobrokkal, melyek fölött bármeddig jár az idő, nem hervasztja őket el, nem szívja ki erejüket. Mert ez az iparművészet éppen olyan élményt adó, megborzongató szépségekkel teljes, lélekmegejtő művészet, mint minden más művészet és éppen úgy lehet és muszáj elámulni rajta. Ezeleőtt a stikkelt, horgolt és mindenfajta kézimunkák szépen belekerültek a staffirungba és egyben latba estek a házasságban a menyasszony javára, akár a főzés, a jó gazdasszonykodás. Az egykori mamák leányik feldicsérésénél főleg azt hangsúlyozták ki, mily szépen kézimunkái a leányuk és a konkurrens mamák ezzel szították egymásközt az irigység sárga lángját. Ma mindenki, aki egy-egy asztalterítőt, egy-egy függönyt, egy-egy diványpárnát állít ki, vagy montíroz ügyesen, legjobb esetben ízléssel az iparmüvésznő címet arrogálja magának. Előre bocsájtottam. hogy nagy tisztelettel adózom a kézimunkáló nők százezreinek és hálásan figyelem, mint visznek bele szint, üdeséget, kellemet a polgári lakások szürke légkörébe. Ezek a serény munkások egyre több felkészültséggel tudnak barátságos és dekoratív interieuröket teremteni, figyelik az időt és a kor igényeit, mint ahogy ma már még az istehátamögötti városkákban is, a párisi Patou, Poiret, vagy Worth a szezonra vonatkozó direktíváit lesik a varrónők. De ha ezek a minden elismerést megérdemlő munkák az elsődleges iparművészet körébe tartoznak, mit mondjak azokról a gobelinekről, melyek Raffael, Rubens, vagy Rembrandt álmait adják vissza pontosan, ecset helyett tűvel? Vagy azokról a gobelinekről, melyeket Párisban a Clunyban láttam, melyeken úgy virul a mező, az ég, oly friss a levegő, olyan pompázóak a színek, mint csak az egész világ csodálatát kihívó nagy festők képein? Vagy arról a hímzett Madonnáról, amely dísze volt az idei párisi gobelin-kiállításnak, ahol összehozták Európa csaknem minden magánkézen levő, templomokba és apátságokba elkerült nagyszerű gobelinjeit, — ez előtt a petit point-al varrott Madonna előtt úgy elállt a szivem verése és úgy néztem boldog kábulatban, mint egyszer Bellini egyik ugyancsak kékruhás édes arcú és édes mosolyu madonnáját a velencei Academia dél belli Arte-ban. Azért is beszélek először gobelinekről, mert a mai másolt gobelinek, amelyek festők híres képeiről akarnak fogalmat adni, a legritkább esetben is csak halvány közelítik meg kitűzött céljukat. A gobelinművészet majdnem kimúlt. Az uj művészek közül csak az egy Ferenczi Noémi világítja be a gobelin-művészet útját, aki különös rajzu álmait himzi, szövi a gobelinjeibe. És nem-e kell megkülönböztetéssel gondolnom arra a művészetre, amelyben egyegy nép lelke él, mint a balladákban, vagy népdalokban? A sárközi népművészetre például, amelyről éppen e napokban irta meg Tersánszky J. Jenő a Nyugatban. hogy ismét teljes pompájában áll, virágzik és terebélyesedik, mint a mesebeli fa, mely sohasem hullatja el virágát. És csak intés kellene ide is Zemplénbe, ahonnan e sorokat irom. hogy el ne kallódjék végképp az itteni népművészet, mert néha még előkerül a festett, faragott, vagy dísztelen ládából egy-egy szőttes, lélekviditó, sajátos népi motívumokkal. egy-egy keszkenő, melyet a falusi leányok és menyecskék a falusi plébániára és a jegyzőhöz visznek ajándékba esketésnél vagy keresztelőnél. Ezek a motívumok úri kézen csak lemásolódnak, uj rajzok, motívumok nem születnek belőlük, az „iparművésznők“ elmennek mellettük s nem bányásszák ki kincseit. Az elsődleges iparművészeinek, amit én értek iparművészet alatt, reprezentánsa Lesznai Anna. Művészetének gyökere a szlovenszkói, főleg zempléni népművészet, meggazdagitva az ő teremtő erejével. élénk, szindus, kalandos mesefantáziájával. Az ő szőttesei, varrottasai, minden kezéből kikerülő öltés a szellem és lélek játékát, az alkotó erőt példázza, amely egy alapvető téglából egész házat tud építeni. Nem kisebb értékek ezek, mint ecsettel készült képei, vagy mint ezer kertek ezer illatától, színétől és izétől édes, világot átfogó költészete. Egy szlovenszkói, illetőleg kassai iparművészeti kiállításról Wallentinyi Idára emlékszem úgy, mint aki megindult az iparművészeiben egyéni utján, az alkotás és az ihlet első jeleivel. Szenes Erzsi. írhatott-e a költő évtizedekkel halála után verset A berlini Amtsgericht I. egyes birója még bizonyára nem állt nehezebb feladat életében, mint a napokban megtartott tárgyaláson, amikor egy Ludwig Uhland kézirat sorsáról kellett döntenie. A hoszszu évtizedek óta sírban porhadó sváb költő a per tárgyát alkotó kéziratot — 1920-ban irta. Igen, 1920-ban. Lehetetlenül hangzik, pedig igy van. Legalább is a spiritiszták azt állítják, hogy igy van és a tények őket igazolják. 1920-ban -történt, hogy Alfréd Richard Meyer berlini költő lakásában négytagú társaság gyűlt egybe. A berlini poéta, aki a házigazda szerepét töltötte ber szenvedélyesen foglalkozik gasztronómiával és spiritizmussal. Az 1920-as vendégség az utóbbi tényt szolgálta.. Eugen Georg spiritiszta iró, Arnheim kisaszszony, a médium, Alfréd Richard Meyer egy barátja és a házigazda maga. A szeánsz szabályosan megkezdődött. Csakhamar beállt Arnheim kisasszony transza és a médium néhány pillanattal később a halálos csendben várakozóknak Ludwig Uhland, a nagy sváb poéta szellemének megjelenését hirdette. A médium suttogó szavai a szellem minden mozdulatáról értesítették a szeánsz résztvevőit. Az árnyék ott áll a sarokban. Régimódi biedermeier-frakk van rajta, elővesz egy kitépett papírlapot és írni kezd. Semmi pesz sem hallatszik, még a ceruza karcolása sem, papir nem zizzen. És. íme, a médium egyszerre csak feláll, tántorgó lépésekkel a szoba sarka felé halad, magával vonszolja Eugen Georgot, megfogja az iró kezét és magasra emeli. A jelenés eltűnik és Georg kezében egy sárga, gyűrött papírlap marad. A szellem adta. A papírlapon pedig nyolcsorosvers ejti ámulatba a hívőket. Ludwig Uhland Jverse. A szavak ritmusa, a vers formája Uhlnad stílusára vall. Az írás; Uhland- írása. A sorok végén pedig az. aláírás tagadhatatlanul a nagy halott kezeiráSa. Még a dátum sem hiányzik, a hal sarokban ott áll: 1920. így hangzik a vers: Wiederkehr Ausgelöscht wird nichts im Lében Aus dér schweigenschweren Nacht Ist mein Geist mit leisem Beben Nini von neuem aufgewacht. Wenn wir unser Dasein enden. Bleibt ein halbes Lied zurück. Dieses Lied nun zu vollenden. Ist uns ewiges Geschick. ' L. Uhland, 1920. A kis költeményt tényleg Uhland írhatta volna. De ez nem bizonyít semmit,,
