Keleti Ujság, 1944. február (27. évfolyam, 25-48. szám)
1944-02-19 / 40. szám
KfltTlÜJSKG 2 1944. FEBRUAR 19. Cserkaszitól nyugatra a németek helyreállították az érintkezést egy hetek óta elvágott harccsoporttal Berlin, február 18. (MTI) A Führer főhadiszállásáról jelentik a Német Távirati Irodának: A véderő főparancsnoksága közli: A szovjet csütörtökön Krivojrogtói délkeletre és északra erős gyalogsági és páncélos erőkkel támadást kezdett. Súlyos harcok alakultak ki és ezek még tartanak. Különös elkeseredettséggel folyik a harc főleg a várostól délkeletre egy betörési helyen. A nikopoli térségben folytatott súlyos harcokban ostmarki, bajor, rajna-vvestfáliai. szász, macklenburgi, pomerániai és keletporosz hadosztályok Schoerner hegyicsapat- tábornok, valamint Brandenbet ger, Miess és Kreysing tábornokok parancsnoksága alatt az 1943 november 5-től 1944 február 15-ig terjedő időben támadásban és védekezésben, gyakran kézitusában megakadályozták a bolsevisták erős áttörő kísérleteit és nagy veszteségeket okoztak nekik. Eközben 1754 páncélost, 533 löveget. számos egyéb fegyvert és más hadieszközt zsákmányoltunk vagy megsemmisítettünk, továbbá gyalogsági fegyverrel lelőttünk 56 ellenséges repülőgépet. Légifegyvememünk ezekben az eredményekben kiválóan kivette a részét erős harci- és csatarepülő kötelékek harcbn- vetésével. A Cserkaszitól nyugatra lévő térségben heves ellenséges ellentámadások elhárítása után helyreállítottuk az összeköttetést egy hetek óta elvágott erősebb német Jiarecso- porttal, amely a felmentésére indult páncélos kötelékek arcvonaláig vágta át magát. Az Ilmen-tótól délre egy előreugró arcvo- nalhajlatot Sztaraja Kussza városával valamennyi katonai berendezés szétrombolása után az arcvonal megrövidítésére kiürítettük anélkül, hogy ebben az ellenség akadályozott volna. Az Ilmen-tótól nyugatra és a Pejpusz-tóig terjedő arcvonalon valamint Narva mellett a szovjet több helyen nagyobb erőkkel és páncélosok támogatásával eredménytelenül támadott. Itt 36 szovjet páncélost lőttünk szét. Ebben a térségben különösen bevált a Bodenhausen báró altábornagy vezetése alatt álló 12-ik pomerániai páncélos hadosztály. Idegháboru a finn kérdésben Berlin, február 18. (MTI.) Illetékes nemet helyről közük tájékoztatásul: Az az angol-amerikai forrásból származó állítás, mintha Dietl tábornok parancsot kapott volna, illetve arra készülne, hogy visszavonulási előkészületeket tegyen, mint ma a Wilhelmstrassen kijelelhették, az idegháboru fejezetébe tartozik. A Jelentést London, febr. 18. (Búd. Tud.) A londoni lengyel menekült kormány csütörtökön este rendkívüli minisztertanácsra ült össze, hogy lehetőleg végleges állásfoglalást dolgozzon ki Sztálinnak Churchillhez intézett lev-le ügyében. Ezt az állásfoglalást Churchill elé terjesztik, hogy alapot találjanak a Moszkvának küldendő további közlésekre. Londonban szerzett értesülés szerint az emigráns kormány az egész hét folyamán tanácskoa Wilhelmstrasse szemfényvesztésnek minősíti. A „Finnországi elleni idegháboru“ keretébe tartozik az az angol állitás is, ameiy szerint a német tengerészek megakadaiyoz- ták dán kikötőben lévő finn hajók kituta- sát — hangoztatták berlini politikai körökben. Amint illetékes dániai német neiyeu hangsúlyozzák, ez az állitás teljesen légböl- kapott koholmány. zott. A tanácskozások alkalmával az egye* miniszterek és a miniszterelnök között igen éles véleménykülönbség támadt. Valószínűnek tartják, hogy a kormány két tagja fel is ajánlotta lemondását. Végül azonban sikerült az ellentéteket áthidalni és a minisztereket mérsékeltebb magatartásra bírni, úgy hogy a tanácskozások folytathatók voltak. A bolgár szent színódus kiáltványt intézett híveihez Nagy ellentétek merültek fel a londoni lengyel kormány tagjai között Nettunonál előrehalad a német támadás Berlin, február 18. (MTI.) A német véderő főparancsnoksága jelenti: Kómától délre a nettunöi hídfőállás ösz- szeszükitésére irányuló támadásunk, szívós harcokban, előreha latit és azt erős tüzérség, valamint légihaderő jól támogatták. Az an- ziól és nettunói kikötőben nagy tüzeket és rombolást idéztünk elő. Vitéz gránátosaink Cassinó mellett visszaverték az ellenség valamennyi támadását és több helyen betörtek az ellenséges harccsoportokba. Az ellenséget nagy veszteségek mellett ismét visszavertük. Az olasz arcvonal területén csütörtökön 18 ellenséges repülőgépet lötBerlin, február 18. (MTI.) A Német Távirati Iroda értesülése szerint német vadászkötelékek és légvédelmi ütegek a február 1-töl 16-ig terjedő időben a Birodalom és a megszállt területek felett légiharcban 244 brit-ész,ahamerikai repülőgépet lőttek le. tünk le. Könnyű német haditengerészeti egysegek február 17-én az esti órákban Elba-szigeté- töl északra megsemmisítettek két brit tüzérségi gyorsnaszádot. Badoglio átalakította korpiányát Lisszabon, február 18. (MTI.) Mint a brit hirszolgálat jelenti, Badoglio tatmr*- nagy átalakította kormányát. A tábornagy több minisztert nevezett ki és kormányának néhány államtitkárát miniszteri rangra emelte. A szövetséges repülök veszteségének legnagyobb része a Birodalomban a német városok ellen intézett megfélemlítő támadásában következett be. Az olasz harcitérségben a brit-északarnerikai repülögépveszteségek ugyanez idő alatt 81 gépet tesznek ki. Szófia, febr. 18. (MTI) A bolgár szent szinódus kiáltvánnyal fordult a néphez. A kiállvány minden bolgárt a trón körüli csoportosulásra szólít fel. A szent szinódus a kiáltványban foglalt első Ízben állást a külpolitikai kérdésekben és az országot ért légitámadásokban. Erről a kiáltványról ezeket mondja: A bolgár nép sohasem húzott kardot hóditó szándékkal más népek ellen, de amikor a történelem igazán megkövetelte, Tokió, február 18. (MTI) A Német Távirati Iroda jelenti: A császári főhadiszállás péntek délutáni közlése szerint ellenséges légierők február 17-én reggel óta támadják a Karolina-szigetcsoportba tartozó Truk szigetet. Részletek még nincsenek. A Domei-iroda jelenti az egyik japán támaszpontról: Február 14-én és 15-én az Uj-Guiueán lévő japán állások ellen intézett légitámadások során a japán légvédelmi tüzérség összesen 30 repülőgépet lőtt le. magát és testvéreit mindig megvédelmeztó az idegen rabiga alá hajtó törekvések ellen. Sajnos, az ellenség nem az igazságra, hanem az erőre hivatkozik — állapítja meg a szinódus — és végül arra kéri a bolgár népet, hogy a légitámadások által sújtott bolgároknak nyújtson testvéri 'segítő kezet. Szófia, febr. 18. (MTI) A bolgár főváros I.'.-ritése tovább folyik. A wewaki szakaszon február 14-én támadó ellenséges kötelékek közül a japán légvédelmi ütegek 22 repülőgépet semmisítettek meg. Újabb öt gépet a rákövetkező napon lőttek le ugyanezen a szakaszon megismételt eredménytelen támadás során. A Madanotól délnyugatra levő japán állásokat támadó 5 ellenséges vadászgép közül hármat lőttek le. Az ellenséges támadások semmiféle kárt nem okoztak, mindössze egy japán katona sebesült meg. . 325 repülőgépet veszítettek eddig februárban az angolszászok Truk-szlgetet támadják a Csendes-óceánon az angolszászok Berlin nyncpaKoiinvnal tekint a finn helyzet alakulása elé Argentínában a tengelybarát miniszterek kerültek felül Berlin, február 18. (MTI) Horn dr., a Német Távirati Iroda diplomáciai munkatársa közli: A finn kérdés továbbra is a szövetséges és a semleges sajtó politikai fejtegetéseinek központjában áll. Az angolszász lapok kezdetben a feltételnélküli megadás követelményeit hangoztatták, most azonban hirtelen egészen más húrokat pengetnek az angolszász és a semleges országok kommunista lapjaiban. Egyszerre felmerül az a gondolat, hogy Szovjet-Oroszország hajlandó Finnország irányában előzékenységet tanusbr tani. Miután fenyegetésekkel és politikai nyomással sem sikerült Finnország közvéleményét befolyásolni és mivel a kívánt siker igy elmaradt, most látszólag uj eszközökhöz folyamodnak. „Sztálin most mindenki felé aranyhi- dakat ver, hogy addig kikapcsolja őket minden tevékenységből, amig azt tervei és szándékai szempontjából célszerűnek találja. A Szovjet jelenleg több sikert IV osr kva szerint a finn-orosz mep Bern, február 18. (MTI.) A Nemzetközi Tájékoztató Iroda jelenti: A Suisse stockholmi tudósi tója ismerteti a szovjet kormány egyik stockholmi szóvivőjének nyilatkozatát. A szóvivő indokolatlannak mondja azt a derűlátást, amely a finn-orosz kérdés megítélésben tapasztalható. A tudósító szerint az illető megjegyezte, hogy mindazok az állítólagos béke- feltételek. amelyek eddig napvilágot láttak, puszta kitaláláson alapulnak és a maga részéről is elismerte, hogy szovjet részről azt a kívánságot támasz.tják a finnekkel szemben, hogy- a németeket kényszerítsék csapataiknak finn területről való visszavonására. valamint, hogy engedjék meg finn területek szovjet katonai megszállását. A finnek azonban — mint a szovjet szóvivő kijelentette — vonakodnak eleget tenni ígér magának, ha most revolver helyett kereszttel integet" — mondotta a birodalmi propagandaminiszter. Ez az elv érvényes a finn kérdésben tanúsítóit magatartásukra is, mindössze azzal a különbséggel, hogy Finnország már sa- jáf bőrért érezte a Szovjettel kötött szerződések következményeit és tapasztalatból tudja, hogy mire értékelje a bolsevisták taktikáját. Tehát ilyen körülmények között Berlin továbbra is nyugalommal tekint a kérdés fejlődése elé és amint ezt illetékes helyen hangsúlyozták, ez a nyugalom a jelenlegi körülmények közölt jogos is. Nyugalmunkat nemcsak a finn nép sorsáért felelős körök józan beállítottságára és a finn népre alapozzuk, amely ismeri a szovjet módszereket, hanem arra a tényre is. hogy a katonai tényezők propaganda célra felfújt szovjet győzelmi jelentések ellenére még távolról sem tekinthetők elintézettnek, sőt éppen ellenkezőleg. nagyon csekélyek »gyczcs kilátásai ilyen követeléseknek és ilyenformán nem lehet szó megállapodásról. A Basler Nachrichten stockholmi tudósítója jólértesült szovjet körökre hivatkozva, megállapítja, hogy a finn-orosz megegyezés kilátásai rendkívül csekélyek. Ezek a körök úgy vélik, hogy a finn kormány kezdeményezését kedvezőtlenül befolyásolta az a tény is, hogy a svéd és az angol sajtó túlságosan terjedelmesen foglalkozott az ügygyei. A finn kísérleteket egyébként eltúlozták és oly módon kezelték, hogy alkalmas a nyilvánosság félrevezetésére. így orosz rész.ről soha semmiféle békefeltételeket nem s7.abtak és a szovjet sajtóban egyetlen szó sem jelent meg ilyen feltételekről. JÓ ARI) ÉS JÓ HIRDETÉS ALAPJA A JÓ ÜZLETMENETNEK Kolozsvár szenzációd a budanesli Hungária (Angol) park eu__________________rópai hírű írásme fejlője. Az élő agyrébusz I htt h űe: zél m ndenki. Okvetlen keresse lel még ma Ön is Bánhicfai grafológust. Hozott írást is analizál. Fogad naponta vasárnap és ünnepnapokon is reggel 9-től este 7 óráig Búza-utca 7. sz. alatt. (Piaristák templománál). Zürich, február 18. (MTI) Londonból jelentik: A Times buenosairesi levelezője lapjában rendkívül feltűnő adatokat közöl az uj argentin kormányválságról. A levelező ezeket írja: Alapos ok van arra a feltevésre, hogry Argentina kormányválságát az idézte elő, hogy Gilbert külügyminiszternek és Gonzalez ezredes elnöki titkárnak azt a szándékot tulajdonitolták, mintha nemcsak a tengelynek akarnának hadat üzenni, hanem Spanyolországgal is meg s akarják szakítani a diplomáciai kapcso- | latokat. Ennek indokolására azt hozták j fel, hogy spanyol állampolgárok Argentínában állítólag a tengely ügynökei- j ként tevékenykednek. Gilbert azt indít- < ványozta, hogy a tengelynek szóló hadüzenettel állítsák befejezett tények elé az ellentállást tanúsító minisztereket. Zu- viria dr. igazság ügy miniszter, amikor erről a tervről értesült, nacionalista párthivekkel s a tiszti csoport támogatásával azonnal Gilbert ellen fordult. Ezek ultimátumot intéztek Ramirezhez és ebben valamennyi miniszter elbocsátását követelték, aki a tengely elleni háború mellett lépett sorompóba. Farre tábornok alelnök közben saját kezdeményezéséből hasonló ultimátumot intézett Ramirezhez. Hétfőn délután elhatározták, hogy szabadon bocsátanak 70 letartóztatott németet és japánt. A kormány vezető embere most nyilván Zuviria dr., akinek felajánlották n külügyi tárcát Ma déli 1 órakor és 1 óra 15 perckor szírénapróba lesz! Kolozsvár, február 18. Szírénapróba lesz f. hó 19-én, szombaton. Eltéröleg azonban nem csak déli egy órakor fognak megszólalni a szirénák, mikor is a szokásos 1 percig tartó próba jelet fogják leadni, hanem ezt követölég % 2 órakor műszaki próba megejtése céljából, újból megszólalnak s ekkor a szabályszerű légiveszély elmúlt jelet, vagyis fél percig egyhangú bugás után fél perc szünet, utána megint fél percig tartó egyhangú búgó hangjelet fogják leadni. R okán fierce«! Kiélfőn e őadást tar! Ko ozat Áron Kolozsvár, febr. 18. Jelentettük már, hogy Rohan Antal herceg a bécsi Német—Magyar Társaság elnöke Kolozsváron e'öadást óhajtott tartani. A terv nem valósulhatott meg, mert a herceg időközben megbetegedett. Minthogy Bohan herceg egészségi állapota teljesen helyre állott, előadását február 21- én, hétfőn délután 6 órakor tartja meg a Vármegyeház közgyűlési termében. Bohan herceg hitvesével és kíséretével 21- én délután a menetrendszerű gyorsvonattal érkezik Kolozsvárra. A pályaudvaron dr. Szász Ferenc alispán, a Magyar—Német Társaság kolozsvári csoportjának elnöke vezetése alatt a Magyar.—Német Társaság kolozsvári vezető tagjai fogadják. Bohan herceg előadását „Um die Zukunft Europas“ címen fogja megtartani. Az előadás pontosan 6 órakor kezdődik és ezért kéri a Társaság vezetősége a közönséget, hogy helyét a kitűzött időpontra mindenki foglalja el. — Túrós Márton halála. Derék, szorgalmas magyar ember költözött el az élők sorából. Pénteken délután, hosszas és kínos szenvedés után 45 éves korában meghalt Túrós Márton, akinek a kolozsvári Unióutcában van falatozó-üzlete. A népszerű kereskedő agytumorban betegedett meg és a fővárosban többizben végrehajtott műtét csak életének meghosszabbítására szolgált, gyógyulást nem hozott. Túrós Márton élete a törekvő kereskedő példája. Szerény keretek között nyitott üzletét szakértelmével és szolgálatkészségével virágoztatta fel, úgy, hogy a „Turos-bodega“ Kolozsvár életében különös népszerűségre tett szert. Halálát özvegyén kívül Margit nevű egyetlen leánya, aki a kolozsvári Nemzeti Szinház tagja, valamint kiterjedt rokonsága és sok barátja gyászolja,.