Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1928-12-23 / 12-13. szám - Krudy Gyula: Uriember nem tér vissza a másvilágról
dókat hiába kezelte a maga receptje szerint (előbb éles kefével a penész miatt, aztán kénsavvail), a hordóik akkor iit gurultak, amikor már a forró vizet is kiöntötték belől 'k. Garibaldi megállapította, hogy makacs kísértettel van dd ga. H'a valóban P. Eleimér maga volna a kísértet, — mond egyszer Garibaldi, amikor családi tanácsot tartottak a függőlámpa alatt, — amikor az „özvegyasszony“ nagy kendőjében önkéntelenül is a kályha mellé ült, holott a füté. idejétől még messzire voltak. — Ha valóban P. Elemér a o - nia, — suttogta Garibaldi, mintha attól félne, hogy kihall gatják a szavait •— akkor egyetlen és utolsó orvosságot tudok ellene. A becsületérziésére kell hivatkozni. — A becsületérzésére? •—- ismételte az elbetegesedő „özvegyasszony“, aki akkoriban már minden savanyuvizet végigpróbált a sztojkaitól kezdve a bikszádiig, haja mégis őszülni kezdett, bár maga készítette friss dióhéjból a hajfestő szerét. — Becsületérzés nagyon sok volt szegény Elemérben hiszen voltaképpen ezért távozott el búcsú nélkül a házból. Érzékeny ember volt: látható azokból a buskomoly dalokból, amelyeket még manapság is az ő dalainak mondanak, amikor valahol a cigány rájuk zenéit. (Az „özvegy“ eltakarta arcát). Senki se mondhatja, hogy nem volt büszke ember. A büszkesége volt oka mindennek, mi történt. Eltűnésének. Garibaldi az asztalion ült és figyelmesen hallgató t Nagy varjuszárnyak kerekedtek a homlokán, amint gondolkozott. A szobában lévők ('az özvegy és férje s egy Lauzsányi nevű szomszédbirtokos), valamennyien haragudtak a köszvényre, amely miatt Garibaldinak néha meg kellett •csapkodnia a térdkalácsát, mert ilyenkor a tanácskozás önmagától félbeszakadt. — Fel kell rázni magamat, mint a rózsavizet, — mondogatta bocsánatkéröleg Garibaldi. — Olyan ez a kisértet história, mint a folt a ruhán. El kell távolítani, mint a. pecsétviasz foltját, — pálinkás vattát nyomkodunk régi tallérral a foltra és. az elmosódik a ruhában. Azért mondom, hogy ez a folt pecsétvíaszfolt, mert éppen pecsét viaszról, okmányról van szó, amely el a foltot eltávolíthatjuk. Garibaldi szavaira még a szomszéd Lauzsányi sem tudott felelni, mert nem értette meg mindjárt a képletes szavakat. — Ha gavallér ember volt P. Elemér, akkor segíteni fogok, — mond éjfél felé Garibaldi, amikor szokás szerint elindult körsétájára, bejárván a házat, hogy szemtől-szembe találkozzon a kísértettel. * Még nem következett be teljesen az a nagy téli idő, amikor mindenki otthon marad, mert amúgy sem le het utazni, amikor Garibaldi bevégezte dolgát P. Elemér egykori kúriájában. Ez pedig úgy történt, hogy őszi vásár idején megjelent Garibaldi a közeli városkában, Ny.-ben és napokig, amig a vásár tartott barátkozott, mulatott, kártyázott, dalolt olyan úriemberekkel együtt, akik hajdanában P. Elemér barátai voltak. Igaz, hogy ezek az urak már csak nagyvásárkor vették elő régi szokásaikat, mert meggyöngült a mellük, hogy régi erkölcseiket folytassák, de Garibaldi mégis összeszedett belőlük egy bokrétára valót. Három olyan úriembert, aki alkalmatos egy becsületbiróság megalakulásához. Ny. város mindig híres volt arról, hogy benne lovagias érzületü, becsületügyekkel komolyan törődő és a kódexekkel ismerős úriemberek laknak. Nem volt nehéz tehát a becsületügyi bíróságot összeállítani, amelynek az elnökségét Strom N. János, egy régi világbeli huszárkapitány volt szives elvállalni. A becsületbirák pedig ismert komoly úriemberek, akiknek igazmondásához nem férhet szó. — Uraim, — beszélt Garibaldi a becsületbiróság előtt, — egy holt úriember becsületének rehabitálásáról van szó. — S előadta, hogy a tíz és egynéhány év előtt eltűnt és A newyorki uj Paramount-palota karácsonyi fényárban. mindenfélével gyanúsított P. Elemér becsületéről van szó. Azt kell helyreállítani most a becsületbiróságnak. A Hattyúban, amelynek külön szobájában a becsületbíróság ítélkezett: senkinek se volt kifogása a holtnak mondott P. Elemér rehabilitása ellen. Csak az egyik becsületbiró, bizonyos, Motesiczky vétette fel a jegyzőkönyvbe azt a különösen hangzó passzust, amelyen aztán később sokat törték a fajukét a be nem avatottak. „P. Elemér valóban úriember volt. Úriember nem tér vissza a másvilágról.“ — így hangzott az a különös passzus, amely a mi olvasóink előtt bizonyára nem marad érthetetlenül. A becsületbirák a pecsétgyűrűjüket rányomták a jegyzőkönyvre, amelyet Garibaldi megnyugodva dugott zsebébe. Milyen uton-módon kézbesítette Garibaldi a becsületbiróság jegyzőkönyvét a holtnak vélt P. Elemérnek, az állítólagos kísértetnek? Ez az ö titka maradt. Csak annyi bizonyos, hogy a régi kúriában többé senki nem látta, nem hallotta a kisértetet. Az ablakokat, ezeket a gonosz élőlényeket, az ajtókat, ellenségeinket nem csapkodta a szél.
