Keleti Ujság, 1944. március (27. évfolyam, 49-73. szám)

1944-03-21 / 65. szám

1944. MÁRCIUS 21. 7 kllETlUjSXG ^/noi’tMrcictö fi KfiC óriási harcban megérdemelten győzött Szegeden a Tisza ellen KfiC—Tisza 1:0 11:0) — fiz NB I. harmadik helyére került ismét a kolozsvári csapat Szegedről jelentik: Vasárnap délután 5000 néző előtt játszották le a Tisza pályáján a KAC—Tisza mérkőzést, amelyet a ko­lozsvári csapat hatalmas lelkesedéssel játsz­va nagy küzdelem után 1:0 (1:0) arány­ban nyert meg. A két csapat Palásthy vezetése mellett a következő összeállításban vette fel a küz­delmet: KAC: Márki -— Szaniszlő IT., Vass — Bokor, Szántai, Csákány — Farkas, Kovács IV., Bonyhádi, Kádnál, Beke. Tisza: Kárpáti — Pákó, Sajtos — Kalo­csai, Koppány, Varga — Fábián, Tóth, Ti­hanyi, Frenák, Bundik. A szegedi csapat fölényével kezdődött a játék, majd lassanként a KAC is feljavult, de a Tisza védelme kitünően állotta helyét. A 19. percben a kitörő Bonyhádi összecsa­pott Koppánnyal. A KAC középcsatára megsérülve három percre kiállott a játék­ból. A Tisza csatársora egymásután vezette' Tihanyi irányítása mellett a veszélyes tá­madásokat, de Márki remekül védte kapu­ját. A Sí, percben szerezte meg a KAC a mérkőzés Vezető és egyben döntő gólját: Bonyhádi remek testcsellel baloldalon elhú­zott a védelem mellett, kitünően sikerült beadását Farkas közelről a hálóba fejelte. (1:0.) ţ Szünet után a KAC volt a többet támadó fél. A 7. percben a KAC-nak újabb alkalma lett volna gólszerzésre, de Farkas beadását Radoai közelről a kapu fölé lőtte. Mindkét oldalon több támadás következett ezután, de a védelmek jól működve, hárítottak. A KAC megérdemelten nyerte meg Ide­genben a mérkőzést, mivel a játék nagy részében fölényben volt. A csapat minden egyes része Igen jól dolgozott és megérde­melten vitte el k mérkőzés két pontját. A szegedi csapat legjobb része a közvet­len védelem volt, amely különösen a máso­dik félidőben fejtett ki nagy munkát. Palásti a mérkőzést kitünően vezette. AZ NB I. VASÁRNAPI EREDMÉNYEI BSzKBT—IHMAVAO 2:2 (1:0). SálBTC—Elektromos 7:2 (1:2). Csepel—DVSC 4:1 (2:1). Újvidék—Vasas 4:0 (3:0). KAC—Újpest 2:1 (1:0). Kispest—Ferencváros 2:2 (2:1). Ssölnokí 'MAV—Gamma FC 2:1 (0:0). A VASÁRNAPI FORDULÓ UTÁN AZ NB I. ÁLLASA 1. NAC 19 16 3 42:19 32 2. Gamma 19 9 5 5 37:28 23 3. KAC 19 9 5 5 34:29 23 4. Ferencváros 19 10 2 7 45:27 22 5. Újpest 19 9 3 7 64:42 21 6. SalBTC 19 8 3 8 47:39 19 7. Csepel 19 8 8 8 41:38 19 8. Kispest 19 7 5 7 44:42 19 9. Szolnok 19 8 2 9 36:38 18 10. Elektromos 19 8 2 9 46;50 18 11. Vasas 19 4 9 6 30:35 17 12. Újvidék 18 6 5 7 29:35 17 13. DVSC 18 5 6 7 26:45 16 14. Tisza 19 5 4 10 28:43 14 15. D1MAVAG 19 5 3 11 28:44 13 16. BSzKRT 19 3 5 11 32:57 11 fiz ÍIB III. erdélyi cseportiában a rtésf csapatok nagy fölénnyel győztek Kolozsvár, március 20. Az NB ül. máso­dik tavaszi fordulójában a dési csapatok nagy sikerrel állták meg helyüket. A DSE 8:1 (3:0) arányban győzött a szamosujvári Törekvés ellen, mig a DMAV a KEAC H. csapatát 5:1 (2:0) arányban verté. Kolozs­váron nehéz, sáros talajon játszották le a mérkőzéseket. Eredmények a következők: KMTE—EMSE 3:2 (1:2), KAC H.—Na­szódi LE 10:0 (6:0), Bástya II.—KMAV Qg 3:2 (2:1), KKASE—Korvin 2:0 (0:0). fi kolozsvári Kiss György nagy sikerrel szerepelt Szegeden Szegedről jelentik: A Szegedi Tisza Vas­utas Sportegyesület vasárnap országos me­zei futóversenyt rendezett, amelyen az or­szág legjobb atlétái Indultak, többek között a KAC számos versenyzője. A verseny ha­talmas sikert hozott a kolozsvári piros- fehéreknek, akik úgy az egyéni, mint a csa­patversenyt megnyerték. Az eredmények a kővetkezők: 1. Kiss György KAC 20 p. 46 mp. 2. Kiss II. Gyula KAC 21.02 mp., 3. Otrubay Tisza 21.22 mp. Csapatversenyben; 1. KAC 27 p., 2. Tisza 28 p. Országos lövészverssny tesz * szombaton és vasárnap Kofozsvársn Kolozsvár, március 20. Március 25. és 26-án igen nagyszabású sportesemények lesznek Kolozsváron. A HOTIS országos lö­vészversenyt rendez, melyen az ország leg­jobbjai vesznek részt. A hadipuska és a céllövőpisztoíy versenyeket a szászfenesi lőtéren rendezik meg, mig a hadipisztoly és a gycrstüzelőptsztoly versenyeket a had­testparancsnokság házi lőterén bonyolít­ják le. A lövészversepyekkel párhuzamban tart­ják-meg Ko'ozsváron a helyőrségi tiszti tőr- és kardvivóversenyeket is. Szombaton délután 5 órakor a törvivőversenyek, majd vasárnap délután 5 órakor a kardversehy döntőjét tartják meg a Kolozsvári Atlétikai Club., Unió-utca 21. szám alatti nagytermé­ben. Mindkét sporteseményt nagy érdeklő­dés előzi meg. A KÍSAC vasárnap délelőtt az egyetemi stadionban 3:2 (1:2) arányban győzött a KMAV ellen, A'Bástya. Mlgybosaraiól pyőztek Sie eden Szeged, március 20. A kolozsvári Bás­tya hölgy- és férfikosárlabdacsapata vasár­nap Szegeden szerepelt. A hölgykosarazók pompás játék után 21:15 (11:6) aránybáh győztek a SzÉAC ellen. A Bástya férfiko­sárlabdacsapata kettős vereséget szenve­dett. A Tisza csapatától 49:20 "• (17:7), a SzEAC együttesétől 44:18 (18:9) áránybán kapott ki. Csütörtökön este 6 órakor a Magyar Labdarugó .< Szövetség kolozsvári kerülete elnöki értekez’etet tart. Adorján Ödön, a kerület elnöke felhívja a,kerülethez tartozó összes tiszteseket, hogy a tárgy fontossá­gára való tekintettel a fenti értekezleten sziveskedjenék megjelenni. ■ Vasárnap csak egyet’en NB I-eS mérkő­zést játszanak le. Debrecenben a DVSC az Újvidék e’leh játsza le a március 5-éről el­maradt mérkőzését. A többi NB í-es csa­patök pihennek, mivel március 26-án Zág­rábban játszik a Magyar Vidéki válogatott a város csapatával, mig Budapesten, Buda­pest—Bécs városközi mérkőzés lesz. A Bástya vasárnap Nagybányán játszott nagy sikerrel a „Jó Szerencsét“ csapata el­len, melyet 6:0 (3:0) arányban győzött le Farkas 2, Pálffy 2, Sziráky és Both góljai­val. A csapat készü’ve az NB II. vasárnapi rajtjára, ezen a héten kedden, szerdán és péntekéi! tartja meg edzéseit Kutik edző vezetése mellett. TB'ÍIŐ SPORT Az Erdélyi Tekéző A’szövetség megejr tette az 1943—1944. évi tavaszi bajnoki mérkőzések sorsolását, melyet két csoport­ban játszanak le. Az első fordulóban az (,,A") csoportban március 21-én a Nagy- pá'yán a Korvin a Remény ellen, 22-én á Wesselényi-pályán Bástya—Dahlia, mig a Csizmadia-színben a KKASE a Herkules ellen játszik. A „B“ csoportban 21-én a Villamosmü-pályán KVSE—-ICMTE, 23-án a Vass-pé’yán Székegység—Minerva, 26-án a Csizmadia-színben a Zsinór az Unió ellen játszik. * h mii essen m \ KEILET« m (JJSAtiBAX ■ Mert ezt a lapot aZ URSZAO EGFSZ VEVOKLPESKÖ­ZÖNSÉGE olvassa Letartóztatták a fernezelyi erdőör gyilkosait Nagybánya, márc. 20. Nehány nappal ez­előtt beszámoltunk arról a borzalmas gyil­kosságról, amelynek Krisán Demeter erdőör esett áldozatául. Még január első napjaiban hirt adtunk arról, hogy Krisán Demeter a mult év december 10-én Nagybánya város fernezelyi erdejébe indult, — mint házastár­sának mondotta, vidralesre. Fegyvert fo­gott, töltényeket vett magához és ' elindult az éjszakába. Azóta nyomaveszett. A ható­ságok nem tudták elökeriteni. Néhány nap­pal ezelőtt megtalálták Krisán holttestét. Gyilkosai• leütötték, összekötözték, fejére egy lóabrakoló zsákot húztak, azután fej­szével agyonverték. A holttestét, amint a vizsgálat megállapította, különböző helye­ken rejtegették, végül nemrég a fernezelyi paták medrébe lökték. Á fernezelyi csendőrség nyomozni kez­dett s az eredmény váratlanul hamar mu­tatkozott. Letartóztatták Dumitrán Pálné fernezelyi lakost, aki rövid tagadás után bevallotta, hogy Krisánt férjével együtt gyilkolták meg. Az asszonyt bekísérték a szatmári ügyészségre. A rejtélyes gyilkos­ság!'ügy eddigi részleteiből úgy látszik, .hogy Krisánt a 24 éves asszony lakásán lepték meg s a két férfi dulakodásában az asszony férjének segítségére sietve, meg­gyilkolták az erdőőrt. * Árverési hirdetmény. Pk. 20402/1944. sz. Dr. Czigler István budapesti ügyvéd helyettese Dr. Asztalos Sándor ügyvéd ál­tal képviselt Fiat Automobilok magyar el­adási r. t. javára 103 P. 90 f. töke és já­rulékai erejéig a kolozsvári kir, Járásbíró­ság 1943. évi 485. sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás során 1944. évi ja­nuár hó 17-én felülfoglalt 4750 P. becsér- tékti ingóságokra az árverést kitűzöm és annak végrehajtást szenvedő lakásán — üzletében, Kolozsvárt, Pap-utca 78. ház-, szám alatt Deutsch szállitó-féle raktárban és folytatólag az Asztoria- szállóban leendő határidőül 1944» évi március hó 28-án dél- , előtt 10 óráját tűzöm ki-, amikor a biróilag lefoglalt bútorokat modern házibütorok és fehérnemű s egyéb ingóságokat a legtöb­bet Ígérőnek készpénzfizetés ellenében, i esetleg becsáron alul is — el fogom adni. Kolozsvár, 1944. évi február hó 20. Felszegi Ödön, kir. bir. végrehajtó, mint bírósági kiküldött. APRÓHIRDETÉS EK I Szavanként hótkSznap 16 fmér, vásárnál» 20 fillér. | __I Legkisebb hirdetés hétköznap 1.60, vasári űrnap 2.— . „Cim a kiadóban“ jelzésű és „jeligés“ bir- ként hétköznap 14 fillér, vasárnap 18 fillér, detések külön kezelési dija hirdetésíeladá- Házasság, levelezés rovatban Havanként sónként 80 fillér. Álást keresőknek szaván- hétköznap 2* fillér, vaaánw.p 8« «Bér. kapunk részére hirdeté­sek feladhatók az aldbh helyeken : Beik Fcrffinc-u. 42. utm alatti Iroda­helyiségben. „tfrsus“ sörcsar- nok melletti u|sás. árus, Mátyás király tér Vashíd maliéit! új­ságárus Herthy-ut Szentháromság- tir 1X írisz-te lép. Lépcső-utca 13. I * „AZONNAL“, EGY GYERMEK NEM AKA­DÁLY, JÓ MUNKAERŐ, ÖSKERESZTÉNY jeligékre levél van, kérjük átvenni. Efvesxett jülLd ♦ * k . . A.Z C.$ Szaniosközi útvonalon egy fekete bőrtárea, melyben volt katonai-könyv, lesze- relési-lgazolváiiy, zsold- könyv, polgári-szem, élylap, gazda-könyv, tehén-pasz- szus, korpa-jegy, Szappan- jegy és húsz pengő. Kérjük a becsületes megtalálót a bőrtárcát a benne levő Ira­tokkal juttassa el Kimpián Demeter, Melegvölgy-utca 23. szám alá, a pénzt meg­tarthatja. AH<qlmqy.ós AZONNALI belépésre megbízható pénztárkezelő­nőt felveszünk. Cim a ki­adóban. —1254 KOLOZSVÁRON kere­sünk megbízható pénzbe­szedőt, alkalmi munkához. Ciméket azonnal „Számos- vidék“ folyóirat, Dó« címre kérjük. Állást ker»s ■aMOMM* lakás BÚTOROZOTT szobát keresek azonnalra a Mus- solinl-ut közelébe. Mus- soUnl-ut 58: Téglás. ELCSERÉLNÉM belvá­rosi 2 szoba konyhás, tel­jes komfortos, régi bérű lakásomat 8—4 szobás KA- kóczi-utl vagy Tisztviselő- telep környékivel, dine­ket kiadóba kérek „Rákó­czi“ jelige alatt., —1278 Adás-véjeÍ^ MENYASSZONYI ke­lengyéhez 12 és 6 szemé­lyes használatlan komplett damasztabrosz eladó. Weier, Arpád-ut 9. —1234 KOMBINÁLT szobák, ebédlők, hálók, konyhák, festett kombinált szobák, hálók és modern gyerek ágyak állandóan raktáron Újvári Károly müasztaios- nál. Üzlet Horthy Miklós- ut 29. Műhely: Horthy-ut 34. Telefon: 28-76. GYAKORLÓ ZONGORA ELADÓ. Cím: Stössel, Wesselényi Miklós-utca 24—26. sz., hátul az ud­varban. —2175 bélYeggyüjtemé­N VEKET, tömegbélyeget legelőnyösebben v&rá rőt ok Herczegné bélyegkereske­dés, Dávid Ferenc-utca 12. VADONAT uj angora kártológép eladó. Szeiitegy- ház-u. 18., Teleky lakatos. GYEREK ágy, kombi­nált szekrény, rókáimé, asztal, székkel eladó,- Unió­utca 29., háulsó udvarban. fngatfan . «■no ... ­SÜRGŐSEN eladó: PE- TÖFT-utcánál 2X8 szobás összkomfortos, 2X2 szo- ( bás összkomfortos egészben ! vagy felerészben is, PATA» [ utca elején 3 szobás össz­komfortos uj ház, RAKó- i CZI-ut elején 4 lakásból, I I üzletből álló ház, FŐTÉR ; mellett 1 emeletes hérház , 8 lakásból és 6 üzletből álló ház, ÁLLOMÁS mel­lett 4 szobás összkomfortos * villa i/í hold gyttmölcsös- I sei, BŐRGYÁRNÁL szép családi ház 4X1 szoba, fáskamrák és kis kert 25 ezer pengőért, SÖRGYÁR­NÁL uj családi ház, Ids kert 25 ezer pengőért, KO- . LOZSVÄR határában 4'/j j hold szántó 13 ezer pen- ; gőértT SZENTGYÖRGY- > HEGYEN szép gyümölcsös ! 14 ezer pengőért, HORTO­BÁGYON 73 hold príma blr- ; tok nrl lakkal és cselédla­kásokkal állomás és or-, j szágut mellett, DEBRE­CENBEN több jóljövedel- ! mező beiz, kisebb, nagyobb j birtokok, Debrecentől 29 ■ kilométerre 80 holdas pri- í ma birtok A60 ezer pen­gőért sürgősek eladó. Ki­zárólagos meghízott: LA- TZINGER tNGATLAN- FORGÄLMI IRODA, Bab- 1 tha Miklós-ü. 5. Telefon: : 17-38. , EGYr modem ház, két- j szer szoba-konyha^ pince, istálló, kocsiszín 52 ezer i pengő. Érdeklődni Komjátl- ut 40. Irisztelep. ~ ELCSERÉLEM Rol lozsváron levő kisebb csa­ládi kertes házamat ha­sonlóval Budapest, vagy környékén. Cim a kiadó­ban. LaL RUSIvLDj^,,. ■ I., érett­ségivel rendelkező, gépírni tudó, több éves irodai gya­korlattal birő, őskeresz­tény fiatal leány elhelyez­kedést keres. Ajánlatokat a kiadóba kér „Törekvő“ jeligére. EG alig használt sárga nyereg és egy lószerszám eladó. Megtekinthető Pata­utca 1G2. MEGSZŰNT HÁZTAR­TÁSBÓL ebédlőim tor, dí­vány, fotelek, tölgyfa iró- I asztal, falióra, konyhabú­tor, ágynemű, lószőrmat- rácok, porcellán és vasedé­nyek, üvegek, mind jó ál­lapotban eladók. Megte­kinthető: Szókelyhadosz­tály-u. 5., I. em, délelőtt 12—1 és délután 4—6 óra között, —1276 EGY' nagy széles telelt eladó. Magyar-utca 90. szám ' —1275 Ökfqfás — . --..vi l«é>Já­tékosok oi.tatását, valamint beszédhibások kezelését el­vállalja Kábán József gyógy pedagógiai tanár. Ko­lozsvár, Gyárfás Jenő-u. 2. Különféle EGY szoba oerenüezést keresek bérbe. Ajánlatokat „Féregmentes“ jeligére a kiadóba kérek. »

Next

/
Oldalképek
Tartalom