Keleti Ujság, 1944. július (27. évfolyam, 146-171. szám)
1944-07-08 / 152. szám
♦ KELETI MAOÍYAR UJSJ&S 1944. JÚLIUS 8. Parasztok a sarló és kalapács árnyékában 43 Irta: Nikolajew Péter + Magyarra fordította: Gaal Olga — fis, — be kellett vallanom — Grisa eltávozása nagyon lehangolt. Olyan elárvultnak éreztem magam nélküle. Másfél esztendeig voltunk együtt, mindig, egymásra gondoltunk és segítettünk egymáson, fts most, itt maradtam egyedül. Bizonyos, hogy ha holnap, vagy holnapután letartóztatnának, senki sem volna, aki segítségemre jöjjön. Grlsának a cimét senki sem tudja... Nina, igen az én kis Ninám. Bizonyos, hogy neki nem lenne nyugta miattam. De mit segíthetne rajtam? Legfeljebb magát is veszélybe sodorná, elvesztené állását és szabadságát. .. * Nyomott hangulatban érkeztem haza. Amikor beléptem a szobámba, amelyet, mint szovjet-alkalmazottnak utaltak ki, visz- aza.tántorodtam. Néhány kis holmim összevissza hányva hevert az asztalon, a szekrények nyitva, az ágyam feltúrva. A háziasszonyom nagy hanggal jött felém: — Na mondhatom gyönyörű szovjet-alkalmazott maga! Bandita, azt mondták a GFU-emberek. Gyanú alatt áll és a börtönbe kerül! Hát ilyenfajta ember maga? Háziasszonyom kommunista, gyári munsokára újra itt leszel, — mondta megnyugtató hangon. Milyen derék, bátor leány... —- gondoltam, de már csak a tudat alatt. Szótlanul követtem a vörös katonákat. * Szeretnék eggyel tovább lapozni életem könyvében, hogy megtudjam, mit rejteget számomra a holnap. Vájjon itt, a GPU börtönében fejezem-e be hányatott, fiatal életemet? Agyonlőnek? — „Fizikailag megsemmisítenek“, ahogy azt hivatalos bolsevista nyelven mondják? így töprengtem. A halál gondolatával már lég megbarátkoztam. Nem féltem tőle. Tudtam, hogy a golyó, amelyet olyan sokszor Irányítottam feléjük, végül is engem talál majd el. Nem az a legszörnyübb! Sokkal jobban bosszantott az, hogy egy értéktelen nulla lettem, hogy azt tehették velem, amit akartak. Majdnem két esztendőn át pusztítottam őket, várhattam, hogy bosszút állnak rajtam. Dshát nincs-e megirva már a Bibliában Is, hogy szemet-szemért ? Jövőm felett sötét felhők lebegtek. A közös cellában, ■— a bolsevistáknál ugyanis csak „kollektiv cellák“ léteznek — egy ukrajnai szabó ült mellettem. Gyakran Intézett hozzám megnyugtató szavakat és ráirányította tekintetemet a lelkiekre, a világi dolgok múlandóságára. Nagyon vallásos volt és sokat imádkozott. Imáiba engem is belefoglalt. Ez a szabó kedves cellatársam lett. Sorsa inkább mulatságos volt, mint tragikus. Azért vetették börtönbe, mert tiltott gyűlésen vett részt. Mivel azonban a város egyik legnevesebb és legkedveltebb szabója volt, a börtönben Is szabómühelyt rendeztek be számára. A fogházigazgatótól kezdve az utolsó porkolábig, mindenki vele varratta meg a ruháit. Többet ült a műhelyben, mint a cellában. Ügyét már hónapok óta vizsgálták, de semmi változás nem állt be sorsába. Az összes cella társak rajta mulattak. Amikor aztán az utolsó öltönyt is elkészítette a fogház személyzetének, megkapta a végzést, hogy a vizsgálat megállapította büntetlenségét és szabadlábra helyezték. Akkor aztán ő Is jóízűen nevetett a dolgon. A cella lakói között nem volt mindig levert a hangulat. Csak szerdánként ülte meg szivünket a kedvetlenség és kétségbeesés érzése. A kővetkező éjszaka ugyanis kivezették az elítélteket és agyonlőtték őket. Bár a halálkamrát jól elszigetelték, mégis ■ kihallatszott a szerencsétlen emberek halálsikolya. Cellatársaim különbözőkéopen reagáltak a vérfagyasztó hangokra. Sokan befogták a fülűket és lábaikkal dobogtak, hogy semmit sem halljanak, mások emelték kezüket. Akadtak olyanok is, akik térdreestek és a földig hajolva hányták a keresztet, miközben hangosan imádkoztak. Az idősebbek és tapasztaltak, akik már nem rettegtek a haláltól, csendesen ülve maradtak és méláztak. Ismertem köztük olyan embereket, akik ordítottak a fájdalomtól, ha az ujjúkat jól megvágták, de a halál küszöbén egyáltalán nem veszítették el nyugalmukat és hidegvérrel néztek szembe hóhéraikkal. Láttam viszont olyan férfiakat, akik szemrebbenés nélkül kínozták halálra embertársaikat, de ők maguk a halál pillanatában olyan szánalmasan viselkedtek, mint valami ideggyenge fehérnép és fogalmuk sem volt arról, hogy miként kell férfihez illően meghalni. Volt közöttük egy fiatal kozák, aki fehér prém kucsmáját sohasem tette le a fejéről és a kék zubbonyból, piros nadrágból álló öltözetében, népi tánccal és dalokkal vldá- mitotta fel rabtársait. Néhányan csatlakoztak Is táncához, úgy hogy végül is zajos vigalom keletkezett a halálra Ítéltek között. Cellatársaim többnyire „politikai vétség“ miatt kerültek a GPU börtönébe. Ellenforradalmárokként kezelték őket és Így nem a rendes bíróság tárgyalta ügyüket, hanem a GPU vezetősége Ítélkezett fölöttük. Ezek közé tartoztam magam is. Ezért nem tudtam egyáltalán, hogy mi vár reám. Azt sem tudta ez ember, hogy tulajdonképpen mivel vádolták... Azokat, akiket valamely politikái bűncselekményben tettenértek, mint például a felkelőket, azonnal kivégezték a helyszínen. (Folytatjuk.) vésnék ismét fogságba. Ssivárarn igy fejezte be a nyilatkozatát: — Gandhi ezzel a ki jelentésével ismét bebizonyít ott a. bogy elszántsággal és hö- siegsséggel szivén viseli népe sorsát, azzal a szent meggyőződéssel, hogy vagy sikerül az u. n. „Hagyjátok el Indiátn kezdetű ultimátum. pov.tjait valóra váltani, ha vedig nem, úgy egyedül a halál marad hátra. 3. ' • A Tat cimü svájci lap „Szomorú statisztika és annak tanulságai“ címmé! kimutatást közöl, hogy hányszor sértették meg idegen repülőgépek berepülésekkel és bombázásokkal az ország légiterének semlegességét. A bombázások terén az angolszászok állanak az első helyen, míg Németország egyáltalán nem szerepel ebben a statisztikában. Összesen 33 esetben dobtak le bombát svájci területre. 21 esetben angol bombázók támadtak, 10 esetben pedig amerikaiak. Az angolszász bombák összesen 52 svájci polgárt öltek meg, míg a sebesültek száma 150 volt. Egyedül Schaff- hausen április 1-i bombázásánál 39 svájci polgár vesztette életét és több mint 100-an sebesültek meg. Ennél a támadásnál 331 bombát dobtak a városkára. A rATEO** a bombakárosultakért Kolozsvár, julius 7. A MATEOSZ kolozsvári körzete a pénteki nap folyamán 4000 pengőt juttatott el Vargha Lajos dr. főispán kezéhez a kolozsvári bombakárosultak felsegélyezésére. Ezzel a tettével a MATEOSZ újabb bizonyságát adta annak a magyar szívből fakadó áldozatkészségnek, amellyel a bombatámadást követő órákban a város felhívására azonnal a bombasujtott kolozsvári lakosság segítségére sietett. A körzethez tartozó kocsikat több napon keresztül a város szolgálatéra bocsátották s fáradtságot nem ismerve, szállították el a kibombázott családokat s azoknak megmaradt bútorait. Ezenkívül a romok eltakarításában is kivették részüket. Ez már magában véve is szép és említésre méltó cselekedet volt. A MATEOSZ-ba tömörült autótulajdonosok azonban még ezzel sem elégedtek meg az áldozathozatalban s a kolozsvári bombakárosultakért gyűjtést indítottak maguk között. Ennek eredménye 4000 pengő, amit most juttattak el Vargha Lajos dr. főispánhoz. * Hirdetmény. P. 839/1944. 63. szám. A kolozsvári kir. törvényszék közhírré teszi, hogy a m. kir. kincstár kisajátítónak Tai« Illyés kendilonai és Pop László alsózaulri lakosok elleni kisajátítási ügyében' a* 1881. évi XLI. t. c. 46. §-ban foglalt rendelkezések alapján a kisajátítási ár bírói megállapítása végett uj határnapot tűz ki a helyszínére Válaszút községben, Bánffy- szögletbe 1944. évi augusztus hó 19. napjának d. e. 10 órájára. Az érdekelteket azzal idézi meg, hogy elmaradásuk a kártalanítás felett hozandó érdemleges határozatot nem gátolja. Kolozsvár, 1944. évi junius hó 12. napján. Dr. Lakatos Imre sk., törvényszéki bíró. A kiadmány hiteléül Szilágyi főtiszt. A VILÁG TÜKRE 1. RsirtrancS Russel .„B-ltannla h<5sm§4‘ komikus öregségéről 2. Gandhi hős uárvlada!a az angol alklrállya! 3. Hány bombát kapott Svájci kás özvegye. Fennakadt szemekkel meredtem reá. — Aztán volt még Itt egy elvtársnő is, aki beszélni akart n.agával, — tette hozzá haragosan és bevágta az ajtót. — Nina, — gondoltam és mindjárt hozzá Indultam. Odakint jót tett a friss levegő. Gondolkodtam. Vájjon tudott-e Nina a házkutatásról. Bizonyára, mért miért keresett volna? Biztos, hogy mindenről tud. Miközben egy csendes mellékutcában befordultam, hogy gyorsabban és feltűnés nél- kül juthassak előre, hirtelen egy gondolat világosodott meg bennem: Krasznov! Csak ő lehet az oka! Bizonyára ismét irt és elolvasták, a postán, még mielőtt Nlna kezébe kenőit volna. így tudhatták meg a dolgot. Most ébredtem csak tudatára,7 hogy micsoda veszélyben forgok. Menekülni? Most mindjárt elmenekülni? Határozatlanul álldogáltam és körülnéztem. .. Semmi sem gyanús. — Nem! — kiáltott bennem valami, — látni akarom még! ! Talán mégsem egészen úgy áll a dolog. .. Talán. Igen, még reménykedtem, mert egyebem lem maradt már csak a reménység. Felzaklatott lelki állapotomban észre sem vettem, hogy Nina itthonléte szokatlan ebben az órában. Azt sem vettem észre, hogy a mellékutcában egy fickó leselkedett utánam, aki most hirtelen eltűnt. __ Nlna, — kiáltottam, amikor beléptem ö pedig a karjaimba rohant. __ ö az, anyám! — mond'a N'na oldalt fordítva fejét. Arra néztem én is. Idősebb asszony ült az á~” dani akartam valamit, de N ■ ólt. — Menned kell azonnal, perc - átváló Időd sincs. Nálad voltak. — Ml történt? — Krasznov... — mondotta k' ségbeosve Nlna — ismét irt egy lapot... Nem az én kezembe kşrii’t... A főnököm fogta el. Szigorú dorgálást kaptam tőle... De menekülj Petjám, az Istenre kérlek, menj! En nem... Nem tudta befejezni a mondanivalóját, rémülten meredt szeme az ajtó felé. Lépések hallattszottak. Háromszor kopogtak az ajtón. — Na, most már Itt vannak, — súgtam Nlnán&k. Anélkül, hogy tudtam volna mit teszek, előhúztam a pisztolyomat... Elszántam magam a védekezésre. __ Megörültél! — kiáltott rám Nlna. — Add Ide! ®s már ki Is Unté a kezemből, odaesuztatta anyja mellé az ágy párnája alá... Az ajtó kinyílt. Két egyenruhás vörös lépett be. .. Körülnéztek a szobában, tekintetük rajtam állt meg. — ön Pjotr Nikolajevics Petrov? — ez ugyanis az álnevem, amely Írásaimon szerepel. Na, — gondoltam — most már mindennek vége... Ninára néztem. Halott halvány volt szegény. A vörösök kérdésére bólintottam. — Azonnal jöjjön velünk! önt ellenforro- dr’roi tevékenységgel gyanúsítjuk. Azonnal :tr: íóztatjuk! Nina kezet nyújtott. — Majd ^tisztázódni fog * dolog és aemEgyik legutóbbi számunkban Duncan Jones angol köziró cikkével foglalkoztunk, — most egy angol filozófus cikkét közvetítjük rovatunkban. A Völkischer Beobachter lisszaboni levelezője terjedelmes jelentést adott lapjának Bertrand Russel egyik cikkéről, amely a Saturday Evening Post-ban jelent meg. Bertrand Russel nevét a magyar olvasóközönség is ismeri, több könyve magyar nyelven is megjelent. Nagy angol világlapoknál gyakran kérnek fel államférfiakat, költőket, professzorokat, szólaljanak meg és mondják el véleményüket a háború különböző problémáiról. A lapvállalatok meg akarják nyugtatni olvasóikat, lecsendesiteni a türelmetlenkedőket és erősíteni a hitetleneket. R'issel, akit szintén felkértek nyilatkozattételre, évtizedek óta nagy hírnévnek örvend Angliában és az Egyesült-államokban is megbecsülést szerzett magának. Russel, cikke elején a régi Angliát vázolja föl, azt a világot, amelyet ma már csak a régi angol bélyegek és az elfakult Empire-katalógusok őriznek. Dicsérő, elismerő, sőt dicsőítő hangon beszél hazájáról Russel, a régieket hősöknek nevezi és nagy elődöknek. A cikk hangneme azonban hirtelen, különösebb átmenet, nélkül megváltozik. A „Rule Britannia" dallamába disszonáns hangok vegyülnek. Bertrand Russel felvilágosítja olvasóit arról, hogy ,JBritannia hősnő elérte azt a kritikus kort, amikor az embereket nyugdíjazni kell, mert itt a komikus Öregség“. Anglia ma „szemtelenül kezeli a többi nemzeteket“, gyűlölettel fordul más népek felé. Anglia nem. tudja, hogy mit jelent a hűség. Egykor London volt a világ pénzügyi és politikai központja, — hangsúlyozza Russel, — ma ez a központ Washingtonba és Newyorkba tolódott át. „Még a brit arrogancia is a tengerentúlra települt, Anglia már az arroganciát illetően is csak „második helyre“ kerülhet, de az angoloknak bele kell nyu- godniok a változhatatlanba, hogy ma már az amerikaiak az angolo1- zi ‘s — arrogánsabbák ... Az angol - - ' " • lg már sokban ráfizetett ' a. de az igazi bijnhődés id következik.“ 2. A „szabad India“ alakult kormányának > ram, nyilatkozatot tel közzé, r.m y’pen Gandhi és az indiai a'ki ’ály közötti levelezésről mondotta el kormánya vé’emé- nyét. Többek között az alábbiakat sző-, gezte le: — Gandhi nyílt szakadást idézett elő és a szó szoros értelmében hadat üzent A.ngliának. India lf.00 milliós népe mögötte áll, egyetlenegy gondolat füti őket: szabadság, vagy a hálál„ A szóvivő a levélváltás tartalmából azt következtette, hogy amint Gandhi és Waxcell között nem lehet megegyezésre számítani, úgy nem lehet kompresszumos megoldást találni India és Anglia között sem. Wawell magatartása és Gandhi álláspontja minden további tárgyalást kizár. A szóvivő Wawellt „szemtelen an- gol“-nak nevezte. — A britek indiai politikáját ma a kapkodás, pánik és kétségbeesés jeUemzi, az indiaiakat a harcra való készség, ön- feláldozás, bátorság. Szivarom szóvivő részletesen ismertette a Wawell és Gandhi közötti levél- és táviratváltások tartalmát és a következőket jelentette ki: — Gandhi három követelést támasztott az indiai alkirállyal szemben és pedig: 1. Követelte, hogy folytathassa tanácskozásait az indiai kongresszusnak az angolok által fogva tartott tagjaival. 2. Gandhi tárgyalni akart Wawell-lel, hogy előadja India követlését: az angolok azonnal hagyják el Indiát. 3. A Gandhi és Wawell közötti levelezés nyilvánosságra hozatala, abból a célból, hogy az indiai nép, de az egész világ közvéleménye ismerje meg a helyzet állását. Gandhi az indiai kongresszus és az angol kormány közötti tárgyalásokat is nyilvánosságra akarta hozni. Gandhi két első követelését Wawell kategorikusan elutasította. Wawell érthető okokból nem akart Gandhival tárgyalásokat kezdeni. Már csak azért sem, mert India megszállása az angolok kijelentései szerint „életbevágó fontosságú“ Wa- well úgy tudja, hogy „India elhagyásáról“ tárgyalni sem lehet, mert már a tárgyalás téxye maga beláthatatlan következményekkel járna a nép hangulatára és az indiaiak brHellenes magatartását még jobban elméraesitené. Hogy il”en tárgyalás megindulhasson, az angolok szabadon kellene bocsássák a kongresszus összes tagjait, akik most már kettőzött erővel folytathatnák népfelvi- lágositó munkájukat, — mondotta Szivarom. A Gandhi és Wawell közötti levelezés nyilvánosságra hozataláról és Wawell halogatásáról Szivarom igy szólott: — A halogatás az angol idegességének és bizonytalanságának csak újabb bizonyítéka. Anglia nem akarja, hogy az indiai közvélemény tudomást szerezzen arról, mit is üzent tulajdonképpen Gandhi az indiai alkirálynak. Ha nyilvánosságra kerülne Gandhi üzenete, az talán fegyveres összetűzésekre vezetm. Wawell most is a régi angol fegyverekkel harcol Gandhi és India ellen, az elnyomás fegyvereivel az indiai szolgaság fenntár- tása érdekében. A szóvivő megállapítása szerint Gandhi kezdeményezése ezúttal is sikertelen volt és a Mahatma kijelentette Wawell- nek, hogy ezekután nem kíván tovább Szabadlábon maradni és azt kéri, hogy
