Keleti Ujság, 1944. augusztus (27. évfolyam, 172-197. szám)

1944-08-10 / 180. szám

KEVETi ' MAGYAR ÚJSÁG 1944. AUGUSZTUS 10. — Az eltűnt Corvin-kodex után kutatnak. Szegedről jelentik': 'Nţliany nappal ezelőtt Sztöjka Miklós ctr. miniszteri tanácsos, pénzügyigazgató közölte' a 'városi muzWKi igazgatóságával, hogy az egyik lefoglalt és leltározás alatt álló zsidó magángyűjtemény­ben egy eredeti Corvin-kodex töredéke ré­szének és több eredeti Kossuth-levélnek is kell lennie. Á bejelentés nyomán Csallány Dezső muzeumigazgatő Temesváry József múzeumi művészeti szakértővel szorgos ku­tatást indított a nagyértékü ritkaságok után. Átvizsgálták a szóbanforgó gyűjte­ményt, de sem a Corvinának, sem Kossuth Lajos leveleinek nem sikerült nyomára akad­ni. Minthogy Szegeden a kutatás eredmény­telennek bizonyult, Csallány és Temesváry felkeresték a Szegedről pár héttel ezelőtt elköltöztetett családot és kihallgatták a család tagjait. A kihallgatások nem vezet­tek eredményre, mert a megkérdezettek ha­tározottan kijelentették, hogy sem Corvina, sem Kossuth-levelek sohasem voltak a csa­lád birtokában. A múzeumi kiküldöttek- most a fővárosban folytatják a kutatást, s remélik, hogy valamelyik magángyűjte­ményben meg is találják a nagyértékü rit­kaságokat. — KICSERÉiAR A HADBA VONULTAK HOZZÁTARTOZÓINAK KARTONJELVÉ­NYÉT. Azok a hadba vonult hozzátartozók, akik kartonjelvényt kaptak, jelvényük ki­cserélése végett jelentkezzenek a hivatalos órák alatt (délelőtt 11—1-ig) a városi ha­disegély irodában. (Farkas-utca 4. földszint.) — 16 fiatal leány a rendőrségen. Szat­márról jelentik: A rendőrségnek tudomásá­ra jutott, hogy az utóbbi időben a vendég­lőket és korcsmákat az esti órákban ellepik a fiatalkorú leányok, akik férfigavalléraik társaságában nagy mulatozást rendeznek. Egy este, alig pár óra leforgása alatt a meglepetésszerü razzia során 16 fiatal leányt kisértek be a rendőrségre, ahol ellenük csa­vargás cimén indult meg az eljárás. A fia­tal leányok között vannak egész jócsalád­ból valók is, akik kihallgatásuk során elő­adták, hogy csak szórakozni jártak férfi- ismerőseikkel. A leányok orvosi vizsgálata során megállapították, hogy az előállítottak fele betegségben szenved. A leányok ellen megindult az eljárás. Az ilyen razziákat a jövőben sűrűbben fogja a rendőrség meg­ismételni. — CSIRKÉT KÖLTÖTTEK A CSÓKÁK. Berlinből jelentik: Észalc-Friesland egyik községében egy földmives család kísérletkép­pen tyúktojásokat tett a csókafészekbe. He­tek múlva aranysárga csirkék töltötték meg a kéménybe épített fészket, ahol vigan hancuroztak. A ház lalcói gyorsan leszállí­tották őket alacsonyabb régiókba, amit a csókák éktelen zajongással fogadtak. A vélt fiólcáktól megfosztott csókák sokáig rend­kívül izgatottan viselkedtek. — Ml szabad a zsibárusnak. Kihágási el­járás indult egy zsibárus ellen, aki uj bú­torokat is forgalomba hozott. A butorkeres- kedés -jogosulatlan gyakorlás miatt megin­dított kihágási ügyben 'annakidején marasz­taló Ítéletet hoztak. Az elitéit a Kihágási Tanácshoz fordult fellebbezéssel. Az elren­delt bizonyítási eljárás során a Kihágási Ta­nács megállapította, hogy terhelt csupán használt bútorokat alakított át, uj rugók, bevonóvászon, belső anyag hozzáadásával és ezeket a kijavított bútordarabokat hozta zsibárusi forgalomba. Ennek alapján a vád­lottat — a marasztaló Ítélet megváltoztatá­sával — felmenőitek. A felmentő Ítéletnek — a kolozsvári Kereskedelmi és Iparkama­ra hivatalos lapjában közzétett — indoko­lása szerint ugyanis a zsibárusi iparenge­dély minden olyan használt tárgy és feldol­gozás utján értékesíthető hulladék megvé­telére és eladására jogosít, amellyel való kereskedés kötve nincsen. A vádbeli cselek­mény tehát a zsibárus üzletkörébe tartozik és igy a butorkereskedés jogosulatlan gya­korlása által elkövetett kihágás vádja és annak jogkövetkezményei aló1, bűncselek­mény hiányában, fel kellett menteni. MOli-MűSOfeűK wa ■■■■ I I »miiiii. Bna»anBirar.«aaaBMJU!muiw«8 ÁRPAD-mozgó: Rajongás. Fősz.: Fernand Gravey, Elvire Popeaco, Micheliné Presle. Előadások kezdete hétköznapokon d. u. 5, 7 órakor. Vasárnap d. e. fél 12-kor matiné és délután 3, 5, 7 órakor. CORVIN-mozgó: Műkedvelő szélhámos. Elő­adások kezdete: 144, (46, (48 ó.akor. EGYETEM-mozgó: Topriai.nász. Fősz.: Kiss Ferenc, Tolriay Klári, Jávor Pál, Bihary József, Mahlári, Pethes Ferenc. ERDÉLY-mu; gó: „Egy nap a világ*' Sze­replők: Páger Antal, Mur'ti Lili, Biltcsi Tivadar, Tahy Anna Mária. Előadások: 3, 5 és 7 órakor. MÁTYAS-mozgó: A harmincadik. Páger An­tal nagysikerű probléma-filmje. Magyar és Ufa világhiradók. Előadások: 3, 5, 7 és vasárnap délelőtt 11 órakor. RAKÓCZI-mozgó: A szerelem nem szégyen. Főszerepben: ToLnay Klári, Mály Gerő, Gőzön Gyula és Somogyi Nusi, Kolozsváron pénteken délután Bástya SE ~ K- MÁV mérkőzéssel indulnak az 1944- 45. évi Magyar Kupa küzdelmek Újpesten és a MOYC-pályán játsszák a Szent László Torna második fordulóját Kolozsvár, augusztus 9. Ismeretes, hogy az MLSz sorsolása folytán országszerte va­sárnap kezdődnek a Magyar Kupa és vele párhuzamos Corinthián-diji küzdelmek. Te­kintettel azonban, hogy Kolozsváron — a sorsolás folytán — lejátszandó mérkőzés együttesei közül a Bástya SE az MLSz er­délyi kerülete által még a sorsolás megejté- se előtt tervbe vett és megrendezett'szilágy- sági portyán köteles résztvenni augusztus 13. és 17. között, a kolozsvári Magyar Kupa selejtező fordulójának lejátszása körül bo­nyodalmak támadtak. Végül is Lőrincz Sán­dor, az MLSz erdélyi kerületi főtitkárának távbeszélőn adott javaslatát az MLSz veze­tősége elfogadta, amely szerint hétközben lejátszhatják a Bástya—MÁV selejtező ku­pafordulót és a Bástya csapata szombaton délután elindulhat margittai, szilágysomlyói és zilahi portyájára. ■ A húszadikai zsibói mérkőzésen az előbbiektől eltéröleg a kék- fehérek nem vehetnek részt az MLSz ren­delkezése folytán. Mindkét csapat lelkiismeretes előkészüle­teket tesz, hogy az első kupafordulón mi­nél sikeresebben mutatkozhassanak be. A MÁV csapatát Dobay István szaktanácsadó, kerületi edző késziti elő, míg a Bástya csa­patát a tegnap lejátszott Bástya—Német légvédelmi erők mérkőzés alapján állítja össze Kutik Endre. A Szent László Torna nyitánya nem a legjobban sikerült, ami annak tulajdonítha­tó, hogy kevés volt a nyári szünet és igy a csapatok nem tudtak kellőképpen felkészül­ni. Különösen áll ez a Kolozsvárra, amely a Magyar Kupa döntője után küldhette játé­kosait pihenésre s ezért csak két hét jutott a játékosoknak pihenésre. Emiatt mutatott annyira gyenge játékot a Kolozsvár, amely pedig nemrégen döntetlent harcolt ki a ku­pagyőztes Ferencváros ellen az első kupa­döntőben. ( A Szolnok sérültjei miatt tartalékosán volt kénytelen kiállni s Labore már a mér­kőzés elején lesántult. A KoUáth, Szántó, Szűcs és Korom nélkül kiálló csapat szét­eső játékot mutatott. A torna második fordulóján az Elektro­mos a Gammával kerül össze, a Nemzeti Vasasnak pedig az Újpest lesz az ellenfele. Augusztus 12-én lesz a két játék, a Gam­ma—Elektromos mérkőzést a MOVE-pá- lyán, az Újpest—Nemzeti Vasas mérkőzést pedig Újpesten játsszák le. Mindkét torna- mérkőzésnek egy-egy országos ifjúsági baj­noki döntő lesz az előjátéka. TENiSZ PAIJCS FÜRDŐN AUGUSZTUS 17. és 20. KÖZÖTT ORSZÁGOS TENISZBAJNOKSÁ­GOKAT RENDEZNEK Falles, augusztus 9. A röviddel ezelőtt be­fejeződött „Pallos" asztali teniszversenyek után a sportszerető délvidékiek augusztus 20-ára országos teniszverseny rendezését vállalták, amelyre meghívták az ország leg­jobb játékosait. A szlovákiai turnéról dia­dalmasan visszatért magyar tenisz váloga­tott csapat minden tagja bejelentette rész­vételét a nagyszabásúnak Ígérkező országos versenyekre, melynek folytán augusztus hó 20-ára kitűzött csapatbajnoki döntő mérkő­zések lejátszására augusztus hó 22-én kerül sor -a MAC—BBTE férfi és BEAC—BBTE női csapatai között. A gödöllői nemzetközi teniszversenyt a kormányzói pár serlegéért szeptember 6—10. között bonyolítják le ATLÉTIKA NAGYSZABÁSÚ SPORTNAP KERETÉBEN AVATTÁK FEL A SZÉKESFEHÉRVÁRI ALBA REGIA ATLÉTIKAI KLUB ÚJJÁÉPÍTETT SPORTTELEPÉT Székesfehérvár, augusztus »9. A fennállá­sának második évtizedét ünneplő székesfe­hérvári ARAK ünnepélyes keretek között avatta fel újjáépített sporttelepét. Az ünnepélyen jelen volt vitéz Tárczay Felicides Román dr., a társadalmi sport és testnevelés vezetője, Toldy Árpád dr. főis­pán és Kerekes Lajos polgármester. Az avatóbeszédet Thaisz Andor dr., az egyesü­let elnöke mondotta, ezt követően Tárczay Felicides Román méltatta a jubiláló fegylet pályaavatásáriak jelentőségét. A sportbe­mutatón atlétikai számok, kosárlabdabemu­tatók és labdarugómérközés szerepelt. Vasárnap délután a sportbemutató atlé­tikai számokkal kezdődött. Az eredmények a következők voltak 100 m: 1. Puskás TFSE 11.6. 2. Czlrákl TFSE 11.7. 3. Karády MAC 11.8. Távol: 1. Kiss I. TFSE 687, 2. Puskás TFSE 640. 3. Kőszegi,TFSE 625. 3000 m: 1. Szilágyi BB­TE 8:45.8. Szilágyi egyedül futott. — 100 m női: 1. Majzer ARAK 14.8. 2. Bebesi RSE 14.9. — Magas női: 1. Rohrmann TFSE 145. 2. Streit ARAK 130. — 80 m gát női: 1. Rohrmann TFSE 15.6. 2. Báky TFSE 15.8. 3. Tóth E. TFSE 15.9. Az atlétikai számok után jól sikerült női és férfi kosárlabda, valamint birkózó bemu­tató szerepelt a műsoron. Utána az Sz. MÁV E'őre labdarugócsapata 20 perces mérkőzésen 1:0 arányban győzött az A.RAK „öreg fiuk“ ellen. Az ünnepség utolsó eseménye az ARAK —Csepel labdarugómérkőzés volt, amelyet meg’epátésre a 'székesfehérvári csapat nyert meg 3:2 arányban. Jő ÁRU ÉS JÓ HIRDETÉS ALAPJA A JÓ ÜZLETMENETIÖEK NEM A MAC, HANEM A BEAC PÁLYÁN LESZNEK AZ ORSZÁGOS ATLÉTIKAI BAJNOKSÁGOK Budapest, aug. 9. A MASz kiirta Magyar- ország ezévi atlétikai bajnokságainak küz­delmeit. A kiírás szerint a bajnoki viadalt augusztus 19—20-án, a MAC margitszigeti pályáján rendezik, mindkét nap 4 órai kez­dettel. Legújabban szerzett értesüléseink szerint azonban a MASz megváltoztatta a versenyek színhelyét, amennyiben nem a szigeti MAC pályán, hanem a BEAC Mező­utcai sporttelepén rendezik meg az országos bajnokságokat. A versenyszámok sorrendje a következő: -Szombat: 100 m. rúd, 800 m. távol, 110 m. gát, gerely, kalapács, 500 m. (Kultsár István-emlékverseny). Vasárnap: 200 m. súly, 1500 m. magas, 400 m. gát, diszkosz, 400 m. hármas, 3000 m. akadály, 10.000 m. * HÁBORÚS NÉMET ATLÉTIKAI EREDMÉNYEK Berlin, aug. 9. A háború annyi nehezítő viszontagsága ellenére is eredményes munka folyik a német atlétikában. A német atléták pompás eredményeiről mind sűrűbben ka­punk hirt. Legutóbb a lipcsei Lehmann 10.5 mp-t futott 100 m-en, amely legjobb idei eu­rópai teljesítménynek számit. Storch a kala­pácsvetésben 54.18 m-et ért el. Heinker pe­dig 15.9 m-re hajította a sulygolyót. VIZISPÖRT VASARNAP KEZDŐDNEK A MUSZ BAJNOKI VERSENYEI A NEMZETI SPORTUSZODÁBAN Budapest, aug. 9. A MUSz vasárnap, hét­főn és kedden a margitszigeti Nemzeti Sportuszodában rendezi bajnoki uszóverse- nyét. A nevezési zárlatig teljes számban be­futottak azok a fővárosi és vidéki nevezé­sek, amelyek már eleve biztosítják a viadal érdekességét és sikerét. Hagyományos dolog, hogy a MUSz bajnoki uszóversenyén játsszák a Magyar Vízilabdázók Kupa döntőmérközé* sét is. Ez most is igy lesz. Vasárnap a MAC —UTE és az FTC—BSE elődöntömérkőzése- ket bonyolítják le, a keddi ünnepnapon pedig a döntőkre kerül a sor, amikor is az elő­döntő győztesei és vesztesei játszanak egy­más ellen. * AZ FTC A VIZIIABDAB -.^iSAG VÁROMÁNYOSA Budapest, aug-. 9. A vízilabda rangadó mérkőzését, az FTC- —UTE találkozót nagy érdeklődés mellett bonyolították le az újpesti uszodában. Az FTC már 2:0-ra vezetett, majd az UTE került fölénybe és 3:2-re javí­tott, amikor az utolsó percben Tátqs egyen­lített. Ezzel a döntetlen eredménnyel az FTC már bajnoknak tekinthető, hacsak hátralevő mérkőzésein nem, történik valami kisiklás. Erre azonban aligha kerülhet sor. Az UTE ellen döntetlent Elharcofő-csapat ebben a: összeállításban szerepeit;, Föíray—Puljei: Höhl- -Czakó—Tatos, Német, Molnár. A: egyébként ritkSHHSTött izgalmas FTC—DTE vízilabda rangadó döntetlenül végződő mér­kőzés góldobói Német (2), Tátos, illetve Bö­zsi dr. (2) és Kisléghy voltak. A bajnokság pillanatnyi állása a követ­kező: 1. BSE 10 8 1 1 36:12 17 2. UTE 9 7 1 1 64: 8 15 3. MAC 9 7 0 2 47: 9 14 4. FTC 8 6 2 0 37:10 14 5. MAFC 0 6 0 4 32:14 12 6. Csepel 0 3 1 6 22:41 7 7.MUE 0 3 0 7 22:52 6 8. SzUE 9 2 1 6 15:39 5 9. TSC 8 2 0 6 19:28 4 10, Gamma 9 2 0 7 12:53 4 11. MSE 6 0 0 6 2:42 0 Hátralevő mérkőzések: UTE—TSC, FTC— Gamma, FTC—MSE, MAC—MSE, SzUE— MSE, TSC—MSEI Vitorlázó sport SIKERREL ZÁRULTÁK A MAC VITORLÁZÓ PALYAVERSENYEI Kolozsvár, aug. 9. A MAC által a Balato­non rendezett- vitorlázó pályaversenyek a legszebb sportslker jegyében zárultak. A ver­senyek mindvégig izgalmas küzdelmek­kel szórakoztatták a nagyszámú balatoni vitorlázó sport kedvelőit. A MAC vitorlázó pályavessenyéneft győztesei: 30-as vereny- cirkáló: 1. Mutyi (korm. Heinrich István KMYC). Európa 30-as: 1. Subrett (Gaál An­dor, MAC). 22-es cirkáló: 1. Lucifer I. (Mé- ray-Horváth Lőránd, HYC). 25-ös portya jolié: 1. Csilige (Scharbert Gyula, MAC). 15-ös portya jolié: 1. Pupák (ifj. Teingassner Pál, MAC). 22-es versenyjollé: 1. Csiga (Ber­kes Róbert, BYC). Olimpiai jolié: 1. Tihany; (Dulácska György, BSE). Ifjúsági olimpiai joHé: 1. Fergeteg (ifj. Bókay Árpád, KMYC). Kalózok: 1. Fekete Péter (Tolnay László), BYC). Dingi: 1. Csibe (Kantók Andor, BYC). • Kevesen tudják, hogy Stockholmban pénteken este Hägg 2 angol mérföldön 8:42.8-at futott s ezzel megjavította júniusban felállított 8:45.4 mp-es világcsúcsát; hogy Tolnai Ilona, az FTC kitűnő ver­senyzője 12.7-es időt futott a 100 méte­res síkfutásban; hogy Hidas 15.6-ot futott 110 m. gáton a BBTE országos atlétikai versenyén; hogy Pestvidék nyerte a vidéki atléti­kai bajnokság pontversenyét, mig az er­délyi kerület (Délkelet) hetedik helyen végzett; hogy Rákhely, a kitűnő diósgyőri at­léta a vidéki atlétikai bajnokságok során 66.12-t dobott gerellyel, mig Feledi 15:18.16-os kitűnő idővel nyerte az 5000-es síkfutást. hogy Magyarország 1000 méteres ke­rékpáros ídöfutam bajnoka Nótás lett 1:17-el, a 15 kilométeres párosversenyt az Éliás—Nótás kettős nyerte 20:33-as uj országos csúcseredménnyel; hogy Karaki győzött az 50 km-ea mo- torvezetéses versenyen; hogy a leventesorban harcoló Tan- csór győzött a 65 km-es országúti kerék­páros tömegversenyen; hogy a kajakbajnoksággal egybekö­tött Szent László emlékversenyt a MOVE nyerte; hogy elhalasztották a 800 m-es orszá­gos uszóversenyt, mert Tátos, az FTC kiváló úszója és vízilabdázója mindkét helyen az FTC főerőssége; hogy az országos ifjúsági döntőmér­kőzések során az FTC 9:3 arányban győ­zött a kistarcsai MOVE ellen, a NAC pedig 3:1 (2:0) arányban az Újvidéki Villám ellen; hogy a Tisza uj edzője Nádái Géza lett. A Tisza pénteken nagy edzést tár­tott. Vasárnap pihen a vasutascsapat; hogy Kutik András volt bajnokcsapa­ta, az FC Torino második helyre került az olasz bajnokságban annak ellenére, hogy Piola irányította csatársorukat); hogy Budapesten a hó közepén levente labdarugó játékvezetői tanfolyam kezdő­dik. A tanfolyamra telefonon is lehet az alábbi számon jelentkezni: 111—180; hogy Szegeden a hó közepén kezdődik a levente játékvezetői tanfolyam. Eddig mintegy 20 jelentkező akadt; hogy Besztercén a BTE csapata barát­ságos kézilabdamérkőzést játszott a helybeli német katonák csapatával. A mérkőzést a beszterceiek 8:6 (3:3) arányban megnyerték; hogy a nagy érdeklődéssel vart Bo­gács—Erdei, Marton—Vajda és Torma II.—Lázits ökölvívó mérkőzés elmaradt a BTK vasárnapi meghívásos ökölvívó y£rS£nyén,

Next

/
Oldalképek
Tartalom