Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1928-12-02 / 9. szám - Berkes Imre: A pillanat
„Munka közben“. Gwerk Ödön festőművész pozsonyi kiállításáról A pillanat A Képes Hét számára irta: Berkes Imre — Kérem, ne nézzen oda, nagyon kérem. — Miért? — Misera ül ott, nem akarom, hogy lássa. Nagyon megcsunyult. Az est zsongott a Dunaparton s a Gellérthegy panorámája megremegett a nyári kábulatban. A két férfi megállt. — Maga még mindig szereti Miserát. — Lehet. Már többen mondták. Misera a feleségem volt. Lehet, hogy még most is szeretem. Miből gondolja? — Hogy megcsunyult. Hogy ne nézzek oda, mert megcsunyult. Tudom, hogy egykor szép volt. Mi volna ez más? Leültek és elhallgattak. Sokáig hallgattak, a korzó már meggyérült, már Misera is elment sápadtan és szomorúan s kissé visszanézett, nem követik-e. De senki sem ment utána, lassan eltűnt s azok ott ketten még mindig hallgattak s fantáziájuk talán követte Misera árnyékát. ■ Ekkor ők is felálltak s mindketten nagyon levertek voltak. — Hogy miért történt, ugy-e ezt kérdezte tegnap? — Ezt. Miért kellett? Mi volt az oka, hogy el kellett válniok. Tudja, hogy ez mindenkit meglepett? — Tudom. Az én életem mindig zárt és titokzatos volt. Én sohasem beszéltem a házasságomról azzal a léhasággal, ahogy azt sokan tenni szokták. Mindenki azt hitte, hogy mi boldogok vagyunk s senki sem sejthette a tragédiát, ami a lelkűnkben dúlt, mint egy szörnyeteg. Végre is nem bírtuk tovább, sem én, sem Misera. — És mi volt az oka? — Kérem, az okot nem mondom meg. Minek az? Úgysem hinné el! Vagy sokat mondanék s azt hihetné. hogy Miserát most be akarom feketíteni, vagy pedig keveset s joggal gondolhatná, hogy szépiteni akarom a dolgokat. Nem, ez teljesen mellékes, az ok. De hogy mikor határoztam el magamat, igen, azt a pillanatot, amikor mindennél erősebbé vált bennem a gondolat, hogy véget vetek annak a rut játéknak, aminek akkor a házasságomat éreztem — azt a pillanatot — ha akarja, fölidézhetem újra. — Kérem.
