Keleti Ujság, 1944. június (27. évfolyam, 122-144. szám)

1944-06-23 / 140. szám

1944. JirNTTUS 23. s 'nmen _ MAGYAR tlJSJÚl Ámokfutó a Kajántóvölgyben Egy szerelmes szolgalegény három embert agyonlőtt, maid öngyilkos lett Kolozsvár, junius 22. Kajántővölgy 148 szám... Tegnap még békés tanyai ház, zöl- delő kerttel, dolgos, szorgalmas emberekkel, ma pedig a halál szomorú völgye. Rettene­tes dolog történt Itt szerdán éjjel fél három óra tájban. Tóth Miklós 31 éves gazdasági cseléd szerelmi elvakultságában katonai fegyverrel agyonlőtte Moldován Jánosné sz. Mester Hona 38 éves asszonyt, Benkó' Szász István 43 éVes, Csillaghegyi-ut 9. szám alatt lakó mezőőrt, Mercsán István 44 éves gaz­dasági cselédet s aztán saját magát. Vala­mennyien meghaltak. A szörnyű gyilkosság részleteit az aláb­biakban adjuk: Két meglett férfi és egy fiatal leány Tóth Miklós ezév májusában szegődött el gazdasági cselédnek Moldován János Ka- jántóvölgy 148. szám alatt lakó módos gaz­dálkodóhoz. A gazdálkodónak már volt egy cselédje akkor, Mercsán István, de mert őt munkaszolgálatra hivták be, felfogadta Tóth Miklóst Is, hogy legyen ki elvégezze a mezei munkát 12 holdas tanyáján. A kát cseléd annak rendje és módja szerint vé­gezte is a maga dolgát egy Ideig s meg vol­tak együtt a legnagyobb békességben. Mol- dovánnak volt egy 15 éves leánykája, a kis Anna s Moldovánné rendszerint tőle küldte ki az ebédet a mezőn dolgozó béreseknek. A földdel bíbelődő emberek szemében a 15 éves lány már nagy lány, akinek udvarolni is lehet... Tóth Miklós meg Is próbálta, de a kis Anna már a legelső alkalomkor visz- szautasitotta. Ebből talán még nem Is lett volna soha tragédia, de a szerelmében csa­lódott Tóth Miklós észrevette, hogy a leány nem Így bánik el Mercsán Istvánnal, a má­sik cseléddel, hanem eltűri tőle, sőt szívesen fogadja közeledését. Tóth Miklósban feléb­redt a bosszú vetélytársa ellen. — Mit akarsz te Anucától, hiszen már ▼én ember vagy? — kérdezte egyszer a 44 éves Mercsán Istvántól. — A leányod lehet­ne.. . Én se vagyok valami fiatal, de hozzám mégis jobban illene. Ne közeledj többet hozzá, mert én szeretem s ha nem fogadnál szót, bizony megkeserülnéd... Hogy, hogynem, másnap délben nem a kis Anna, hanem az édesanyja vitte ki az ebé­det a béreseknek. Azok szótlanul elfogyasz­tották az ebédet, de látszott rajtuk, hogy va­lami rágja a veséjüket. Tóth Miklós az ebéd végén meg Is kérdezte Moldovánnétól: — Miért nem Amica hozta ma az ebé­det?. .. — Semmi közöd hozzá — volt a hideg vá­lasz. — Jobb lesz, ha nem sündörögsz a lá­nyom körül, mert elcsaplak. — Igaza van — hagyta helybe nagyokat bólogatva Mercsán, a másik cseléd. — Az volna a legjobb. Mit akarsz Anucával ? Mondd meg most as anyjának, ha olyan nagy vitéz vagy. — Hát meg is mondom: Szeretem, ha tadni akarják s ha tudni akarja a világ. Másnap Moldovánné csakugyan elcsapta a cselédet. Tóth Miklós hányódása Tóth Miklós elszegődött a szomszédos ta­nyára, de amint a tanyai emberek mondják, nem volt az az este, hogy ne lehetett volna látni a Moldovánék háza körül. — Ott furulyázott, fütyült, énekelt, de olyan szomorúan, hogy az embernek majd beleszakadt a szive — mondja könnyezve az egyik tanyai véhasszony. — Persze a kis Anuca ezt még nem érezhette. Nem tud­hatta, hogy neki szólanak ezek a szerelmi kesergők, hiszen még olyan kölyökforma az egész lány. De mi már jóelőre megsejtettük, hogy ebből nagy baj lesz... Ez a szeren­csétlen Miklós mondta is nem egyszer, hogy addig nem nyugszik meg, amíg Moldován né bele nem egyezik abba, hogy- elvegye a leá­nyát. Moldovánné azonban erről hallani, sem akart. Tóth nem egyszer bemerészkedett a portára is s úgy próbálta magát visszakö- njrörögni. — A műit hónapban vissza is vette édes­anyám, mert megsajnálta, — mondja sírva a kicsi Moldován Anna, — de megint csak úgy „viselkedett“ mint az előtt. Féltünk tőle. Édesanyám is, meg én is. Ezért „küld­tük“ el újból. Aztán nem Is láttuk sokáig, amikor a minap este beállított újból, bi­zony megijedtünk tőle. Azt mondotta, hogy amikor hozzánk szegődött, édesapám Ígért neki egy rend nyári ruhát is s m^st azért jött el. — Nem szolgáltál rá, nem adhatok neked még nyári ruhát is — mondta neki édes­anyám. — Leszolgálom én ezután — telelte erre Tóth Miklós — de édesanyám megint azt mondta neki, hogy nincs szükségünk reá a menjen el minél hamarabb a telkünkről. — Hát jó, én most elmegyek, — mondta Miklós — de ne gondolják, hogy egyszer nem jövők még ide vissza s akkor jaj lesz maguknak. Jaj lesz annak a Mercsán Pis­tának is, én csak ezt tudom mondani. Addig is Isten áldja meg az egész házat — s ezzel el is ment — mondja minden Izében re­megve a szerda éjjeli szörnyű tragédia élet­— Szerdán éjjel, mint légoltalmi parancs­nok, egész éjjel talpon voltam. Gyönyörű, csillagos volt az éjszaka s erősen csend volt mindenfelé. És a nagy csendben egyszer csak azt hallom kiabálni: — Jaj, Istenem, jaj, Istenem, megölték az édesanyámat. Tóth Miklós megölte az édes­anyámat!.^ — A kiabálás amarról, a hegy' fe'ől jött. Magam mellé vettem farkasku­tyámat s nekiindultunk a hegynek, a tanyai házak felé. Előttem szaladt a kutya, én pe­dig utána, hogy csuromviz lettem a verí­téktől, amikor már egészen közelről hallat­szott a jajveszékelés. Ez a leányka futott le a hegyen lélekszakadva — mutat Moldovan Annára —, s amikor meglátott, újból kia­bálni kezdte hangosan, hogy Tóth Mikló3 megölte az édesanyját... Mert láttam, hogy nem hazudhatik, visszaszaladtam a tégla­gyári gettóba s ott jelentettem, amit mon­dott, a szolgálatos rendőrnek, A rendőrrel együtt igyekeztünk a kislány nyomában a Kajántővölgy 148. számú tanyai ház fe é. Ott aztán csakugyan meggyőződhettünk a — Tehát nem is egy, hanem két áldozaf volt a helyszínen — folytatja. — Kicsit ki­mentünk az udvarra. Amint a szénakazai felé közeledtem, láttam, hogy ott 's fekszik valaki. Csak nem halt meg ez is, csak nem ölte meg ezt Is az a Tóth Miklós? — jutott eszembe hirtelen. Közelebb megyek a kaza’- hoz s a rendőr rávilágított a sötét alakra. — Szent Isten, hiszen ez Is halott.,. Né­zem az arcát. Nem más ez, mint Benko Szász István, a mezőőr... Persze. Délutál találkoztam Pista bácsival az aljban s ak­kor mondta, hogy Tóth Miklósnak katona; behívója jött s fel kell mennie véle a hegy­re, mert még ma át akarja adni. Kereste az uj helyén, ahova Moldovánéktól szegő­dött, de ott azt mondották, hogy már a teg­nap eljött onnan azzal, hogy nem is megy többé vissza,.. A többi tanú elmondja, hogy szerdán este újból a Moldován-porta körül látták Tóth Miklóst. Van, aki azt állítja, hogy puska is volt a vállán... A tragédia körülményeiből arra következ­tetnek, hogy a gyilkos Tóth Miklós elös/or Is a mezőőrrel végzett, hogy ne legyen sen ■ ki szemtanúja szörnyű elhatározásának. Mert Tóth Miklós levelet Is hagyott a gyil­kosság színhelyén a „tekintetes magyar Kt rályl államhatalom“-hoz cimezve = abbrr. megírja, hogy még szerda éjjel végezni akar az életét megrontó, a boldogságát és mennyországát elrabló Moldován-családdal s magával is. — Nincs senkim ezen a világon, se apám se anyám — Írja keserű hangú kusza so­rokkal rótt levelében. — Aki m'ndenem le­hetett volna, az kutyába se akar venni, Én tudom, hogy az anyja nem engedi, hogy szó ressen Anuca, meg Mercsán se engedi, há> akkor haljanak meg ők is velem együtt. Anuoát nem ölöm meg. ö csak szenvedjen és gyászoljon, amig él...“ Valahányszor elhaladtam az előtt a ház előtti önkénytelenül is be kellett tekintenem földszintre nyíló ablakán. Az ablak — szép nagyszemü — gyönyörű virágos kertre nyí­lott. A kertben vérpiros rózsák virítottak a ragyogó napfényben, vagy a délután hősé­ben. Az ablak mindig tárva-nyitva volt s igy jól be lehetett látni a pazarul beren­dezett szobába. A falon értékes képek, kö­zépütt pedig családi címer s régi fegyverek sorakoztak fel. Az egyik sarokban hatalmas kandalló állott, tovább pedig majdnem mennyezetig éró könyvszekrény roskadozott drága terhétől. És azok az antik bútorok is mind kényelemről, jólétről és megelégedés­ről beszéltek ebben a szobában. Valószínű­leg ilyenszerü volt a lakás többi szobája is. Lehet, hogy igy volt, nem tudom. Én csak ezt az egyetlen szobát láttam mindennap. Azt, amelyiknek ablaka a kis rózsalugasra, majdnem az utcára nyílt. Ezen néztem én be. amint mondom mindig, ha arra jártam. És szinte irigykedve, hogy milyen boldog az a fiatalember, aki örök világ ott henyél benmaradt szemtanúja. Ami ezek után következik, azt már csak néhány tanúvallomásból 'ehet pontosan nyo­mon követni. A legfontosabb tanúvallomás erre a Désl Jánosé, aki a Kajántói-ut 160. szám latt lakik. Désl János kőműves, légoltalmi parancs­noka a környéknek, a következőket mondja: borzalmas tragédiáról, gppen be akartunk lépni a házba s nem is vettük észre, mert sötét volt, hogy ott fekszik valaki a küszö­bön. A rendőr világosságot gyújtott s ak­kor láttuk, hogy a küszöbön fekvő alaknak át van lőve a feje. Halott. A leányka — mu­tat újból a kis Annára — majdnem ájultén esett össze s elkiáltotta magát: — Mercsán bácsit is megölte Tóth Mik­lós!.,. Édesanyámat a belső szobában ölte meg. Puskával... — A szobában ott találtuk vérbefagyva Moldovánnét —- folytatja Dézsi János. — Akkor még élt. Kisebbik leánykáját tartóin a karjaiban, akivel aludt, amikor a gyilkos golyója mellébe fúródott. Én újból lefutot­tam a városba s ahogy telefonhoz tudtam jutni, kihívtam a mentőket. Addig is a lógó kézi gyógyszertáramból orvosságokat vet­tem elő és elsősegélyben próbáltam részesí­teni a szerencsétlen asszonyt. Amikor a mentők feltették a kocsira, még élt, de út­közben kiszenvedett, amint hallom. Ezután újból Dézsi János veszi át a szót.-— Amíg a Moldován-portán foglalatos­kodtunk s faggattuk a kis Annát, hogy hogy volt, mint volt, miképpen tört rájuk a gyilkos Tóth Miklós, egyszer csak vissza jött valahonnan a farkaskutyám s erősen szüköit. Majd letépett a lábamról. Mert a kis Moldován Anna — talán éppen az átélt izgalmak és a félelem miatt --- úgysem tu­dott semmit mondani. amit érdemes lett volna tovább hallgatni, megindultam a kutya után. A háztól vagy kétszázötven lépésnyi­re! az árokban megtaláltuk Tóth Miklós holttestét Is... Fejét lőtte át azzal a katona­fegyverrel, amit mellette találunk Három áldozata után önmagával is végzett... Egy szegény magyar legény tarisznyája Ez történt a Kajántóvö'gy 148. számú portán szerdán éjjel. így irja le röviden a rendőr jelentése is, aki jelentése mellé „csa tolta" az öngyilkossá lett gyilkos Tóth Mik­lós szolgalegény bőrtariszn; áját is, amely­ben egy darab száraz kényéi, két retek * egy kacor volt. Csatolta továbbá a nála ta­lált „készpénzt“ is: összesen 1 pengő bi) fűiért. Végül a Tóth Miklós birtokába is­meretlen körülmények között jutott katona fegyvert, amellyel négy életet kioltott.. Az áldozatok holttestét beszállították a kórbonctani intézetbe. Most ott feküsznek örökre, megbékülten, némán egymás mellett A gőgös, leányát talán valóban joggal féltő gazdag asszony a két szerelmes szolgaic- giény s a derék családos mezőőr, szegérj' Betikő Szász István, aki a legártatlanabb ebbén a szörnyű tragédiában ö csak köte­lességét teljesítette, amikor a katonai behí­vóval mindenképpen, meg akarti találni Tóth Miklóst, de, hogy ne lehess 3n szemta­núja a rettenetes tragédiának, életével kel­lett fizetnie. mindig azon a heverön és olvas. Hol újsá­gokat, hol pedig könyveket látok körülötte a heverön, a perzsaszönyegen s mindenütt, ameddig a karját kényelmesen ki tudja nyújtani. A fiatalemberen bö, barna bár­sonykabát, csak éppen úgy rágöngyölitve nagyon hanyag eleganciával, Igen, ez még úgy is látszik, ahogyan ott fekszik, henyél mindétig azon a heverön és semmit, de sem­mit nem dolgozik. Mert olvasni újságot, vagy könyvet, az már igazán nem lehet munka. Az csak szórakozás lehet. És ez a fiatalember mindig szórakozik — gondoltam magamban — valahányszor elhaladtam a ház előtt, Neki mindig van erre ideje s én estérekelve sokszor olyan zsibbadtan fáradt vagyok a loholástól, hogy alig tudok kezem­be venni egy könyvet, pedig hogy szeret­ném nuír ezt, vagy azt a könyvet elolvas­ni. . . De neki van ideje elég, látom. Dél­előtt, délután, a napnak bármelyik szaká­ban. Igen, ezt még jobban irigyeltem ettől a fiatalembertől, akinek az arcát még soha nem láttam az ablakon keresztül, csak gon­dosan ápolt fejét s ha felágaskodtam, ma­gas, fehér homlokát, meg azt a barna bár­sonykabátot, amely teste körül volt csa­varva. Azt, hogy mindig olvashat, szórakoz­hat, még jobban irigyeltem tőle, mint min­dig napfényes, virágoskertre nyíló ablaku, tágas, könyvekkel, képekkel, családi címer­rel és régi fegyverekkel roskadásig díszített szobáját. De már nem irigylem többé. És hogy irigyeltem, úgy, de úgy szégyel­lem magam. Tegnap délelőtt történt, hogy újból ott haladtam el az előtt a ház előtt. Az ablak — mint mindig — most is tárva-nyitva volt s a nap majdnem lapáttal dobta a szobába áldott sugarait. A fiatalember most is ott feküdt a heverön. De most nem egyedül volt a szobában. Egy fehérköpenyes ur ál­lott mellette s időnként a melle fölé hajolt. Balcsuklóját pedig a hüvelyk és mutatóujjp között tartva, hol a karórájára, hol pedig a szoba egyik távolabbi sarkába nézett, ahol egy könnyes szemű, hófehér hajú öregasz- szony állott kétségbeesett arccal. A fehér­köpenyes ur — az orvos — elengedte a fiatalember csuklóját s a kéz úgy esett szegénynek a mellére, mint egy galamb, amelyet ijjal lőttek le röptében, a levegő­ben. Aztán azt is láttam, amint ott állot­tam az ablak alatt, hogy az orvos intett valamit annak a könnyes szemű öregasz- szonynák, aki ott állót addig mozdulatlanul a szoba sarkában. Az öregasszony támoly- gó léptekkel indult az ajtó felé s nyomában a fehérköpenyes ur, aki már kint is volt egy szempillantás múlva az utcán. Szótala- nül, erősen gondterhelt arccal lépett ki a kapun s egészen jól hallottam, amikor azt mondotta annak a kétségbeesett, drága, fe- hérhaju, könnyes szemű öregasszonynak: — Nem, én már nem tudok szegény fiun segíteni. Már a csoda se segíthet. Talán még egy-két napja ha van hátra. Nyugod­jék bele Isten szent végzésébe, Margit néni. Mi mindent megtettünk, amit megtehettünk. Ez legyen a mi emberi vigasztalásunk, a többit pedig majd elvégzi a Fennvaló... Az is lehet, hogy szegény Gábor még az éjjel... Lehet, hogy a reggelt sem éri meg. óh, Istenem, Istenem — sóhajtotta a sze­gény édesanya s betámolygott az ajtón. S ma délelőtt már hiába akartam be­nézni annak a háznak az ablakán, amely futókkal és olyan dús vérvörös rózsákkal pompázó kertre nyílott. A rózsák éppen úgy virítottak, mint tegnap, vagy hetek óta, va­lahányszor erre elhaladtam s benéztem út­közben, de az ablak zöld zsaluja le volt huzva. Vak volt az ablak, mert mögötte az a fiatalember, akit én olyan nagyon iri­gyeltem, még a reggelt se érte meg... Ezt azonkívül, hogy az ablak csukva volt, az édesanyjától tudtam meg, aki a szom­széd ház kapujában állott talpig gyászban és sírva, zokogva mondotta: — Tudja, Váradiné, lelkem, az orvos már tegnap megmondta, hogy csak napjai van­nak Gáborkának- És azt is mondotta az or­vos, hogy már csak annyi ép a tüdejéből, egy akkorányi, mint egy szem mogyoró. Hát most itthagyott az én egyetlen fiam, az én szememfénye, életem egyetlen értelme. Jaj, hogy szégyeltem mag ami. Mert eny- nyiszor, de annyiszor néztem be útközben irigységgel annak a háznak az ablakán. Bittó JANOS Körzeti repülőmodeli-verseity Kolozsváron Kolozsvár, junius 22. A repülőmodell ver­senyeknek sohasem volt olyan magy jelen­tősége, mint a mai rendkívüli viszonyok kö­zött. Nagy szükség van napjainkban arra, nogy az ifjúságban állandóan ébrentartsuk és fokozzuk a repülés iránti érdeklődést. Az utóbbi időkben igen nagy fejlődésnek indult kolozsvári modellezés bizonyitéka az, hogy a Magyar Aeró Szövetség kolozsvári körzete központi repülőmodellező műhelye az idén Is megrendezi a körzeti repü.ő- modell versenyt Kolozs, Szilágy, Beszteroe- Nasződ, Szolnok-Doboka vármegyék model­lezőinek részvételével. A versenyt junius hő 25-én, rossz Idő esetén 29-én, d. e. 10 órai kezdettel rendezik a szamosfalvi polgári re­pülőtértől északnyugatra fekvő Szénafü- veken. A versenyen számos nagyteljesítményű vitorlázó és motoros modell indul, földi és magasinditással. A helyezettek között érté­kes dijakat oszt ki a verseny rendezősége. Érdeklődőket szívesen lát a rendezőség. Gépkocsi indul a Mátyás-térről, a Mátyás- mozgóképszínház elől 8 órától. — 24 óra alatt be kell szolgáltassák a zsidók lőfegyvereiket és lőszerkészletüket. Kormányrendelet jelent meg, hogy a zsidók lőfegyverüket és lőszerüket haladéktalanul szolgáltassák be. A rendörfökapitányság ez­úton is figyelmezteti a zsidókat, hogy a ru­tán még birtokukban lévő fegyvert és lő­szert 24 óra alatt szolgáltassák be, mert el­lenkező esetben azonnali hatállyal internál­ják azt, akinél fegyvert vagy lőszert talál­nak. Szemtanú beszél a drámáról Hég l<ét ha'ott ÚTKÖZ fi KM

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom