Keleti Ujság, 1944. augusztus (27. évfolyam, 172-197. szám)
1944-08-29 / 195. szám
4 KELETI MAGYAR WSJXÚ 194. AUGUSZTUS 29. Herman Oltó Az idei, szomorúan magányos nyaram erdei sétái közelebb vittek az erdők kis dalos lakóinak életéhez, sok kedves, néha megható apróságot tárva fel előttem a madár-életből. Szinte természetes, hogy ez az érdeklődés gondolataimat a madarak nagy barátja, a Székelyföldet is bejárt hires tudós és kutató, Herman Ottó felé irányította, akinek sok érdekes levelét fedeztem fel az édesapám házi levéltárában. A sárguló, apró gyöngysorokkal siiriin teleszántott papírlapok a tudományok rajongóját, mint a nemzet sorsával min- denekfelett törődő hazafit mutatják be. Szinte minden levele bizonyíték amellett, hogy mindig, minden téren, külföldi viszonylatban is hazája érdekeit akarta szolgálni. A „kóborló“, mintahogy magát levelében nevezte, tudományos kutatásokra szívesen látogatott el ugyan külföldre, de végleg nem akart elszakadni a hazai földtől. Mikor nyomasztó anyagi helyzete arra kényszeríti, hogy komolyan foglalkozzék a Bécsbe való letelepedés gondolatával, 1872-ben kétségek és bizonytalanságok között vergődve Írja azt a levelét, amely leghívebben tükrözi vissza hazaszeretetét. „Amint elváltunk — Írja édes apámnak — a morális kin minden fokozatán mentem keresztül. Nemcsak megviselve, hanem megtörve érzem magamat e percben, melyben e sorokat irom. Az egész utón borzasztó tusa folyt bennem: menni-nem menni? ez a kérdés zúgott az agyamba, amely a kolozsvári jelenetek nyomása alatt hány- kódott s májéi elsötétült, majd a túlságos ingertől égett. Mindenütt rossza- lás, lépésem kárhoztatása, gyanako- dás, de sehol segítség, oh dehogy segítség, mert hiszen azok is, akikre támaszkodtam, akikbe sohasem vetettem volna még árnyékát is a kétségnek, elfordulnak 'tőlem, most a válságos percekben, amelyekben az anyagi végkimerülés leszegzett. Valami gyötrő határozatlanság vett erőt rajtam éppen most, amidőn a legnagyobb határozottságra van szükségem. Mindezekhez csatlakozik még egy érzet, amely eddig csak lappangott bennem, de folyton lappangott, amióta a múzeumtól elmentem. Ez az érzet véghetetlenül megnehezíti a megválást attól a földdarabtól, amelyhez több kötött, mint amennyi kötötte Brutust Róma földjéhez, mert mig a szabadság eszméje e földdarab népével forrasztott össze, addig vizsgálódó hajlamom még erősebbé tette a köteléket, mert hiszen behatoltam rétegeibe, jelenségei pedig táplálták eszméim szerény világát. És mindennek tehát vége? (Nekem ott legyen már most helyem, ahol a magam törekvései, éppen úgy mint az egész nemzeté rosszakaratulag balul ma- gyaráztatik — egy nyomorult kenyér megtartásáért hallgatnom kell?) Belébetegedtem már a kínokba. Barátom, hosszas küzdelem után azt határoztam, hogy még egy kísérletet teszek a magyar földön való megmarad- hatásra. Éppen most keresem meg rokonaimat, hogy nyissanak egy rövid időre hajlékot, ahol kedélyem nyugalmát visszanyerhetem s bevárhatom azoknak a lépéseknek az eredményét, amelyeket néhány jó barátom értem tenni készül. Tehetem ezt, mert Bécsbe menni mehetek holnap — de egy félév múlva is.“ Közben előnyös fordulat állott be Herman Ottó életében. 1873 februárjában, a kínos tépelődés alól felszabadulva számol be erről a változásról: „A természettudományi társulat bizottsága elhatározta Faunám kiadásának segélyezését s én elhatároztam, hogy nem megyek Bécsbe. Mihelyt a Társulat a pénzt folyóvá teszi, elindulok Kolozsvárra, mindössze hat hét múlva. E hat hét alatt kitatarozom kedélyemet, itt van alkalom, mert testvéri szeretet környez, azután ismét kezet szoríthatunk.“ Szabadságszerető lelkét erős szálak fűzik Erdélyhez, az erdélyi közművelődésért dolgozó, kolozsvári baráti köréhez. Bárhol járjon is, mindig visszavágyik Erdélybe, csak a vállalt kötelességek és szűkös anyagi viszonyai akadályozzák meg, hogy olyan gyakran látogasson el Kolozsvárra, mint ahogy szeretné. Mint a „Magyar Polgár“ cimü naoilap belső munkatársa publicisztikával is foglalkozott abban az időben. Később még tudományos munkái Írása közben is, amely — mint Írja, — minden percét leköti, talált időt, hogy cikkirását folytassa. A Kolozsvárt szerkesztett „Társadalom“ cimü folyóirat részére dolgozott. Az erdélyi sorsproblémák közel állnak szivéhez, bántja, hogy Erdélyt oly kevéssé ismerik és arra törekszik, hogy mindenütt ismertesse Erdélyt, ezért is óhajt összeköttetésben maradni Kolozsvár szellemi életét irányitó barátaival. . 1873-ban megint készül Kolozsvárra: „Kutató utamat október első felében végzem el, mire rögtön Kolozsvárra indulok, hogy december közepéig a múzeum illető typusait rajzoljam. Altkor aztán meg fogod látni, hogy mennyi munkát győzök én, ha békében és magamra hagynak az emberek.“ Leveleiből kitűnik, müyen szívesen foglalkozik szükebb baráti körének különféle művelődési és politikai célt szolgáló akciójával, de a megfeszített munka, a tovasiető idő nem engednek időt a megállásra, tűnődésre: „Vállalatom leköti minden percemet, — Írja, —• szakállam őszül s figyelmeztet, hogy ne játsszam többé az élettel, hanem tegyem meg legjavát annak, ami erőmből kitelik.“ Mindig többet és többet dolgozik, hogy tudományos munkáival áldozzon törhetetlen magyarságának. 1873-ban Dorosz- lóról irja: ' „Most átkozom csak én kicsiségé- met, mert azok után, amiket láttam, dicsőségnek és kötelességemnek tartanám, hogy agyvelőm minden valamire való parányát is odaadhassam annak a nemzetnek, amely oly elhagyottan fet- reng a tudatlanság mocsarában.“ Herman Ottó, aki szellemi sokoldalúságával a nemzeti felemelkedést kívánta elősegíteni, fájdalmasan eszmélt reá a magyar szellem igazi kibontakozásának határoltságáira. Ennek az átérzése mondatja egyik levelében: „A magyar kutató csak 3aját földjén ütközik akadályokba:“ Megint Doroszlóról irja, ahol egy időben főhadiszállását tartottá: „Nekem az a tervem, hogy jelenlegi vállalatom bevégzésével néhány hónapot arra fordítok, hogy a spanyol nyelvet elsajátítsam, mi kulcsa lesz jövő kalandozásaimnak.“ Látszik, hogy a tudományszemj nem hagyja nyugodni. A világkiállításra Bécsfco utazik, bár bevallása szerint, csak egv forint negyvenhét krajcár volt a zsebében. Bécsből irja édes apámnak: „Itt felszólítottak, hogy rendezzem a cabinet gyűjteményét is. Megvallom. hogy német nevem és türelmem ragadta meg az embereket. No de tudják, hogy magyar munkára készülök s mégis kínálnak, lám fiam, ezt dicsőségnek nevezném, ha meleg kályha mellett ülnék úgy, amint most is di- dergek a hidegtől. Ugyanis Barátom november 19. óta itt didergek ezen ünnepen, azaz vasárnapon, mert nyugodnom nem szabad, ha elvállalt kötelességemnek meg akarok felelni. Különben nagyon marasztalnak itt, van ajánlat elég, de nekem most csak egy dolgom van, az, hogy kötelességemnek megfeleljek, ez meg is lesz októberre. Azután ismét visszatérek ide dolgozni, hogy 1878-ban elmehessek Phüadel- phiába a kiállításra, mert oda el kell, hogy menjek. Hogy vájjon az óceán vize eloszlatja-e gonosz kedvemet? majd meglátjuk.“ Sokszor tesz leveleiben megjegyzést rósz kedvére és pesszimista hajlamaira, amelyet a megélhetésért való mindennapi küzdelem még jobban kifejlesztett. „Ha marad pénzem, — irja egy előbbi levelében — és dr. Entz, vagy Török könnyithetnek majd rajtam, úgy Kolozsvárra is elmegyek úgy május vége felé, de csak ha — munkámat októberre végzem el, azután pedig ismét a vándorbot után indulok. Ki tudja merre?“ Ebben a levelében irja: „Erdélyi köröm itt is van. Egy pár orvosnövendék a világért sem mulasztaná el azt az alkalmat, hogy a „Pruckler“ kávéházban láthasson!“ Minden leveléből kitűnik, hogy az Erdélyhez való ragaszkodás nem hamvadt el a lelkében, a távolból is meghallotta a régi, erdélyi kövek beszédét, amely ébren tartotta agyában és szivében a nemzeti hivatás tudatát. Herman Ottó sokat adott magából, a tudásából ennek az országrésznek és Erdély madárdaltól hangos erdei, csillogó vizei, vadvirágos rétéinek feléje sugárzó emléke örök társul szegődött hozzá magányos, világjáró vándorlásaiban. HORY ETELKA nek kimenetele már nem volt kétséges. Az a lelki egység, az az akadályt, veszélyt és lehetetlent nem ismerő lendület, amely eggyé forrasztott itt mindenkit, a hadosztályparancsnoktól a legutolsó honvédig, meghozta a sikert fegyvereinknek. Éjjel már régi állásaikból verték vissza honvédeink a megújuló szovjet támadásokat. Kiss János hadnagy, haditudósító. Honvédeink újabb hősi harca Galíciában Galicia, augustus hő. A Kárpátok két előrenyuló hatalmas fenyőfákkal boritott hegyóriása szorítja össze a galíciai sikság felé törtető hegyi patakot, az országutat és az iparvasutat. A szoroson túl már nincsenek meredek hegyek. Lankás domboldalak váltogatják egymást. Nagyjában a mi Dunántúlunkhoz hasonlit a vidék, csak a dombokat ösz- szekötő völgy fenekén tátongó szakadékok, mély horhosok és a domboldalakba felnyúló, fákkal, bokrokkal benőtt meredek vízmosások teszik barátságtalanná, idegenné. De csak a vidék idegen. Az emberek, akik itt mozognak a horhosok mélyén, akik lapulva kúsznak előre a gabonában, akik merev arccal figyelik a szemben levő domboldalakat, magyarok, magyar katonák. Honvédek állanak itt őrt az Északkeleti-Kárpátok kapujában, hogy feltartóztassák a keletről fenyegető veszedelmet. És nem hiába állította őket ide a haza. Állják a vártát rendületlen lélekkel, az utolsó lehelletig való kitartással, mint azt az elmúlt hetek támadó és védekező hrreai igazolják. Az elöterepet uraló egyik magas dombhát birtokáért indult meg a véres küzdelem egyik augusztusi hajnalon. A Szovjet lefokozott és súlyos fegyházbüntetésre Ítélt tisztekből álló úgynevezett büntetözászl.alj- jal indította meg támadásait erős tüzérségi és aknavető tűz után. Mint később a foglyok vallomásaiból kiderült, büntetésük e1or>gedé- sét és rendfokozatuk visszaadását Ígérték a harcbavetett és előzőleg rummal leitatott volt tiszteknek. A büntetözászlóalj mögött, mélységben tagozva még két zászlóalj sorakozott fel a támadáshoz. Az árkokkal, szakadékokkal átszeldeit, gabonával és bokrokkal fedett terep kedvezett a támadásnak, elősegítette a szovjet csapatok észrevétlen gyülekezését. Éjszakai tömegtámadás Éjjel két óra tájban indult meg az embert nem kímélő tömegroham egyik századunk vonala ellen. Óriási véráldozattal sikerült is a bolsevistáknak egy helyen benyomni a század védővonalát és már a főellenállási övben folytak a véres kézitusák. Több egység, hogy az oldaltámadás veszélyét elkerülje, hátsóbb állásokba vonult visz- sza. De ezzel egyidöben B. J. őrnagy, zász- Ióaljparanc^nok megszervezte és megindította az ellentámadá\ is és ezzel sikerült a betört részt elreteszelni, sőt egy zsákot képezve, az oroszok mozgását teljesen megbénítani. Ekkor avatkozott bele saját elhatározásából a harcba rohamtüzéreink egyik ütegparancsnoka, vitéz R. T. főhadnagy, több rohamlöveggel. Gyors elhatározásának igen nagy része volt abban, hogy csapatainknak sikerült a betört bolsevista erőket megállítani. Délután öt óra tájban már megindult magyar részről a szervezett ellentámadás. Az ellenség szinte érezte a bekövekező veszélyt, egész nap erős tüzérség és aknavető tűzzel árasztotta el a dombhátat, amely estére már rozsdavörös volt a felforgatott földtől, az egymásba folyó gránáttölcsérektől. A támadás megindulása előtt vitéz K. I. vezérőrnagy, hadosztályparancsnok az erős ellenséges aknavető és gyalogsági tűz ellenére szemrevételezte a terepet és a legelső vonalakban adta ki a legapróbb részletekre is kiterjedő parancsait a támadásra felkészült egységeknek. A domb baloldalán a háziezred egyik zászlóalja, jobb oldalán pedig a visszatért Erdély hős fiai, a gyalogosok sorakoztak fel a döntő rohamra. *i Uohamtüzérek rohama Tüzéreink az ellenség által is megcsodált és irigyelt pontossággal készítették elő gyalogságunk támadását. Alig hangzott el a támadási parancs, alig kezdték el a szö- kelést honvédeink a betört ellenség felé, amikor felhangzott a Kárpátok felől, a domb nyugati oldaláról rohamtüzéreink ro- hamlövegeinek biztató, bátoritő motorzugá- sa. Most már gyorsan követték egymást az események. A pontosan előkészített támadási terv, a minden részletre kiterjedő támadási parancs jóformán minden embernek megszabta feladatát. Rohamtüzéreink a gyalogsági nehézfegyverekkel vállvetve, egymás után küzdötték le a bolsevisták tüzgépeit. Este nyolc órakor indult meg honvédeink rohama, amely'Íăfaie Megindult a Harc a ki:'ssel teleli olaj körül A Közel-Keleten még nem is olyan régen nagy viták folytak az olajról és az angolszászok és angol-amerikaiak propagandája nagy hangon hirdette a Kelet olajterveit. Egyszerre azonban feltűnően nagy lett a csönd. Ma alig hallani az olajról, és a sajtó sem foglalkozik töfcá>é az olajkérdéssel. Ez olyan csönd, amely igen gyanús. Mert hiába voltak különböző konferenciák , és hiába akarta USA az egész Kelet olajára a kezét rátenni, a dolog nem sikerült. A nagy hangon behirdetett amerikai-olajkon- ferenciák is eredménytelenül oszlottak széjjel és még a beavatottak is alig sejtették, hogy ennek a nagy frontváltozásnak okait a nemzetközi nagy politika kulisszái mögött kell keresni. Csak gondoljunk vissza, hogy a mult év őszén az Északamerikai Egyesült Államok milyen óvatosan, lépésről-lépésre adták ki hatalmas olajterveiket a Közel-Kelet számára, úgyhogy még az angol közvéleményt is nagy izgalomba hozták. Hiszen aki belát a kulisszák mögé, észrevehette, hogy az amerikai politika az angoloknak az ázsiai olajfrontról való kiturását óhajtja. Már pedig az nem jelent mást, — ha USA-nak sikerül Ázsia olaját megkaparintania, — mint az angol világbirodalom hatalmának iegerőseb megtámadását. Amerika ugyanis nemcsak Nagybritanniának olajpozicióját és keleti kereskedelmét akarta megkaparintani, hanem az anyaországnak ázsiai gyarmataira való összekötő útjait is. S egyszerre nagy lett a csönd. Április végén ugyanis megjelent a moszkvai „Vörös Csillagban“ egy cikk, amely megjelenésével ugylátszik, Amerikának minden olajtervét halomra döntötte. Mert ez a cikk nem mondott egyebet a sorok között, mint egy szerény figyelmeztetést a Fehér Háznál^, hogy jó lesz az olajkérdésben egy kissé szerényebbnek lenni. Ebből a cikkből megérthette Roosevelt és társasága, hogy Moszkva nem hajlandó az amerikai olajterveket eltűrni. Egy másik érdekessége ennek a kulissza mögötti harcnak az a tény, hogy Anglia a Szovjetnek ezt a lépését helyeselte. így tehát nem valami nagy az egyetértés a keleti olaj kérdésében a három nagyhatalom között. Most végre Amerikában és Londonban is megértik, hogy Lenin végrendelete az Izlám világát is magának követelte és arról a tervről a Kreml nem mondott még le, hogy az arab államokat szovjet köztársaságokként a Szovjetunióba be ne kebelezze. A kairói „Al Wafd al Masri“ igen helyesen irta, hogy az előázsiai térségben nemsokára megkezdődnek a harcok a három nagyhatalom összeütköző érdekei miatt. CI7|-MtíSOROK ARPAD-mozgő: Rózsafabot. Főszereplők: Szeleczky Zita, Rózsahegyi Kálmán, Tímár József, Berky Lili, Juhász József. Vasárnap délelőtt fél 12-kor matiné. CORVIN-mozgó: A sas visszatér. Előadások kezdete: *44, %6, %8. EGYEŢEM-mozgo: Zugnak a szirénák. (Szárnyas Dandár). Fősz.: Rajnay Gábor, Zala Karola, Lukács Margit, Greguss Zoltán. ÉRDÉL Y-mozgó: „Egy bolond százat csinál.“ l.iATYAS KIRALY-mozgő: „Szeptember végén“. Főszereplők: Szörényi Éva, Horváth László, Bilinszky Ibolya, Makláry Zoltán, Mihályi Ernő, Delly Ferenc. Előadások: 3, 5, 7 órakor. Magyar és Ufa világhiradő. RAKöCZI-mozgő: Fény és Árnyék. Főszerepben: Bulla Elma, Nagykovácsi Ilona és Ajtay Andor. Műsor előtt a legújabb Magyar és Ufa hiradók.
