Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1928-12-02 / 9. szám - Soscsenko Mihály: Kételkedő Tamás (ford. Nemes Endre)
Kételkedő Tamás Orosz humoreszk — Irta: Soscsenko Mihály Krjukov Tamás már három éve nem kapott (levelet fiától, míg egyszer váiratlanui'l értesítették, hogy fia öl rubelt küldött számára. — Erre se gondoltam volna, — vélte Tamás, miközben a postai értesítést nézegette. — Más gyerek csak három rubelt küldött volna; az én fiam azonnal ötöt küld. Ilyen keresetből aztán meg lehet inni egy rubelecskét! Krjukov Tamás megfürdött a gőzfürdőben, tiszta inget váltott, megivott egy félüveg égetett bort és a postára hajtott. — No, de ilyet — gondolta Tamás útközben —, öl rubel! Mi minden nem fordul elő az életben. Ég éis világ! Nincsen császár, a paraszt aiz ur. A fiam talán az állam élén áll... minden alkalommal öt rubelt küld az apjának... Vagy tán félrevezetik az emberek a parasztot? Talán hazudnak! ... A fiam talán csak szállodai szolga... Tamás a postára érve, benyújtotta a pénztárnál az ért esi talapot. — Pénz — mondta Tamás —, pénz a fiamtól. A pénztáros átkutatta a papirosokat és féicservonecet tett le a pénztárlapra. — Rendben van — vetette oda Tamás —, de a fiam nem irt? A pénztáros nem felelt és eltávozott a pénztártól. — Nem ir, — töprengett Tamás. — Talán később majd csak fog Írni. Azt már majd csak kivárom. Tamás megfogta a pénzt, csodálkozva nézegette és hirtelen ráütött a pénztár lapjára. — Hé, koma! — kiáltott fel. — Micsoda pénzt adsz itt nekem?! — Hogy érted, milyen pénzt? — kérdezte a pénztáros. — Uj pénz az ... — Uj? — kérdezte Tamás. — Nem hamis pénz ez? Azt hiszed, mert kicsit bepityókáltam, hogy már mindent be lehet nekem beszélni? Hol van a jelzés? Tamás a világosság felé fordította a pénzt, megforgatta ujjal közt és újból megnézte. — Lehetséges volna? — álmélkodott. — Nézzük csak meg... ki van rajta? Csak nem valami paraszt? Paraszt! Az istenit, a paraszt! Igaz ez? Tehát nem hazudnak? Valóban nem hazudnak? Tényleg olyan hatalmas a paraszt? Tamás megint a pénztárhoz lépett. — Koma — szólalt meg Tamás —, kit ábrázol ez*' Ne haragudj a kérdésért, de ... — Eredj az utadra, — válaszolta a pénztáros. ■— Megkaptad a pénzedet és tűnj el... Különben milyen ábrázolásról beszéltél? ... — A pénzen, no! A pénztáros végigjáratta szemét a paraszton és mosolyogva jegyezte meg: — A parasztot ábrázolja. Te „fenség“! vagy a császár képe helyett. Még most se érted, mi? — Lehetséges? — kérdezte Tamás. — A paraszt? De hogy van az, koma, hogy én nem tudok az egészről semmit? és szántom a földet. És mindenki szánt nálunk és nem tudnak semmiről... A pénztáros fölkacagott. — Isten a tanúm — folytatta Tamás —, nálunk az emberek azt hiszik, hogy a parasztok most a vezetők és a parasztságot széltében-hosszában tisztelik. De hogy hogyan fest az a valóságban — hogy igaz-e az, vagy csak az emberek hazudnak —, azt már nem tudom. De hogyha a pénzen a képe is rajta van... Igazán nem hazudnának ? — No, de most már menj Isten hírével — mondta a pénztáros —, ne ácso.rogj itt hiába! Most érkeztek meg az első művészi fényképfelvételek az Etna legutóbbi kitöréséről. A füstölgő tűzhányó Catana határáról nézve Az Etna kitörése. A veszélyeztetett Catana főuccája, háttérben a füstölgő Etna monumentális képével — Mingyárt, — mondta Tamás. — Hagyj békén addig, inig a pénzemet elteszem... azzal az ábrázolással, hm ... Tudd meg, hogy a császárságot sose szerettem ... Isten bizony! Végül is Tamás bosszankodva végigmérte a lobbanékony pénztárost és kiment. — No, de erre se mertem volna gondolni, — állapította meg. — A parasztot ábrázolják... Lehetséges, hogy a parasztot úgy tiszteljék, mint a császárt?
