Keleti Ujság, 1944. július (27. évfolyam, 146-171. szám)

1944-07-14 / 157. szám

KEIETS MAGYAR W&ASG 1944. JULIUS 14. Egy hét alatt minden kérvényt elbírál a város lakáskintaló bizottsága Kolozsvár, julius 13. A napokban egymást követően két fontos tájékoztatót is közöl­tünk a városi hatóságoknak a lakáskérdés zökkenő nélküli megoldása érdekében ho­zott intézkedéseiről. Közöltük azt, hogy a polgármester intézkedésére a lakások kiuta­lását julius 10-töl egy bizottság végzi, mely­nek tagjai a lakáshivatal vezetője vagy he­lyettese, a háztulajdonosok szövetségének vezetője (vagy helyettese) és a Tizes Szer­vezet elnöke, vagy megbízottja. A lakás­igénylésre vonatkozóan pedig a városi ha­tóságok azzal a felhívással fordultak a la- kásigénylökhöz, hogy julius 10-töl kérvé­nyeiket körzetük illetékes tizedesével kell aláiratniok és le ke’l pecsételtetniök a Tizes Szervezet elnökségével. A bizottság csakis ilyen módon kiállított igénylést fogad el. A Kolozsvárt immár hónapok óta izgató lakáskérdés megoldásának módjairól és a jelenleg foganatosított újabb rendelkezések­ről a Keleti Magyar Újság munkatársa ér­deklődött a lakáskiutalást végző bizottság­nál. Kérdésére Illetékes helyről a követke­zőket felelték: — A lakáskiutalásra jogosított bizottság minden egyes beadott kérést a lehető legrö- vilebb időn belül birál el. Az igénylők a be­adás napjaiéi számítva egy hétre kérvé­nyük iktatószámával jelentkezzenek a la­káshivatalnál, ahol pontos felvilágosítást kapnak a ka.és elintézésének módjáról. Ez­zel kapcsolatban fölhívjuk az érdekeltek fi­gyelmét arra, hogy az eddigi szokástól el­térően felesleges egymásután több kérést is beadniok, mert ez első kérést mindaddig nem teszik irattárba, amíg azt véglegesen el nem intézik — jogos kérés esetén kedve­zőbe — Ennek a szempontnak megfelelően c bizottság tájékoztató irodát áUitott fel a lakáshivatal első szobájában, ahol mindem nap 9-től 1 óráig felvilágosítást és tájékoz­tatást adnak a kérvényezőknek. A tájékoz­tató iroda vezetőjének módjában áll az il­lető kérését azonnal elővenni és a bizottság döntését az érdeklődő tudomására hozni — Köztudomású, hogy julius 10-töl a la káskiutalásokat bizottság végzi. A bizott­ság tagjai minden egyes kérést együttesen bírálnak el és a döntést együttesen hozzák meg. Éppen ezért felesleges, hogy bark.' a bizottság valamelyik tagjánál személyesen, külön is interveniáljon. Abban az esetben, ba a kérelmező a bizottság valamelyik tag­jával akár rokonságban, akár jóbarátság­ban van, as illető bizottsági tag a dönt Ss- krr nem vesz részt a határozathozatalban. — A lakosság körében újabban sok pa­nasz hangzik el a lakáskérdéssel kapcsolat­ban. Ezek a panaszok általában csak a legritkább esetben felelnek meg a valóság­nak, viszont bőségesen elegendők ahhoz bogy az amugyis ideges közvéleményt még ioege sebbé tegyék. Éppen ennek elkerülése érdekéber a" bizottság nyomatékosan ’el­hívja a lakosság figyelmét arra, hogy ha 'bárkinek bármilyen néven nevezendő kon­krét panasza van. azt zárt levélben, aláírás­sal és pontos címmel ellátva jelentse a la­kás hivatalnak, vagy a Tizes Szervezetnek, vagy a Háztulajdonosok Szövetségének, Minőén panaszt azonnal megvizsgálnak és & pánitszttevőnek egy hét leforgása a,lati megadják a választ. — Egyébként amennyiben bármilyen más p. ' akáskiutalássa! kapcsolatos kérdés me­rülne fel, a bizottság azt a sajtó utján a legrövidebb időn belül a közönség tudomá­sára hozza. Zsirtószüktetés miatt letartóztatták és internálják Káüay Káztnér terménykereskedői Budapest, julius 13. Csütörtökön dél­előtt a főkapitányságról a toloncházba kísérték internálásra irányuló javaslat­tal Kállay Kázmér terménykereskedőt, aki nagyszabású zsidószöktető ügy kö­zéppontjába került. Nemrégiben a bu- gyagi csendőrség távbeszélőn jelentette a főkapitányságnak, hogy a határon el­fogta Kállay Kázmért és négy zsidót, akiket át akart szöktetni szlovák terü­letre. Egy földbirtokos barátjának segít­ségével akarta a zsidókat hamis iratok­kal átcsempészni. Az okirat beszerzésé­ben Horváth Béláné és Urtényi Mihály segített. Szerepelt még Stauber József festőművész is, aki bélyegzővel látta el a hamis okiratokat. Tizennégy zsidót akartak átszöktetni. Egy csendőr lett fi­gyelmes a nagy csomagokkal Szlovákia felé igyekvő társaságra és elfogta őket. Budapestre hozták a társaságot, ahol napokig folyt kihallgatásuk. Kiderült, hogy óriási összegeket Ígértek szökteté- sükért. A FeţţSfáJsf •»*:«* fai azonos IcedveznvénY^&I’en részesülnél* a fia cl fsa vonlait alklkai Budapest, julius 13. (MTI) A „Budapest Közlöny“ legközelebbi száma közli a m. kir minisztérium rendeletét, amely a légitárna dások folytán megsérült, kibonibázott, kite lepitett, eltűnt, vagy meghalt személyek illetve hozzátartozóik részére lényegileg ugyanolyan kedvezményeket biztosit, mint amelyek a hadbavonultakat és hozzátarto­zóikat illeti meg. Feloszlatták az Egyesült Női Tábort és a Magyar Királyság Pártot Budapest, julius 13. (MTI.) A belügy­miniszter a többi között a következő egyesületeket oszlatta fel: Egyesült Női Tábor, Magyar Női Egyesületek Munka- közössége (Budapest), írók Gazdasági Egyesülete (Budapest), Magyar Király­ság Párt (rojálista-párt, Budapesti), Ma­gyar Nők Szent Korona Szövetsége (Bu­dapest), Országos Magyar Szent Korona Szövetség (Budapest), Magyar Béke Egyesület és Népszövetségi Társaság (Budapest). Uiabb Ítéletek zsidó vagyontárgyak elrejtése miatt Kolozsvár, julius 13. A m. kir. rendőrség kolozsvári kapitánysága Jelmerjean Gyula szabómester, kolozsvári lakost azért, mert különböző férfi ruhát, fehérneműt stb. vett át megőrzésre zsidónak tekintendő személy­től 90 napi elzárásra átváltoztatandó 3000 pengő pénzbüntetésre, Vány olás Lajos ci­pészmestert azért, mert különböző női ru­hákat, valamint ezüst tárgyakat rejtegetett s azokat nem jelentette be, 75 napi elzá­rásra átváltoztatandó 1500 pengő pénzbün­tetésre, Szabó Gyula füszerkereskedőt azért, mert zsidó tulajdont képező különböző va- gyoptárgyakat vett át megőrzésre s azokat határidőn belül nem jelentette be, 50 napi elzárásra átváltoztatandó 1900 pengő pénz- büntetésre, Zsukán János földmivest ugyan­csak hasonló kihágás miatt 50. népi elzá­rásra átváltoztatandó 1000 pengő pénzbün­tetésre, Pop Sándor postamüszerészt 40 napi elzárásra átváltoztatandó 800 pengő pénzbüntetésre, Rozsnycú Domokosné, fuva­ros nejét 60 napi elzárásra átváltoztatandó 600 pengő pénzbüntetésre, Sántha Béla fodrászmestert 20 napi elzárásra átváltoz­tatandó 400 pengő pénzbüntetésre Ítélte el. Az Ítéletek jogerősek. ^Uzásí korlátozás a Né nei Birodalomban Berlin, ju ius 13. (MTI.) A Német Távira­ti Iroda jelenti. Julius 17-én, hétfőn 0 órá­tól kezdve a német birodalmi területen to­vábbi rendelkezésig utazási korlátozást lép­tetnek é!rí‘je, amelynek értelmében csali utazási engedéllyel lehet vasúton közlekedni. A szerkesztésért és kiadásért felel: JENEI LÁSZLÓ Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda: Brassai-utca 7. sz. Telefon: 15-08. Pos­ta takarékpénztári csekkszámla száma: 72148. Postafiók: 71. szám. Kéziratokat nem adunk vissza. flz amerikai főhadiszállás beismeri München terrorbombázását AMSZTERDAM, julius 13. (MTI) A brii hírszolgálat jelentése szerint az amerikai fő­hadiszállás elismerte, hogy- az amerikai bom­bázó gépek a München ellen egymásután há­romszor történt támadásuk során bombáikat válogatás nélkül dobálták le. Befejeződött az oroszországi németek áttelepítése Berlin, julius 13. (MTI.) Az Interinf je­lenti: Az utóbbi napokban Szerbiából a Bi­rodalomba érkezett a Fekete-tenger vidéké­ről elszállított németek utolsó csoportja is és ezzel lényegében befejeződött az oroszor­szági németek áttelepítése, amely a német arcvonalvisszavonás következtében a műit év szeptemberében kezdődött meg. Kereken 350.000 embert mentettek meg az áttelepí­téssel a bolsevista kényszeruralomtól, amely megfosztotta volna őket. néni jellegüktől. Üranvcsomnészésen értek egy isztanbuii haióvállalkozót Ankara, julius 13. (MTI) A Német Táv­irati Iroda közli: Az isztanbuii sajtó jelentése szerint a tö­rök vámhatóságok Catonet, az ismert nagy- kereskedőt és hajóvállalkozót csempészet miatt letartóztatták. Catone hosszú ideig tiszteletbeli konzul volt. A török—sziriai ha­tár átlépésekor Catone gépkocsiját ellenőr­zésnek vetették alá. Körülbelül 60 millió már­ka értékű aranyat, devizákat és ékszereket találtak a gépkocsin, amelyeket ki akart csempészni. LEGÚJABB SPORTHÍREK A BSE ÉS AZ TJTE GYŐZTEK A VÍZILABDA BAJNOKSÁG CSÜTÖRTÖKI FORDULÓJÁN Budapest, julius 13. Csütörtökön délután Budapesten a margitszigeti Nemzeti Sport­uszodában bonyolították le a BSE—Csepel és az UTE—MAFC I. osztályú vízilabda bajnoki mérkőzéseket. A BSE ?:1 (2:1) és az UTE 4:0 (1:0) arányban győztek. wims király ga mimmvsumM m Ha pénteken, premier! MINDENT ÉRTED Egy asszony tragikus küzdelme a megtisztult életért! Főszeredlők az olasz színészek legjobbjai ■ ASSIA NORRIS PIERO LULUS CARLO CAMPANINI A film előtt: Uj magyar világhíradó. & Előadások: 3, 5, 7 órakor és vasárnap d. e. 11-kor. Bresztlitovszk a Szovjet nyári támadásának legközelebbi célja Köveinél is aj támadás készül, az elhárító harcok okozta veszteségek ellenére Berlin, julius 13. (MTI) Az Interinf je­lenti a keleti arcvonal helyzetéről: A szovjet nyári offenzivájának legköze­lebbi célja Bresztlitovszk, Byalisztok, Grod­no, Kovno és Dünaburg térsége. Ezekben az irányokban a bolsevista támadó hadosz­lopok szerdán is utat próbáltak törni ma­guknak. Kovel térségében az erős ellenséges pán­célos és gépesített egységek felvonultatásá­ból arra lehet következtetni, hogy ezen a szakaszon is rövidesen újabb nagyszabású harcok fognák fellángolni. Pinszk térségében a bolsevisták igen erős nyomással próbálták követni a német elsza­kadó mozdulatokat. A Bresztlitovszk felé vezető ut két oldalán erős páncélos kötelé­kekkel előretörtek és egy gyenge német biz­tositó vonalat sikerült áttörniük. A sikeres német elhárító harcok következtében a bol­sevisták oly érzékeny veszteségeket szen­vedtek emberben és anyagban egyaránt, hogy kénytelenek voltak további támadó hadműveletüket megszüntetni. A szovjet vo­nalakba érkező nagyarányú erősítésekből arra lehet következtetni, hogy a szovjet had­vezetés még a legnagyobb veszteségek árán is utat akar törni Bresztlitovszk felé. Vilna térségében a város délnyugati ré­szén a német helyőrség szerdán Is eredmé­nyesen állta meg helyét a szovjet összpon­tosított támadásával szemben. A támadó szovjet, csapatok 116 páncéloson kívül még igen sok nehézfegyvert vesztettek. Az Olitanál harcoló német kötelékek me­lyen benyomultak a bolsevisták felvonulási területén és több páncéloson kivül 20 nehéz páncéltörő löveget is megsebesítettek. A légi haderő repülőegységei Vilnánál és Dü- naburgnál igen jó hatással támadták az el­lenség páncélos készenléti állásait és me­netoszlopait. 29 páncéloson felül, amelyeket páncélos csatarepülök pusztítottak el, a né­met légi haderő az emlitett szakaszon ösz- szesen mintegy 200, legnagyobbrészt kato­nákkal megrakott jármüvet semmisített meg. Meghí'^iill az amerikai páoc'fos egységek LIvornoba irányuló támadása Snips veszteségeket szenvedtek a támadó angol kötelékek is Berlin, julius 13. (MTI.) Az Interinf jelenti az olaszországi harcokról: A szerdai nap harcairól szóló jelenté­sek szerint Közép-Olaszországban a har­cok súlypontja a nyugati szárnyon a Trasimeno-tótŐl nyugatra volt, mig az adriai térségben az előző nap súlyos vesz­teségei következtében a lengyel zsoldo­sak nem voltak abban a helyzetben, hogy támadásaikat folytassák. A tirrenii partok mentén az amerikai páncé'os kötelékek tüzérségi felderítő repülök áltál vezetett tüzérségi előkészí­tés után megkísérelték megnyitani a Li- vornóba vezető utat. A német páncélos gránátosok azonban itt is és néhány ki­lométerrel keletebbre az észak-déli irány­ba húzódó útnál is eredményesen vissza­verték őket. Ezzel szemben Rossignanó- nál sikerült a német vonalakat két kilo­méterrel északabbra szorítaniuk. A Trasimeno-tótól északra, Arezzo térségében és attól keletre nagyon élénk harci cselekményre került sor, amelyek­nek folyamán a német állásokat egy ki­lométerrel hátrább vonták. A támadó angol kötelékek egész nap folyamán rendkívül súlyos veszteségeket szenved­tek. A Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintáaet EL nyomása. vu Major József»

Next

/
Oldalképek
Tartalom