Keleti Ujság, 1944. február (27. évfolyam, 25-48. szám)

1944-02-27 / 47. szám

ttmriffJSMG \ . ■ 1944. FEBRTTÄE W. if fl „Dagens Nyheter“ közli Moszkva Itat pontból álló követelését Finnországhoz A Szovjet követeli a Raaerszágfeaa tartózkodó néme: csapatok internálását Berlin, február 26. (MTI). Illetékes német helyről tájékoztatásul közlik: A „Dagens Nyheter“-ben a Finnország részére közölt állítólagos szovjetorosz fel­tételeket Berlin politikai köreiben annak megerősítésének tekintik, hogy Moszkva a jelenlegi pillanatban a finn problémához agy másik' oldalról akar hozzányúlni. A „Dagens Nyheter“-ben közölt feltételek igy szólnak: 1. A márciusi béke határainak visszaálli- tása; 2. A finn véderő demobilizálása; 3. A finnországi német csapatok internálása — esetleg a vörös hadsereg segítségével. Ezen fordul meg a kérdés, mint Berlin­ben hangoztatják, mert senkisem várná el, hogy a német csapátok egész egyszerűen le­fegyverezni és internálni hagyják magukat azért, hogy a vörös hadseregnek ürügye le­gyen a bevonulásra Finnországba. Ezen a kerülő utón Moszkva céljához érne, tehát elérné Finnország megszállását, amely az állítólagos enyhe feltételek mögött rejtőzik. Feltűnést keltett még Berlinben a londoni rádiónak az a svéd nyelven elhangzott meg­állapítása, hogy miként Lengyelországot, ugyanúgy Finnországot illetőén is már Moszkvában és Teheránban elvetették a j kockát, j Ezt a berlini jelentést a Magyar Távirati j Iroda zürichi tudósítója a következőkkel egészíti ki: A „Dagens Nyheter“ londoni tudósítója jelentést közöl a Finnország tudomására ho­zott - orosz fegyverszüneti feltételekről. A jelentés szerint Oroszország követeléseit hat pontban foglalta össze: 1. Moszkva kívánja az 1940-es finn-orosz határok visszaállítását; 2. Moszkva nem .Jciván semmiféle' válto­zást a finn kormányban; 3. A finn hadsereg demobilizálásának problémáját, a háborús károk megtérítésé­nek kérdését, stb. később rendezik Helsinki és Moszkva között; 4. A Finnországban állomásozó német csapatokat a háború tartamára „internálni“ kell; 5. „Ha Finnország kívánja“, az orosz had­sereg bevonul területére, hogy Finnország­nak segítségére legyen abban a fáradozásá­ban, hogy a német csapatokat „ellenőrzés alá“ vonja; 6. Ha finn-orosz megegyezés jön létre az orosz csapatoknak Finnországba való bevo­nulására, az oroszok garanciát, adnák, hogy csapataikat a katonai hadműveletek befe­jezése után Finnországból azonnal vissza­vonják. Amint a Magyar Távirati Iroda Helsinki­ből jelenti, a finn sajtó is vezetőhelyen, részletesen ismerteti az egyik stockholmi lapnak Londonból keltezett tudósítását az állítólagos orosz feltételekről. Mértékadó finn helyen némi mértéktar­tással arra az álláspontra helyezkednek, hogy' a legutóbbi londoni jelentés csak egyike a találgatásokból eredő békelehető­ségeknek. Hivatalos helyen nem kívánnak állást foglalni a legutóbbi hírrel kapcso­latban. Finn politikai körökben. valószínűnek tartják, hogy a jöyő hét politikai élete nem­csak mozgalmasabb, hanem világosabb is lesz. Többek között utalnak arra, hogy a kormányférfiak valószínűleg még a jövő hét első felében módját ejtik annak, hogy fe­lelősségüket megosszák a képviselőházzal. A finn fővárosban uralkodó hangulat alaptényezőihez hozzátartozik a légitáma­dásokra való felkészülés fokozása is. Az önkéntes elköltözés keretében több gyerme­ket szállítottak el, de természetesen a több- gyermekes családok esetében a családanyá­nak is el kellett utaznia és igen sok ház­tartást kellett feloszlatni. Egyes közhivata­lok elköltöztetésére is minden előkészület megtörtént. Ezek a változások nagyon meg­látszanak a város arculatán. Qz angolok leállitiák a Törökországba irányuló kooiajszáílifást? Isztanbul, február 26. (MTI). Ankarai po­litikai körökben megállapítják, hogy az an- gol-török . kapcsolatok válságát emlegetni, amint ez az elmúlt hetekben a nemzetközi sajtóban előfordult, teljesen helytelen meg­ítélése a* angol-török viszonynak. Anglia biztos és 'hű szövetségest láthat Törökország­ban közelkeleten, ameddig megfelelőképpen méltányolja és számitásbaveszi a török nem­zet érdekeit is. Egyelőre semmi kibontako­zás nincs az Anglia és Törökország között felmerült részletkérdésekben, de török rész­ről meg vannak győződve, hogy megtalál­ják a megértés módját. Mindez nem zárja ki azt sem, hogy a két szövetségestárs kö­zötti vitában további nehézségek is kelet­keznek. Újabban például hire jár, hogy az angolok leállítják a Törökországba irányuló kőolajszállitást. Jelentéstételre hazahívták Angisa brazíliai nagykövetét Amszterdam, február 26. (MTI) A Német Távirati Iroda közli: A brit hírszolgálat jelentése szerint Sir Chariest-, Anglia brazíliai nagykövetét je­lentéstételre visszahívták Londonba. A brit hírszolgálat közlése szerint, nem hiszik, hogy a nagykövet visszatér Rio de Janei- roba. Egy fontos detroiti hadiüzem sztrájk miatt beszüntette a munkát Amszterdam, február 20.- (MTI.) A Né­met Távirati Iroda közli: Mint a brit hírszolgálat jelenti Det­roitiról, az amerikai hajóhad partraszál­lási jármüvei számára szolgáló páncélos lemezeket előállító gyár szombaton tel­jesen beszüntette a munkát, mert 3000 munkás bérviszály miatt nem jelent meg '' munkahelyén. 4 A német légitámadások hatása alatt Lcntlcitben tóris megkezdték az asszonyok és gyermekek önkéntes kitelepítését London tsmei az arcvonalba került... Bern, február 26. (MTI.) A Német Távirati Iroda közli: A Svájci Távirati Iroda jelenti a Lon­don ellen intézett német légitámadások­ról: A mostani sorozatos légitámadások következtében London ismét az arcvonal­ba került.. A lakosság ma komolyabban veszi a támadásokat, mint 1940—1941- ben. Az óvóhelyek már a sötétség beáll­tával megtelnek és a brit főváros élete kezd alkalmazkodni a támadásokhoz. Merényletet követtek el De Gaulle ellen? Genf, február 26. (MTI) Genfbe érke­zett hírek szerint Algírban néhány napja azt beszélik, hogy De Gaulle ellen me-- rénvletet követtek el és megsebesült. En­nek a híresztelésnek tápot ad az is, hogy * De Gaulle a vo-ös hadsereg tiszteletére rendezett katonai diszf elvonuláson nem jelent meg és betegségével mentette ki magát. Uiabb jelentések a keleti Irént arcvenalszakaszain folyó elkeseredett karcokról Berlin, február 26. (MTI) A Nemzetközi Tájékoztató Iroda jelenti a keleti arcvonal északi szakaszán folyó harcokról: A Nyeoeljtöl északnyugatra lévő térség­ben viS':avertük a bolsevisták páncélosok támogatásával végrehajtott több támadását. Az egyik páncélostámadás során 13 szovjet lmrcko. it lőttünk szét, ezenkívül hat harc- IkoCfiü mozgásra képtelenné' tettünk. .4 har­cok .'u pontja ismét a Pejpw.z-tótpl keletre lévő tér légben volt, ahol a bolsevisták széles arcvon .lon támadtak Pleska.utól északra. Csak néhány helyen sikerült a bolsevistáknak a-, elülső német állásokba behatolniok, eze­ket az erőket azonban a helyi tartalékol, azon nal'visszaverték és a további támadásra etöh é 'Sitett adásokat a német tüzérség any­agira szétrombolta, hogy a támadásra ké­szen álló kötelékek nem hajthatták végre támadásukat. Ezekben a harcokban 11 szovjet harckocsit me -somirnsitettünk. A r.'ai v ai arcvonalon tovább tart a számbc fölényben lévő bolsevisták nagy nyomása. I,.. I I Valamennyi ellenséges betörési kísérletet meghiúsítottuk. A különböző are vonalszakaszokon a né­met vadászok és a légvédelmi tüzérség 25 szovjet repülőgépet lőtt le. Három német vadászrepülőgép nem tért vissza támasz­pontjára. A középső szakasz harcairól a Nemzet­közi Tájékoztató Iroda az alábbiakat je­lenti: A keleti arcvonni középső szakaszán csü­törtökön Bobruiszktól délkeletre és keletre, va1 amint Rogacsevtöl északra folytak a leg­súlyosabb harcok. Míg a bolsevistáknak "Bobruiszk térségében napokon át tartó tö­megtámadással sikerült csekély szélesség­ben és mélységben behatolniuk a fő harci­vonalba, anélkül, hogy nagy vérveszteségük arányban ádna az elért eredménnyel, addig Rogrctevtöl északra többórás elkeseredett hv eb n az <■ -ész arcvm-lon véres veszte­ségeket okozva, visszaverték az ellenséget. A bolsevisták ezen a szakaszon nagy tá­madásukat igen erős pergőtűzzel készítették elő és valamennyi támadást sok csata- és mélyrepülö harcbavetésével támogattak. Az erről az arcvonalszakaszról érkezett jelen­tések szerint a szovjet veszteségei halottak­ban és anyagban rendkívül magasak. Vitebszktöl délkeletre több betörést újból megtisztítottunk. Itt a német arcvonalakat helyenként néhány kilométerrel sikerült előbbretolni és ezzel jelentős mértékben megjavítani az arcvonalat. A német elhárítás újabb hatalmas eredményei a keleti arcvonalon Berlin, febr. 26. (MTI) A Nemzetközi Tá­jékoztató Iroda jelenti a keleti arcvonal déli szakaszáról: A ke éti arcvonal déli szárnyán a Krivojp ragtól délkeletre, délre és délnyugatra lévő térségben összevont szovjet lövész- és pán­célosalakulatok pénteken több szakaszon megkezdték a várt tám: fást, miután ott néhány napon át nem került sor nagyobb harci cselekményre. Itt szombaton különö­sen kemény harcok fejlődtek ki, minthogy a bolsevisták megkisére ték. hogy a német állásokat a kora reggeli órákban tüzérségi előkészítés nélkül, meglepetésszerűen lero­hanják. Ez a kísérlet azonban meghiúsult a német előőrsök éberségén. Amikor a több órán át tartott támadás végül megakadt, a német ütegek zárótüze is kifejtette teljes hatását a rendetlenül visszavonuló töme­gekben. A német csapatvezetők ezen a sza­kaszon szokatlanul súlyosnak mondják a bolsevisták vérveszteségét. Krivojrogtöl délre és délnyugatra a bol­sevisták igen erős tüzérséggel, sok Sztalin- orgona bevetésével és páncélcstámogatással döntő sikert igyekeztek kicsikarni. Bevetet­tek több Stormovik-ezredet is, hogy leküzd­jék a német gránátosok védelmi vonalát. Többórás makacs küzdelemben ismételten közelharcokra került sor, a német védők azonban mindenütt teljes egészében meg­tartották fő ellenállási vonalukat és biztos elhárító győzelmet arattak. Cserkaszitól északra a német helyi vállal­kozások teljes sikerrel jártak. Meglepetés- szerű rohammal oly súlyos csapást mértek a bolsevistákra, hogy azok többszáz hatot­tat és 123 foglyot hagytak hátra. Luck kö­rül a német biztosító kötelékek egész na­pon át nehéz, de eredményes elhárító harco­kat vívtak bolsevista gárda-páncélos csapa­tokkal. A bolsevisták 14 páncé’ost vesztet­tek. Ezek közüli hármat közelharci eszközökkel már az előterepen leitek harcképtelenné. Délután azután egy szovjet páncélosdandár a páncélosokon szállított lövészekkel és a kisérő gyalogság segítségével a legszűkebb té­len ismét előretört a német állások ellen és azokat az első lendülettel sikerült is lerohan­ni. A német gránátosok és néhány német páncé'oscsoport azonban azonnal oldaltáma­dást indított és maradéktalanul felmorzsolta a szovjetdandárt. Harminc támadó páncélos közül 23 áldozatul e'sett a német elháritó- fegyvereknek, csupán hétnek sikerült sürgős meneküléssel e'kerülnie pusztítását. A szov­jet gyalogosokból egyetlen ember sem mene­külhetett. Az esti órákban a teljes ellenállási vonal egész terepe újból szilárdan némíet kézen volt. ÉlénV és eredményes kezdeményező ievékenységef fe lettek ki a német csapatok a nettunéi hid'őnél Berlin, február 26. (MTI.) A Nemzetközi Tájékoztató Iroda jelenti: Az olaszországi arcvonalakon pénteken a harcitevékenység sulypontja úgyszólván ki­záróan a nettunói hídfő egyes szinuszaira korlátozódptt. A hídfőnél bevetett német kötelékek a főszakaszon mindenütt élénk és eredményes kezdeményező» tevékenységet fejtettek ki. Több német vál'alkozás az arcvonal lényeges megjavítását eredmé­nyezte, nevezetesen az Apri iától délnyu­gatra lévő szakaszon, ahol az inváziós csa­patoktól . elragadtak egy vonalat, ahonnan az angolok és az amerikaiak eddig a néme­tek vonalát oldalról fenyegethették. A német messzehordó ütegek a légihad­erövel karöltve eredményesen zavarták a kirakodó forgalmat Anzio és Nettunó ki­kötőhelyein. Nettunó vidékén a tüzérség telitalá'átokkal nagy rombolást okozott a , már kirakott és felhalmozott mindennemű hadianyagban. A szerkesztésért és kiadásért felel: ■1ENEY LÁSZLÓ Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda: Brassal-utca 7. sz. Telefon: 15-08. Pos­tatakarékpénztár! csekkszámla száma: 72148. Postafiók: 71. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. 1 A Minerva Irodalmi és Nyomdai Műmtézet Rt nyomása. F. v.: Maior József. Í nyéről szóló tudósításában közli, bőgj „máris megkezdődtek az asszonyok és a gyermekek önkéntes kitelepítése“. STOCKHOLM, február 2 fi. A Német Távirati Iroda közli: A Göteborgs Posten a brit főváros el­len intézett német légtámadások eredmé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom