Keleti Ujság, 1944. június (27. évfolyam, 122-144. szám)
1944-06-07 / 127. szám
KUtTlíIdSKG * 1944. JUNTOS 7. Mesterséges köd védelme alatt Európa ellen Berlin, junius 6. (MTI) A Nemzetközi Tájékoztató Iroda a kővetkezőkről értesül a szövetségesek franciaországi partraszái,..- sáról: Az ellenség a Szajna-öböl vidékén indította meg partraszálló hadműveleteit kedden kora hajnalban. Hajnali egy órától kezdve Trouville környékén nagyszámú lebegő ejtőernyőst és tehervitorlázó gépet vettek észre. Ugyanakkor a tengerről partraszállást kíséreltek meg. Le Havreiét nyugatra a tengeren a derengésben erős ellenséges kötelék gyülekezett. Középen sok, olykor háromezertonnás partraszállltó jármüvek foglaltak helyet. Nagyszámú kisebb partraszálló naszád kíséretében. A partraszálló köteléket mindkét oldalról nehéz ellenséges tengeri erők biztosították. A kötelék keleti szárnyán hat csatahajó és húsz ronüboló sorakozott. A nyugati szárnyat hasonló összetételű kötelék oltalmazta. Az egész ellenséges kötelék ellen egy német torpedónaszád-rajt küldtek harcba. A német naszádok Hkeresen megtámadtak a számra és harci erőre sokszor túlerőben lévő ellenséget. Naszádaink közeledtére az ellenséges jármüvek a fedélzetükön lévő ködösítő berendezéssel mesterséges ködbe burkolóztak. A partraszálló jármüveket gyors-hajók, rombolók és gyorsnaszádok kerülték körül és sürü ködfátyollal burkolták be. Az elködösitésbe sok repülőgép is segítségükre jött, amelyek alacsonyan ereszkedve a tenger színe felett ködöt húztak az ellenséges kötelék fölé. A német naszádok vakmerőén egészen a ködsávig törtek előre és kilőtték az ellenségre valamennyi torpedójukat és minden tüzérségi lőszerüket. Az ellenséges hadihajók és partraszállási jármüvek olyan sűrűn helyezkedtek el egymás mellett a mesterséges ködben, hogy a torpedó- és lövedék- találatoktól súlyos vészteségeket szenvedtek. A német naszádokra erősen tüzeltek a ködfüggöny mögül, de ezek csak akkor szüntették be az egyenlőtlen harcot, amikor egészen kifogyott lőszerkészletük. Ezután egy német támaszpontra mentek veszteség nélkül, hogy pótolják löszerkészletü- ket. Ugye. sakkor az ezen a szakaszon álló biztosító hadosztály előörsnaszcdai a Szajna öböl más pontjain ütköztek meg a soksso- )os túlerőiben lévő ellenséggel. Az ütközet során elsüllyedt egy német jármű is. Az ütközetbe beavatkoztak a haditengerészet é3 a hadsereg parti ütegei is. Egy haditengerészeti üteg elsüllyesztett egy nagy ellenséges hajót. Az ellenség többi biztosan elszenvedett veszteségét a mesterséges köd miatt nem lehetett megállapítani. A doverl csatornában a német haditengerészet raesz- szehordó ütegei ellenséges szállító hajókra tüzeltek, amelyek északról jövet nyugati irányban a Csatornába behatoltak. A Csatorna partjának más helyein la ellenséges rombolókra és szállító hajókra tüzeltünk. A partraszállási súlypont a Srafua-öböl nyugati részén alakult ki Berlin, junius 6. (MTI) A Nemzetkor! Tájékoztató Iroda jelenti: Az ellenség partraszállási műveletei a jelen pillanatig, mint eddig is, a Szajna- öbölben folytak le. Miután az ellenség a hajnali órákban többnyire ejtőernyős csapatokat vetett harcba, most Oystreham vidékén sietve rohamhajók kerültek bevetésre. Az, ellenség által szándékolt partraszállás súlypontja nyilvánvalóan a Szajna- öbölnek nyugati részén lévő St. Vaasl és Oystreham között alakul isi. Ugyanézen a vonalon folyt le a délelőtti órákban számos roham- és szállitóhajó partraszállása. Ezek Marcouf vidékén kísérelték meg a parthoz való közeledést. Körülbelül kilenc órával á partraszállás megkezdése után Arroman- chés tengeri területén 220 egység közeledett a parthoz. Ezen a vidéken panelosokat is partratettek. Az ellenséges csapatok hágcsók segítségével próbálják leküzdeni a meredek partokat. Mindenféle csata kötelek ellenlökése folyamatban van. Mindenütt kemény küzdelem folyik. ' A f-.ajna-öböl vidékén levegőbői és tengerről földet ért angolszász csapatokat junius 6-án a hajnali szürkületben újabb csapatokkal erősítették meg. Az Orne és a Vlre torkolata között lévő partraszálló naszádok elködösitették magúkat, hogy megszabaduljanak a nyomban működésbe lépő német védelem tüzétöl. Erős ellenséges repülőegységek állandóan bombázzák a Vire torkolatának vidéket. Több nehéz csatahajó szintén lövi a partot, hogy a 30—10 egységből álló naszádrajoknak megkönityitse a partraszállást. A német védelmi erők, amelyeket Ornetól keletre ledobott babákkal igyekeztek félrevezetni, ütközetben állnak az ellenség ejtőernyős csapataival és máris sok angolszász foglyot ejtettek. A német Atlanti*fa! minden védőmüve teljes erőve! működik a Szajna öbölben Berlin., junius 6. (MTI) A Német Távirati iroda jelenti; A brit—amerikai beözönlő csapatokat, amelyek junius 6-án a kora hajnalt órákban Ue Havretöl nyugatra a Szajna-öbölben megkezdték támadásukat a franci partvidék ellen, erős bombázó és tengerészeti kötelékek támogatják. Le Havre melletti Ointreham előtt erős csatahajó, cirkáló és romboló kötelékek működnek. Az erős szél, köd és zápor igen megnehezíti különösen a kisebb csapatokkal és páncélosokkal megrakott hajok munkáját. A naszádok mesterséges köddel próbálkoznak menekülni a német partvédelem gyilkos ttizéből. Hiába az erős ellenséges bombázó kötelékek heves támadásai és a szövetséges hajók tüzérségének rendkívül súlyos tüze, a német atlanti fal minden védőmüve teljes erővel működik a Szajna-öbölben. A Nemzetközi Tájékoztató Iroda az északnyugatfranciaországi nagy csatáról á következőkben értesülnek: A tenger felől történő partraszállás és az ejtőernyős vadászok bevetésének súlypontja Normandia északkeleti térségében van. Mialatt erős amerikai ejtőernyős erők ugrottak le Barfkur helység közelében, jelentős tengeri erők támogatásával tömeges partraszállási tevékenység következett be. St. Vaast la Hougue térségében. A partraszállási vállalkozás végrehajtásánál egy cirkálót és egy csapatokkal megrakott nagy szál- litóhajót süllyesztettek el. Kétlaki vállalkozásokat hajtottak végre a Vire torkolatánál és az Orne folyó ellen. Mindkét esetben egyenként körülbelül 80 különböző nagyságú partraszálló hajót figyeltek meg. Kétszáz kisebb hajóból álló csoport a Le Havretó) északra lévő tengerrészen tartózkodik és tevékenységét még nem kezdte meg. A partraszállás súlypontja a Barfleur-ön kívül az Orne torkolatban lévő Carentannál, Caentől északkeletre és a Szajna, meg az Orne torkolata között van. A La Havretól északra történt ejtőernyős tevékenységről érkezett jelentés nem bizonyult valónak. Berlinben izámüana’s a partraszállási «vpiet b!szé?eslté§ér« Bér Ha, junius 5. (MTI) A harcok további alakulásáról az Interinf a következőket jelenti: A Szajna torkolata és Normandia ellen indított nagyszabású angol-amerikai támadás junius 6-án a hajnali órákban kezdődött nagyobb ejtőernyős alakulatok kidobásával. Az ejtőernyősök a Szajna és az Ome tor- kolatvidéke között, Isigny-Caen térségében és Barfteumél, a normandiai félsziget északkeleti csücskénél értek földet. Míg az atlanti eflrőd vonalából indított azonnali támadással a Szajna és az Orne között ledobott ejtőernyős kötelékeket azonnal meg tudták semmisíteni, addig Islgny-Caen térségében, a Vire torkolatánál még javában folynak a tu-Tcok. Az első ejtőernyős csapatok leszállása után mintegy teljes hosszúságban las Havre és Cherbourg vidéke között a legszélesebb vonalon nagyarányú kétlaki kadmü- t elet kezdődött, amelynek súlypontja atbái esősorban a folyótorkolatokra nehezedik. » aer> és I&igny között kedden hajnali r r- kületben újabb súlypont képződött. Ezen a vidéken két helyen sikerült néhány páncélos csoportnak a partot elérnie és a harckocsikkal néhány kilométerre előre tudtak törni a dilnákon uftii irányba. Az ottani harcokról érkezeti, jelentések szeriní azon ban a 35 part rátett páncélos közül már nyolcat megsemmisítettek. Továbbá különösen nagy erőkkel szálltak partra Vaus la Hougue kis parti községben és eközben egy cirkálót és egy csapatokkal és nehéz fegyverekkel megrakott nagyobb partraszállási hajót telitalálatokkal elsüllyesztettek. Elkeseredett harcok játszódtuk le azonkívül az Orne és Vire torkoiatvldékén. Sok könnyű tengeri erő védelmében laposteteju partraszállási hajék hatoltak a folyótorkolatba mesterséges ködöt fejlesztve ée aa ellenség ott nagyobb« zabdsu partraszállási hadmozdulatot kísérel meg az atlanti erődvonal hátában. Caentől északra egy másik készenáilő német tartalékalakulat meglepő gyors beavatkozása teljesen" megsemmisítette a partraszállást hajók egy csoportját ée az inváziós értik eközben embert és bizonyára sok hadianyagot vesztettek. A vegyes tengeri és légi partraszállási hadműveleteket kezdettől fogva nagy szövetséges vadászrepülőerők támogatták. Az ejtőernyős hadmüve'etekben á Szajna-öböl vidékén az 1. és a 6. légluton szállított brit hadosztály vett részt, a Normand félsziget vidékén pedig a 82. és a 100. légiuton szálli- •tott amerikai hadosztály csapatai szálltak földre. Ezeknek az egységeknek sok embere már néiret fogságban van. Német katonai körökben úgy vélekednek, hogy az Inváziós hadműveletek rövidesen szélesebb parti sávra fognak kiterjedni. Főleg San Malo öblében várnak erősebb támadásokat, mégpedig szintén vegyes tengeri és légi partraszállási hadmozdulat formájában az atlanti erőd vonala ellen. Au Is elképzelhető, hogy az angolszász elözönlő törekvéseket a Somme és a Szajna torkolata között elterülő parti vidékre is kiterjesztik, viszont a brit szigethez legközelebb eső Boulogne és Calais parti övezet ellen harcot még nem várnak. Con lentin félszigetnek keleti felében Junius 6-án a kora reggeli órákban légluton szállított északamerikai csapatok ereszkedtek le. Ezeket a német elhárítás még a földreszállás előtt el’iapta, bár az ellenség a vállalkozás támogatására valamivel tovább ke'etre mintegy száz naszádon csapatokat tett partra. Az ellensége« hadihajók is, amelyek a Szajna-öbölben Ide-oda cikáztak, már messze kint a tengeren belekerültek a német tengerészeti tüzérség füzébe. A tengerészeti tüzérség az atlanti falba beépített erős állásaiban minden támadással dacolt és nem tudták kiemelni sem a szakadatlan .légitámadások, sem pedig a rájuk zuduló robbanó, füstfejlesztő, ködfejlesztő gránátok. Lövedékei sűrűn eltalálták a nagyobb ellenséges hadihajókat. Az angol—amerikaiak bombázták Arromanche támaszpontját és szünet nélkül támadták a levegőből a Szajna-öböl égész partsávját. Az Orna folyó torkolatának vidékén földretett brit aj- töernyősök szintén igen súlyos veszteségeket szenvedtek. Egyesek közülük a mezőkre jutva a robbanó töltéseknek estek áldozatul. Az első német sikerek Berlin, junius 6. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: A német védőkötelékek villámgyorsan működésbe lépő elhárítása máris meghozta az első sikereket a junius 6-án hajnalban mesterséges köd oltalmában és erős tüzérségi tűz támogatásával leereszkedett brit és amerikai ejtőernyős csapatokkal szemben a Szajna-öbölben. Máris nagyszámú ejtőernyős egységeket semmisítettek meg. Egy nagy hadihajó a Szajna-öbölben tüzérségi találat után lángba borult. Berlin, junius 6. (MTI) A Nemzetközi Tájékoztató Iroda jelenti: A Le Havre és Cherbourg között végrehajtott összetett tengeri és légi partraszállási vállalkozásokban az amerikaiak és angolok a foglyok vallomásai által megerősített eddigi megfigyelések szerint legalább négy ejtőernyős, illetve léguton szállított hadosztályt vétettek harcba. A kétlaki hadműveletek keretében erős partraszálló kötelékek nyomultak az Orne folyó torkolatába. Ezekre a német bekerítő tartalékok ellenlökése olyan kemény csapást mért, hogy csaknem teljesén felmorzsolódtak. A földet ért ejtőernyős egységek nagy- része szintén megsemmisült. Különösen áll ez azokra a brit egységekre, amelyek Le Havre térségében szálltak le. Az amerikai ejtőernyős kötelékek az eddig beérkezett jelentések szerint főként Normandia térségére szorítkoznak. Tekintetei a jelenlegi helyzetre, lehetségesnek tartják, hogy a szövetséges főparancsnokság g máris bekövetkezett nagy veszteségek miatt a nagy vállalkozást rövidesen félbeszakítja, feltéve, hogy a Moszkvának tett kötelező ígéretek után ez már lehetséges. ÜmkernagYságu lobbanó bábuk, mint Európa „elöíöníői“ Berlin, junius 6. (MTI) Mint a Német | Távirati Iroda értesül, már behozták az első angol és amerikai foglyokat, akiket a junius 6-án hajnalban megindult támadás során ejtettek. A foglyok Or- netől nyugatra leereszkedett ellenséges légiuton szállított csapatokhoz tartoznak. Az angolok Caen, az amerikaiak pedig Cherbourg környékéről. Ornetől keletre lvetet és Le Havre között az ellenség embernagyságu egyenruhás bábukat dobott le, amelyek robbanó töltetet tartalmaztak és érintésre felrobbantak. Az ellenség ezzel azt a látszatot akarta kelteni, hogy ott is ejtőernyősök ereszkedtek le. Az angolszász foglyok örülnek, hogy ilyen gyorsan fogságba kerültek. A New Castleba való James Griffith igy nyilatkozott: A harcok, amikre olyan régóta vártunk, oly borzalrhaS, - hogy elég volt az a pár perc is, amelyet belőlük átéltünk, ötülök, hogy e véres história szerencsésen végződött számomra. Megsemmisítették a Szajna öbölben partralett páncélosokat Berlin, június 6. (MTI) Az Interinf. jelenti: Az ellenlökésre indult német harci kötelékek Asnelesnél, körülbelül a Szajna-öböl közepén egészen a déli órákig mind megsemmisítették az ellenségnek ezen a korlátolt területen harcbavetett SS nehéz páncélosát, amelyet csak a legnagyobb fáradsággal és erős tüzérségi tűz fedezésével tudtak partratenni. A továbbra is tartó partraszállások a megszakítás nélküli német tüzelés alatt állnak. Az. állások eíött lévő számos zárővidéken is megnehezítették az ellenség partraszállását. A Cherbóurgtól keletre lévő térségben a német csapatok tömeges ellén- lökései jó eredménnyel haladnak. Az ellenség partraszálló csapatai zömét toví bbra is a Cherbourg—Oysterham közötti térségbe, tehát á Szajna-öböl nyugati részébe dobja. Németország örömmel üdvözli, hogy az ellenfél megkezdte a naay vállalkozást Berlin, junius 6. (MTI) Illetékes német helyről közlik tájékoztatásul: A Wilhelmstrassen élénk megelégedéssel üdvözlik, hogy az angolok és amerikaiak végre megkezdték az elözönlési kísérletet. Ismét hangoztatják, hogy német részről már rég várták est az eseményt, amely most Sztálin nyomására bekövetkezett. Nyilvánvaló, hogy Róma megszállását használták fel atkáimul, hogy megkockáztassák a nyugateurópai partraszállást. Az angol- amerilcai elözönlés okai között szerepel egyfelől a szovjetorosz nyomás, amely Angliának és Amerikának nem engedett más választást, másrészt angol politikusok legutóbbi időben hangoztatott ama követelése, hogy Európában Anglia részére is előteret teremtsenek. Végül az inváziót as amerikaiak harcbavetését illetően) Roosevelt választási propagandahadjáratként kell értékelni. Eisenhower tábornokot bizonyos mértékben a jövőbeni elnökválasztás érdekében az ő szászlóvivöjének kell tekinteni. Az elözönlési kísérlet kezdeményezésének méltatása során a külügyi hivatal szóvivője megállapította, hogy ma a népet és az arcvonalat erős elszántság és bátorság lelkesíti, hogy végül is kiegyenlíthetik az angolokkal és amerikaiakkal szemben régen esedékes számlát. E pillanatban a fegyvereké a szó. Senki sem tudja felmérni, hogy a ma éjszaka kezdődött dráma mikor éri el csúcspontját, de kimenetele felől már most teljes a bizonyosság. A Valikra dróttá vény akadály ok mögött Róma, junius 6. (MTC) A Német Távirati Iroda jelenti: Az Aftonbladed értesülése szerint a Vatikán megszakított övétden érin.-kosest A külvilággal. Valamennyi kapunál megerősített őrség áll. A Vatikán falainak valamennyi veszélyeztetett részén drótsövenyakadályo- kot húzlak.