Keleti Ujság, 1944. május (27. évfolyam, 98-121. szám)

1944-05-27 / 119. szám

5

KlllTlUjSXG

A ZSldóBc ' >y letterpróbáf a

A

Magyarság“ pénteki szatént meg „A zsidók nagy oá ja“ c. vezércikk. A cikk t tartalmazó fejezeteket érnek tartjuk A „Keleti Újság“ óközönségével Is megismertetni:

elen és ostoba trianoni békepa- kintö teherpróba elé állította azt a óságot» melyet jóhiszeműen és gyanut- -nul magyarnak szoktunk volt nevezni. Az elszakított területekkel távozó zsidóknak el kellett dönteniök: magyarok akamak-e maradni. ahogyan önként és tele daccal, szívós ellenállással és áldozatkészséggel azok maradtak a székelyek, a kalotaszegi testvérek, a palócok, a bácskaiak és a többi magyar nemzetség, akármelyik sarkában laktak is a régi nagy hazának. Magatartásukból és viselkedésükből napnál is világosabban ki kellett derülnie, hogy a társadalmi és testületi együttélés emberöltői alatt kivel vagy mivel kerültek kapcsolatba, azok miből állanak, milyen erősek és mennyi terhet, menynyi viszontagságot tudnak elviselni: a magyar nemzettel-e, a magyar népi és kulturális közösséggel, amelynek nyelvét beszélik s ennek a nyelvnek az utján az európai szellemi közösség tagjaivá váltak, avagy pedig csak a magyar állammal, amely megnyitotta előttük a gazdasági és szellemi fejlődés útjait, megvédte őket és minden szerzett vagyonukat? A próbán nem állottak helyt. A sorsdöntő fontosságú vizsgán csúfosan megbuktak. Egész magatartásuk nemzeti elnyomatásunk hosszú idejének első perceitől kezdve azt mutatta, hogy Magyar- országot és magát a magyarságot, a magyar területeket és a magyar javakat egyszerűen boldogulásuk és érvényesülésük területének tekintették, aféle részvénytársaságnak, amelynek minél több részvényét igyekeztek megszerezni, hogy a részvények segítségével hatalmat is gyakorolhassanak, ennek a hatalmi körnek tágítása érdekében. Ha résztvettek az ország szellemi életében is, csak a maguk életét élték, mert mást nem is tudtak. Ha a gazdasági és politikai életben eredményeket értek el, ezt ennek a külön, saját életüknek kiszélesítésére a nemzetközi zsidó szellemi befolyás csatornáivá építették ki.

Amikor uj környezetbe, uj állam kötelékébe kerültek, bizonyos átmeneti korszak következett be. Ez azonban igen-igen rövid volt. Egyrészt megvárták a páriskömyéki békék' végleges döntését és az érdekelt országok állásfoglalását, aztán látni akarták, milyen fogadtatásban részesülnek uj gaz- • dáik részéről ? Ez a fogadtatás általában nem volt rossz. Az utódállamokban mindenütt liberális^ kormányzatok intézték az ügyeket. Ha ezek a liberálisok nacionalisták voltak is a francia liberálisok és nacionalisták szellemében és példájára é3 mint ilyenek a zsidókérdés elvi rendezésében a zsidó delegáció által Lengyelország számára talmudi elmeéllel kidolgozott kisebbségi szerződést csak kényszer alatt fogadták el és csak forma szerint iktatták alaptörvényeik sorába, soha végre nem hajtották, gyakorlatilag azonban tág teret engedtek az uj zsidók érvényesülésének,'különösen gazdasági vonatkozásban. Ez pedig a zsidóknak pillanatnyilag bőven elég volt. Azt sem bánták, hogy az utódállamok az átalakulás első perceitől kezdve mindent megtettek a zsidók nemzeti aspirációinak, elsősorban a cionizmusnak arra való felhasználására, hogy eltávolítsák őket a magyar kultúrkörtől és önálló politikai, valamint kulturális törekvéseiknek minél nagyobb lehetőséget adjanak. Az ellenállás igen csekély volt és nagyon rövid ideig tartott. Szinte az első negyedórában mindenütt megalakultak a zsidó nemzeti szövetségek, engedélyt kértek és kaptak cionista szellemű nép- és középiskolák fe1 állítására, amelyek kötelezettséget vállaltak a zsidó nemzeti nyelv, a héber tanítására, gyakorlatilag azonban az állam nyelvén tanítottak. Csak egész kicsiny rétegek, mondhatni egyes személyek tiltakoztak az ellen, hogy a magyar nyelv tanításától, a magyar kultúra ápo'ásától, a magyar Iskolák látogatásától eltitották őket.

A zsidóság szinte ünnepélyesen és majdnem egységesen kivonult a magyar kulturális közösségből, mégpedig összes gazdasági Intézményeivel és berendezéseivel, bankjaival, kereskedelmi és ipari vállakózásaival egyetemben. Amíg a kisebbségi sorsba jutott többi népnél: a németeknél, az ukránoknál és a többieknél ezek a gazdasági szervezetek vették át, amennyire tudták, a nemzeti állam szerepét, állást adtak az állami tisztviselőknek, támogatták az iskolákat és az egyházakat s elmek érdekében tovább szervezték a nép gazdasági erőit, a magyar anyanyelvű zsidóság ezt a feladatot egyszerűen nem vállalta. Ahol népi közéidekéket tartott szem előtt, ez a zsidó népi közérdek volt. A kisebbségi sorsba taszított magyarság ilyenformán egészen magár?, maradt. S

miután addig csak a többségi életet ölte, ahol a társadalmi rendet, annak gazdasági szerveit is mindig állami eszközökkel, mindig felülről lefelé építették, ha ugyan építették, ezeknek a magyar törekvéseknek mindent egészen, elölről, az alapok megépítésével kellett kezdeniök. Ez pedig, amint nagyon is érthető, igen nehezen és lassan ment. A kisebbségi magyarság továbbra is államjogi formákban, politikai képletekben gondolkozott; határozatokat hozott mintha országgyűlésen vagy önkormányzati szervezetekben lenne, de azok táfsadalml végrehajtásáról és érvényesítéséről nem tudott gondoskodni. A főszolgabirák és jegyzők helyébe, akik mßst az idegen államnak engedelmeskedtek, nem tudott magyar embereket állítani, hogy a közös feladatokat meg tudták volna oldani. Ezek az önkéntes munkások leginkább azonban gazdasági téren, az uj szellemű gazdasági élet kiépítésénél hiányoztak, mert a zsidóság kivonulása itt volt a legtökéletesebb és itt lett volna ez a segítség a legégetőbb és a legfontosabb. A zsidók ezen a téren csak magukra, csak a maguk intézményeinek megmaradására és boldogulására gondoltak.

De alig volt más a helyzet azon a területen Is, ahol néhány Intellektuális ' zsidó magyar közügyekben tovább tevékenykedett. (Ezek a mai kivételezettek és kicsiny számuk eléggé mutatja, hogy milyen kevesen voltak.) Valóban foglalkoztak magyar közügyekkel is. Azonban mindig olyanokkal, amelyek népszerűek voltak, a zsidó kérdéseket pedig távolról sem érintették, így előszeretettel a magyar nyugdíjasok érdekeivel, az állásukban megmaradt magyar tisztviselők kérelmeivel és más hasonlókkal. Amikor megkérdezte valaki őket, hogy miért nem emelnek szót a magyarnyelvű zsidóság anyanyelvi jogának eltiprása, a magyar iskolákból való kitiltása. miatt, akkor igen jellegzetes, talmudi választ adtak: ezek zsidó ügyek, ök pedig nem zsidók, hanem magyarok, nincs jogcímük tehát, hogy zsidó ügyekkel foglalkozzanak. Ugyanakkor azonban rendszerint vezetőségi tagjai voltak a hitközségeknek, amelyek nem tarthatták fenn magyarnyelvű iskoláikat és egyéb intézményeiket, saját gyermekeiket pedig olyan tanintézetbe kellett küldeniük, ahol ugyan a héber nyelv tantárgyként szerepelt, a tanítás nyelve azonban az állam nyelve volt. Hogy ezt a magatartást milyen következetesen és milyen általánosan gyakorolták, arra egyetlen perdöntő bizonyítékot hozhatunk' feL Az úgynevezett kisebbségi szerződés, amint már említettük, a világ zsidóságának politikai és szellemi müve volt. Az első példány a lengyelek számára készült, de a zsidók testére szabták. Ebben a szerződésben a

kisebbségek faji, vallási és nyelvi védelméről volt szó. Szívesen elhisszük, hogy faji alapon védekezni nem látszott célszerűnek a zsidók számára. Vallási alapon védelmet keresni általában nem volt szükséges, legalább is az első tizenöt esztendőben. Az anyanyelv védelmére az első perctől kezdve mind a három utódállamban égető szükség lett volna. Mind a három utódállamban kitiltották a zsidókat a magyar kulturközös- ségből és a magyar tannyelvű iskolákból. Ilyen Iskolákat nem állíthattak fel. Saját Iskolák megszerzésére pedig csak akkor kaptak engedélyt, ha a héber nyelv tanítására vállalkoztak, gyakorlati tanítási nyelvül pedig az illető állam nyelvét vezették be. Ez tehát egyet jelentett az anyanyelv elkobzásával, ami az emberi egyéniségnek, a szabadságnak szinte legnagyobb sérelmét jelenti. Egyetlen utódállam magyar anyanyelvű zsidósága sem élt ennek ellenére azzal a joggal, amit a kisebbségi szerződés a kezébe adott. A magyar numerus c’au- sus ellen a zsidó nemzetközi szervezetek adtak be panaszokat a népszövetséghez, az utódállamok intézkedései dolgában, amelyek egyszerűen elkobozták magyar anyanyelvűket, egyetlen panasz sem érkezett a népszövetséghez: sem maguk az érdekelt

utódállambell zsidók, sem a magyarországi zsidóság és a zeldók jólismert nemzetközi szervezetei ezzel az eszközzel nem éltek, pedig nyilvánvaló, hogy azokban a küzdelmekben, amelyeket a különböző magyar csoportok a népszövetség fórumai előtt Vívtak, ez hasznos segítség lehetett volna. A zsidók azonban következetesek maradtak ősi elveikhez: számunkra az állam a fontos, mely a hatalmat gyakorolja, azzal kell mielőbb kiegyezni, annak a nyelvét kell megtanulni; a nemzetek, akármennyi ideig éltek velük együtt, akármekkora hasznot húztak is belőlük, akármilyen hálára volnának kötelezve ve'ük szemben, kevéssé fontosak, mert saját nemzeti érvényesülésük útjában állnak.

Minderről a csonkaország magyarsága vajmi keveset tudott meg. A sajtó jólismert része ezzel a kérdéssel egyszerűen nem foglalkozott, ha pedig akadtak magyar nemzeti irányú la nők. melyek a probléma elvi jelentőségét firtatták és rá akartak arra mutatni, hogy ez a zsidó magatartás végzetes példát mutat és figyelmeztettek arra, mi lenne a következménye annak, ha a nagy külpolitikai játékban a magyarság nemzeti érdekei egyszer keresztezik vagy ellentétbe kerülnek a zsidó vitális érdekekkel, azok a leghevesebb támadásoknak voltak kitéve. így aztán megtörténhetett, hogy magyar bíróságok, a törvények engedelmeskedve, nemzetiségi izgatásért Ítélték el azokat a magyarokat, akik szóban, vagy Írásban zsidó nemzetiségről beszéltek, míg ugyanakkor az utódállamok magyarnyelvű zsidósága óriási többségében zsidónak vallotta magát, következetesen zsidó magatartást tanúsított és a magyar ügyekkel szemben teljes közönyt mutatott, azokban részt nem vett, magyar anyanyelvének védelméért pedig még a klsujját sem mozgatta meg.

KERESZTMETSZET

Sztójay Döme miniszterelnök képviselőházi bemutatkozó beszédének volt egy rendkívül fontos momentuma, amely az ifjúság nevelésének kérdéséről szólott. Minden módot meg kell ragadnunk arra, — mondotta, — bogy az értékek helyes belső kiválasztásának és természetes feltörekvésének útját szabaddá tegyük. Ezért a magyar ifjúság nevelésének összes időszerű Tiérdéseit a mai nemzetélet legnagyobb feladatainak tartjuk. Biztositani kívánjuk, hogy ez az uj magyar fiatalság spártai szellemű, testben-1 élekben erős, minden viszontagsággal szilárd hittel szembenálló, kemény és jellemes, férfias katonai nemzedékévé váljék a hazának.

Sajnos, a fiatalság spártai szellemű nevelésének problémáját hosszú időn keresztül mellőzhet"nek tartották, sőt voltak itt bizonyos szervezetek, alakulatok, nagyképü politikai és világnézeti irányzatok, amelyek egyenesen azt szerették volna elérni, hogy a magyar ifjúból olyan ember váljék, aki nem érdeklődik a közélet, a nemzetsors iránt és lehetőleg kerüli a férfias állás- foglalást. Szerencse, hogy az utóbbi néhány esztendőben a testnevelés terén már ugyanazt a célt szolgálták a hivatott keresztény magyar vezetők, amelyet most a kormányprogram egyik lényeges részeként jelölt meg a fajvédő kormány miniszterelnöke. Az ifjúság testi nevelése, főként pedig a leventeintézmény keretében vitéz Bélái/ Alajos, az ifjúság országos vezetője már ezt a -kemény, katonás és spártai, valójában azonban tiszta magyar szellemet oltotta bele azokba a fiatalokba, akik « legutóbbi bomba támadásod

rán már meg is mutatták, hogy méltóak a régi, dicsőséges magyar leventék nevére. A társadalmi sport terén Tdrczay-Felicides Bomán irányította ugyanezt az egyenes, katonás magyar nevelést és az eredmények e téren sem maradtak el. .

Most azonban, amidőn az ifjúság katonai szellemű nevelése kormányprogram részévé vált, bizonyos, hogy ezek a kipróbált szervezetek még nagyobb lendülettel és az eddiginél sokkal hatalmasabb lehetőségek mellett folytathatják általánosan elismert, hasznos tevékenységüket.

A nemzet pedig bizton reméli, hogy az uj ifjúság, amelyet igy nevelnek, méltő lesz az elődökhöz, de egyben, alkalmas arra, hogy megmentse és megtartsa a megtisztult szellemű Magyar- országot.

(Függetlenség)

Nagy erőgyarapodást jelent a kormány számára vitéz Imrédy Béla bekapcsolódása. Imrády Béla ugyanis már 1939-ben ugyanazt a politikai hitvallást, ugyanazt a reformáló szellemiséget képviselte, amit a mai népi, szociális, nemzeti kormányzat. Akkor azonban még forradalmárnak számított, aki a visszatérő liberális erőknek hadat mert üzenni. Imrédy ma többet jelent a kormány számára, mint amit cime mond, több mint gazdasági tanácsadó, akivel gazdasági tudásban és vezetői tapasztalatokban nem mérkőz- hetik ma senki Magyarországon. Im- rédynek ezenkívül, mint egy politikai eszmterendszer hirdetőjiénekt mint egy

nagy párt országos vezérének és mint volt miniszterelnöknek rendkívül nagy politikai tőkéje és hitele van az ország közvéleménye előtt. Az uj rendszer emberei éppen abba í különböznek a régi individualisztikus magyar politika alakjaitól, hogy mig régebben a személyi varázs, a baráti és társadalmi kapcsolat volt a nagy személyiségek iránti tömegbizalom és hűség alapja, ma az eszmék személytelen szolgálata, az eszmék iránti hűség a kapocs a táborok vezetője és vezetettjei között. Nem személyi rajongás tehát, hanem az eszmék iránti rajongásból eredő baj- társiasság. Imrédy vei a kormány ilyen eszmehirdetovel gazdagodott, aki a hirdetett eszmék erkölcsi törvényei alatt áll és cselekszik s aki mögött tömegek állanak, melyek hisznek az eszméiben és azokon keresztül vezetőjükben. A nagy személyiségek kormánya _ olyan nagy személyiséggel egészült ki, aki nemcsak gazdasági, hanem politikai és világnézeti tekintetben is a legnagyobb erőgyarapodást, népszerűséget jelenti a kormánynak.

Szaporodnak a hirek arról, hogy aránylagos jólétben élő keresztény emberek vállalkoznak a magyar állam javára lefoglalt zsidó vagyonok bújtatására s elássák, vagy elrejtik Jnda népének harácsolt kincseit, avval az ígér rettel, hogy „az idők változása után* majd békésen megosztoznak a tulajdonossal a brilliánsok, aranyrudak, rész- vénykötegek és egyéb értéktárgyak tömegén ... Természetes dolog, hogy a gettóba kerülő zsidó habozás nélkül jegyzőkönyvbe mondja szabadlábon élő cinkosának bűnét s az előkelő keresztény csodálkozik, amikor a detektívek beállítanak tisztesnek mondott házába, elszállítani onnan az idegen holmit, — a házigazdával együtt... Nem óhajtjuk jellemezni az ilyen megtévedt urak lelkiismeretét, de az ezerféle módon kisértésbe ejtett magyaroknak üzenjük, hogy a zsidó hatalom elhalálozott s nem támadhat többé fel magyar földön! A zsidó reménykedik az utolsókig s azután felébred faji álmából a gettóban és elkézd vallani... Minden a napvilágra kerül! Semmi nem marad titokban: Judás megmondja, hogy kinél hagyta a harminc ezüstpénzt... S akiket csábit a fémek csengése, a könnyű szerzés-és a rablás zsidó hatalma, gondoljanak az idők méhéből kibomló jövendőre, a nemesebb, jobb uj világra és higyjék el, hogy a zsidókérdés fel-, számolása után elkövetkezik a gyanús eredetű keresztény vagyonok felülvizsgálatának napja is! Senki sem menekülhet rablott zsidó vagyonnal a gondtalan életbe, — mert nem engedjük!...

(Esti Újság)

*

A legutóbbi napokban uj plakátok jelentek meg a pesti utcákon. Megkin- zott, könyörgő gyermekarc néz ránk, siró gyermekszem kérdi tőlünk, Európától, az európai népektől, — szavak nélkül felelősségre vonva azokat, akik a háború vad, esztelen, nj törvényeit állították fel — Én is hadicél vagyok?

Én is hadicél vagyok? — kérdi a siró gyermekarc s a plakátról felénk mozduló, félig letépett véres kis tenyér, mintha figyelmeztető és intő jel lenne. Vigyázzunk, mert nincs más kiút, nincs visszakozás, nincs lehetőség a dolgok elpaklizálására, nincs lehetőség a megalkuvásra. Nincs más magyar választás: állni a harcot, keményen, belegyökerezve kitéphetetlenül és elszakitba- tatlanul a XX. század uj, történelmének talajába;

Válságos idők zugnak felettünk. X történelem most ítél népek múltja, jelene és jövője felett. Minden dolgozó magyar gyermekére gondoljon, amikor látja és érzi a nehézségeket, amelyeket a döntéshez közeledő világháború a nemzettel szemben támaszt és megkövetel.

A siró, könyörgő gyermekarc mögött magyar tájak, szétbombázott európai vidékek vonulnak el. Szinte felmagasodik a szétrombolt mon.tecassinoi kolostor, látjuk a megsemmisitett műemlékeket, a porigdöntött kórházakat, a csupasz földig alázott templomokat, és látjuk elsősorban a szétbombázott magyar munkásházakat.

Harcolunk, mert harc nélkül nem formálhatunk jogot ahhoz, hogy épitő és cselekvő részt vegyünk abban az építésben, amelyet az európai népek uj közössége indít majd el. Harcolunk, mert elbuknánk, örökre és visszavonhatatlanul, ha most, az uj világháború, a gigászi világmérkőzés döntő napjaiban nem tudnánk hűen teljesíteni azokat a parancsokat, amelyeket a tiz évszázados magyar történelem, a magyar helytállás az uj magyar lelkiismeret szegez elénk, (Magyar Szól