Keleti Ujság, 1944. február (27. évfolyam, 25-48. szám)
1944-02-26 / 46. szám
IfntTiUjsXG 8 1944. FEBRUAR 26» Miért szökött át a határon Vescan Teofil dr., a koiozsvári román tannyelvű áltatni főgimnázium tanára? Finnország engedéS(eny§ége ebeiét» az ország feldarabolása után be?ezefnélt a bofseyístd rendszert Kolozsvár, február 25. A hivatalos lap csütörtöki száma a vallás- és közoktatás- ügyi minisztérium alábbi felhívását közli: Vescan Teofil dr.,-a kolozsvári állami román tannyelvű gimnázium tanára 1943 , október 22-én szolgálati helyét felettes hatóságának engedélye 'nélkül elhagyta és ismeretlen helyre távozott, ahonnét a mai napig vissza nem tért. Ezért a miniszter a Pénzügyi Szolgálati Szabályok 254. szakasza alapján felhívta, hogy a gimnázium igazgatójánál a felhívás harmadik közzétételétől számított 8 nap alatt szolgálattételre jelentkezzék, mert ellenkező esetben a miniszter úgy tekinti őt, mintha szolgálatáról önként mondott volna, le. \ * A Budapesti Közlönyben megjelent felhívás hivatalosan is megerősítette azt, amit Kolozsváron már nagyon sokan tudtak: Vescan Teofil dr. nemcsak Kolozsvárról tâvozoţt, hanem Magyarország területéről is. Minden jel arra mutat, hogy a feleki határvonalat átlépte és román területre „menekült“... A vallás- és közoktatásügyi minisztérium felhívásának megjelenése után a „Keleti Újság“ munkatársa érdeklődött aziránt, hogy vájjon milyen körülmények előzték meg Vescan dr. búcsú nélkül való eltávozását. Felettes iskolai hatóságé1' \tól azt a tájékoztatást káptuk, h<■;■./ Vescan dr. távozása feletteseit és k ■- társait váratlanul érte. Kartársaitól a következőket tudtuk meg: Vescan tanárt mindenki jól felkésiijh, Az elmúlt hónapokban sokezer légoltalmi örségparancsnok tett az országban esküt- Ezt az esküt a lakóházak légoltalmának müködöképesebbé tételéről szóló kormányrendelet irta elő. Az eskü jelentősége nemcsak az adott szó szentségében rejlik. Az említett kormányrendelet a hatósági közegeket megillető büntetőjogi védelmet kiterjeszti a légoltalmi liga valamennyi tisztviselőjére, alkalmazottjára és oktatójára, valamint az önvédelmi alkörzetvezetökre, ház- tömbcsoportvezetökre, azok helyetteseire, a lakóházak ós házcsoportok légo'talmt ör- ségparancsnokaira, parancsnokhelyetteseire és a második csoportba sorolt vagyontárgyak légoltalmi parancsnokaira s azok helyetteseire. A jövőben a legszigorúbban megtorolnak minden vonakodást a légoltalmi örségpa- rancsnokok kiadott intézkedéseivel kapcsolatban. A légoltalmi intézkedéseket nem lehet semmibe venni és azoknak is, akik szerették a kiadott rendelkezéseket figyelme!: k'vili liagyni, meg kell érteniük, hogy minden rendelkezés, intézkedés, s maga a légoltalmi k képzés is az ő érdeküket szolga ja. Légitámadás alatt, mikor ellenséges bombáz h százával és ezrével szórják a városra * v; gy községre pusztító hatású bom- bá ke', csak akkor lehet eredményes a védő munka ha mindenki szó nélkül végrehajtja az őiséíd avancsnok intézkedéseit. A pn ndesnokökat és párancsnokhelyette- seket i.zc-han nemcsak jogok illetik meg. hanem kötelességek is terhe’ik őket. A miniszteri rendeletek nem kívánnak tőlük emberfeletti feladatokat, mert az «illetékesek figyelembe veszik, hogy legtöbbjük kenyér- kereső fc i, vagy nő. Ne vonakodjunk hát elfogadni az em’itett tisztséget, ha a választás ink esik. A lak házak és házcsoportok légoltalmi örségpsi ucsnokainak a feladatai közül egyik > ^fontosabb n lakók kiképzése. Hiába a legjobb légoltalmi felszerelés, ha nincsic emberek, akik használni tudják. A léy"''! "dmi őrséget ma már nem kel! előre beo?'“•>■'!. hanem csak a riadó esetén jelöli ki az t■•ségparancsnok, vagy he’yettese az épn-n otthon tartózkodó lakók közül azo-' ka', şk/k mint tűzoltók, vagy mentők mü- kr’ '"k Ezek megbízatása a riadó és a •nrm’ö munkálatok befejezéséig tart. Tehát •'■'kbc sor kerülhet a tűzoltásban, vagy az e1 • ' gélj-nyujtásban. Ezért kell a legala- . p-r'.’-an kiképezni a ház lakóit. v" a kiképzésnek gyakorlatiasnak' kén 'éhnié. Nem azt kell oktatni, hogy h-Mi • fajtájú repülőgép és bomba van. három azt, hogy hogyan kell elő tani a légi- t ö ' dás alatt keletkező tüzet s hogyan keli « sebesülteket első segélyben részesíteni. 1 ellát elsősorban a , gyakorlati tűzoltást és udvarias és szívélyes embernek ismerte. A Malom-utcai állami koedukációs román tannyelvű gimnáziumban fizika és matematika szakos volt. Igazgatója és tanártársai csak a legjobbakat mondják róla.’ Magatartása, kijelentései mind azt árulták el, mintha meggyőződéses hive lett volna a magyar-román közeledésnek. Sokszor hangsúlyozta román tanítványai előtt is, hogy a magyar és a román népnek a Dunamedencében össze kell fognia, mert csak igy menekülhetnek meg az egyre inkább fenyegető szláv veszedelemtől. Anyagi helyzete jó volt, ilyen gondokkal nem vesződött. Kartársai nem értik, mi késztette távozásra. Egyes hírek szerint Bukarestben egyetemi tanárnak nevezték ki. Ez megmagyarázza, hogy miért nem maradt itt, de nem magyarázza meg azt, hogy miért kellett búcsú nélkül távoznia. Egy bizonyos: itt tanártársai részéről semmiféle üldözésben és megaláztatásban nem volt részé, sőt inkább megbecsülésnek örvendett Ez az érem egyik oldala.. Mert van olyan is, aki úgy tudja, hogy Vesean dr. titokban kommunista propagandát fejtett ki és a következmények elől való félelmében távozott volna búcsú nélkül. Ellenőrizhetetlen hirek szerint Tordán kommunista-gyanúsként letartöz-i tatták és bebörtönözték. Ez az érem másik oldala. A két verzió homlokegyenest ellentmond egymásnak. S ezek után kíváncsian várjuk, hogy Vescan Teofil dr. nem jelentkezik-e valamelyik bukaresti vagy délerdélyi lapban, mint „otthonából vád erőszakkal kiüldözött — inártir...“ első segélynyújtást kell elsajátítani. Be kell mutatni a lakóknak a légoltalmi feszerelés- hez tartozó tárgyakat, a vedret, a szikracsapót. kézifecskendőt és a mentőfelszerelés ; egyes darabjait. Mindenkivel gyakoroltatni kell, nogy használjuk ezeket az eszközöket. A gyakorlatnak mindaddig kell tartania, amíg minden lakó el nem sajátította a gyakorlati tűzoltás és első segélynyújtás ismeretét. A ház lakói ne fogják fel kényszerű kötelességnek a kiképzést, mert a légitámadás alatt igen nehéz körülmények között kell felvenni a küzdelmet a mentés és az oltás érdekében. Ilyenkor pedig életet és halált ielenthet a gyakorlat, vagy a gyakorlatlanság. Sokszor egész utcasorok borulnak lángba s egész háztömbök omlanak össze légitámadás alatt. A védekezés tehát nem lehet elszigetelt, nem szoritkozhatik csak egyes házakra. Igen fontos, hogy kölcsönösen segítsenek egymáson az egyes házak, mert a lakók önmagukban nem tudnak megbirkózni a keletkézért 1 tízzel. Ezért osztotta be a honvédelmi miniszteri rendelet a. lakóházakat és házcsoportokat önvédelmi háztömbökbe. Az önvédelmi háztömb alatt nem a négy utcáié’ ! rtár -’t házakat, hanem inkább az utcasort. g,v házsort kell érteni.' A háztömbök értő ői'ő háztömbparancsnokok ügyi fi 'yen e-’t-rtági személyek, mint a légoltalmi Sert'-xo-oticsnokok. ők a légoltalmi őrségparr.nr - k 1 közvetlen felettesei. Ismerniük kell ;■ 'víztömb területén az összes házaln i, vzok parancsnokait és he- lyetteseit, a b tömb területén fekvő óvóhelyek pontos elhelyezését. E célból a hatóság háztömbrajzzal látja el őket, amelybe he van rajzolva az összes óvóhely és azok kijáratainak pontos helye. Ha rombadőlnek az épületek, sokszor eltemetik az óvóhelyek kijáratát. Csak úgy le- , hét a bentszorultakat gyorsan kimenteni, ha valaki pontosan ismeri, hogy hol van az óvóhelyek kijárata s honnan lehet tegköny- nyebben megközelíteni azokat. A háztömbparancsnok munkatársainak törzskarát a háztömb területén lakó 14—18 éves cserkészek és leventék alkotják. Ezeknek azonnal jelentkezniök kell a háztömbparancsnoknál a riadó után, ha nincsen más beosztásuk. A szerkesztésért és kiadásért felel: ■í ENKY LÁSZLÓ Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda: ., Brassói-utca 7. sí. Telefon: 15-08. Postatakarékpénztári csekkszámla száma. 72148. Postafiók: 71. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Helsinki, február 25. (MM.) Az érdeklődés középpontjában álló finn helyzet elbírálása körül jelenleg inkább hajlik a közvélemény a borúlátásra, amelyet nemcsupán a légoltalmi rendelkezések és a polgári lakosság elköltöztetésének kiterjesztése indokol. Feltűnést kelt az is, hogy több jobboldali lap az orosz feltételekről a legnagyobb bizalmatlanság hangján ir. Megállapítják ezek a lapok, ha elfogadják a mostani feltételeket, további követelésekkel lehet számolni. Ha kezdetben igénytelenek Is lesznek az oroszok, az Idő elteltével a legkülönbözőbb okokra hivatkozva, kíméletlenekké válnak és elvennék azt is, amit Kezdetben meghagytak, mert a Szovjet ma is Berlin., február 25. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: A tengelyhatalmakkal való kapcsolatok megszakítása Argentínának külsőleg nem hozott békét és belsőleg nem hozott nyugalmat — erre az Ítéletre jut a félhivatalos külföldi tájékoztató szolgálat az argentin helyzet fejlődésével foglalkozó cikkében. A többi között a következőket Írja: Kívülről a Nagybritanniától támogatott Egyesült Államok fokozzák nyomásukat Argentina ellen. Az északamerikai diplomácia most többé-kevésbbé nyíltan azt követeli, hogy Argentína a kapcsolatok megszakítása után hadat is üzenjen a tengelynek. Argentína , még most sem kaphat a bérlet- és kölcsönszerződésből folyó szállitjBerlin, február 2ü. (MTI) A Birodalom területe felett február 24-én és 25-én légicsatában — mint a Német Távirati Iroda értesül — az ellenséges bombázók személyzetéből csak hevésnek sikerült ejtőernyővel megmenekülnie. A legtöbb közülük a lezuhanás után a tűzben életét vesztette. Az angolok és amerikaiak néhány óra alatt a azt akarja elérni, amire V abban törekedett. Az ország ieldara i után be akarja vezetni a bolsevista r rt Finnországban is. Finn politikai 'fölökben szintinek tartják, hogy a kormány pár napon beiül szélesebb körben ismerteti n helyzetet. Azok a körök, amelyek további a is a helyzet jobbrafordulását remélik, jelentősnek látják azt a tényt, hogy Moszkva közölte követeléseit Londonnal és Wa iitngtonnal Is. Ezt örvendetesnek tekintik, mert nem adták fel azt a reményt, hogy a finn-orosz ügyben az .angol-amerikai szempontok a finnekre nézve csak kedvezően eshetnek latba. Hiányokból. Mind az amerikai, mind az angol lapok jelenleg Argentína belpolitikai viszonyaival foglalkoznak, mégpedig úgy, hogy az Egyesült Államok és Nagybritannia közvetlen beavatkozása mellett foglalnak állást. Végül még azt is követelik Argentínától, hogy szakítsa meg kapcsolatait Spanyolországgal. E ,sajtóhadjáratnak az az oka, hogy Washington és London reményei a Buenos-Ayres és a tengely közötti kapcsolatok megszakítása után nem váltak be. Az átalakított argentin kormány az uj helyzetben is arra törekszik, hogy az ország érdekeit fölébe helyezze az Egyesült Államok és Nagybritannia érdekeinek. Ezt pedig rossz néven veszik tőle. német területen legalább 300 embert vesztettek. Február 20-tól máig kerek számban 500 repülőgép volt az ellenség vesztesége, nagyrészt négymotoros bombázó gép. Eszel együtt közel 1000 különlegesen kiképzett repülő, 1800 különleges repülő gépmotor és közéi 5000 gépágyú és géppuska pusztult el. Magyar• román fogolycsere Feleken BUDAPEST, febr. 25. (MTI) A magyar és román kormány között létrejött megáUa- podás alapján február 23-án Feleken fogolycserét foganatosítottak. Komán részről 25, magyar részről 27 személyt adtak át. Ezúttal elsősorban a két állam fegyveres erejéhez tartozó személyek kerültek kicserélésre. Kitüntetik a partizánok elleni harcok résztvevőit Berlin, február 23. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: A Führer jelvényeket alapit a partizánok eu» ni harcok résztvevőinek. A bronz, ezüst és arany kitüntetést azok kapják, akik 20, 50 és 100 napot harcolnak a partizánok ■ ellen. Fiaskóval végződön a pénteki angolszász légitámadás is Berlin, febr. 25. (MTI) A Nemzetközi Tá- koztatő Iroda értesülése szerint amerikai repülőkötelékek pénteken a déli órákban közeledtek Németország felé. A német légvédelem azonban most is már akkor megkezdte az elhárítást, amikor az ellenséges gépek még távol voltak célpontjaiktól. A Birodalom nyugati területe felett heves légicsaták fejlődtek ki. Az eddig beérkezett jelentések már is sok ellenséges repülőgép le- lövéséről adnak hirt, amelynek 90 százaléka bombavető. Több részlet még nem ismeretes. Földrengés Bukarestben Bukarest, február 25. (MTI) Pénteken este 7 órakor Bukarestben igen jól érezhető földrengés volt, amelyet földalatti moraj kísért. A kisebb súlyú állótárgyak elmozdultak helyükről, a lámpák inogni kezdtek. R Tass-iroda valétfan híreket közeit egyes Törökországban tartózkodó nóme' szegélyekről Is/tanbul, február 25. (MTI) A „Tanin“ című lap visszautasítja a Szovjet Távirti Iroda kairói tudósítójának gyanúsítását német személyiségek legutóbbi törökországi látogatásának nyomán. Teljesen alaptalan a Szovjet Távirati Irodának az az állítása, amely szerint a török kormány azért adta meg a beutazásra szóló engedélyt ezeknek a német személyeknek, hogy Törökországban hírverő tevékenységet fejtsenek ki. . A légoltalmi őrcégparancsnokok jogai és kötelességei Tengelyelfenes hadüzenetei követelnek Argentínától a szövetségesek A szenátus is elvetette Roosevelt államelnökre k az adóügyi törvényre vonatkozó vétóját Négyezer kiképzett repülőt és közel kétezer repülőgépet vesztettek az angolra *■- sok Németország felett A Minerva Irodalmi és Nyomdai Mfiintézet Rt, nyomása. F. v.: Major József. A {ami í;orntHiiy rovklesen ismertetni {oqfss « SeEyzeVeV Lisszabon, febr. 25. (MTI) Mint a brit hir- , szolgálat Washingtonból jelenti, a szenátus I elvetette Rooseveltiiek az adóügyi törvényre I vonatkozó vétóját. A szenátusnak ez az el- | ■ határozása a képviselőház csütörtöki ha- I sonló döntését követte. A szenátusban a [' szavazatok .irányszáma 72:14 volt.