Keleti Ujság, 1944. május (27. évfolyam, 98-121. szám)

1944-05-11 / 106. szám

CstíiörtöM 1944. m * i m » 11 Ára 16 iillér ELŐFIZETÉSI ARAK: 1 HORA *.30. NE­GYEDÉVRE 12.40, FÉL ÍVRE 24.80, EGÉSZ ÉVRE 49.60 PENGŐ. — POSTATAKARÉK- PÉNZTARI CSEKKSZÁMLA SZAMA 7214A HUSZONHÍ TED1K ÉVFOLYAM 106. SZÁM KIADJA A LAPKIADÓ RÉSZVÉNYIAKSASAG SZERKESZTŐSÉG. KIADÓHIVATAL ÉS NYOMDA: KOLOZSVÁR, BRASSAt-U. 7. TELEFON: 15-08. — POSTAFIÖK: 71. SZ. KÉZIRATOKAT NEM ADUNK VISSZA Német ejtőernyős és partraszálló csapatok beavatkozásától tartanak Angliában d Szovjet Szibériába telepíti a Ikaukátusi ltia> népeket Badoglio „jóvátétel" tejében az olasz műkincsek egyötödét ki akarja szolgáltatni az angolszászoknak Fekete listára helyezik az angolszászok a stéri cégeket k németek elszakadó mozdulataik során kiürítették Szebasztopo! romjait Sztálin anyai ágon — zsidó származású Ui korszak a társadalombiztosításban A JÓVÁTÉTEL! KÖVETELÉSEK KÉR­DÉSE máris nagy gondja a Badoglio-kor- mánynak. Az árulás elkövetésekor valószi- nüleg nem várta, hogy a szövetségesek, akik annyi Ígérettel árasztották el arra az esetre, ha elárulja a Dúcét s vele az olasz nemzeti gondolatot, azonnal követelésekkel és pedig nagyon súlyos követelésekkel lép­nek fel. Az angolokon és amerikaiakon kí­vül » szovjet ’S Igén veket támaszt Badog- Boékkal szentben, de benyújtották számláju­kat a jugoszláv és görög kormányok Is. Esek a számlák a legkülönbözőbb szolgál­tatások követelését foglalják magukban. A szovjet fiatal munkaerőket kíván hosszú időre az elpusztított orosz területek felépí­tésére. Az Egyesült Államok repülőtámasz­pontokat akarnak az olasz területeken. Az angolok különböző természetbeni szállításo­kat követelnek s ezenkívül az északafrikai olasz gyarmatok jó részét. Ezekre áhítozik a De Gaulle bizottság Is Franciaország ne­vében, míg a görög és jugoszláv kormányok- nak pénz kell. Mivel egyáltalában nem való­színű, hogy a hatalmas összegeket ki tudná fizetni, vagy legalábbis valószinü iigéretet tehetnének arra, a Badoglio-kormány a leg­határozottabban fontolgatja, hogy olasz mű­kincsekkel fizessen. Úgy tervezik, hogy az olasz múzeumok, képtárak kincseinek 10 százalékát engednék át jóvátételül. Az át­engedendő műtárgyak listáján van a Mar­cus Aurelius szobor, a velencei Colleoni szo­bor és Michelangelo Dávidja. Badoglio tehát kénytelen valóságos vég- kiárusitást rendezni az olasz nép kincseiből. Árulásának .jutalmául“ most nemzete leg-' nagyobb kincseit követelik tőle. Az olasz gyermekek egy részét már elszállították a szovjet kiképző táborokba, munkaképes ifjalt és férfiait Délolaszországból részint Amerikába vitték el, részint a szovjet igényli rabszolgákul és az olasz mult, az olasz szel­lem legnagyobb alkotásai pedig ugyancsak idegen földre kerülnének. Szerencse, hogy legnagyobb részük fölött nem Badoglio-ren- delkezik. Az olasz végkiárusitás azonban á legjobb memento mindazok részére, akik a szövet­ségesek „jóindulatában“ bizakodnának. * EGY MÁSIK ERŐTELJES FIGYELMEZ- TETSS arra, hogy mi a Szovjet szándéka szerint a kisnépek sorsa, az a népvándorlás, amely a szovjet hatóságok intézkedésére most indult meg a Kaukázusból a Volga ázsiai oldalára és még tovább keletre, be Szibériába. A bolsevisták a kaukázusi kis- népeket, amelyek ezen a területen mond­hatni ősidők óta élnek, hazájukból, ősi területükről teljes tömegükben kivándorlás­ra kényszerítik. Milliós tömegek kénytele­nek ott hagyni a Kreml urainak parancsára régi települési területüket s át kell hurcol- kodnlok teljesen uj életkörülmények közé, hogy ott tegyenek eleget a bolsevista rab­szolgatartók parancsának. A kaukázusi né­pek sorsa mutatja, hogy a Szovjet a maga kénye és kedve szerint sakkfigura gyanánt bánik a könyörtelen hatalma alá került, neki kiszolgáltatott kisnépekkel. Egyáltalán nem lehet kétséges, hogy ugyanez lenne at sorsa — amint azt moszkvai hivatalos és félhivatalos helyen már többször ki is nyil­vánították •— azoknak a délkelet- és közép­európai népeknek is, amelyek útjában állanak a bolsevista Imperializmusnak. ' * NEM b’OífKAf. JOSE A SZOVJET A LENGYELEKNEK SEM. Azok a kegyes frázisok, amelyeket a „sza­bad és független Lengyelországról“ Mosz­kvában hallatnak, csak olyan értékűek, mint a szovjet alkotmánynak azok a kitételei, amelyek külpolitikai kérdésekben „függet­lenséget“ biztosítanak az egyes szovjet köztársaságoknak. Egészen nyilvánvaló, hogy Moszkvában, amikor Lengyelországról beszélnek, ez alatt kommunista államszer­vezetet értenek, olyat, amely teljesen a bolsexnsták parancsai szerint igazodnék. Ajz .^Exchange Telegraph“ jelentése sze­rint azok a megbeszélések, amelyeket Harrimán moszkvai amerikai nagykövet most Washingtonban Rooseveittel folytat, ugyancsak a lengyel kérdés körül forognak, s hirek szerint egyáltalaban nem keUxtzók a londoni lengyel menekült kormányra. A jelek szerint Moszkva most már véglegesen elhatározta, hogy egyáltalában nem is veszi figyelembe a londoni lengyeleket és teljes mellőzésükkel, a maga akarata sze­rint intézkedik a lengyel kérdésben, illetőleg Intézkednék, ha hadseregei be tudnának vonulni a lengyel területekre. * EURÓPA KIÉHEZTETESE NEM SI­KERÜLT, a légi háborúval való leigá­zása csődött vallott, most az ellenség a semleges államokból történő szállításo­kat akarja lehetetlenné tenni. Miután a politikai nyomás Törökországgal és Spanyolországgal szemben némi ered­ményeket hozott, most Portugália és Svédország irányában indult meg a gazdasági offenziva. Ezeknek az álla­moknak kereskedelmi és ipari cégeit az angolszászok azzal fenyegetik, hogy a különösen délamerikai viszonylatban annyira hírhedtté vált feketelistára te­szik őket, ami azt jelenti, hogy sem most a háború alatt, de a háború után sem helyezhetik el áruikat angolszász területen. A „Svenska Dagbladet“ new- yorki tudósítója jelenti, hogy a svédek elleni legközelebbi intézkedés lesz sok svéd cégnek a feketelistára való felvé­tele és azoknak a valutaengedélyeknek megvonása, amelyek eddig ezeknek a cégeknek lehetővé tették az angolszász területekkel való kereskedelmi forgal­mat. Úgy látszik azonban, hogy svéd körökben nem nagyon ijednek meg a fenyegetésektől. A Magyar Távirati Iroda jelenti Stockholmból, hogy a svéd fővárosban nem ítélik meg kedvezően Griffis amerikai megbízott üzleti tár­A Sztójay-kormány szerdai miniszterta­nácsa többek között elhatározta, hogy meg­szünteti a társadalombiztosító intézetek ön­kormányzati jogát. A határozat art jelenti, hogy az OTI, az OMBI, az OTBA és a MABI életét ezentúl az általános kormány­zati szempontok legszigorúbb betartásával fogják irányítani. Hogy március 19-én nem egyszerű kabi­net változás történt, hanem egy egész világ­változás következett be — ezt a miniszter­tanácsi határozat is igen beszédesen bizo­nyítja. Ki hitte volna még egy-két hónappal ezelőtt, hogy ez az intézkedés megtörténhes­sék? Ki hitte volna, hogy az úgynevezett szociális gondoskodás fellegváraiba igy, ilyen merészen és határozottan lehessen betörni? ' Hiszen — hogy csak egyet említsünk — az OTI például állam volt az államban. Hatal­ma volt, vagyona volt. Tekintélyes illetéke­ket szedett a dolgozó rétegektől s azok elle­nében valóban gondoskodott is tagjai egész­ségéről. Papírforma szerint a legnemesebb és legszoclálisabb munka elvégzését vállalta és monopolizálta a maga területén, de tud­juk, hogy mi volt a valóság. A magas és borsos járulékok ellenében a gondozattak alig kaptak valami ellenszolgáltatást. Amit kaptak, sehogysem volt arányban a > »esze­dett járul ékokkal. Korszerű gyógyszereket, amelyeket minden klinika, minden gyakorló orvos percenként rendelt a mindennapi praxisban, az OTI alig juttatta el a maga ápoltjaihoz, vagy kivételes kegyként osrto- gr-VtR. Bizonyos fontos és nélkülözhetetlen készítményeket, amelyek több betegségcso­portban is „specifikumot“ jelentettek, csak szigorúan körülirt és meghatározott esetek­ben, csak külön főorvosi engedéllyel szolgál­tatták ki. S mily nehézkes, mily fáradtságos volt megkapni azt is, amit a szabályzat en­gedélyezett! Keserves órákat, csüggesztő félnapokat kellett elvesztegetni, amig a rengeteg formaságnak a beteg eleget tehe­tett. Lehet-e csodálni, ha az intézmény igen sok tagja veszni hagyta a keresetéből le­vont járulékokhoz fűződő jogait s betegség esetén magánorvoshoz fordult, hogy amit pénzben vészit, de a mindennél drágább idő­ben, eröpazarlás nélkül kapja meg. Gyengén fizetett orvosok várták a bete­gek százas tömegeit s végeztek olyan „pos­tamunkát“ a vizsgálatok ürügye alatt, mely egyrészt nem volt méltó az orvosi hivatás­hoz, másrészt egyszerű aktává sorvasz­totta a betegséget. Nem az orvosok hibája ez! ök maguk tudták legjobban, hogy nem hibásak a futószalagon végzett vizsgála­tokért, a betegek gyors és ideges elintézé­séért, hanem a felettük álló rendszer. S ez a rendszer a legnemesebb szociális gondoskodás teljhatalmú monopóliumának birtokában nem azért élt, ami hivatásának legelső munkaterülete volt: a betegekért. Hanem élt azért, ami nem az emberbarát! intézmények, hanem az üzleti vállalkozások becsvágya: a mérlegért, a mérlegbea kimu­tatható haszonért. A legnagyobb társada­lombiztosító intézmény házakat, bérpalotá­kat építtetett, tőkét tezaurált és tőkét for­gatott, olyan mértékben, hogy art a legna­gyalásainak sikerét. Ö ugyan az újság­íróknak azt mondotta, hogy a tisztán üzleti alapon folytatott megbeszélései­ben egy héten belül pozitiv eredményt vár, svéd körök azonban egyáltalában nem osztják derűlátását. * „KÉNYSZERŰ KÉSZENLÉT“ címen tartott előadást a német rádióban Dltt- mar altábornagy, katonai hirmagya- rázó. Megállapította, hogy az ellenség az állandó készenlét kényszere alatt áll s az ebből fakadó, állandóan növekvő feszültség miatt nem képes a jelenlegi állapotot a végsőkig nyújtani. Valószí­nű, mondotta, hogy az ellenünk szövet kezett hatalmak pillanatnyilag háborúé erőfeszítéseik időbéli összeegyeztetésén fáradoznak. Nem becsüljük le az összes gyobb pénzinézetek is sárgulva irigyelhet­ték. Városokat éa községeket, intézménye­ket támogatott a betegség esetére gyógy­szerre, kórházra, szantóriumra, üdülésre szánt járulékok „feleslegeiből“. . A mérleg valóban ragyogó is volt, a szá­mok tanúsága szerint. Csak a betegek nem értették, miért kell a májinjekciót patiká­ban megvenniük, ha arra volt szükségük az orvos előírása szerint, viszont a főorvosi kegy ezt a gyógyszert csakis vészes vérsze­génység esetére engedélyezte. Nem értették meg azt sem, hogy miért kereskedik a nagy intézmény az ő garasaikkal milliós tételek­ben, miért épít pazar bérpalotákat, amikor nekik órákat, napokat kell elvesztegetniük, hogy orvos elé kerüljenek, gyógyszerhez jus­sanak és megkapják táppénzüket. Most már tudják: a rendszer miatt. Ért a rendszert számolta fel szerdán dél­ben a Sztójay-kormány minisztertanácsa. A társadalombiztosító Intézetek önkormányza­tának megszüntetése nagyfontosságu intéz­kedés: Egyik fontos állomása annak a fo­lyamatnak, amelynek útja a valóban szo­ciális Magyarország felé vezet. El kell Is­mernünk: eddig is sok történt ezen az utón s Magyarország még most is büszke lehet arra, hogy mennyi jószándékkal s mily sok intézkedéssel, áldozattal igyekezett a szo­ciális gondoskodás nagy müvét megalkotni. De a sok jó szándékot a' félmegoldások út­jára terelte az a szellem, amely az önzetlen szociális tettek helyett a kifele csillogóan ható mellékeredményeket tartotta becsvá­gyának. Ez a szellem w».té » táraadaiout- biztositól a klasszikusan értelmezett beteg- gondozás áldozatkész otthona helyett a mel­léküzletágak Potemkin-városává, • ahol az alaposabb orvosi vizsgálat, a több éa jobb gyógyszer , a biztos kórházi ágy lóvására méltányos kamatra, de mégis Üzletszerűen kihelyezett kölcsönökből épült bérpaloták és táraasházak láttára csodálkozott a beteg. Ez a szellem most kivonul a társadalom­biztosítás országából: Uj szellőnek kell fel­frissítenie azt a túlságosan hasznos, túlsá­gosan üzleties szellemet, amely betegek és orvosok rovására a tisztán karitatív munka helyett a mérleg hasaontételét tartotta szem előtt. A társadalombiztosítót vissza kelt adni jo­gos tulajdonosainak: a tagoknak. Érettük van, belőlük él, jogos tehát, hogy azokat, szolgálja utolsó fillérig! Városok háztartásának rendbehozására, házépítésre s más bankügyletek lebonyolítá­sára, bizonyára lesz majd alap máshonnan Az ország nem lesz szegényebb azzal, ha a társadalombiztosító valóban visszatér eredeti hivatásához: a betegek gondozásához és gyógyításához. Sőt! Ez az ország gazdagodásának, a ma­gyar nép felemelkedésének egyik igen fon­tos tényezője. Az ország közvéleménye nagy megnyug­vással és elégtétellel fogadja a kormányin­tézkedés hirét s abban a szociális törekvé­sek egyik újabb határozott bizonyítékát látja. arcvonalakon egyidejűleg meginduló tá­madásból az ellenségeink számára adan­dó lehetőségeket, de nem is értékeljük túl azokat. Feszült várakozással, de hű­vös nyugalommal nézünk szemébe en­nek a döntő próbának és egyetlen kö­vetkeztetésünk: mindig olyan erősnek kell lennünk, amennyire csak lehetséges. Mindenekelőtt erősnek kell azonban len­nünk a mindenkori döntő ponton. Még akkor is, ha egyidejűleg több, látszólag egyenlő fontosságú pontot kell figye­lembe venni. Ki fogja megvédeni az angol anya­országot az invázió esetében — ezt a kérdést vitatják most egyre élénkebben angol köldökben. Számítanak arra, hogy az amerikai, elözönlés megk*rérlésekor német részről erélyes ellenakció indul ejtőernyősökkel és partraszáRó csapa-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom