Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1928-10-07 / 1. szám - Neubauer Pál: Meg kell halnod, hogy megszülessél
Meg kell halnod, hogy megszülessél — fimerikai történet -— A Képes Hét számára irta: HEUBAUER PÁL — Előre! — hangzott a vezényszó. Tallér Izsák, a fiatal kivándorló előrezuhant, megtorpant és azután eszeveszettül forgatni kezdte a szivatytyut. A kerék fogója tüzesen vágott a kezébe, perzselte a bőrt, elakasztotta a lélegzetet. A negyvenemeletes felhőkarcoló lángban állt: vakító világosság vetette rá magát minden pontra, minden sikra. Emberek százai árnyképekként ugrottak Te toronymagasságból a lent megfeszülő mentőhálóba. Vasgerendák mennydörgve zu anlak alá és elnyelték azok halálorditását, akik a kiálló balkonokra bukva halálra zúzták magukat. Az égő házloronyból az emberek egyre csak hullottak alá, mint a cseresznyefáról az érett gyümölcs. Tallér Izsák meg csak egyre forgatta a kereket, mig tüzkévék, mennydörgő zuhanások, árnyképek és fantomok közt egyszerre csak megszakadt az öntudat fonala és egy borzalmas légnyomás széttépte az emberi kezet és a kerék fogantyúját. Valahol és valamikor azután kinyitotta a szemét. Egy kis szoba körvonalainak képzetét fogadta be elsőnek az agy. Mielőtt szeme újra lecsukódott, mintha két emberi alakot, egy fiatal leányt és egy öreg szakállas férfit pillantott volna meg homályosan. Talán kérdezett is valamit, mert még hallotta a leány hangját: — Hogy hol van? Hát Newyorkban! Ismerős leány, gondolta Tallér Izsák és újra mély álmatlan álomba merült. Ez akkor történt, amikor a hajóról épp hogy elbocsátották; vám és egyéb vizsgálatok után alig haladt egy negyedórát a végnélküli házsivatag közepe felé, hogy odalökték a szivattyúhoz. Nem nagyon emlékezett a dolgokra, amikor másnap reggel a fiatal lány ágyához hozta a reggelit és kérdéseire elmondta, hogy az égő felhőkarcolóról lezuhanó vasgerenda majd agyonütötte volna, de apja az utolsó pillanatban megmentette, vállára vette és bevitte a házukba. Most minden veszély elmúlt. * Az óriási acélkonszern összes üzeme tizenkét órán ál szünetelt. A munkások ezrei kisérték utolsó útjára Tallér Izsák szenátort, az acélkirályt, aki ötven éven át apja volt minden munkásának. A sirt az ©szakám erikái Egyesült Államok legjobbjai állták körül és maga az elnök búcsúztatta el Tallér Izsákot, aki ötven évvel ezelőtt vándorolt ki egy lengyel faluból Amerikába és ötven évi munka árán Amerika egyik leggazdagabb és legtekintélyesebb polgárává küzdötte fel magát. Az elnök ezekkel a szavakkal végezte búcsúztatóját: „Ötven év előtt, alighogy a mi földünkre tette a lábát, segítenie kellett egy borzalmas égési katasztrófánál a tüzet oltani — és hű maradt ehhez a kezdethez, mert mindenütt, ahol oltásra volt szükség, ott volt és addig nem nyugodott, amíg az elemeket, az emberi szenvedélyek elemeit meg nem fékezte, a tüzet el nem oltotta. Ezért nevezték a munkások apjuknak.“ Az elnök beszéde után számtalan egyesület delegátusa beszélt. Mikor az utolsó mondat is elhangzott, a megboldogult személyi titkárja lépett elő és megkérte a A legutóbbi kassai népünnepély „Becsali csárdája“ (Győri és Boros felvétele, Kassa)
