Keleti Ujság, 1944. február (27. évfolyam, 25-48. szám)
1944-02-19 / 40. szám
KuetiUjsXg 4 A VllÁG TÜKRE A „Dagens Nyheter“ munkatársa beszélgetett Rei volt észt köztársasági elnökkel, aki most Svédországban él. Országának utolsó követe volt Moszkvában. Észtország helyzetéről többek között kijelentette, hogy észt lakosság túlnyomó többsége nem kivan egyebet, mint szabad életet. Egyes körökben, amelyeknek száma azonban nem nagy, rokonérzés nyilvánult meg a szovjet iránt. Ezek számára azonban a szovjet megszállás kellemetlen kiábrándulást okozott. Ugyanez vonatkozik az ellenkező irányzat híveire is. Az az önkormányzat, amelyről most a Szovjetben beszélnek, nem jelentene semmiféle tényleges szabadságot. * A Canberrából, Ausztrália fővárosából érkező jelentések szerint az ausztráliai lakosságot előkészítették arra, hogy rövidesen sor kerül majd a kenyér és a vaj fejadagolására, ha nem sikerül jelentős mértékben emelni az ország mezőgazdasági termelését. Az ausztráliai kormány már hónapok óta fenyeget ezekkel a rendszabályokkal, eddig azonban nem érte el a kívánt célt. Most Amery, az ausztráliai angol élelmiszel bizottság elnöke, szerepelt az ausztráliai kormány szócsöveként s kijelentette, hogy Angliának sürgős szüksége van ausztrállal élelmiszer szállítmányokra. Lehetetlen, hogy a brit anyaország né'külözze a déli földrész élelmiszereit. Anglia a megígért szállításoknak tölt részét sem engedheti el. Az ausztráliai farmerek körében ez a kijelentés igen nagy kedvetlenséget váltott ki. A farmerek hangsúlyozzák, hogy Ausztrália a legnagyobb termelő a mezőgazdaságban s ha most a kenyér és a vaj racionalizálására valóban sor kerül, úgy ez annak a jele, hogy Ausztrália a legnagyobb termelő a mezőgazdaságban s ha most a kenyér és a vaj racionalizálására valóban sor kerül, úgy ez annak a jele, hogy Ausztrália nem csak Angliának kénytelen hatalmas élelmiszer szállítmányokat küldeni, hanem ezenfelül élelmeznie kell az Ausztráliában állomásozó amerikai katonaságot is. Mindéhez hozzájárul még, hogy az ausztráliai mezőgazdaság igen erős munkáshiánnyal kénytelen megküzdeni, részben a behívások következtében, részben az újonnan létesített ausztráliai hadiipari termelés miatt, mert a gyárakba tömegesen tódulnak a mezőgazdasági munkások.-* A Budapesti Tudósitó jelenti Londonból: Az angol légihaderö főhadiszállása adatokat közöl arról, hogy hány emberre van szükség egy nagy légitámadás előkészítéséhez és végrehajtásához. A legutóbbi Németország elleni légitámadások előkészítésére négyezer ember öt óra hosszat a repülőgépek bombával való megrakásával foglalkozott. A különböző repülőtereken több mint ötvenezer ember volt elfoglalva a repülőgépek útbaigazításával. A támadásokon kereken hétezer ember vett részt. A repülőgépek összesen ötmillió liter benzint fogyasztottak el. * Az északolaszországi különbiróságok előtt megkezdődtek azok a perek, melyeket olyan személyiségek ellen indítottak, akik julius 25. után megszegték a fasizmus iránti hűséget, illetve azok ellen, akik a rendszer személyeit, vagy jelképeit megsértették. Az első per tárgyalása Veronában folyt le 'nagyszámú közönség jelenlétében. A vádlottak padján volt Calzi, akit a párt és berendezkedései becsmérlésével, továbbá Mássá rím ül, akit a fasiszta rendszer iránti hüségeskü megszegésével vádolnak. A közvádló halál- büntetést kért. A védő hangoztatta, hogy a vádlott a pártban sohasem játszott vezetőszerepet és kérte az enyhítő körülmények figyelembevételét. A bíróság helyt adott a védő érvelésének és Maccarinellit 30 évi fegyházra ítélte, Calzit, aki nem szelepeit a párttagok névsorában, 7 évi börtönbüntetést kapott. * A brit hirszo'gálat újdelhii jelentése szerint Wawell lord indiai alkirály a törvény- hozás ülésén többek között kijelentette, mindaddig nem hnllgatja meg a fogvatar- tott politikai vezetők szabadonbocsátására vonatkozó kérdéseket, míg ezek nem mutatkoznak hajlandónak az együttműködésre. Hangsúlyozta, hogy együttműködésre szeretné rábírni mindazokat a fontos elemeket, akik eddig elzárkóztak elö'e. Wawell a továbbiakban kijelentette, a brit népnek és az angol kormánynak hő kívánsága, hogy Incüa mint a brit hatalom önkéntes partnere, tökéletes függetlenséget élvezzen. * Eszakamerikai lapok jelentései szerint az argentin fővárosban legutóbb lejátszódott események, amelyek során fiatal tisztek a minisztérium épületét hata'mukba kerítették, hogy kikéilyszevitsék a hadügyminiszter távozását, voltaképpen újabb katonai puccs- nafc tekinthetők. Az újabb mozgolódás okairól elterjedt híresztelések egymásnak ellentmondanak. 1944. FEBRUAR 19. Mint a Takarmánymag Termesztő Egyesülés tagja termelési szerződéseket kötünk a felsorolt takarmánymagvakra u. m. vöröshere«, fehérhere« és lucernamagvakra. Szerződők gyűjtésére elsősorban az EMGE gazdaköreit kérjük fel. Folyó hó 28.«a után előjegyzést nem fogadunk el. Erdélyi Gazdák Magértékesítő Szövetkezete Kolozsvár, Majális-utca 10. Miss Sarah betüncoít a vilăapoHtikăba Bizonyára a magyar olvasó előtt is érdeklődésre tarthat számot, hogy Sztálin „marsall“ a teheráni tanácskozások alatt előszeretettel tartózkodott egy fiatal, listán hajú hölgy társaságában. A nagy világlapok számos felx'ételt közöltek róluk. Egy volt táncosnőről van szó, aki az amerikai és angol remisein padokon elért sikereiért mindenütt ismert név az angolszász világban s csak újabban szakított a világot jelentő deszkák), al azzal a szándékkal, hogy a politika vizeire próbál evezni. Ebbéli szándékának megvalósításában nem kis súllyal esik latba, hogy az említett tizián hajú hölgy apja nem más, mint Whitson Churchill angol miniszterelnök. Miss Sarah Oliver, született Churchill érdekes pályafutásra tekinthet vissza. Egyszer talán majd regényt imák a vöröshaju Sarah, született Churchill életéről, esetleg filmet is készítenek eseményekben és fordulatokban gazdag életéről. Külföldi lapok forrásai szerint Oliver Sarah nagy műveltségű hölgy. U y látszik, hogy apja szellemi tulajdonságait örökölni látszott s azok nála asszonyi ravaszsággal és körmöntfontsággal párosulnak. 19H-ben született és Churchill négy gyermeke közül ö a legfiatalabb. Gyermekkorában „választékos“ nevelésben részesült, olyan intézeteket látogatott, melyek csak az angol arisztokrácia utódai számára voltak meg- kpzelithetök. A fiatal és feltűnően szép leányt csakhamar az udvari társaságokba is bevezették $ csakhamar megnyerte a „felső tízezer“ rokonszenvét. Többször apja társaságában jelent meg a társaságban. Miss Sarah életútja már éppen abba az irányba haladt volna, hogy az egyik, természetesen szintén „társaságbeli“ gentlemannek a mátkája legyen, amikor ugyanis hirtelen fordulattal kijelentette, hogy táncosnő kivan lenni.., Ezután titokban táncórákat vett és rohamosan, haladt az általa kitűzött cél felé. Hogy Wintson Churchill, a Marlborough hercegek utóda, többszörös miniszter, milyen érzelmekkel vette tudomásul, hogy lánya ilyen plebejust pályának óhajtja szentelni életét, azt konyán elképzelni. Miss Sarah állítólag többször kijelentette atyjának, hagy kimondhatatlanul unatkozik a magas társaságokban és sokkal jobban érzi magát a táncosnők között. 1936-ban lépett fel először a világot jelentő deszkákon. . Londonban azonban nem volt sikere. Ezért jegyet váltott a „Bréma“ hajóra és áthajó- kázolt Amerikába. Egész vagyona csupán négy angol fontból állott. Később tudódott ki. hogy nem csupán a művészet szent tüze hajtotta Sárát a tengeren túlra, hanem más ok is. Nem is egyedül vállalkozott ilyen hosszú útra, hanem Samek Olivér bécsi parkcttáucos társaságában, aki azonban névjegyére az előkelőbb „revüimpresszárió“ foglalkozást jelölte meg. A londoni bulvárlapok akkoriban kövér címszedésekkel hozták ki a szenzációt. „A szép Olivér szöktette meg Wintson Churchill leányát.“ „A bécsi bárjiu és Churchill Sára szerelmi regénye“. .. Ezek a hírek a londoni körökben annál nagyobb feltűnést keltettek, mert alig néhány hónappal azelőtt Churchill nagyobbik leánya is hangos társadalmi botrány középpontjába került. Churchill Dianna szintén a bécsielcet részesítette elsőbbségben és egy bécsi rendezővel szökött meg. Néhány heti Bécsben való tartózkodás után azonban a rendező meggondolta magát és igy Dianna ismét kénytelen volt visszautazni Londonba, most már természetesen egyedül. Itt egy délafrikai többszörös milliomos és gyémántkutató vette feleségül a színes múltú Churchill Diannát... A kisebbik Churchill-lány és a szép Olivér a: tengerentúl boldogan éltek... Olivér az amerikai közönség művészi igényét c ni,hamar felismerve. Churchill leányát előbb Dancingban léptette föl, „zulukaf- fer“-számban. A koffer-számnak hatalmas sikere volt. As amerikai riporterek csakhamar megtudták, hogy a szép zulukaffer I táncosnő nem más, mint Win tutim Churchill lánya. Nosza lett erre nagy fényképezés és hatalmas fotóriport. Sarah természetesen nyilatkozott is az újságíróknak és kijelentette, hogy rendkívül boldog, hogy a szabad Amerika földjén élhet, annál is inkább, mert nagyanyja amerikai származású volt. A riportoknak hatása volt és Sarah csakhamar Bostonba szerződött egy reviiszin- házhoz. Itt már heti tiz font a fizetése Ezekben az időkben Churchill éppen Franciaországban tartózkodott., ahol a Maginot- vonalat és erődítményeit szemlélte meg, fiának, Randolf nak társaságában. Churchill ezen a szemleuton határozta el, hogy lányát visszahozatja Amerikából és ennnk a feladatnak végrehajtásával Randolfot bízta meg. Randolf Newyorkba érkezve azonnal tárgyalásokba bocsájtkozott Olivérről. Olivért könnyű volt meggyőzni. Kijelentette, hogy nincsen semmi aggodalomra ok, mert Sárát nem óhajtja elv. nni feleségül. Az élénk fotóriporterek Randolf megérkezéséről is tudomást szereztek. Távozása után Sarak és Olivér nagyobbszabásu revüben léptek fel, a Brodway egyik legnagyobb színházában, szép kasszasikerrel. Sarakból most már valóságos sztár lett, amerikai értelemben is: 1500 dollárt keresett hetenként. Az amerikai reklám származását is az érdeklődés növelésére használta fel, felléptét igy hirdették: Wintson Churchill leánya, aki Amerikába szökött apja elől. Az amerikai lapok most már ismét arról tudtak, hogy Olivér feleségül óhajtja elvenni Miss Sarah-t. Olivér nyilatkozott az újságíróknak és tagadta ebbeli szándékát. Minden tagadás ellenére azonban 1936 december SIf-en Churchill leánya és a szép bécsi Olivér az angol konzulátuson örök hűséget esküdtek egymásnak. A fiatal pár ezek után azt határozta el, hogy Londonba megy vendégszerepelni és lépéseket is tett az angliai körút előkészítésére. A komor apa, Wintson (Jhurchill mindent elköveteti a terv megakadályozása érdekében, de lánya mégis elérte a célját, mint ahogy elérte máskor is, mindig. Londoni fellépésűje Churchill többszörös minisztersége ellenérv sem járt sikerrel, de már megérkezése pillanatában ismét megjelentek, most mór az angol világlapok munkatársai és fotóriporterei... Sarah nyilatkozott. Kijelentette, hogy rendkívül tetszik neki a sok utazással járó táncosnői pálya, különben ezt az életet ismeri, mert azelőtt sokszor kisérte el apját választási körútra. „Ma már nem tudom, mi a lámpaláz és nem félek a közönségtől“ — mondotta nyilatkozatában. "A siker nehezen terem, Liverpoolban romlott tojásokat hajítottak rám egyik számom közben. Bizony a táncosnőnek ilyesmire is el kell készülni...“ Samek Olivérné, született Sarah Chui- chill 191,1-ben forradalmi lépésre szánta el- magát. A háború javában folyt és Churchill gyermekei hadiszolgálatra jelentkeztek. Sárának az egyik nagy angol film- vállalat szerződést kínált és 1,000 angol fontot helyezett kilátásba. Az utolsó napon jelent meg a filmirodában és kijelentette, hogy a feltételeket nem fogadja el, mert a légierőknél akar jelentkezni női segédszol- gálatra. Ugyanakkor bátyját, Randolfot Őrnaggyá nevezték ki, az alsóház katonai tanácskozásain vett részt, sőt az angol háborús kabinet megbízottjaként küldték ki Kairóba. Néhány angol újságban fel is vetették a kérdést: n m-e lehetne a Churchill- háznak egyik-másik, osztrák tagját, aki bártáncos volt, szintén politikai feladatok betöltésére felhasználni!... Olivér a komor apa rokonszenvét is megnyerte most már. jelenleg azzal foglalkozik, hogy az egyik nagy londoni szálló óvóhelyén lép fel bom- batámadás esetén, tehát elég gyakran, mint humorista. Sarah Churchill most már katonai szakoktatásban részesült apja ösztönzésére, gyorsított iramban. 191,3-ban apja oldalán vesz részt. a teheráni tanácskozásokon. Churchill teheráni kis ' ■■■-■■ t- *en volt az első számit. Miss L„:ah re 'j-jrban I at utolsó kisérő. Eden és Miss Sarah közöC j| foglalták helyet nagyszámban angol tábornokok, tengernagyok, a légierő marsalljni.. . Hogy milyen szerepe volt a tanácskozásokon, az kevéssé ismeretes, a banketteken azonban Churchill Sztálin „marsall“ mellett, ült, köztük pedig, ahogy az angol-amerikai lapokban megjelent fényképek mutatják, — Miss Sarah ült... Az ipari üzemeknek kimutatást kell készíteniük arról, hogy hány hadigondozottat foglalkoztatnak A hadirokkantak és más hadigondozottak e'látásáról szóló 1933: VII. t. c. 27. §-a alapján felhívom a legalább húsz munkást állandóan foglalkoztató ipari üzemeket és ipar- vállalatokat, továbbá állami támogatásban részesülő legalább húsz alkalmazottat foglalkoztató kereskedelmi társaságokat, hogy 1944. évi február hó 24-ik napjának déli 14 órájáig hatóságomnál (Városháza I. era. 9. számú szoba) közvetlenül dr. Kiss Béla városi fogalmazóhoz nyújtsák be az előirt kimutatást. A kimutatásnak tartalmaznia kell, hogy az üzem (kereskedés) 1943. évi január 1 napján hány hadigondozottat, azaz hadirokkantot, hadiözvegyet és hadiárvát alkalmazott, mennyi volt 1943. évi január hó 1. napján az alkalmazottak létszáma. 1943. év folyamán hány uj alkalmazottat vett fel és közülük névszerint felsorolni a hadigondozottakat, beosztásukat és fizetésüket is meg- je'ölve. Külön meg kell jelölni, hogy jelenleg a hadigondozottak az összes alkalmazottaknak hány százalékát teszik ki. A határidő elmulasztása kihágást képez és megtorló eljárást von maga után. Vasárnap van a Katolikus Női Misszió teadélutánja Kolozsvár, február 18. A Katolikus Női Misszió február 20-án, farsang vasárnapján d. u. 5 órakor a Központi-szálloda éttermében teadélutánt rendez. A régi kolozsvári farsangról előadást tart: Gróf Bethlen Györgyné. Minden érdeklődőt, de főképpen tagjait, ezúton is szeretettel meghívja a Katolikus Nöl Misszió. A Népművelési Bizottság Falugondozó Munkaközösséuének február 20-i munkarendje 1. A Kalotaszegi Népi Csoportnak dr. B6nis György prof. beszél Kalotaszeg jogszokásairól, a Farkas-u. 7. sz. alatt. 2. A Székely Alkalmazottak Egyesületében, a Fejedelem-utca 17. sz. alatt szavalóverseny lesz. Tizenhét versenyző a „Julia szép leány“ és „Kerekes Izsák“ című balladákat szavalja. Birálók Nagy Géza és Vörös István tanárok. 3. A Székiek Népi Ssoport jának Bereezky Sándor lelkész mesél Mátyás mondákat a Postakert-utca 9. sz. alatti Leventeotthonban. 4. Az északerdélyi megyékből Kolozsvárra jött és a Dé'-Erdélyből menekült falusiaknak, Horthy Miklós-ut 52. sz. alatt Szotyory József tanár erdélyi kérdésekről beszél. 5. A Márta-körben, a Ferencrendieknél a „Fogoly katona“ cimü balladát tanulják. 6. A Katalin-körben székely fonót tanulnak a főtéri plébánián. 7. A Ref. Lldia-körben bibliaóra után a „Bükkösi fonó“ c. játék próbája. 8. A Hidelvei Falusiak körében Bíró Mózes lelkész vezeti a bibliáórát. Népművelési felügyelettel megbízott tanár. A magyar csendőrt nem feliei mec|Tes*leqelni Kolozsvár, febr. 18. A kissebesi csendör- örs ellenőrző körútját végző járőre 1943 szeptember 30-án rajtafogta Tarányoson Costea József gazdálkodót és feleségét, amint bejelentetlen gabonájukat kézicséplö- vel csépelték. Costea, hogy a büntetést elkerülje, feleségével húsz pengőt és egy dézsa túrót hozatott ki a csendőröknek. A csendőrök természetesen visszautasították ajánlatát, amire ö a háznál lévő összes készpénzét, 60 pengőt és két bárányát, meg egy köteg gyapjút ígért rá, csakhogy szemet hunyjanak cselekménye felett. A csendörök erre jegyzőkönyvet vettek fel az esetről s a bejelentés alól elvont árpa és zabkészletet is lefoglalták. Közszükségleti cikk jogellenes elvonásának vétsége és megvesztegetés büntette miatt indult eljárás az elmúlt uralom szellemében cselekedő házaspár el’en. Az ügyet tárgyaló kolozsvári törvényszék büntető hármastanácsa egy-egy havi fogházbüntetést rótt ki a megvesztegetésért Costea Józsefre és feleségére. Az ítélet jogerős.