Keleti Ujság, 1944. február (27. évfolyam, 25-48. szám)

1944-02-17 / 38. szám

KuttiUjsKG 6 1944. FEBRUÁR 17. — Diákok a római katolikus fó'iskolai diákliázért. A kolozsvári „Zágoni Mikes Ke­lemen“ római katolikus gimnázium VIII. osztályos növendékei példát mutató akciót indítottak a római katolikus főiskolai diák­házért. Február 20-án, vasárnap délután fél 5 órai kezdettel a gimnázium Jósika-diszter- mében ünnepélyt rendeznek, melynek bevé­telét a diákház javára fordítják. A jótékony- célú ünnepet egy zeneszám nyitja meg, (Gárdonyi Zoltán: Marosszéki erdő.) Előadja a VIII. osztály énekkara és az iskola zene­kara. Ezt követi a „VII. osztály“ cimü szín­darab Bartha István átdolgozásában. A da­rab Dobay József „Mi ketten“ cimü regé­nyéből készült, Bartha István dolgozta át színpadra és több városban nagy sikerrel adták elő. A darab három felvonásos és 8 képből áll. A nemes célt szolgáló előadást előreláthatólag nagy közönség nézi végig és látogatásával lehetővé teszi a diákházért megindított mozgalmat. Jegyeket előadás előtt is lehet váltani a Farkas-utcai római katholikus gimnáziumban. — köszönetnyilvánítás. Dr. Kuncz Ferenc szentszéki taná­csos, hittanár elhunyta alkalmával tanúsított részvétet és virágokat, há­lás sziwel köszöni a gyászoló család. — Egy 60 éves, ismeretlen nő agyvérzést kapott a Petőfi-utcában. Szerdán, a kora reggeli járókelők, a Petőíi-utca 74. számú ház előtt egy körülbelül 60 éves, ismeretlen nőt találtak eszméletlen állapotban. Az ese­tet jelentették a legközelebbi rendőrörszem- nek, aki aztán a helyszínre hivta a mentő­ket. A mentők megpróbálták elsősegélyben részesíteni, de mert eszméletét nem nyerte Vissza, az idegklinikára szállították, ahol megállapították, hogy hirtelen agyvérzés érte. A rendőrség megindította a nyomozást kilétének megállapításává, mert nem ta’ál- tak nála semmi igazoló iratot, kihallgatni pedig nem lehetett. — HALÁLOZÁS. Id. Komád Jó zsef nyug. m. kir. államvasuti fel ügyelő, életének 77-ik évében, rövid szenvedés után, február 16-án, el­hunyt. Temetése -pénteken, február 18-án délután 4 órakor lesz a közte­mető halottas nagy kápolnájából. * Jelentkezés a tüzérségi hadapródis­kola I. évfolyamába! A nagyváradi tü­zérségi hadapródiskola parancsnoksága, — minden külön értesítés helyett, — ez­úton közli az érdeklődőkkel és érdekel­tekkel, hogy az 1944/45. tanév I. évfo­lyamára jelentkezők számára a m. kir. Honvédelmi Miniszter Ur a pályázati fel­tételeket a folyó évi 3. számú Honvéd­ségi Közlönybén (szabályrendeletek) hir­dette ki. Ez a közeljövőben a Budapesti Közlönyben és a Kárpátaljai Közlönyben is meg fog jelenni. A pályázati hirdet­ménynek megfelelően szerkesztett és tel­jesen felszerelt, valamint az összes előirt okmányokkal (mellékletekkel) ellátott kérvényeket legkésőbb 1944. évi április hó 1-ig kell a m. kir. „Gábor Áron“ hon­véd tüzérségi hadapródiskola parancs­nokság (Nagyvárad, Postafiók: 33) cí­mére megküldeni. — Másfél pengő jogosulatlan „megtaka- karitása“ miatt egyhónapig kell fogházban ülnie. Az almásnyiresi Agrisan Trajan 1941 október 4-én egy szekér tűzifa szállítására kapott engedélyt. Hogy a bárca kiváltásával járó másfél pengős forgalmi illetéket meg­takarítsa, Agrisan Trajan a már felhasznált szállítási igazolvány dátumát 14-re javí­totta át. A szállítás alkalmával azonban fel­ismerték a gyakorlatlan kézzel beirt szám­jegyet és okirathamisitás miatt eljárás in­dult a szűkmarkú gazdálkodó ellen. A ko­lozsvári törvényszék büntető hármastanácsa Agrisánt egyhavi fogházra Ítélte. Az Ítélet jogerős. — A „Magyar Csillag“ február 15-i szá­ma Cs. Szabó László „ódon Erdély“ c. ta­nulmányát közli a lap élén. Schöpflin Aladár „Petőfi és Ady“ címen írt cikket, Herceg János Ady hatását a dé’szláv irodalomban ismerteti, Szerb Antal tanulmánya Gogoly- ról, Halász Gábor nekrológja Giraudouxró! szól. A szépirodalmi rész három novellát ad. Pap Károly, övley István és Kassák Lajos tokából. Verset Horváth Istvántól, Gulyás Gábortól, Gulyás Páltól, Mátyás Ferenctöl és a most elhunyt Nagy Andrástól közöl a folyóirat. Illyés Gyula folytatja „Hunok Pá- risban“ cimü feljegyzéseit egy készülő re­gényhez. A Figyelő rovatban Schöpflin Ala­dár színházi beszámolóját, Farkas Zoltán Benczur-cikkét, Kádár Erzsébet, Thury Zsu­zsa, Ruzicska Pál könyvkritikáit találjuk. Kiadóhivatal: Vilmos császár-ut 34. szám. Hirdetéseit, apróhirdetéseit feladhatók Deák Ferenc-utca 42 szám alatti irodahelyiségben Biró József: Erdélyi kastélyok — Az Uj Idők irodalmi müintézet kiadása — Biró József a kisebbségi időkben tudo­mányos munkálkodásával sok elismerést szerzett magának. A tudománynak olyan ágát művelte, amely nagyerejü éveket so­rakoztatott föl az erdélyi magyarság élet­jogai mellett: képzőművészeti kutatásokat folytatott. Folyóiratainkban, lapjainkban, önálló füzetekben kitűnő tanulmányokat közölt művelődésünk tárgyi emlékeiből s ezek kapcsán ellenségeinkkel, akik anyagi javaink elkobzása után a művelődés szolgá­latában szerzett érdemeinket is tervsze­rűen kicsinyelték, bátor vitákat fo'ytatott. A szabadabb szellemi megnyilatkozás mai lehetőségét arra használta föl, hogy leg­kedvesebb tanulmányi körére: az erdélyi építészetre vonatkozó kutatásainak egy ré­szét pompás kötetben foglalta össze. A kö­tet „Erdélyi kastélyok“ címen nemrégiben jelent meg. Bíró József munkája két részre tagoló­dik: az első részben vannak a kérdésre vo­natkozó történelmi adatok, műszaki elemzé­sek, művészeti mé’tatások, a másodikban a képes táblák. Az „Erdélyi kastélyok“ cím­nek inkább a második rész fe'el meg, amely­nek gazdag képanyaga kevés kivétellel a régi erdélyi épitőmüvészettel áll szoros vo­natkozásban. A szövegi rész messze túlhaladja a kas­télyok tárgykörét, jórészt Erdély egész mű­velődéstörténetét vázolja fel. Az iró bőséges irodalmi anyagot használt fe\ ám legérté­kesebb megállapításait személyes megfigye­lésekből szűrte le. A kastél /ok sti’usát s azoknak a helyi hatások a'att történt vál­tozásait, vagy korszerű átalakulásait a helyszínén állapította meg s igy leírásai, elemzései, egybevetései az élmény elevensé­gével hatnak az olvasóra. De ez a közvet­len módszer a tudós lelkére is nagyon ter­mékenyítő hatással 0olt: a merev, művészi anyag mellett a kastélyokhoz fűződő tör­ténelmi, társadalmi, tudományos, költői, művészi, gazdasági vonatkozásokat is meg­láttatta vele. Az „Erdélyi kastélyok“ cim tehát a szö­vegi részben voltaképpen azt jelenti: az er- dé’yi kastélyok élete. A tömör vázlatokban évszázados életformák elevenednek meg e'öttünk, nj/omon kisérjük a fejlődési folya­matot, amint az elődök leszállanák a hegyi várakból, ám a völgyekben még mindig erődített kasté’yokban keresnek védelmet török-tatár ellen, aztán az életbiztonság nö­vekedésével a kényelemre, külső fényre, belső csinosságra is gondot fordítanak, kas­télyaikat most francia, majd angol divatu parkokkal övezik, ment reneszánsz, barokk, empire díszítő elemekkel ékesítik föl. A nyugati művészet mellett, amelyet olasz, német, francia mesterek virágoztatnak ki a Szamos, Maros, Olt, Kükül’S vö’gyében, az erdé’yi lé’ek is szóhoz jut, hol az épületek részleteiben, hol a parkok virágdíszében. Amint az őszinte lirai hévvel, de a fo­gyatkozásokat is tárgyilagosan feltáró feje­zetek után a képes táb’ákat újra meg újra végig szemléljük, együttérzéssel ismételjük Kazinczynak a munkában idézett nyilatko­zatát: „Mily irigylést érdemlő szerencse juta nekem, hogy Erdélyt láthatóin és hogy igy láthatóm.“ Elró József Erdély magyar arculatának ’egszebb, egyszersmind leghübb vonásait tárta föl előttünk kitűnő munkájában. (ys.) — Az Erdélyi Muzeum-Egyesület Orvos- tudományi Szakosztálya 1944 február 17-én, csütörtökön d. u. 6 órakor az Uj Klinika (Mikó-utca 4.) e’öadótermében tudományos szakülést tart. Üléselnök: Dr. Mihálik Pé­ter. Tárgysorozat: Bemutatás: Dr. Tury László (Sebészeti Klinika): Fogó műtét okozta és bénulással társult nyaki gerinc­oszlop sérülés gyógyult esete. Előadások: Dr. Ziegler Nándor (Ungvári kiütéses typhus védöanyagterme’ö Intézet): Kiütéses typhu3 elleni oltóanyagtermelés Weigl tetű nődsze- rével és dr. Farkas Elek (Ungvári kiütéses typhus védöanyagtermelő Intézet): Kiüté­ses typhus elleni oltóanyagtermelés keltetett tyúktojásban. Az érdeklődő orvosokat és or- vostanha’Igátokat az elnökség tisztelettel meghívja. — Pályázat a in. kár. repülőakadémiára. A m. kir. repü'öakadémiára törekvő ifjak részére a pályázati hirdetményt a legutóbb megjelent Honvédségi Közlöny, a Budapesti Közlöny és a Kárpátaljai Közlöny teljes szö­vegében ismerteti, A pályázati hirdetmény ármegtérités nélkül az Ország minden közép­iskolájának igazgatóságánál és a honvédelmi minisztérium IX. osztá’yánál (Budapest, V. kér. Honvéd-utca 28—30.) is kapható. A pá­lyázati hirdetményt a kassai m. kir. vitéz nagybányai Horthy István honvéd repülő- akadémia parancsnokságától lehet kérni, amely azt az igénylőnek portóköteles díjsza­bással megküldi. — PC iizbirság a gondatlanság miatt el­pusztult csecsemő miatt. A már unokákkal is dicsekedő Kovács Mihok János mákófalvi gazdálkodó házában tavaly ismét gyermek- áldás köszöntött be. A meg’ettkoru asszony már csak mesterségesen tudta táplálni új­szülöttjét. A kellő hozzáértés nélkül gondo­zott csecsemő igy hamarosan elhunyt. Gon­datlanságból okozott emberölés vétsége miatt eljárás indult a szü’ők ellen. A kolozs­vári törvényszék Szenczey József elnöklésé­vel tárgyaló büntető hármastanácsa az ügy­ben több tanút hallgatott ki. A tanuk egy- része azt állította, hogy a rokonság restel­kedett a kései csecsemő miatt és akadt, aki kijelentette, hogy „bár csak annyi napot érne meg, ahány szeme van.“ A vád ott szü­lők ezzel ellentétben azt vallották, hogy ők örültek a gyermek iek, aki alkalmas táma­szuk lehetett volna, küszöbön álló öregsé­gükre. A szintén kihallgatott Nappendruck Kálmán dr. törvényszéki orvosszakértő szak- véleményében nem annyira a feltételezett éheztetést, mine inkább a szakszerűtlen táp­lálkozásból eredő gyomorhurutot állap'totta meg a halál okául. A büntetötanács Kovács Mihok Jánost és fe’erégét fejenkint 500 pen- pénzbüntetésre Ítélte gondatlanságukért. Az Ítélet jogerős. — Felhívás a Református Kollégium öreg diákjaihoz. A helybeli református ko’légium. igazgatósága ezen az utón hivja fel öreg­diákjainak, végzett növendékeinek figyelmét arra a két előadásra, amelyet Nagy Miklós dr. a kollégium pesti öregdiák szövetségének szervezője és volt elnöke tart csütörtökön és pénteken délután 6 órakor a kollégium dísztermében (Farkas-utca 16. sz.) A csütör­töki e’őadás elme: „Tisza István", a pénte­kié: „Erdély és a kisebbségi kérdés“. Mind­két előadásra szívesen látják az érdeklődő­ket. Belépés díjtalan. Jhwthiradé fl KIC legjobb csapaláva! áll ki vasárnap a ízesed ellen Kolozsvár, február 16. A KAC csapata nagyban készül a vasárnapi Szeged elleni mérkőzésére. A piros-fehérek marosvásár­helyi kettős mérkőzésük után, kedden pi­henő napot tartottak, mig szerdán csak erőnléti edzés szerepelt a műsoron. A csa­pat előkészületeiről Opata edző igy beszél: — Tiz nappal az NB I. nyitánya előtt, még most sem találtam meg azt a csapa­tot, mely a tavaszi idényben játrzani fog. A Szeged ellen azon vagyok, hogy azt a csapatot állitsam ki, amely február 27-én Szolnok ellen játszani fog. Egyelőre csak az biztos, hogy a véde'em Márki, Szaniszn II., Vass és a fedezetsor Páll, Szántai, Csá­kány összeállításban 'fog kiállni. A csatár­sorom még nem alakult ki teljesen. A Sze­ged ellen Bonyhádi, Kovács IV., Füstös, Radnai, Tolnai és Farkas is játszik, de ez még nem jelenti azt, hogy Váczi, Kovács II. és Verböczy rié’külözhetö. UgyanJyen módón sor kerülhet még Demeter és Far­mai iy játékára is. akik az őszi idényben jól megállták helyüket. — A csapat csütörtökön fürdőbe megy, majd pénteken újabb erőnléti edzést tartok velük, mert a marosvásárhe’yi két mérkő zés nagyon sokat kivett a csapatból. A ne­héz, sáros talajon inkább csak a győze­lemre törekedtünk. Bizonyára más ered­mény a’akult volna ki, mindkét nap, ha száraz pályán játszunk. A vasárnapi KAC—Szeged mérkőzés pont­ban 3 órakor kezdődik a városi sporttele­pen. A mérkőzésre a Szeged is nagyban készül, akik ma délután a SzVSE e’len ját­szanak barátságos mérkőzést. A fenti mér­kőzés után jelöli ki Markovics Szilárd ügy­vezető elnök azt a csapatot, mely a szom­bat reggeli gyorssal Kolozsvárra utazik. Uiabb nevezések a KfiC Mátyás király-versenyére Kolozsvár, február 16. A KAC asztali- tenisz szakosztálya tömegesen kapja a ne­vezéseket a szombat—vasárnapi országos Mátyás király-versenyre. Tegnap a Mis­kolci VSC, a Debreceni EAC, a Pincéd! Sport Club, a Nagyváradi SE és a Nagy­váradi Kolping küldte be nevezését. A játé­kosok legnagyobb része már a péntek dél­utáni gyorssal megérkezik Kolozsvárra, hogy a szombat reggel kezdődő versenyen pihen­ten ál]har~''~~k ki. Frankó íváSítóy, az MBSz alelnöke vezeti a vasárnapi KTE—KMTE birkezómérkfizést Kolozsvár, február 16. A KMTE birkózó csapata, mely vasárnap délelőtt 10 órakor a Magyar Művelődés Házában a Kecske­méti Torna Egylet birkózó csapatával mér­kőzik, igen nagy érdeklődés kiséri. De ugyanilyen nagy érdek’ődés mutatkozik Tóth Ferenc, a kétszeres Európa bajnok és Fecske Béla, a kilencszeres magyar bajnok kihivásos versenye iránt is, akik Erdély fő­városában döntik el súlycsoportjukban az elsőbbséget. Az izgalmasnak Ígérkező nagy összecsa­pások sima lebonyolítására az MBSz Frankó Mihályt, a Magyar Birkózó Szövetség alel- nökét küldte ki. A szövetség kiváló alelnö- kén kívül, Balogh István, a MBSz birótes- tületének az előadója, valamint Végvári Jó­zsef szövetségi biro jön le Budapestről, mint pontozó biró. P s^oríszeriísógi dijat péptef:en este adják át a kolozsvári egyesületeknek Kolozsvár, február 16. Az MLSz kolozs­vári kerülete pénteken este 6 órakor a Má-, tyás király-tér 30. szám alatti helyiségében elnöki ülést tarti melyen jelen lesz Gálfíy András, a JT országos elnöke. Az elnöki ülés keretében osztják ki a KEAC, Korvin és KMAV spörtegyesületeknek az MLSz sportszerüségi diját. A pénteki ülés után Gálfíy András és Vághy Kálmán országos szövetségi kapitány szombaton este a KAC meghívására e'őadást tartanak „A. magyar labdarúgás mai arca“ cimmel. A KEAC labdarugó csapata csütörtökön, február 17-én délután fél 3 órakor kezdi meg tavaszi edzéseit az egyetemi stadion­ban. Jeszenszky József, a labdarugó szak­osztály ügyvezető elnöke ezúton is felhívja úgy az összes első, mint második csapatbeli játékosokat, hogy a fenti edzésen feltétle­nül jelenjenek meg. Bánffyhunyadon szombaton uj sportegye­sük alakul meg. Az MLSz kolozsvári ke­rületének megbízásából Lőrincz Sándor fő­titkár utazik le az alakuló közgyük 3, akik egyelőre labdarugó csapatukat alakít­ják meg, akik a tavaszi idényben már részt is vesznek a kerületi bajnokságok küzdel­meiben. A KKASE vezetősége felhivja az összes első és második csapatbeli labdarugó játé­kosait, hog; ezen a héten pénteken délután fél 4 órakor és vasárnap délelőtt 11 órakor tart edzést Rónai Nándor edző a csapattal. Mindkét edzésen az összes játékosok meg­jelenése kötelező. A Bástya vivószakosztálya ma este tartja a’aku’ó ülését saját klubhelyiségében. NYILTTER* Felhívjuk összes hitelezőinket, hogy kö­veteléseiket a K. T. 2(2. §-a alapján ezen hirdetés 3-ik közzétételétől számított 6 hó­nap alatt okvetlenül je’entsék be, mert az azután érkező bejelentéseket nem vesszük figyelembe. „Victoria“ Kereskedelmi Bank R. T. Szamosnjvár, f. a. Szent Ferenc-u. 29. * E rovatban közöltekért nem vállal fele­lősséget a szerkesztőség.

Next

/
Oldalképek
Tartalom