Keleti Ujság, 1944. augusztus (27. évfolyam, 172-197. szám)
1944-08-06 / 177. szám
1944. AÜGTjSZTüS 8. keleti MAGYAR ÚJSÁG Sarlóval aratják Erdély gabonatermő-területeinek nagy részét. Az erdélyi ember a gabonatermés minden szálát kézbefogja. Az arató arcáról leolvasható, hogy amikor sarlózik az „élet“ szinte áhítattal hozza közelebb magához. Cselekedete az élni akaró-ember ösztönös cselekedete. Egy év munkájának eredményét törekszik magtárba tenni, hogy újabb egy esztendőre a család élete biztosítva legyen. Az aratóember munkája egyébként általában az év minden munkája fölött a legáouiosaub; a család és a nemzet életét biztosítja. A sarlóval arató gazda munkája önkéntelenül is vissza viszi a szemlélőt a rég elmúlt századokba, amikor az ember természetes életét nagy események csak ritkán zavarták meg, amikor az emberek még családi közösségben éltek és az egyes közösségek igényeit úgyszólván mindazzal kielégítették, amit a természet megtermett. Ha bőkezű volt a természet, altkor jól élt az emberi közösség; ha keveset adott a föld, akkor a ke veset osztották be. A sarló ebben az időben valószínűleg a haladást jelentette. De amikor a rég múltból visszaszáll az ember a felfokozott Igényű és igényeit a nehéz viszonyok között is kielégíteni törekvő' újabb korszakba, amikor a föld termésére, nemcsak a nemzet közössége, hanem ezentulmc- nőleg, a megszaporodott emberiség is részt követel, elérkezik az ember ahhoz a gondolathoz, hogy minden vonalon nagyobb munkateljesítménnyel kell felülkerekedni, tehát a sarló az arató nyomán haladó marokszedö kezében lehet már csak alkalmas szerszám. Az erdélyi aratóemberek nagy többsége azonban, úgy látszik, nem érzi át a változott vizonyokat. Csodálkozva, szinte szájtát- va nézik a zsukr határban a kaszával arató és verejtékkel dolgozó alföldi magyar munkásszázadok munkateljesítményét. Szemeiket szinte elkápráztatja, amint, sáskamódra, tarolja le az alföldi arató másodmagával máslóinap alatt az 1 kát. hold gabonatermést: nekik 14 napszám munkára van szükségük hasonló teljesítményhez. Amilyen csodálat követi az alföldi aratóember munkáját Alsózsukon, éppen olyan csodálattal állunk meg 1944. évben a sarlóval való aratásnál és kutatjuk az okokat, amelyek az erdélyi embert a sarlóhoz kötötték. Egyszerűnek látszik a kérdés, a háborúban álló nemzet szempontjából azonban probléma és a háborút követő időkben ez a probléma már fenn nem állhat, ezt mielőbb el kell intézni. Az egyszerű kritika mellett meg nem állhatunk. A probléma elintézése viszont nem olyan egyszerű, mint ahogyan azt a felületes szemlélő gondolná. Abból kell kiindulnunk, hogy a természettel összenőtt, az anyaföldbe pedig begyöke- rcsedett nép gondolatvilága mindig konzervatív. A természetben a fejlődés lassú, ehhez alakul az ember is. Azt is tudja a föld népe, hogy a természetben nincsenek ugrások. Ha pedig Ilyen mégis van, akkor az rettenetes megrázkódtatást idéz elő. Verejtéke» munkájának az eredménye mindenkor korlátozott. Neid a legnagyobb hatalommal, m természettel kell megbirkóznia. Mindezekért ősi szokásaiból tehát csak akkor hajlandó engedni, ha az előtte álló példák az eredményt igazolják. A föld népe olyan gyakorlatra tett szert, hogy amikor megszokottsá- gából engedett és nem voit óvatos, az ősi fidd kicsúszott alóla. Az aratás problémája talán nem ennyire mélyreható, mégis meg kellett ezeket említeni, mert annak, aki a népet ősi szokásaiból eltéríteni akarja, mélyreható kérdésekkel kell tisztában lennie. Az aratás terén a jövőben remélt gyors változás előidézésének érdekében tehát igen fontos, hogy a nép gondolkodás módját alapja- ban ismerjük. Jjj Mindenekelőtt minden kétséget kizárólag Íj tisztázni kell azt a kérdést: a sarlóval valói? aratásnak megszüntetése kiknek áll érdeké- §j ben. A felelet nem lehet más, mint az, ’.ogy m elsősorban a nemzet egyetemességének, má- s| sodsorban a termelőnek. A nemzet ugyanis % sem most, sem a jövőben nem nélkülözhetik a legnagyobb munkateljesítményt, fásnál azért kell a legnagyobb munkate-lj sltményhez ragaszkodni, mert a gabona gyorsan érik, még gyorsabban túlérik és a kései aratás igen nagy szemveszteséget idéz elő. A termelési költségeket pedig a mim- Ú murară kell csökkenteni. Hazánkban több,™ mint egy millió kát. holdon aratnak sarlóval. A kaszával való aratás mellett ekkora területnek a learatásához mintegy 3 millió napszámra van szükség, ezzel szemben a sarlóval való aratás 14 millió napszámot vesz igénybe. A kaszával való aratást 10 %-ért ** természetben szívesen vállalják, addig a sár-® lóval aratók rendszerint csak napszámban I vállalkoznak aratásra. Hat méterniázsás holdanként! termés mellett a kaszával ai a- tás költsége 60 kg. gabona, értéke (a megállapított árak mellett) 24 P. A sarlóval való aratás költsége 14 napszám: á 13 P., összesen 168 P., vagyis 420 kg. gabona értéke. A kaszával való aratás költsége egy Megsebesült vitéz Kozma István vezérürnagy Az ország, de különösen Erdély szeme néhány nap óta merően a Kárpátok irányába néz. Különösen azóta, mióta a honvéd vezérkar főnöke tudatta: „A Kárpátok előterében julius 23-án nagy erővel indított bolsevista támadás kivédésére csapatainkat tervszerűen előkészített hátsó védőállásokba vontuk yissza. Az uj állásokban számos ellenséges támadást védtünk. ki. A súlyos védelmi harc még folyik. Az elhárító harcban személyes vitéz, ségével különösen kitűnt vitéz Kozma István vezérőrnagy, gyaloghadosztályparancs- nak.“ £ Igen, amióta a honvéd vezérkar hadijelentését tudomásul vettük, azóta a Kárpátok ormára szegezzük tekintetünket. Mert a Kárpátok gerince, Magyarország kapuja s most életünk kapuját döngeti elszántan és elkeseredetten a vad ellenség. De ott állanak ám a vártán a Kapu-védők is, a magyar honvédek. Reájuk gondol ma minden magyar, éljen bár a Kárpátokon kivül vagy belül. Reájuk gondol a gazda, amint az aranyló búzamezőkön veritékezve aratja és kévébe köti az áldott kenyeret. Aggódva gondol rájuk, de azt is tudja, mint ahogyan nem lehet aratást végezni veritek nélkül, harcot sem lehet hősiesen megharcolni véráldozat nélkül. De harcoló honvédeinkre gondolunk féltő büszkeséggel mindannyian magyarok s a hadijelentések olvastán megragadja figyelmünket időnként egy-egy név, amelynek viselője — amint a honvéd vezér, kar jelentéséből ez alkalommal kiemelkedik vitéz Kozma István vezérőrnagy, gyaloghadosztályparancsnok neve és hőstette, — aki az elhárító harcokban személyesen is kitűnt, Vitéz Koznia István vezérőrnagy, hadosztályparancsnokot eddig is úgy ismertük Erdély egy részének felszabadulása óta, mint a magyar honvédtiszt minta megtestesítőjét. Itt szolgált a Székelyfölden, innen ment a harctérre, hogy egyik erdélyi hadosztálynak parancsnoka legyen. És most halljuk a hírét, hogy vitéz Kozma István vezérőrnagy, hadosztályparancsnok a julius 23-i elhárító harcok során vitézül harcoló csapatainak az élén küzdve, rohamban megsebesült. Sebesülésének körülményei előttünk még ismeretlenek. Lehet súlyos és lehet könnyebb. Azt azonban, tudjuk a honvéd vezérkar jelentéséből, hogy rohamra vezetett csapatai élén ftarcolva sebesült meg s sebéből kicsöppent hős vére és személyes bátorsága árán újból birtokunkba jutott a már elfoglalt magaslat. Vitéz Kozma István vezérőrnagy, gyaloghadosztályparancsnok és hős székely fiainak a vártán való kemény helytállását kell megköszönnünk, az ők helytállásukhoz kell méltóaknak lennünk. A Kárpátok ormain belül csak úgy, akár a Kárpátok ormain kivül, ahol magyarok élnek, imádkoznak, harcolnak és dolgoznak. 1 Az ara- f Kedves Szerkesztő Vrl Amint bizonyára emlékszik rá, a mult vasárnapi levelemben elkóitözködési tervemről Írtam, valamint arról az. elhatározásomról, hogy nem hagyom itt a külvárost, mert nem. szabad ma elhagyni a népet. Bármenynyire világosan és tisztán igyekeztem Írni a kérdésről, levelem mégis félreértésekre adott okot. Legalább is erre mutat az, hogy levelemre egy egész csomó választ kaptam,.! ami eddig nem történt meg. A sok válaszlevél közül most csupán egyre szeretnék kitérni engedelmével. Volt osztálytársam irta, aki egyébként itt lakik Kolozsváron, de ambiciózus és munkás fiatalember lévén, úgy látszik nem ért rá személyesen felkeresni s így levélben mondta el azt, amit személyesen is elmondhatott vőlna. De azért örvendek, hogy így történt. Legalább alkalmam van a nyilvánosság bevonásával megtárgyalni a felvetett kérdéseket. Barátom, mint született városi ember, érthetően, nem tud mindenben egyetérteni velem. Mindenekelőtt arra hivatkozik, ahogy amikor én fájdalommal említettem meg, hogy sajnálom ezt a lépésemet, amellyel a falut elhagytam s ezáltal hűtlen lettem a falusi élethez, illetve a falusi néohez, akkor először is meg kellett volna okulnom, hogy miért sajnálom. Hasonlóképpen kellett volna 1 eljárnom akkor is, amikor kijelentettem, | hogy nekünk, akiket csupán az különböztet meg a falusi, illetve külvárosi embertől, hogy tanultabbak vagyunk, mint ők, nem szabad elhagynunk a külvárost. Különben ezt kellett volna tennem, ha kijelentésemet nem csupán a magam nevében teszem meg, hanem azt szinte programszerűen mások elé állitom követendő példa gyanánt. Ennél a kérdésnél aztán hosszasan elidőzik és valóságos kis tanulmányt ir arról, hogy milyen nagy szintkülönbség van a falusi és a városi, illetve a külvárosi és városi kultúrában. Rangsorolja is őket, mondván, hogy legalacsonyabb a falusi, igána következik a külvárosi és legmagasabban áll a városi kultuheted része a másikkal szemben. A felsorolt számadatok tehát nyilvánvalóvá teszik a nemzet és a termeié' érdekeit. A másik tisztázandó kérdés; kinek feladata a tarthatatlan aratási módszernek megváltoztatása ? AM a népet ismeri, azmak tudnia kell, hogy a néppel atyailag kell bánni. Meg kell kell mutatnom arra az alapvető hibára, ame* lyik a kultúrát összetéveszti a civilizációval. Vagyis kultúrának minösiti a vízcsapot, az aszfaltot, a mozit, telefont, de müveletlenség- nek tartja a parasztság sokszor évezredes bölcsességét : és csudálatoan gazdag hitét. Pedig, hogy melyik a kultúra, azt nem is kell nagyon vizsgálgatni. De hogy a telefon nem kultúra, az bizonyos. Csupán csak eszköze a kultúrának. De hát erről nem is érdemes most bővebben Írni, Annál inkább azonban arról a másik tételről, hogy aki a népért akar dolgozni, annak nem kell a nép közé menni. Sőt nem is szabad. Régi politikai babona ez, ami ha egyebet nem, de a jelenlegi nagy társadalmi eltolódásokat eredményezte, tí még ennél is többet. Eredményezte ugyanis azt is, hogy ma a nép, a falusi és a külvárosi egyaránt, abszolút bizalmatlan az úgynevezett úri emberrel szemben. Meghallgatja, ha muszáj, mondjuk népgyüléskor, de elengedi füle mellett még a jó szót is. Ezt sokszor emlegették mostanában. S fájdalom, magunk is tapasztalhattuk. Persze arra sohase; gondoltak, hogy ennek oka nem falusi, vagy a munkás ember, hanem a rosszul közeledő urj ember. Az, aki vezetni akarja, de egyszersmind nem akar keveredni is velük. Vagyis mindenkor igyekszik megtartani a három lépést. Ez a megtartás nem csak azért hibás, mert sértő, hanem azért is, mert aki nem él velük, aki nem látja közvetlen közelről életüket, nem tapasztalja gondjaikat és örömeiket, vágyaikat és álmaikat, az nem vezetheti őket. Nem, sőt jogot sem formálhat ép ésszel a vezetésre. Nem akarom végtelenségig nyújtani ezt a levelét. Azt hiszem az elmondottakból is, megértheti az én derék barátom és más is, hogy miért Írtam én mult vasárnap azt, hogy sem én nem megyek el innen a külvárosból, sem azoknak nem szabad hűtleneknek lenniök a néphez, a falusihoz és a külvárosihoz egyaránt, akik vezetni szeretnék, Ez az egészséges népi politika alaptétele. Aki ezt nem érti és nem tartja be, as még jóhiszeműen sem fogja elérni célját, SZÉKELY. GYULA ra. Már most csudálatos és érthetetlen számára az, hogy én, aki faluról indultam el, iskolákat végeztem és, hogy szavaival éljek „úri ember lettem“ -— ami felfogásában nyilván a magasabb kulturszinttel jelent egyet, visszakivánkozom oda, ahonnan elindultam. Itt aztán bölcsen kioktat, hogy ha ez egyéni elhatározásom, akkor is hibás és megengedhetetlen, de különösen az, ha ez egyúttal politikai állásfoglalást jelent. Nem foglalkoznék különösebben és hosz- szasabban ezzel a kenéssel, ha ez csupán barátom egyéni nézete volna. Sajnos azonban sokszor tapasztaltam, hogy ez a felfogás bizonyos körökben szinte általános érvényű. Igen, sokan, sajnos nagyon sokan úgy osz- szák fel a magyar életet, hogy három ilyen „kulturszintet“ állapítanak meg, s ebből a megállapításból kifolyólag hibásnak tartanak minden az enyémhez hasonló kijelentést. Ha a népért akarsz dolgozni, mondják ezek, akkor ne közéjül^ menj, hanem érettük dolgozzál. Vagyis nélkülük, érettük. Csakis ez lehet helyes, mert így nem adod le magadat az alacsonyabb szintre. Ha máskép cselekszel, számolnod kell a korpa és a disznó elmélettel. Hogy milyen mérhetetlen bajok származtak már ebből a felfogásból, arra talán elég megemlítenem csupán annyit, hogy ma való" ságos irtózat fogja el a fiatal embereket arra a gondolatra, hogy falura kerüljenek, akár mint orvosok, akár mint papok, tanítók, vagy jegyzők. Tudom, hogy ennek egyéb okai is vannak, de közvetlen közelről ismerem a mai fiatalok álláspontját is. Nem mennek és nem akarnak falura, de külvárosba se menni, mert az nem — kultur emberhez méltó. Ott csak elparlagiasodik, elka- nászosodik az ember. Már pedig ugy-e senkinek nem lehet célja a leereszkedés, vagy le- alacsonyodás. Gondolkozó embernek talán nem is kell magyarázni ennek a nézetnek a hamisságát. $ Tekintettel azonban arra, hogy az ember nagy hányada nem szeret gondolkozni, rá ; , . . • .1 kísérelni tehát a felvilágosítást és amikor ez megértésre nem talál, az atyai szigorhoz kell nyúlni. A felvilágosító munka az érdek- képviseleti szervek feladata. Az atyai szerepet a földművelésügyi kormányzatnak kell vállalnia. A kormány Is elismeri, az aratóember pedig tudja, hogy a kaszával való aratáskor Megjelent a "szőlő is a piacon Kolozsvár, augusztus 5. A szombati piacon újdonság volt a szőlő. Néhány kilónyit hoztak fel belőle, de az is meglehetősen drága volt, kg.-ja 8 9 pengő. Nagyobb mennyiségben .volt motyókörte, többféle fajta alma, sárgadinnye és édespaprika. A motyókörte kg.-ját 180—200 fillérért árusították. Nagyobbfajta Bákóczi-körtéből is volt kisebb mennyiség, az ára 360 fillér. Sárgadinnyét általánosan 200—240 fillérért kínáltak. Bő volt a választék almából, eg'észen apró édesalmát 80, nagyobbfajtát 140—160, fátyol- és vajalmát pedig 300—360 fillérért lehetett venni. Egyre több husosszilvát hoznak fel a piacra. Szombaton kg.-ját 200 fillérért kínálták. Néhány kilónyi ringló- szilvát is lehetett kapni, kg.-ja 280 fillér. Sárgabarackból szombaton többet hoztak fel mint máskor, kg.-ja 350—500 fillér. Őszibarackot igen szépet lehetett venni 800 fillérért. Nagy mennyiségben volt még burgonya a piacon, kg.-ját maximális áron 42 fillérért mérték. Fejeskáposztából bő volt a választék, kg.-ja 40—50 filler. Főzőtökből nem volt olyan sok, mint máskor, kg.-ja 16—20 fillér. A paradicsom ára napok óta nem változik, kg.-ja 230—300 fillér. Ugorkát 120, de 60—80 fillérért is lehetett venni. Karós- paszulyt «40 fillérért kínáltak. A csipős- jiaprika darabja 10—20, az édespaprika darabja 20—30 fillér. Érett nagyszemu egrest 160 fillérért lehetett venni. Bontatlan zöldborsót kilónként 100, bontottat. literenként 140 fillérért árultak. A keli paradicsom darabja 100—120 filler. A karalábé, a hagyma, petrezselyem és sárgarépa filléres ára nem változott. Majorságból keveset hoztak fel, mindössze néhány csirkét árultak nem éppen olcsó áron. Gombából szombaton nagy volt a választék. Főképen róka- gombát, keserügombát és szegfügom- bát árultak nagyobb mennyiségben. Csomóját aszerint, hogy milyen fajta volt, 60—200 fillérért kínálták. A felhozatal bőséges volt. végzi a legmegerolteíőbb munkát a föld népe. Azonban a gyors learató» ke. esztülvitelo érdekében a nemzet kénytelen igényelni ezt a nagy emberierőt fogyasztó munkateljesítményt, mert sohasem tudjuk, hogy a természet Mszámithatatlan szeszélye következtében milyen sors érheti a magyarföld termését, LELESZI K. JÓZSEF pék hajnalban ellenkező irányban távoztak. A berepülés zavaró jellegű volt. Bombázásról, vagy kárról nem érkezett jelentés. Budapest, augusztus 5. (MTI). Augusztus 4-én este egyes ellenséges repülőgépek a Tiszától keletre délről észak felé átrepülték az országot, Valószínűleg ugyanezek a géJelentés a pénteki ellenséges berepülésről
