Keleti Ujság, 1944. július (27. évfolyam, 146-171. szám)
1944-07-18 / 160. szám
% keleti _ MAGYAR B/S4B 1944. JULIUS IS. veiéti [őliaJíszállás jelentése a harcterek eseményeiről Berlin, julius 17. (MTI) A Führer főhadiszállásáról jelentik a Német távirati Irodának: A véderő főparancsnoksága közli: Caentöl délnyugatra az angol hadosztályok vasárnap újból nagy támadási intéztek. Az. ellenséges támadásokat a szárazföldiöl és a tengerről egyaránt súlyos tüzérségi tűz támogatta. Ellenfelünknek sikerült egyes, közvetlenül vonalaink mögött fekvő helyiségbe benyomulnia. Tartalékaink azonnali ellenltikése visszavetette az ellen séget. Egy betörés helyén még folyik a harc. Itt 58 páncélost szétlőttünk. Sa Lo térségében és a Virelől nyugatra lévő szakaszon az ellenség az előző nap elszenvedett súlyos veszteségei következtében csak gyengébb támadásokat indított, amelyek eredményteletlek maradtak. A holland partok előtt elöőrshajók súlyosan megrongáltak egy brit gyorsnaszádot. A naszád elsüllyedésével számolni lehet. A d-'lfravcia térségben végrehajtott egyik tisztogató vállalkozás során 460 terroristát konc ttunk jel harcban. Nagy-London térsége iováíbbra is a V——/ súlyos tüze alatt áll. Olaszországban a harcok súlypontja vasárnap Valter rat ól északra Arezsonál és a Tiberis két oldalán volt. Míg az ellenség valamennyi összefogott erőkkel intézett támadását ránézve nagy veszteségekkel visz- szavertük, elkeseredett harc után Arezzo városának romjai a kezére jutottak. A hadi- tengerészet biztositő jármüvei az olasz nyugati partok előtt lángbaboritottak egy brit gyorsnaszádot, másikat pedig visszavonulásra kényszeritettek. A keleti arcvonal déli szakaszán az uk rajnai Bug felső folyásától keletre folyó elhárító csata hevessége nőtt. Súlyos, váltakozó harcok után Tamopol és Luck térségében felfogtuk a támadó bolsevista páncélos erőket. Itt a legutóbbi két napon 123 ellenséges páncélost semmisítettünk meg. A Pripjet és DUnaburg között a kemény harcok tovább tartanak. A Nyemennél hadosztályaink a bolsevisták több áttörési kísérletét hiúsították meg. Grodnonál csapataink a város tervszerű kiürítése után a Nyemen nyugati partjára szakadtak el. A Rgemé itől délre lévő tóvidéken az ellenség mégis mételt támadásai ránézve igen súlyos veszteségekkel összeomlottak. A Düna és a Pejpusz-tó között vasárnap is a bolsevisták sok támadása hiúsult meg. Az Opocskátó. délre lévő betörési helyen az ellenség váltakozó harcok után teret nyert. A légi erő nehéz csatarepülö ezredei a súlypontokon beavatkoztak az elhárító csatába és mélyrepülésben végrehajtott támadások során súlyos veszteségeket okoztunk a bolsevisták nak. Az ellenség sok páncélosát, lövcget Cs több, mint 400 jármüvét megsemmisítettük. Heves légiharcok során 88 ellenséges repülőgépet lőttünk le. a légvédelmi tüzérség pedig még másokat pusztított el. ABalkánon kemény harcok uán megtisztítottunk eyy nagyobb bandazárat. A kommunisták több mint 1400 halottat és sjU foglyot vesztettek. Sok könnyű és nehézfegyvert, 19 tábort, valamint nagymennyiségű mindenféle löszért és hadianyagot megsemmisítettünk, illetve zsákmányoltunk. A délnorvégiai partok előtt egy német karaván biztosító egységei és kereskedelmi hajók fedélzeti fegyverei hat brit bombáról, lőttek le. Északamerikai bombázó kötelékek Dél- és Délnyugat-Németország több helységét támadtak, nevezetesen Saarbrücken, Augsburg városokat és nagyobb erőkkel Münchent. München ellen az ellenség öt napon, belül az elhárítás számára kedvezőtlen időjárási viszonyok között négy nagy támadást intézett. A lakott részekben nagy veszteségek és károk keletkeztek. A lakosság ma gatartása példás volt. Más, délről bei épült amerikai bombázókötelékek Bécset támadták. A város területén károk keletkeztek és a lakosságnak veszteségei voltak. A légvédelmi erők 43 ellenséges repülőgépet meg semmisítettek. A hétfőre virradó éjjel egyes brit repülőgépek bombákat dobtak Rajna-Wesffaliéra. Erőteljes német páncélos e1 fen támadások Tarnopol térségében Berlin, julius 17. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: Tarnopolnál erős német páncélos kötelékek avatkoztak be a harcba és erélyes előretörésekkel megtisztították azokat a helyeket, ahol az ellenség az előző nap betört a német vonalakba. A bolsevisták lövészhadosztályokkal ismét támadást indítottak, a német erősítések azonban visszaverték őket. Utena térségében ez- rednyi erősségű szovjet csapatok sikertelenül kísérelték meg, hogy előretörésekkel lekössék és eltereljék a német erőket. Az ellenség ezen a szakaszon nagy véres veszteségeket szenvedett és összesen 42 páncélost vesztett. A Prip- jet-mocsaraktól északra a szovjet páncélosok és gyalogság támadásai meghiúsulták. Ezen az arcvonalszakaszon csapataink sikeresen nyomulnak előre egy, az arcvonalon támadt hézag felé. A Nyemen vidékén a harcok hevessége növekszik. Innen sok támadás irányult a grodnói hídfő ellen, ezek azonban meghiúsultak csapataink ellenállásán. Saját harcaink a Nyemen nyugati partján. Grodnötól északnyugatra sikeresen haladnak előre. Grodnó kiürítése Az a német harccsoport, amelynek az volt a feladata, hogy védelmezze a Grodnó térségében folyó német elszakadó mozdulatokat, a vasárnapra virradó éjszakán feladata teljesítése után kiürítette Grodnó városát. Berlini értesülés szerint a szovjet julius 14-én összesen 104 repülőgépet vesztett. A finn arc vonal mindinkább megszilárdul — jelen*ik a helsinki! lapok Helsinki, julius 17. (MTI.) A Német Távirati Iroda közli: Yiipuri négy héttel ezelőtt történt kiürítése ótá az egész karjálai harctéren feltartóztatták a szovjet hadsereget — állapítja meg a finn sajtó. A bolsevisták csak apró sikereket értek el, noha veszteségeik óriásiak. A finn véderő számára döntő az a tényező, hogy a finnek azt az átmeneti bénulást, amely a komoly harcok idején jelentkezik, már teljesen leküzdötték. A finn arcvonal mindinkább megszilárdul. Londonra és » szomszéd* s qrófsápra irányult hétfőn hajnalban a szárnyasbombák Nizzámra íz angol alsóház már feltűnően türelmetlen AMSZTERDAM, julius 17. (MTI.) A brit hírszolgálat jelentése szerint hétfőn hajon a németek Ismét számyasbombákkal árasztották ed London és a szomszédos jfság területét. Genf, julius 17. (MTI.) A Német Távirati roda közli: Londonból jelentik: Az angol itsóház Csütörtöki ülésén viharos jelenetek között tárgyalták a számyasbombá kérdését. Egy munkáspárti képviselő kiemelte, mennyire kívánatos lenne, ha mindazok, akik a V.—I. harcbavetésétől szenvednek és akik a kormány előre nem látása miatt nincsenek mégfe'eiö módon védve a szárnyas- bomba ellen, legalább valamit megtudnának azokról az intézkedésekről. amelyeket a kormány a V.—I. leküzdésére tett. Attiee helyettes miniszterelnök válasza e<: volt; — A miniszterelnök jelenleg még nem tud semmi hasznosat sem hozzáfűzni ahhoz, amit eddig mondott. Egy másik képviselő jazaso'tá, fontolja meg Churchill, ne adjon-.; ui felviiágOEüá&t a válság előtt, vagy pedig a ház titkos ülésén. Attlee tiltakozott ez ellen, mire egyik képviselő közbeszólt: Nem akarunk vitatkozni, hogy Churchillt biráljuk-e, vagy sem, csupán azt követeljük, adjanak alkalmat nekünk nézeteink kifejtésére. Ezen az a tény sem változtat, hogy Churchiil egyszer már nyilatkozott az uj német titkos fegyvert®*. MlKItT HIRDESSEN 4 KELETI US ÁGH AN 7 Mert era i Ispot az ORSZÁG EGfcISZ VtVÓKEPES KD- 'ÖNSÉGE olvas»» A légiháboru eseményei: Terrortámadások Németországban* légiriadók Svájcoan Berlin, julius 17. (MTI.) A Német Távirati Iroda értesülése szerint Julius 18-án a kora délelőtti órákban északamerikai bombázó kötelékek kedvezőtlen időjárási viszonyok mellett ismét berepültek Délnyugat - és Dél-Németország fölé és több helységet támadták Saarbrüccken, Nürnberg és München térségében. Minthogy a bombákat vaktában voltak kénytelenek ledobni a célpontokra, ismét kifejezetten terrortámadásról volt szó. Az Interinf értesülése szerint azoknak a támadásoknak során, amelyet északamerikai repülök Bajorországban, valamint a bécsi medencében fekvő helységek ellen intéztek, az ellenség legkevesebb 4,1 repülőgépet vesztett, ezek között 35 négymotoros bombavetőt. Az ütegeken kívül a lelövések- ben eredményesen működtek a vadász erők Is, noha a kedvezőtlen időben csak egyré- szük tudott érintkezésbe jutni az ellenséggel. Három kórház és egy gyermekklinika Berlin, julius 17. (MTI.) A Nemzetközi Tájékoztató Iroda az angolszász bombázók újabb kegyetlenségéről értesül. Nyugat-Né- metország térségében a vasárnapra virradó éjszaka uigol repülők megtámadtak égy kisebb fürdőhelyet, amelynek körzetében mértföldekre nincsen semmiféle katonai berendezés, a ledobott nagyméretű bombák három kórházat és egy gyermekklinikát találtak el. A gyermekklinikán elhelyezett több kisgyermek súlyos sérüléseket szenvedett. Keletfranciaorszag és Svájc Berlin, julius 17. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: Északamerikai bombázó kötelékek hétfőn délelőtt igen rossz időben keletfrancia terület felett tevékenykedtek egészen a svájci határig. Néhány keletfran.- ciaországi helységből bombázást jelentettek. A bombákat az amerikai pilóták célzás nélkül dobták le. A Német Távirati Iroda jelenti: Angolszász repülőgépek ismét megsértették Svájc semlegességét. Julius 16-án 9 óra 2 perckor és 10 óra 30 perckor Splüngen térsége felett vadászgépektől kisért 20—30 bombázd repült be svájci területre. A hivatalos jelentés szerint a légvédelem az egyik gépet leszállásra kényszeritette. Néhány helység kivételével Svájc minden nagyobb városában légiriadót rendeltek el. IlaiBţyianfy repülőlerél és pályaudvarát már elfoglalták a japán csapatok Tokió, julius 17. (MTI) A Német Távirati Iroda közli: A megerősített Hengiang városban, amelyet a japánok teljesen bekerítettek, a csungkíngi csapatok még mindig szívós ellenállást tanúsítanak — jelenti a Domej Iroda. Különösen az erőd nyugati részén folyik heves harc, ahol a japánok már a repülőteret, a pályaudvart és sok fontos katonai berendezést elfoglaltak. Toldó, Julius 17. (MTI) A Német Távirati Iroda közli; A japán főhadiszállás közlése szerint az I angolok és az amerikaiak Julius havában Keletázsía különböző arcvonalain összesen 1460 repülőgépet vesztettek, ebből 1172-őt légiharcokban pusztítottak el, a. többit a japánok a földön rombolták szét. A Japán vadászok és a földi légvédelmi ütegek egyedül a Csendes-öceán középső részén közel 900 amerikai repülőgépet lőttek le. A Csendes-öceán déli részén lévő harctereken az amerikaiak 290 különböző mintájú repülőgépet vesztettek. A japán légierő vesztesége júliusban 369 gép volt. R detroiti Fartf-miivek sztrájkja miatt elakadt a Liberator bombázók gyártása AMSZTERDAM, julius 16. (MTI) A Német Távirati Iroda közli; Az angol hírszolgálat detroiti jelentése szerint a Ford gyár sztrájkmozgalónr következtében kénytelen volt beszüntetni a L1 beráior bombázók gyártását. A gyárban óránként egy bombázó készült. A Gellért-fürdőben fogták el Hatvani Endre „bárót“ Hamis okira tol« Icai akarta igazolni magát Budapest, julius 17, (MTI.) Hatvani Endre báró, aki budapesti palotájából még március 19-én megszökött, azóta a főváros Környékén bujkált. A Deutsch Ignác és fia cég beltagja és mint ilyen, a hatvani cukorgyárnak és több más vállalatnak részben tulajdonosa. Hozzávetőlegesen mintegy 15 millió pengő vagyona van. A rendeteket ellenére semmiféle vagyont sem jelentett be. Amikor junlus 19-én elfogták a Gellért-fürdőben, több mint 30.000 pengő pénzt és kú lönféle hamis okiratot találtak nála, ame lyekkel igazolni akarta magát. Megindul ellene az eljárás, de addig is internálták II magyar munkásság részi kér az egységes munkásszervezet előkészítéséi» Kolozsvár, julius 17. A Nemzeti Munkaközpont képviséletében Lül János ügyvezető elnök, országgyűlési képviselő és Agárdy Jenő dr. országos főtitkár az elmúlt napokban kihallgatáson jelentek meg vitéz Sztójay Döme miniszterelnöknél. A nemzeti alapon álló munkásság képviselői több előterjesztést tettek az egységes munkásszervezet előkészítésével kapcsolatos kívánságokra nézve. Az első előterjesztés, amelyet a miniszterelnöknek tolmácsoltak az volt, hogy tisztán a dolgozótársadalom megbi- zottáiból állítsák össze azt a 14 tagú bizottságot, amely az egységes munkásszervezet alapszabályait előkészíti. Az errevonálkozó miniszteri rendelkezés ugyanis előírja, hogy az egységes munkásszervezet megalakítása előtt el kell készíteni a szervezet alapszabályait. En- íek kidolgozására 14 tagú bizottságot kell kiküldeni, amely mellé áz érdekképviseletek tanácsadókat delegálnák. Az NMK vezetőségének az az álláspontja, hogy a numkásszervezet. alapjait jelentő szabályzatot csakis olyanok állíthatják össze, akik a munkáskérdéseket legj' ban ismerik: maguk a dolgozók. Az NMK képviselői ezután azt kért a miniszterelnöktől, hogy az alapszabáí tervezetet jóváhagyás előtt adják ki r érdekképviseleti szerveknek, hogy azr kapcsolatos javaslataikat megtehessék. A miniszterelnök nagy megértéssel fc gadta az NMK képviselőit és ígéretr tett arra, hogy a kívánságot teljesiti. Az egységes munkásszervezet megák kitásának előkészületei egyébként gyor iramban haladnak előre. Az alapszabály tervezet kidolgozása után sor kerül a- alakuló közgyűlés összehívására. A köz gyűlésnek a fővárosi kiküldötteken kívül j82 vidéki képviselője lesz s tagjai az érdekképviseleti szervek, vezetői is. A megalakulás után egy évig az érdekképviseleti szervek tovább működnek s ezeknek vezetői hivatalból tagjai az egységes szervezet vezetőségének. Az egységes szervezet megalakulása után az üzemi válasütúányók működés» hatálytalanná válik,