Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1928-12-09 / 10. szám - Wallace, Edgar: A különös grófnő (10)
1 Kornély Mária, a kassai színtársulat drámai primadonnája. (György és Boros felv., Kassa.) Hlozekné Beliczky Böske, a. rimaszombati Polgári Olvasókör műkedvelő - szakosztályának elnöknője, a gömöri magyar mükedvelő-szinpad lelke, a Jánosvitéz címszerepében. (Korányi felvétele, Rimaszombat.) Mály Károlyné, a bártfai társaság lelkes és agilis vezető tagja. (Divald felvétele. Bártfa.) megboldogult Lipatinsky nagyherceg ajándékozott nekem, a keresztény hitre tért néger gyermekeket felruházó egyesületre hagyom.“ — Mi-cso-da? — kiáltották az unokahugok férjeikkel egyetemben. — Hiszen méltóztattak hallani — mondta az ügyvéd és körülnézett Íróasztalán. — De hol a gyűrű? Újabb szünet. Majd gúnyos kacaj. — Pardon, hol a gyűrű? — A kanálisban — mondták az örökösök kórusban, kárörvendve. Az ügyvédnek részletesen el kellett mesélni a dolgot, mig megértette. Aztán értesítették az esetről a rendőrséget és egy kanálistisztitó vállalatot. Az örökségi históriának itt tulajdonképpen vége is volna. Ámde meg kell még említeni, hogy az elveszett gyűrű történetének hosszadalmas utójátéka volt. A kanálist néhányszor átkutatták, de az értékes tárgynak nem tudtak nyomára akadni. Erre azután az egyesület, mely a gyűrűt örökölte, kártérítési pert indított az unokahugok s férjeik ellen. Az elsőfokú marasztaló Ítélet után a sógorok kölcsönösen felpofozták egymást. Következtek tehát a becsületsértési pörök. Mire a másodfokú bíróság elé került a gyürü-ügy, mindnyájan végleg el voltak már keseredve, sőt feltűnően lesoványodtak, minthogy a perköltségek teljesen fölemésztették a férjek szerény hivatalnoki fizetéseit, úgy hogy a családoknak a szó szoros értelmében éhezniük kellett. A harmadik s egyben utolsó instancia csak néhány hét múlva fog Ítéletet mondani ebben a különös ügyben. Annyi azonban már most is bizonyos, hogy a megtért négergyermekek mit se fognak kapni, mert a gyűrűt még mindig nem találták meg s a veszekedő rokonok, az egyre horribilisebb perköltségek miatt, csontvázakká soványodtak le. A különös grófnő (10) Regény — Irta : EDGÁR W fl LL A CE Arra ébredt föl, hogy a fejét beleütötte a sofförülés támlájába. Már pitymallott. — Hol vagyunk? — kérdezte. Nem érdekelte, ki a soffőr, de amikor az illető megfordult, meglepetve ismert rá benne Chesney Praye arcára. — Minden rendben van, Miss Reddle — mondta Chesney torz mosollyal — vidékre megyünk. Lois összeráncolta homlokát, próbált visszaemlékezni mindarra, ami vele az utolsó huszonnégy óra alatt történt. Amikor visszaidézte emlékezetébe letartóztatását, egyszeriben elillant szeméből az álom. — Lady Moron úgy véli, hogy a legjobb lesz, ha vagy két napig eltűnik a véreb szeme elől. Az az ember nem szívelheti önt. Kegyetlenül bosszúálló. — Mr. Dorn? Mért akarta, hogy letartóztassanak? En egyáltalán nem tudom, hogy sérült meg Braime. — Természetes, hogy nem tudja. De a fickó igy állt bosszút. Hogy Dorn kin állott bosszút, arra nézve Chesney nem mondott közelebbit és Lois sem merte volna azt gondolni, hogy Dorn esetleg azért helyeztette őrizetbe, hogy ezzel Chesneyn és a grófnén álljon bosszút. A kocsi egy dombról lefelé szaladt. A völgyben egy kacskaringósan kígyózó folyó felszíne csillámlott. Az ut szűk volt és hepehupás, majdnem olyan, mint valami dülőut. Lois csodálkozott, miért mennek a silány utón, mikor nem messzire szinte párhuzamosan egy széles országút vonult velük egyvonalban. — Mindjárt megérkezünk. — Elérték a völgy torkát. Útjuk sürü fasor közé vezetett, majd derékszögben fordultak, átvágtak egy mezei utón és öt perc múlva hosszú fal szürkéllett előttük, mely mögött egy laposfödelü öreg ház húzódott meg.
