Keleti Ujság, 1944. június (27. évfolyam, 122-144. szám)

1944-06-13 / 131. szám

1944. JUNTOS 13. f KtlETllUSXG ff/portkircidĂ SuIy®s vereséget s^nvedeít a lélektelen»! látszó vidéki válogatott csapat Június 18-án '«sz a MK középdöntőié: Csepel KAC, Ferencváros—Újpest A Nemzeti Bajnokság küzdelmeinek befejezése után az MLBz az idén is megren­dezte a Budapest—Vidék válogatott mérkőzést, hogy a labdarugó Sport kedvelői előtt mérlegre tegye a két nagy rivális erőviszonyait és feleletet adjon a nagy vetélkedés­ben arra a kérdésre, hogy mennyiben külön bözik az a bizonyos színvonal a főváros és a vidék labdarúgása között. Az elmúlt évben erre irányuló kísérletezés csúfos ku­darcot vallott, mert az előkészületekből a vidéki Váloigatott keretet az egész vonalon kikapcsolták és olyan feltételek között bocsátották a nagy erőpróbára, amelyekről maguk az illetékesek is kijelentették, hogy siralmasak és az 5:0-ás eredmény, amely a vidék rovására bekövetkezett, mint értékmérő elfogadhatatlan. A mostani találkozó előkészületei szintén a vidék elhanyagolásával mentek végbe. Mialatt a fővárosi válogatott teljesen kialakult és — hála a rövid távolságoknak __ sűrűn edzésben maradhatott, addig a vidéki válogatottat csak sebtében állították össze, papírforma szerint, de az egyes já tékosok pillanatnyi formájának vizsgálata nélkül. A kudarc ismét bekövetkezett, ezúttal 7:l-es eredménnyel ismét a vidék rová­sára. A fővárosi sportláp e találkozóról sz óló beszámolójában „remék küzdelem“-röl és a játékosok „pompás erőnlété“-röl ir, noha. mindazok, akik szemtanúi voltak a mérkőzésnek, egyöntetűen megállapítják — fővárosiak és vidékiek egyaránt —, hogy kétségbeejtősn egyoldalú játék volt, amelyben a vidéki csapat csak lézengett a pályán, így jellemzi a mérkőzést a Magyar Távirati Iroda rövid, velős, de igen tárgyilagos közleménye is. Azok tehát, akik nem láthatták ezt a mérkőzést, győződjenek meg róla, hogy ujfent, elhamarkodott kísérletezésről volt szó és az újabb eredmény, ami valóban az eredményességet illetix nem hízelgő még a győztes főváros számára sem. Budapest—Vidék 7:1 (3:1) Budapest—Vidék erőpróbájára 12.000 em­beri volt kiváncsi. A magyar politikai és társadalmi élet sok kiválósága jelent meg a jó sportnak Ígérkező találkozón. A közönség Igen lelkesen éljenezte és biztatta a vidékie­ket Is. Kékesi sípjelére indult a játék és már az első percekben kitűnt, hogy a Vidék vá­logatottja fáradtan és unottan mozog. Vé- csey néhány bizonytalan labdafogása után a 19. percben Zsengellér rúgta az első gólt. 1:0. Ezt követte a 25. percben Sáros! dr. gólja. 2:0, majd 5 perccel később v. Surányl Jó közepes eredményekkel, de nagy sponbeli sikerrel zárult a nagyváradi Szent László emlékverseny Nagyvárad, junius 12. A vasál-nap Nagy­váradon rendezett Szent László atlétikai emlékversenyre zsúfolt vonatokon, fáradtan érkeztek meg az atléták mintegy másfélőrás késéssel. Ez meg is látszott a teljesítményei­ken, mert — noha ez volt az idény első nagy viadala — csak jó közepes eredményeket értek ti. Mindazonáltal ez az emlékverseny jó hírverés volt a magyar atlétikának, nagy tömeget vonzott és teljes sportbeü sikerrel zárult. Eredmények: Rúdugrás: 1. Kovács (TFSE) 360 cm. 2. Tölgyesi (BBTE). 3. Kendeesi (MAFC). Súly lökés: 1. Németh (BSzKRT) 13.73 m. 2. Voki (Bajai levente). 3. Sós (BBTE). 800 m. síkfutásban: 1. Marosi (Testvéri­ség) 1.57 p. Magasugrás: 1. Dr. Kaproe (DEAC) 182 cm; 2. Kiss (Testvériség) 178 cm. 3. Gröh- ler (PEAC). 100 méteres síkfutás: 1. Pelsöczi (MAC) 11.2 mp. Távolugrás: 1. Kiss (Testvériség) 699 cm. 2. Vermes (BBTE) 699 cm. 3. Zajtay. Diszk oszvetésben: 1. Kulltzl (BBTE) 46.65 m. 2. Sík ÍPEAC). 3. Bótay (MAC). 5000 méteren: 1. Szilágyi (BBTE) 15:17.8. A nap legszebb versenye volt. Szl'ágyi, Kelen és Németh az egész távot szorosan egymás mögé zárkózva futották és a célnál Szilágyi csak mellszélességgel nyert Ke'en (BBTE) előtt, akinek eredménye ugyancsak 15:17.8 volt. 3. Németh (MAC). 400 méteren: 1. Bánhalmv (MTtTSEl 50.90 mp. 2. Nagy (TFSE). 3. Eső (BBTE). Gerelyvetésben: 1. Koltay (TFSE) 57.69 m. 2. Meggyesi dr. (MAC). 3. Csányi (TFSE). 110 Ml* gátfutás: 1. Hidas (BBTE) 15.5 mp. 2. Agócs (TFSE). 3. Szijj (TFSE). Kalapácsvetés: 1. Németh (MAC) 50.95 m. 2. Vágner (MAFC). 3. Remete (Test­vériség). 1500 m. síkfutás: 1. Garai (MAC) 4.01.2 p. 2. Hires (UTE! 4:01.4 p. 3. Iglói (MAC). 2x200 m. váltó: 1. a MAC A) csapata 1:22.5 p. 2. BBTE. 3. MAFC. 25 kilométeres országúti futás; l Ki.sa (UTE) 1 óra 35.33.8 p. 2. Fazekas (Postás SÉ). 3. Gadány (Postás SE). Pontversenyben: 1. a MAC 172 ponttal, 2. a TFSE 144 ponttal, 3. BBTE 128 ponttal. A BSE. A MAC ÉS A MAFC GYŐZTEK | A VÍZILABDA BAJNOKI VERSENYEKEN 3 Vasárnap három I. osztályú vízilabda baj- I noki mérkőzést bonyolítottak le Budapesten. ! Eredmények: * hagyta faképnél Mészárost és mine 3:0 lett az eredmény. Az egyoldalúvá alakult játék 42. percében Bodola közelről „szépített" 3:1. Szünet után a 9. percben Sáros! III. 25 méterről lőtt gólt. A vidéki válogatott ekkor már csak lézengett a pályán. A 16. percben v. Surányl volt eredményes. 5:1. Három perccel később Sípos. 6:1. A fővárosiak ez­után „fékeztek" és iskolajátékra törekedtek. Végre Sárosi ÜL 30 méterről bombalövéssel beállította a végeredményt. 7:1. BSE—Gamma 7:0 (3:0). MAC—MUE 8:1 (2:0). MAFC—Tatabányai SE 2:0 (1:0) KMAV-KEAC 5:0 (3:0) Kolozsvár, junius 12. Délután 3 órai kez­dettel az egyetemi stadionban került sor a KEAC—KMÄV hely) bajnoki rangadóra. A vasutas csapat fölényes játék után 5:0 (3:0) arányban győzött a szétesően játszó egye­temisták ellen, akiknek sörsa a U. osztály­ban már amugyls megpecsételődött. Góllö­vők: Az 5: percben DCményl (1:0), a 21. percben Szakács (2:0), a 33. percben De- ményl (3:0). Szünet után Szakács (4:0), a 34. percben Szednicsek (18 méterről) 5:0. Jók voltak: Máthé, Horváth és Dem (Sanyi, illetve Szalóki és Régner. A marosvásárhe­lyi Molnár hibát’anul vezette a mérkőzést. Csepel lesz a K9C ellenfele június 18-án a Magyar Kupa középdöntöiében Csepelen játszók a mérkőzést Kolozsvár, junius 12. Az MLSz kisorsolta a Magyar Kupáért folyó viadal középdöntő­jének a csatarendjét és a sors szeszélye úgy hozta, hogy ezen a négyes találkozón a Fe­rencváros az Újpesttel, régi nagy ellenfelé­vel kerüljön szembe. Egyfelől tehát a két nagymultu professzionista együttes méri össze erejét a döntöbejutásért. A kupavédő Ferencváros és az Idény végére kitünően fel­javult Újpest találkozója a középdöntő leg­nagyobb harcának tgérkezik. Másfelől a Co- rlnthlán-dijat nyert KAC-ot a Csepe'lel hozta öSBze a sorsolás. Ezt a mérkőzést is junius 18-án, de a csepeli sporttelepen vívják meg délután 3 órai kezdettel. Noha a KAC csa­pata ezúttal nem lehetett pályaválasztó, a sorsolás számára mégis kedvezőnek mond­ható, mert a kolozsvári plrosfehéreknek nagy tábora van Budapesten és a fővárosi közön­ség rokonszenve Irántuk nemrégiben Is, a Gamma elleni mérkőzésen feltűnést keltő arányban nyilatkozott meg. Most. hogy nem a nagy kedvencekkel szemben fog felvonu’- ni. ez a rokonszenv talán még fokozódik is. Hozzájárul ehhez az a mellőzés, amely a vidéket válogató szövetségi kapitány részé­ről érte ezt a lelkes, kitűnő gárdát, amely­nek soraiból egyetlen játékost sem vetettek harcba a Budapest—Vidék nagy erőpróbá­ján. Kétségtelen, hogy ez a körülmény is még nagyobb lelkesedésre és erőkifejtésre tüzeli a piros-fehéreket majd, amikor az ijllöi-uti pályára fpi-mmlnak a tavalyi baj­nok ellen. Jó ÁRU «S Jó HIRtiETÉS ALAPJA A Jó ÜZLET5ÍENETHEK A Kolozsvári Molnár nagy sikere 8 szeged! háztömbkflrfili kerékpáros versenyen SZEGED, junius 12. 10.000 néző előtt bo­nyolították le vasárnap Szögeden az Idei első országos vidéki klirásos háztömb- körüli kerékpáros versenyt. Molnár, a KMAV kitűnő versenyzője 86.900 méteres óraátlagteljesitménnyel a 40 kilométeres tá­vot 1:05 órás Idő alatt futotta be és az első helyen végzett. 2. Elek (SzVSE) 1:06. 3. Okrész (SzVSE) 1:06:30. Akik idegen nyelveket tudnak, Jelentkezzenek telmácsszolgálatra! pest, tunlus 9. (MTI) Mindazok a férfiak és nők 18-tól 60 éves korig, akik a magyar nyelven kívül valamilyen idegen nyelvet szóban és Írásban a legjobban tud­nak, jelentkezzenek hivatalos tolmácsszol­gálatra. Jelentkezés csak Írásban történhe­tik jullus 1-ig a következő címre: Tolmács­szolgálat Budapest, I. Postafiók 26. MOZI-MŰSOROK ARPAD-moígó. Jelmezbál. Fősz.: Szörényi Éva, Ajtay Andor, Turay Ida, Gregus Zol­tán, Blliosi Tivadar. Előadások kezdete: 3, 5, 7. órakor. Vasárnap d. e. matiné. CORVTN-mozgó: Aék álarc. Előadások kez­dete: 1i4,,1/i6, %8 órakor. Vasárnap >412 órákor; matiné. EGYETFii.'-mozgó; Gól! Fősz.:.. Maria An- dergasC. René Deltgen, Josef Sieber. ERDÉLY-mozgó: Magyar kivánsághangver- seny. Fősz.: Szeleczky, Jávor, Vaszary, Latabár, Bilicsi, Kelly Anna. Mátyás király-mozgó: örök küzdelem. I. része: Élni. akarunk. Grandiózus filmvád­irat a bolsevtzmus ellen. Főszereplők: Alida Valii, Fosco Giachetl. Előadások kezdete: 3,’ 5, 7 és vasárnap 11 érakor. Legújabb Magyar és Ufa vtlághiradók. RÁKÓCZI filmszínház: Hölgyek előnyben. Zenés vígjáték. Főszerepben: Nagy Alice, Szllassy László, Vaszary Piri, Bilicsi és Petes. Műsor előtt a legújabb Ufa és Magyar Híradó. APRÓHIRDETÉSEK I Szavanként hétköznap 16 fillér, vasárnap 20 fillér. Legkisebb hirdetés hétköznap 1.60, vasárnap 2.-. | „Cím a kiadóban" jelzésű és „jeligés“ hir­detések külön kezelési dija hirdetésfeladá­sonként ként hétköznap 14 fillér, vasárnap 18 fii'ér. Házasság, levelezés rovatban szavanként vasárnap 36 fillér. Lapunk résiére hirdelé sok feladhatók az alább1 helyeken: Nagy tajos I hirdetSIreda j Horthy M.*u« 42, Deák Ferenc-u- 42. szán* alatti Iroda- helyiségben. I „Ursus“ söresar- nők melletll újság, árus, Mátyás király ' »ér Vashld melletti új­ságárus Herthy-yt Szentháromság- , tér 12. Írisz-telep. ; lépcső-utca 13. iV«“i»oi»i« fi '‘is­IDŐSEBB MAGÁNOS URNAL, KOLOZSVÁRI f NAGYVALLALAT, KÜLSŐ | TERÜLETEN, NYUG- j DMAS IS LEHET, OTT­HON, ORVOS, PRIVÁT VEVŐ, BAKTARNOK, SZÓ LID BARNA LEÁNY, SZÖVETKEZET jeligékre levél van, kérjük átvenni. KÉREM azt'az*'illetőt","ki reá nézve értéktelen párisi képeimet és egyéb képe­ket és jegyzeteket tartal­mazó bőröndömet Mnnká- esy-utca 21. szám alatti lakásomról elvitte, azt 50 | pengő utánvéttel, amely a j jutalmat jelentené, Baritz j Teréz tanárnő, Mussolini- ut 28. sz címre feladni szí­veskedjék. mamiunai—'îmi' '■ — I Elveszett BOMB ATAM ADASN 4L elveszett másféléves vilá­gos zsemleszinti, hosszufar- . ku Zsuzsi nevű magyar­vizsla szuka kutyámat ke­resem. A becsületes meg­találó. vagy nyomravezető illő jutalomba részesül. Laczkovlch, Liget-u. 11. — 1834 Alkalmazás KÖNYVELŐT keresünk azonnalra. Papirlemezgyár. —1826 KÉT gyermek mellé (há­rom és ötéves) megbízható, gyermekszerető, becsületes, egészséges, Idősebb leányt vagy egyedülálló asszonyt azonnalra felveszek. Fize­tés megegyezés szerint. Ajánlatot özv. Zlts Jánosáé Szamosujvár Gyógyszertár kérek. KOCSISOKAT felvesz Ko­lozsvár város Köztisztasági Üzeme, Dézsma-u. 34. RAKTÁRKEZELŐT, aki osomagóláshoz és expediá­láshoz ért., állomásnál cso­magkiváltást és feladást vállalja, keresünk azonnali belépésre. írásbeli aján­latot életkor és eddigi mű­ködés leírásával „RAKTÁR­KEZELŐ" jeligére kérünk a kiadóhivatalba. JÖL SZAMOLŐ, ener­gikus, középkorú tisztvi­selőnő, aki gépírni Is tud, nagyvállalatnál azonnal ál­lást kaphat. írásbeli aján­latok életkor megjelölésé­vel és eddigi működés le­írásával „ABSZOLÚT JÖL- SZAMOLÖ“ jeligére a ki­adóhivatalba küldendők. BICIKLIZNI tudó 16 éven felüli kifutóflukat keresünk lapkihordásra azonnali al­kalmazásra. Jelentkezni- a kiadóhivatalban 2—3 óra között. ______­NAGY iparvállalat keres ügyes asztalosokat, akik aj­tók és ablakok gyártására vállalkoznak és akik ezt a munkát akkordban vállal­nák. Cím a kiadóhivatalban. JÖIBASU, számolni tudó leányt irodai munkára azonnal felvesz Czink, Dézs- ma-utca 5. —1841 KEREKESEKET és ko­vácsokat felvesz Kolozsvár város Köztisztasági üzeme. Dézsma-u. 34,. szám. Afiás! keres 7 GIMNÁZIUMOT vég zett 18 éves leány kezdő tisztviselőnői állást keres. Ajánlatokat .Vidékre ls‘ jeligére a kiadóhivatala» kérek. Adás-vétel TEHENÉSZET felvesz Kolozsvár város Közüzemi Gazdasága, Dézama-o. 34. VESZEK ócskaruhát, fe­hérneműt. Rácz Sándor, Mátyás király-tér 12­ELSŐRENDÜ kivitelű diófumiros, hajlított háló­szoba, olcsóbb hálószobák, kombinált diólurnlros szo­bák szép, festett lakó- konyhák, rádió, dohány«, és Íróasztalok jó kivitelbe» kaphatók. Wolff butorter- mc, Deák Ferenc 42. Tele­fon 36-46. lakét 2 szoba hallos, Összkom­fortos vtllalakásom belváro­sival vagy családi házzal el­cserélném. Cím: Bercsényl- ú. 8. fsz. —1824 i'jSZl’A, otthonos búto­rozott szobát keresek für­dőszoba használattal azon­nalra. Értesítést „Tisztvi­selőnő“ jeligére a kiadó­hivatalba kérek. ELCSERÉLNÉM össz­komfortos 3 szobás emeleti lakásomat tiszta 1 szoba- konyhás földiszlnti lakás­sal. Vármegyeháza, 22. szoba. ELCSERÉLNÉM kolozs­vári régi bérű 3 sz., halko- nos, kertes belv. vlllalaká- somat budapestivel. Választ „Sürgős csere“ jeligére ki­adóba. —1843 * fti golfon ELADÖ Kolozsváron Pata- utcában autóbusz végállo­más mellett 4 szóba mel­lékhelyiségekkel szép tel­ken 30.000 P. készpénz és afjgházaspár részére ÉLET* JÁRADÉK ellenében. Cím a kiadóban. —1828 Különféle FELKÉREM azt az Ille­tői, aki VT. hó 9-én, pénte­ken este elbódorgott 3 da­rab 7 hónapos mangalicát behajtotta, tudassa Székely Mózes-utca 10. szám alatt Varga Lőrlnccd, ahol Illő jutalomban részesül.- AZON EGYÉN, AKI A KUN KERÉKPARJAVTTŐ ÜZLET, CIPŐTAKARITÖ • MELLETT AZ AKÁCFÁ­HOZ TÁMASZTOTT KE­RÉKPÁRT ELVITTE, SZÍ­VESKEDJÉK 816. SZÁMÚ VÖRÖSKERESZT HADI- KÖRHAZAT ÉRTESÍTENI, MERT A GÉP A KöRHAZ TULAJDONA VOLT.

Next

/
Oldalképek
Tartalom