Keleti Ujság, 1944. augusztus (27. évfolyam, 172-197. szám)

1944-08-20 / 188. szám

R MAGYAn UISÄ& 1944. 'AUGUSZTUS 20 KORASZÜLÖTT Roosevelt; — Doktor ur, legalább a gyermeket merít­se meg! Orvos: Legyen nyugodt, én mindent elkövetek. Sajnos azonban, a gyerek koraszülött és a „V—1.“ baktériumok már nagyon elhatal­masodtak a szervezetében. CIGARETTA AZ UTCÁN — Biztos ur, én láttam meg előbb! — Ne tolakodjanak! A talált tárgyat be kell szolgáltatni a rendőrségnek. — Azt hiszem rövidesen ezek Is jegyesek lesznek. — Miért gondolja! — Na hallja, már alaposan hírbe hozták őket. — Uram, ha nem vagyok egy bombabiztos garázsban, ma már én Is itt hevernék. Hirdetései?, aprófiS'^’^sek fefad&atâk Deák Ferenc-utca 42 szám alatti irodahelyiségben (PW EGYMASKÖZT A föO év©» BerfcSN&aiYi ■—* ma „Romlásnak indult hajdan erős magyar... 4“ így jajdult egykor húsba maró szavad. Jármot rágó lomha nyakunkra Ostorokat vere l<*tnok-lelked. Század porladt el. Szörnyű idők tüze Dühvei szórt pernyét, lángba borítva, mit Ész és lélek menteni készült. És mihez el juta: üszkös rom csak .., Oly sok féltő gond, oly sok igaz beszéd, Oly sok vérző szív, megrepedésre kész, Oly sok égő, sebteli példa, Kérelem, intelem, átok, jajszó Zúgott orkánként, vagy susogott felénk, Törvén du« vétkink, s mérve silány magunk Nyújtván horgonyt ernyetegeknek, Kimerülésre kik örvényt vártunk ... ! Elsüllyedt század, égre tüzelt napok, Példák csonthalma, szalmaláng-akarat. Zápor vágott, ég heve perzselt, S mi m&radánk pedig: ős-kik voltunk. Lelkünk naplángját durva, vak árny fedi, Széttört szárnyunkon véres Ikárusz ül, Föltébb vágyván büszke-meredten, — Föld pora, föld sara koldnspárnánk. S lám, mégsem lobban hajnalok uj tüze, Uj dalt nem harsant összec rakott ajak, Rut széthúzás átka piroslik, Mint hasadó seb a vérző mellen. Testvér nem testvér, korcsul a tiszta vér, Istent aprózunk, senkinek egy egész. Szent egységből sátoros áru Lett, kiki mit teli kézzel szórhat. Nem rémit meg, hajh, torka a Semminek, Melynek végéből bűzlik a pusztulás, Zajló tenger szörnyű dagályát Kis csigahéjjal akarnák mérni... Száz évnek múltán, érc-szavn Berzsenyi, Szent sírod mélyén hogyha kinyil szemed: Nézd szénással tört derekunkat, S könnyeket ejts nyomorékságunkön ... Aztán tedd újból pöröly aía fejünk, S verd kábult néped, hátha 'megébred igy, S melynek — élvén — néma valál még: Hátha halottan igéd meghallja ... ! P. JÄNOSSY BÉLA A. E®e&vââ&H® ©irs Irla : Eff. Xánfus János dr. Alexis Carrel amikor aa ismeretlen emberről ír, nyilván egy kicsit minde- nikünkről mintázta szintetikus ember- figuráját. s nem akadna közülünk sen­ki, aki rá ne ismerne az ismeretlen em­berben valami móu^ önmagára is. Még jóval az Amerikában élő svéd * biológus előtt — a múlt század vége- felé — Charcot, a francia ideggyógyász megállapította, hogy a kor emberét a túlterheltség, a ,,surmenage" viszi idő- nekelőtte sírba! A rohanó élettempó, mely úgy dolgozik bennünk, mint a benzinmotor: robbanásokkal... Carrel arra is felhívta a világ fi­gyelmét, hogy az atlétika, szertorna s azok a játéksportok, melyeket szépen lehengerelt, sporttelepeken vagy kelle­mesen hűtött-fűtött tornacsarnokokban űzünk, messze elmaradnak az ősi spor­tok, a természetes testedzési módoktól, mint amilyenek például a hegymászás, a szabad vadvizeken való úszás, a s^k- lamászás s ezernyi más úgynevezett „vad sport“... Hát ezeket a vad sportokat űztük mi annakidején cserkészkorunkban, mint olyanok, akiken ma is menthetetlenül kitör havonta legalább egyszer a „Ro- binzon komplexum“ s kiűz bennünket a náráló hegyek közé. Mint mondom, cserkészéletünk sava, borsa egy-egy ilyen fantasztikus sport­ág volt. Nem is csoda, ha egyik havasi őrsi hike után azt kérdezte tőlünk egy kíváncsiskodó kis hölgyismerősünk: Mondjákcsak, mit csinálnak maguk he­tekig odafönnl A felhőket bámulják, vagy a fenyők szakállát cibálják? Egyiket sem, felelte valaki közülünk a c=acska szőkeségnek, akit magunk között csak Báioskának tituláltunk — mi fáramászunk ... — Fáramásznak? — volt a megdöb­bent válasz. — Tgenis, fáramászunk. Szektába tö­mörültünk s őrsöt is alkotunk, a pá­vián őrsöt... aztán fáramászunk... előszeretettel. ..! Tudja maga, mit je­lent felmászni egy tízméteres jege­nyére1?. ... Í Bájoska nem tudta... honnan is tud­hatta volna, akár sok más egyéb figu­rát, melyeket csak mi sejtettünk bo­lond havasjáró csavargók, akik már hétfőn azon törték a fejüket, hová men­jünk majd szombaton. Igen, szombaton. Szombat volt a pá­vián őrs napja ... szombaton alakultunk S szombaton mondtunk búcsút a családi körnek, többrendbéli Bájoskáknak s el­indultunk a hegyekbe ,,majmolódni“... -* A pávián őrsnek és a majmolódátenak külön története van. Ezt őrsünk érde­me jegyzője, aki ma vakmerő sport­repülő, külön jegyzőkönyvben örökítet­te meg, melyet hajlandó vagyok eset­leg, kétkedő olvasóimnak azonnal és bármikor rendelkezésére bocsátani, ter­mészetesen csalt betekintésre, mert a valódi ..majombőrbe“ kötött jegyző­könyv őrsi tulajdon s egyben fontos dokumentum a hálád a ti an utókor szá­mára. Onnan indultunk ki, hogy egy esős szombat délután, amikor Gondtalan semmittevőhöz címzett őrsi otthonunk­ban úntuk egymást vagy öten osztály­társak és hasonszőrű legényeg, egyi­künk heves mozdulattal dobta az asz­talra kezében tartott újságját. — Halló fúk... csinálni kéne vala­mit. Valamit, ami kizökkent bennünket ebből az ájult nyugalomból... valami figurás ötlet kellene. Minden szem Lacira, a figurák atya­mesterére fordult, aki láthatólag élvez­ve a feléje terelődött közfigyelmet, na­gyot! szívott üres gyökérpipáján s az­tán lassan szürcsölve a szavakat, eze­ket mondotta: —N — Hát igen.,. nekem volna is rak­táron egy ötletem... Tudjátok, én ma­gam már régóta rabja is vagyok neki s nektek is tetszene, ha nem nevetné­tek ki. — Bökd ki már, ne izgass egy óráig — szólt közbe őrsünk valódi, hamisí­tatlan csavargója, Péter, aki melléke­sen egy fővárosi cirkusznak volt leendő céllövő bajnoka. — Hát kibököm, ha jónak látjátok: másszunk fára! A csodálkozás hajk moraja futott vár gíg a Gondtalan semmittevő szobájának falai között. Fáramásszunk? Ez igen, ez ötlet! Mindenki Laci kezeit szorongatta, csak Dönci, a társaság betűrágó könyv­molya morgott valamit arról, hogy az ötlet tényleg jó, de nőm eredeti termék, mert már Shaw is megmondotta, hogy a túl kulturált európaiak legyőzhetetlen vágyat kezdenek érezni magukban arra, hogy négykézláb másszanak a fákon. Laci azonban csakhamar leintette az­zal, hogy nem négykézláb, hanem két- kéz, két-láb fogunk fáramászni s nem akármilyen falusi „fahágásról“ lesz ám szó, hanem valódi sportszerű kúszásról. Olyanról, ahol minden szabálytalanság kizártnak tekintendő s amelynek elveit pontosan összeállítva ajánlatot is te­szünk majd a nemzetközi olimpiai bi­zottságnak, hogy a nemes sportágat ha­ladéktalanul vegyék fel a megrendezen­dő Tibeti olimpia műsorába, ha más­ként nem, mint a modern öttusa hato­dik számát. A kérdést ilyen formában lezárva, azonnal hozzáláttunk a gyakorlati meg­valósításhoz. Az őrs kebeléből három­tagú szervezőbizottságot delegáltunk, melynek két albizottsága összesen egy­ér 7 taggal azzal bízott meg, hogy az elkövetkezendő vasárnap szemügyre ve­gye a környék alkalmatosnak látszó fáit. természetesen a sportszerű fabágás szei' fiából. Laci indítványára megalakítottuk a pávián őrsöt, teljes tisztikarral egy tag­gal s egy íevelezőta.ggal, mely utóbbit Bájoska személyében Jenőke a pávián őrs legfiatalabb és legbohóbb tagja volt bátor ajánlani, (Ajánlatát heves vita után több elvi szempont fenntar­tásával magunkévá is tettük.) A szervezet fahágék szervezete, (nem tévesztendők össze a favágókkal) ilyen­képpen megalakulván, nenr telt bele egy hét s mi szorgalmasan elmerültünk a fáramászás titkainak elsajátításában. A tréner hálátlan szerepe Lacinak jutott. Elsőnek egy elaggott gesztenyefát sze­meltünk ki, mely bár jobb sorsot érde­melt volna, most sporteszközünk lett. Fürdőnadrágra vetkőzve ostromoltuk a ripacsos kérgű törzsét, hasztalan eről­ködve azon, hogy legalább a legalsó ágat elérhessük feltört kezeinkkel. A türelem azonban itt is megtermetté gyümölcsét. Három szombat és három vasárnap feláldozásával elértük azt, hogy a legsudárabb jegenyefa sem tu­dott ellenállni szívós rohamunknak. Kü­lönösen Jenőke vitte sokra, mert ő már a második porton kificamíttota a bal bokáját és utánfe a szimmetria ked­véért a jobbat is. abban a pillanatban, amikor egy lotyós körtékkel rakott gyümölcsfa teljesen sportszerűtlen meg­mászását éppen be akarta fejezni. így állván a dolog, sürgősen össze­állítottuk a fáramászás kódexét, mely­ből mutatóul itt idézem a kánonnak te­kintendőket : 1. Fáramászni csak „fejjel felfelé* testhelyzetben szabad. Ellenkező test­helyzet elérése sportszerűtlennek tekin­tendő s a versenyző diszkvalifikálását vonja maga után. 2. Nemcsak magunk, de vetélytáv sainb alatt sem szabad ,,elfürészelni a biztonságosnak hitt fát“, mert ezáltal az első pontban említett tiltott testhely­zet kényszerítő körülmények között éret- tetik el, ami ismét sportszerűtlen s így hivatalból üldözendő. 3. Gyümölcsfára mászni csak tréning után szabad s csakis ebben az egy eset­ben engedhető meg, hogy a versenyzők létra segítségével hagyják el sportesz­közüket és végezetül 4. A csősznek juttatandó esetleges (lúgsegély, valamint a felmerülő orvosi költségek 50 százaléka a társaság, ille­tőleg a pávián őrs pénztárát terheli. * Az alapszabályok egy példányát jníjg aznap a nemzetközi olimpiai bizottság címére postára tettük, válaszbélyeg mel­lékletével együtt. Egyik másodpéldánya a Pávián őrs bombabiztos páncélszekré­nyében várjg a békésebb idők eljövete­lét. illetőleg a Tibeti olimpia kiírását. Magyarul Is kftzfi lé^I helyzetjelentéseit a belgrádi rádió Sok magyar hallgatójának rég! fttváhs* gát teljesíti ang. 15-iSe óta a német véderS belgrádi rádiója: a légi helyzetjelentéseket minden órában magyar nyelvem Is kSrfi Azokban az esetekben, amikor az eHeosé- ges gépek hazánk irányában repüteúk, a bemondást mindig megísmétlft*

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom