Keleti Ujság, 1944. április (27. évfolyam, 75-97. szám)

1944-04-23 / 91. szám

1944. ÁPRILIS 23 s KeietiUjsxg yportMrcdA legyőzi-e Kolozsvár a tavalyi bajnokot, a Csepelt? Kolozsvár, ápi'. 22. Az NB I. huszonne­gyedik fordulója pompás csemegét ígér a labdarúgás híveinek. A kolozsvári szurko­lókat elsősorban a Kolozsvár—Csepel mér­kőzés kimenetele érdekli, amelyre a buda­pesti Kékesi vezetésével vasárnap délelőtt fél 12 órai kezdettel kerül sor a sétatéri pá­lyán. Kolozsvár csapata most kétségtelenül nagyszerű formában van. Ezt mutatja mult vasárnapi pompás győzelme is. A tavalyi bajnok: a Csepel ezzel szemben legutóbb vereséget szenvedett s jelenleg a bajnoki rangsor 11-ik helyét foglalja el, tehát a ,,veszélye«“ zónába van. Ez a körülmény minden bizonnyal nagy erőkifejtésre készteti a csepelieket, akiknek minden igyekezetük arra irányul, hogy megszabaduljanak az esetleges kieséstől. Ezeknek a szempontok­nak figyelembe vételével igen kemény küz­delemre van kilátás a két csapat között. Jóslatunk: 4:2 Kolozsvár javára! A bajnoki forduló többi mérkőzésein pa­­pirforma alapján a következő eredményeket jósoljuk: Nagyvárad—Gamma 2:0. Szolnok—Újpest 3:1. Kinizsi (Vasas)—Elektromos 8:1. SalBTC—Ferencváros 1:1. DiMA VÁG—Debreceni VSC 3:1. BSzKBT—Tisza 1:1. A bajnokság állása a bajnoki fordnló előtt egyébként Így alakul: í. Nagyvárad 28 19 1 3 62:23 89 2. Kolozsvár 28 11 6 6 42:34 28 3. Ferencváros 23 12 3 8 49:30 27 4. Gamma 32 10 5 7 39:31 25 5. Szolnok ■ 28 11 6 0 46:40 25 6. Újpest 23 10 4 0 71:49 24 7. SalBTC 23 10 4 9 04:45 24 8. Vasas 38 7 10 6 40:39 24 9. Újvidék 28 8 7 8 41:43 23 10. Kispest 23 8 6 9 51:50 22 11. Csepel 28 8 4 11 46:40 20 12. DVSC 23 T 6 10 35:58 20 13. DiMAVAG 23 7 5 11 37:50 19 14. Elektromos 23 8 2 13 48:61 18 15. Tisza 22 5 5 12 81:50 15 16 BSzKRT 23 4 5 14 38:68 13 KOLOZSVÁR VASÁRNAPI SPORTMŰ­SORA. Vasárnap gazdag sportműsora les* Kolozsvárnak. A Kolozsvár—Csepel NB I. mérkőzésen kivül még a következő négy labdarugómérkösés szerepel műsoron: A sétatéri nagypályán délután negyed kettő­kor a KMÄV—BGSE NB II. mérkőzést játszók le. A Bástya-pályán délelőtt 9 óra­kor kerül sor a Bástya 11.—KAC II. és a Korvin—DSE NB III-as mérkőzésre, míg a városi kispályán délután S órakor a KMAV II.—Sz. Törekvés NB III-as mérkőzés kerül eldöntésre. — Vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel bonyolítják le a városi sporttelep környékén a kolozsvári kerület ifjúsági és női mezei futóbajnoksdgait. — Vasáwap délután fél k órakor kerül sor az Unió nagytermében a KISOK idei vivóbajnoksá­­gaira. Egy évre eltiltották a játéktól Varga Istvánt, a szegedi Tisza fedezetjátékosát, akit a legutóbbi Nagyvánd elleni mérkő­zésen a játékvezető sportszerűtlenség el­men kiállított. SVÁJC JELENTKEZETT, hogy hajlandó a magyar labdarugóválogatottal megmér­kőzni. A svájci szövetség az MLSz-től a mérkőzés időpontjának megállapítását kérte. A* MLSz csak az NB befejezése után dönt a svájciak kérése ügyében. A KOLOZSVÁRI NEMZETI SZÍNHÁZ HETI MŰSORA: Apr. 23. Vasárnap d. u. fél 3 órakor: Három a kislány. Rendes helyárak. Apr. 23. Vasárnap 6 órakor: fcsuzsó. Bérlet­szünet. Rendes helyárak. Apr. 24. Hétfő 5 órakor: Csárdás. A Tizes Szervezet előadása. Bevezetőt mond: Barta Sándor tanár, főtizedes. Jegyeket a pénztár nem árusit. Jtpr. 25. Kedd 5 órakor: A Trubadur. Laczó István a M. Kír. Operaház tagjának * vendégfellépésével. Bemutató bérlet 27. sz. Mérsékelten emelt helyárak. Apr. 26. Szerda 5 órakor: Márta főhadnagy. Szilassy László vendégfellépésével. Bér­letszünet. Bemutató helyárak. Apr. 27. Csütörtök 5 órakor: Márta főhad­nagy. Szilassy László vendégfellépésé­vel. Bérletszünet. Bemutató helyárak. Apr. 28. Péntek 5 órakor: Carmen. Laczó István a M. Klr. Operaház tagjának vendégfellépésével. Napi bérlet. A. 28 sz. Mérsékelten emelt hely árak. Apr. 29. Szombat 5 órakor: Az ördög nem alszik. Bemutató bérlet 28. az. Bemu­tató helyárak. Apr. 30. Vasárnap d. u. fél 3 órakor: Fekete Péter. Rendes helyárak. Apr. 30. Vasárnap 6 órakor: Pillangó kis­asszony. Napi bérlet B. 28. sz. és Opera bérlet 16. sz. Opera helyárak. Hibás traktorokat, szerszám* gépeket, gőzgépeket vesz, ovtfotlakal elad CSIGER, BUBA* PEST, VÁCZI-UT 60. Teieion 291-243 Kolozsvári Bútorkészitő Iparosok Beszerzési, Termelő és Értékesítő Szövetkezete, mint a „Szövetség“ Központ tagja. Állandó bútorkiáUítás. Alanítva: 1911. Szentegyház-u. 5. sz. Telefon: 20-98. Gépüzem: Petöfi-u. 50. sz. Elvállal mindennemű asztalos és kárpitosmunkát, in ézeti és irodai boréndezéseket, a legmesszebbmenő felelőséggel és pontosával. 0 zsidó háztartásokban felszabaduló alkalmazottak a mezőgazdaságban és iparban keressenek uj elhelyezkedést! Akik nem kapnak állást május 20-ig, kötelesek az állami munkaközvetítőnél jelentkezni Budapest, ápr. 22. (MTI) A m. klr. kor­mánynak a zsidók háztartásában nemzsidók alkalmazásának tilalmáról szóló rendeleté­ben foglalt rendelkezések következtében 1944 április 30-ik napjával különösen a szé­kesfővárosban sok háztartási alkalmazott válik meg korábbi munkahelyétől. Kívánatos, hogy erek a háztartási alkal­mazottak a munkaviszony megszűnése után falujukba visszatérve elsősorban a mező­­gazdaságban keressenek újabb alkalmazást. Végezzék a nők a termelő munkát ott, ahon­nan a férfiakat a haza védelme fegyverbe szólította. De fenn kell tartani az Ipari ter­melés folyamatosságát is. A zsidó háztartá­sokból felszabaduló női munkaerők tehát másodsorban az Iparban való elhelyezkedés­re törekedjenek. A kormány azonban elő kívánja segíteni a fővárosban marádó azoknak a háztartási alkalmazottaknak elhelyezkedését is, akik munkaviszonyuknak a zsidó munkaadónál április 30-ik napján bekövetkezett megszű­nésével'nem tudnak újból alkalmaztatáshoz APRÓHIRDETÉS EK Szavanként hétköznap 16 fillér, vasárnap 20 fillér. Legkisebb hirdetés hétköznap 1.60, vasárnap 2.-. „Cím a kiadóban“ jelzésű és „jeligés“ hir­detések külön kezelési dija hirdetésfeladá­sonként 30 fillér. Állást keresőknek szavan­ként hétköznap 14 fillér, vasárnap 18 fillér. Házasság, levelezés rovatban szavanként hétköznap 22 fillér, vasárnap 30 fillér. â liupunh részére hirdeté­sek feladhatók az alábbi helyeken: Nagy Lajos hlrdettfirada Horthy M.*u> 42. Boák Fcrenc-u. 42. szám alatti iroda* helyiségben. „Ijrsus" sörcsar­nok mellatti újság* árus, t-.átyás király tér VRShid melletti új­ságárus Horthy-ut Szentháromság* tér 12. iriss.tclep. Lépcső-utca 13. Nyomozóiroda' ÉRDÉL VT MAG 4N NYO­MOZÓ IRODA felvilágosí­tást ad, nyomoz, Informál mindent a legdiszkrétebben elintéz. Bartha Miklós-utca Ö. I, em. Telefon: 17—38. Házasság NEGYVENES bizt. ex. diplomás érdek nélküli ház. eélj. levelezne fiat. telt arcú jól számoló növel. Leveleket Mérnöki iroda Békéscsaba, Andrásy 21. továbbít. Alkalmazás HÉZAGMENTES mag­nezitpadló készítésében tö­kéletesen gyakorlott szak­embert keresek, cca 200 m2 padló készítéséhez. Anyag van. Sípos mérnök, Magyar-utca 2. —1507 MEGBÍZHATÓ bejáró­nőt keresünk egész napra. Fürdő-u» 10. Iván, JÓLFÓZÖ mindenest ke­resek elsejére. Cin* a ki­adóban. —1532 CIPÖKERESKEDÖ se^ gédet, vagy gyakorlott el­­árusitónőt, román nyelvis­merettel, azonnali belépés­re keres Czihat Gyula ci­pők treskedő, Nagybánya. —1526 BENTLAKÓ, erkölcsös, tiszta főzőmindenest kere­sek. Padácsy alezredes, Bercsényi-u. 5. —1527 FIATAL tisztviselőpár mindenest keres szennai­ra, vagy május 1-re. Falu­végi Dénes, KOLOZSVÁR, Tlnódi-ut 12. lakás GYÜMÖLCSÖST nyári­­lakkal bérbevennék. Aján­latot „Gyümölcsös“ jel­igére. —1509 Adás-vétaí ELADÓ egy jökal'ban levő kézzel hajtő fagylalt­­fagyasztó gép, 20 Ut. üst­tel és egy talicska. Do­náti* 148. —1517 KOMBINÁLT szobák, ebédlők, hálók, konyhák, festett kombinált szobák, hálók és modern gyerek ágyak állandóan raktáron Újvári Károly müasztalos­­nál. Üzlet Horthy Mlklós­­ut 29. Műhely: Horthy-iit 84. Telefon: 28-76. ARANY, modern női ! karkötőóra eladó. Cin* a 1 kiadóban. —B 1 GIGGEX, lószerszámot, kisebb lovat vennék. Aján­latot Corvin-mozl pénz­tára továbbit. KÜLÖNLEGESEN SZÉP, ' KOMBIN/J T SZOBA, MÜROSTMENTES LEG­JOBB KIDOLGOZÁSSAL EI.ADO. MEGTEKINTHE­TŐ FONCIERNÉL, SZENT­­EGYHAZ-UTCA 2., I. j EMELET D. U. '/j4 ÓRAI«. ! OLCSÓ dlófumiros há­lószobák, Irodai Íróasztal, diófurnlros zeneszekrények, festett lakó-szobák, kony­hák, elsőrendű kivitelben kapható. Teleki Mlhály-u. 7., asztalosüzem. KOMBINÁLT fagyalu­gép, vasvázas raktárról. Osgyán mérnök, Békés­csaba. SINGER női varrógé­pet keresek bérbe, vagy megvételre. Vármegyeház, 22. szoba. GYASZRUHANAK is alkalmas valódi selyem­­zsorzset, angolos ruha kö­zéptermetre eladó. Musso­liniit 58. Házfelügyelő, d. u. 2—5 lg. ELADÓ olcsón (cserge) gyapjupokróc, hármas fes­tett szekrény, aszta), 4 székkel. Unió-utca 20., bá­­tulsó udvarban. TÉGLAGYÁRI gépbe­rendezést, iparvágányt ke­resünk megvételre. Aján­latok Vármegyei Közjóléti Szövetkezet, Beszterce nyújtandók be. MOTORKERÉKPÁR 500 Ke. Kudge oldalkocsival, kifogástalan állapotban el­adó. Forduló 2. —1529 SZEKRÉNYKOFFERT, jókarban lévőt, veszek. Telefon 10-59. —1514 Levelezés HÚSVÉTI menyasszo­nyainak, uj párainak ra­gyogó boldogságot kiván lelkes hlvilk: Méltóségos­­asszony. Bp. Főpostaflók 804. ■Z li 11 I I II II IIMII — Különféle LEESETT 14-én a Ko­lozsvár—Zsibó autóbuszról egy rózsaszín selyempap­lan. Megtalálója jutalom­ban részesül Horthy-ut 14. alatt, —1518 jutni. Ezt a célt szolgálja a m. klr. beiügy* miniszter rendeleté, amely a székesfőváros­ban maradó, de 1944 május 15-ik napjáig újabb alkalmazást nem nyert háztartási al­kalmazottakat arra kötelezi, hogy legkésőbb 1944 május 20-ik napjáig a m. kir. állami munkaközvetítő hivatalnál személyesen je­lentkezzenek. Villám sniloft e?y vadkacsaraiba BBS, április 82. Nem mindennapi lát­ványban volt része azoknak a nyiresi fa-. tusiaknak, akik a minapi nagy viharban a falu határában a fák alá húzódtak. A jeges esőben egyenes sorban repülő vadkacsa csapat húzott el a táj fölött — az állatok váratlanul egyszerre a földre zu­hantak. Tizenhárom vadkacsa feküdt a földön — válószinüleg a sürü villámlásban egy erős villámcsapás vágott át a nyílegyenesen repü’ő vadmadarakon. .. Rádió-műsor Hétfő, április 24. BUDAPEST I. 6: Üzen az otthon. 6.25: Ébresztő, torna. 6.45: Reggeli zene. 7: Hí­rek, közlemények. 8: Hirek német, romám, szlovák, ruszin és szerb nyelven. 8.35: Délelőtti muzsika. 10: Hirek. 10.10: Művész­­lemezek. 11.15: Szórakoztató zene. 11.40: Kulturális élet egy magyar városban. 12: Harangszó, fohász, Himnusz. Utána: Orszá­gos Postászenekar. 12.40: Hirek. 18.20: Idő­jelzés, vízállásjelentés. 13.30: Honvédeink üzennek. 14: Folyamerök fuvószenekara. 14.30: Hirek. műsorismertetés. 15: Szóra­koztató muzsika. 16: Népszerű filmakadé­mia. 16.20: Gigli és Zarah Leander filmda­lokat énekel. 16.45: Időjelzés, hírek. 17: Dégel' Károly együttese játszik. 17.30: „örök Sappho“, vezeti Kotzlán Katalin. 18: Barabás Sári és Herbert Ernst Groh énekel. 18.25: Az idő sodrában. „A Jö vitézi rezo­­lució“. 18.40: J. S. Bach: Adagio az E-dur hegedűversenyből. 18.50: Hírek. 19: Bomba­támadás után egy légvédelmi ütegállásban. 19.15: Nótafáink virágai. 19.50: Akiket mindig szívesen hallgatunk. 20: Operaház zenekara. 21.10: Magyar zeneszerzők fél­órája. „Filmzene.“ 21.40: Hirek. 22.10: Hi­rek német, angol és francia nyelven. 22.40: Tavaszi felhők az égen. 23.45: Hirek. BUDAPEST II. 17: Hirek német, román, szlovák, ruszin és horvát nyelven. 22.10: Szórakoztató zene. Kedd, április 25. BUDAPEST I. 6: Üzen az otthon. 6.25: Ébresztő, torna. 6.45: Reggeli zene. 7: Hí­rek, közlemények. 8: Hirek német, romáin, szlovák, ruszin, és szerb nyelven. 8.35: Délelőtti zene. 10: Hírek. 10.10: Szórakoz­tató zene. 11.15: Haydn: Katonaszimfónia, 11.40: A vadon hősei. 12: Harangszó, fo­hász, Himnusz. Utána: Roósz Ehül szalon­együttese. 12.40: Hirek. 13.20: Időjelzés, vízállásjelentés. 13.30: Honvédeink üzennek. 14: Bura Pali cigányzenekara muzsikai. 14.30: Hirek, műsorismertetés. 15: A rádió­zenekar műsorából. l6: Gyermekdélután. „A hiú kakas“. 16.30: Grieg: Peer Gynt — I. szvit. 16.45: Időjelzés, hirek. 17: Zengő szá­zadok. A XIX. század első fele. 17.45: Rész­let Károlyi Gyula vigadóbeli zongorahang­versenyéből. 18.35: Emberek az esőben. 18.50: Hirek. 19: Uj német fllmmuzsika. 19.30: így történt... bágyoni Váró Andor beszél a párisi bevonulásról. 19.40: Magyar zeneszerzők félórája. 20.10: Nem gondolhat az ember mindenre. Vígjáték egy felvonás­ban. 20.50: Hallgassák meg kérem uj mű­soromat. Marjay Erzsébet énekel. 21.10: Müteremsarok. Látogatás Éder Gyula festő­művésznél. 21.20: Szalonötös. 21.40: Hirek. 22.10: Hírek német, angol és francia nyel­ven. 22.40: Nincs cserepes tanyám. 23.45: Hírek. BUDAPEST II. 17: Hírek német, roman, szlovák, rus21n és horvát nyelven. 17.30: A földművelésügyi minisztérium mezőgaz­dasági félórája. 22.10: Szórakoztató zene. MOZI-MŰSOROK ARPAD-rnozgó: Cseresznyevlrág. Fősze­repben: Pierre Richard Wilm, Sessue Hayakawa, Mitsuko Tanaka. Vasárnap d. e. %12-kor: Matiné. CORVIN: Kivirul az oregsziv. Főszerep­lők: Emil J armings, Mária Landroók és Viktor de Kova. Vasárnap %12 órakor: Matiné. EGYETEM-mozgó: Százarou ember. Fősz.: Sture Lagerwall, Liane Linden. ERDÉLY-mozgó: 5-ös számú őrház. MÁTYÁS KIRALY-mozgó: Külön«« foga­dás. Alida Valii, Carlo Lombardini és Nino Cordinl. Előtte a legújabb magyar és Ufa híradók. Előadások pontosan 3, 5, 7 órakor kezdődnek. Vasárnap délelőtt 11 ólakor: Matiné. Jegyelővétel délelőtt 11—1. RAKóCZI-filmszinház: Munchausen báró. kalandjai. Fősz.: Hans Albers, Brigitte Homey, Ferdinand Marian, Leo Slezák, Ilse Werner.

Next

/
Oldalképek
Tartalom