Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)

1928-12-23 / 12-13. szám - Kosztolányi Dezső: Hazugék

Az apát, lovag Martinit, csak ritkán láthattam, mert többnyire utón volt, vidéken vagy külföldön, de utjának rendeltetéséről sohase tudtam meg semmit. Pár órára érkezett meg s másnap már hajtatott az állomásra és utazott tovább. Útról jövet nagyon fáradt volt. Ilyenkor szertartásosan körülvette a család, elhalmozta szeretetével, hirte len sütött húsokat készített neki. Ö lázat sugározva állt a szoba közepén. Lángolt a szeme, göndör és dús fekete haja arcába lógott. Homlokon csókolta a feleségét és karonfogva, az asztalhoz vezette.

— Terézia, — mondta, — jöjjön kedves, — mert magába öt, ami nekem nagyon tetszett.

Károly azt beszélte, hogy ilyenkor a királytól jön. De mikor megkérdeztem az apától, igaz-e nem felelt, hanem szigorúan nézett fiára.

— Hallgass, kisfiam, •— utasította rendre és melltüjében az óriási rubinkő vöröset szikrázott.

Az apa evett, bort hoztak és hamarosan társaság verődött össze, uj rokonokból, akiket még nem ismertem. Mert mindig akadtak újak. Kálmán bácsi borvirágos orral szomorúan ült mellette, tárgyalt vele, halkan, hogy meg ne hallják a többiek. Géza bácsi pedig, aki Jókai regényeit Írja, minden pillanatban ásitozott.

Magánhintóban vágtattak végig a főutcán, a lányok gazdagon öltözködtek és aki a városba jött, csak róluk hallott, őket lehetett látni a korzón, jótékonysági bazárokban, a színházban, páholyokban, sőt egy műkedvelői előadás előtt a görögtüzes előképben a három Martini-lány angyalszárnnyal személyesítette meg a Hitet, Reményt és Szeretetek Évről-évre népszerűbbek lettek. Fényképészek kiiraki faiban, arcképeik uralkodtak. Minden módon lefotografálták őket, utazóruhában hónuk alatt ernyőv el, kibe ntott hajjal és imádkozva, néma merengéssel egy papirs^iklán, háttérben a tengerrel, hintán, csónakon, lovon, virággal és korbáccsal, cigarettázva és zongorázva, parasztosan bekötött fejjel, sarlóval és kaszával vagy allonge-parókával, rokoko-ruhában, ajkuk körül fáradt;'élveteg mosollyal. Még a .színésznők is őket utánozták. A férfiak pedig szivgörcfiöt kaptak, ha elmentek mellettük.

Este a korzón egy csomó fiatal tiszt állt nekik sorfalat.

Azok, akik róluk ábrándoztak, megismerkedtek és bemutatkoztak egymásnak. A szerelem már nem volt elszigetelt jelenség. Járvány-módra kapták meg, mint a pestist. Ablakuk alatt minden nap éjjeli zene, szólt.

Természetesen, a bálokon szintén vezettek. Itt egyforma ruhában jelentek meg, kék, lila és rózsaszín szalagggal. A császári és királyi kamarás szótlanul ült Stefánia mellett. Már egészen lefogyott, belecsunyult a nagy szerelmébe. Malvin lehunyt szemmel táncolt, szakadatlanul, megállás nélkül. Krisztina pedig teleiratta legyezőjét mindenféle bolond vallomással.

*

Többheti távoliét után bőröndjeivel hazaérkezett útjáról az apa.

Alig öt percre rá, két férfi jelent meg, akik sürgős ésfontos ügyben óhajtottak beszélni vele.

Az idegeneket eleinte nem akarták beengedni, de mikor erősödtek, az apa dolgozószobájába vezették.

Azt hitték, hogy párbajsegédek.

A két ur, nagyon udvariasan, bemutatkozott a lovagnak. Detektív ek voltak és elővezetés! parancsuk veit ellene, az életbiztosítási társaság tudniillik, melynek ügynökéül szerepelt, följelentést tett, hogy több százezer koronát ismételt fölszólitás ellenére sem fizette vissza, huzamo.oabb ideje.

Mosolyogva hallgatta a lovag a detektiveket és minthogy a legelőkelőbb körökben forgott és ismerte a jómodort, monoklit csiptetett szemealjára és raccsolni kezdett:

— Valami félreértés lehet, — mondta, — az egész igazán érthetetlen.

Becsukta a .szoba ajtaját és aztán hellyel kínálta meg a detektiveket, akik leültek. íróasztalából kivett üvegtokos havannát, a rendőrök elé tette, de azok nem nyúltak hozzá- Konyakot és likőröket is töltött.

— Az én Ernő barátom — és a rendőrkapitányról beszélt. aki tegezőpajtása volt

A vitának az lett a vége, hogy a lovag félóra múlva beszállt az utcán várakozó kocsiba és mintha csak kocsikázna, a rendőrségre hajtatott. Ekkor már az anya is átöltözött és a főispánhoz rohant. Stefánia egy óra múlva a helyi bank igazgatójával tárgyalt kisirt szemmel.

Délben az apa hazajött.

— Csiak kétszázötvenezer koronáról van szó, — suttogta hangtalanul, — de az összeget azonnal le kell tenni.

Ebédnél a gyerekek is tudták, miről van szó, Az apa elment újra a két úrral és ekkor, mint szokta, homlokon csókolta feleségét.-- Félóra múlva itthon leszek, — mondta

*

Estig hiába várták. A lovagot letartóztatták és a rendőrségről átkisérték a törvényszéki épületben levő fogházba. Este a lányok anyjukkal együtt meglátogatták őt. kispárnát, plédet vittek neki. Aztán nem tettetett szeretettel hosszan és forrón csókolták kezét.

Úgy volt, hogy minden nap megszabadul. Eladták a szőnyegeiket, a rokonság szintén összeadott pár ezer koronát, de csak az összeg fele került meg. Egy napon aztán a lovagot Budapestre vitték.

„Ültek a holdfényben és hazudtak.“