Keleti Ujság, 1944. január (27. évfolyam, 1-24. szám)

1944-01-09 / 6. szám

1944. JANUAR 9. 3 KntTIÜJSKG Német felderítek megállapították: óriási katonai vállalkozás készül a Csatorna túlsó partján Svéd jelenlés Berlinből: Németország már a közeli napokra várja az inváziói II keleti arcvonalon érő döntés egész Európa sorsát pecsételi meg — hangsúlyozzák Berlinben A LENGYEL-SZOVJET VISZÁLY AT,A- ^ HALASA világosan meg fogja mutatni, hogy milyen módon képzelik a szövetsége­sek győzelmük ‘ esetére a háború utáni uj világ megszervezését — írja az „Afcsam" című török lap. Az eddigi események ezeket a terveket a lehető legrosszabb szinben tüntetik fel. A lengyel menekült miniszterelnök legutóbbi rádiónyilatkozata mutatja, hogy a londoni lengyel körök nagy és egyre fokozódó bizal­matlansággal szemlélik a helyzet alakulá­sát s mindinkább úgy látják, hogy angol­szász barátaik, akik állítólag a lengyel sza­badság védelméért fogtak fegyvert, telje­sen kiszolgáltatták őket a Szovjetnek. Londonban az a benyomás, hogy M'Kolaj- czyk lengyel miniszterelnök rádióbeszéde, amelyben határozottan a régi lengyel határ megtartását követelte, csak mégjobban ki- élesitette a feszültséget a Szovjet és a len­gyelek között. Most a legnagyobb feszült­séggel várják, hogy mit válaszol Moszkva a lengyel nyilatkozatra. Általában tisztá­ban vannak azzal, hogy egy kormánynyilat­kozattal az ellentéteket nem lehet áthidalni. A lengyel menekült kormány határozott megállapodást akar létesíteni a Szovjettel és pedig az 1920. évi helyzet aiapjan. neves a remény arra, hogy a lengyelek követelé­seiknek akárcsak csekély töredékéről Is le­mondjanak. Mikolajczyk azt Is hangoztatta, hogy a lengyelországi ellenálló mozgalmak­nak szigorúan alkalmazkodniuk kell a lon­doni kormány utasításaihoz. Különösen Jellemző az amerikai visszaha­tás Mikolajczyk beszédére. Lengyelország háború előtti határainak visszaállítása — jelenti Washingtonból a „Svenska Dagbia- ded“ munkatársa — Oroszországgal vaio háborút jelentene, világos azonban, hogy sem Anglia, sem Amerika nem hajlandók a lengyel határok miatt a bolsevistákkal háborút viselni. Azt a szovjet álláspontot, hogy a kelet­európai kérdésekben csupán az oroszoknak van beleszólási joguk, az amerikai sajtó még mindig határozottan elutasítja. A „Newyork Times“ azt hangoztatja, hogy Amerika számára nem közömbös, vájjon Oroszország ezt a kérdést az Atlanti-ok­mánnyal összhangban, vagy pedig fegyve­res erővel akarja-e megoldani. Az orosz ha­talmi eszközök felhasználása ebben a kér­désben elriaszt bennünket attól — Írja az amerikai lap — hogy részt vegyünk bár­mely oilyan szervezetben, amelynek célja az oroszoktól végrehajtott határrendezés fenn­tartása. Semmi kétség sem lehet afelől, — álla­pítja meg a „Morgen Tidningen“ — hogy a Szovjet a régi cári politika célját, a pán- szláv-uniót akarja megvalósítani. Angliá­ban és Amerikában a politikai köröknek az a véleménye, hogy a szövetségeseknek elő­ször meg kell nyerniök a háborút és nem szabad a béke vitás kérdésein civakodniok. Roosevelt és Hull valószinüleg arra számí­tanak, hogy a Szovjetunió az ország újjáépí­tésében nem nélkülözheti majd Amerika segítségét és ezért Moszkva végül kényte­len lesz a kisállamokkal szemben támasz­tott követeléseit módosítani. A „Die Tat“ cimü svájci lap úgy értesül Washingtonból, hogy ottani diplomáciai kö­rök szerint a lengyel-szovjet közeledés ügyében akkor történik meg a döntés, ami­kor az európai tanácsadó bizottság Lengyel- ország „ezután fölszabadítandó területein“ megkezdi működését. Az angolszász államok hajlamosak arra, hogy a határkérdést csak a háború után oldják meg. A tanácsadó bi­zottság tevékenysége, melyben mind a Szovjet, mind a lengyel menekült kormány képviselői ott vannak, folyamatosan kikény­szerítheti az ügy megoldását. A Budapesti Tudósító stockholmi jelen­tése szerint ottani szovjet körökben azt hangoztatják, hogy a lengyel problémát nem szovjet részről vetették fel. Moszkvának semmi oka sem volt arra, mert a kérdés csak a lengyel területek megszállása után válhat időszerűvé. Orosz szempontból egy­előre csak a katonai feladatok állanak elő­térben. A lengyel kormánynak az a nyilat­kozata, amely szerint utasította otthoni hí­veit, hogy ne fejtsenek ki ellenállást az orosz hadsereggel szemben, nem lényeges, tekintettel arra, hogy az-orosz hadsereg soha sem tartott ilyen ellenállástól. A lengyel kérdésen kívül ugyancsak sú­lyos fejtörést okoz a szövetségeseknek a ju­goszláv menekült kormány és a Tito-féle partizáncsoportok ellentéte. Az angol hír­iroda kairói értesülései szerint jelenleg semmi remény sincs megegyezésre a két jugoszláv tényező között. A „Grazer Tages­post“ hangoztatja, hogy az angolok mind­eddig hiába tettek kísérletet a két csoport diplomáciai és katonai együttműködésének létrehozására. A kairól menekült kormány legutóbb nyilatkozatot tett közzé a Tito-féle bandák veszteségeiről. Megállapította, hogy Tito csapatait a Dinári Alpokban részben elvágták összeköttetéseiktől, kiverték őket valamennyi nagyobb városból és faluból, kisebb csoportokra szaggatták szét s ezek közül több már bomlófélben van, mások pedig Nyugat-Bosznia felé húzódnak vissza. Stockholmba egyébként jelentések érkez­tek arról, hogy a szövetségesek állítólag partraszállottak volna a volt Jugoszlávia területén. Londoni illetékes helyen ezt a hírt határozottan cáfolták és megjegyezték, hogy az valószinüleg az Adria olaszországi partvidékén történő hadműveletekre vonat­kozik. A lengyel kérdés hullámai az utolsó órák­ban Itt is igen magasra csaptak. Miközben a szovjet és lengyel vélemény nyílt és he­ves ütközetet vív egym. jsal a nemzetközi közvélemény előtt, az angolszász hivatalos körök szemlátomást bizonyos tartózkodó és majdnem hogy semleges magatartást igye­keznek tanúsítani. Moszkvából érkező jelen­tések minden esetre azt mutatják, hogy a Szovjetunió a lengyel kérdésben igen merev magatartást tanúsít és könnyen megtörtén­hetik, hogy Moszkva a londoni lengyel kor­mánnyal nem hajlandó többé egyáltalán szó­ba állni. Newyorki jelentés szerint a „Newyork Ti­mes“ pénteki számában megjegyzéseket fű­zött a Pravdának ahhoz a bírálatához, amely Wendel Willkienek az orosz határkér­désről szóló cikkét kísérte. Az a tény, hogy a Pravda hirtelenében szükségesnek látta megplrongatni Willkiet politikai véleményé­nek kifejezéséért, amelyek teljességgel össz­hangban vannak annak korábbi nézetével és az amerikai kormány szempontjaival, bal­jóslat bevezetése a keleteurópai politikai rendezés gyorsan közeledő egyéb problémái­nak. A kérdés az, vájjon ezt a rendezést Oroszország egyoldalúan fogja elvégezni az erőszak alapján, vagy pedig az egyesült nemzetek egész szerződésrendszerének kere­tén belül és az Atlantic Charta szellemében. Annyi bizonyos, hogy ha Oroszország az erőszakot választja, ennek eredménye nagy­mértékben elvenné a kedvét Amerikának bármilyen jövő szervezetben való részvétel­től, amelynek célja a háború utáni rende­zés fenntartása. * AZ EUROPA ELLENI NYUGATI TÁMA­DÁSRÓL érdekes véleményt mondott Chan­gier amerikai szenátor, egyike annak az öt szenátornak, akik annakidején Végig utaz­ták a szövetségesek európai harctereit. Changier szerint az európai elözünlés feles­leges és megkísérlése az angolszászok ré­széről csak hadseregeik tömeges feláldozá­sát jelentené. Az angol közvélemény szerinte elutasítja a Csatornán keresztül vezető ilyen hadműveleteket, mivel tudják, hogy az azok­kal kapcsolatos kockázat túlságosan nagy. Az angolszász betörési hírveréssel kapcso­latban a német lapok két hivatalos közle­ményt hoznak, hogy a német közvéleményt felvilágosítsák a birodalom védelmi erejéről és készültségéről. Az egyik közlés szerint lényegesen megerősítették a nyugati partvi­déken ldvül a Földközi-tengernek a német haderő kezében lévő részét is. Magukról az erődítésekről kevés adatot közölnek, csak azt állapítják meg, hogy azok lángszórós akadályokból, tankcsapdákból, gépfegyve­rekkel és ágyukkal felszerelt ellenállási fészkekből állanak. A másik német közle­mény Rommel tábornagy nyugateurópai szemleutjával foglalkozik. Rommel külön­böző gyakorlatokat végeztetett azokkal a tartalékcsapatokkal, amelyeket abban az esetben vetnének harcba, ha a szövetsége­seknek sikerülne áttörni a partvidéket védő erősítéseket. Göbbels dr.’, német birodalmi miniszter a várható nagy katonai események előtt pén­teken több keleten harcoló magasrangu ka­tonai vezető, s a Berlinben állomásozó csa­patrészek tisztjel előtt beszélt a katonai és politikai hadvezetés összefüggéseiről és a kettő szoros egységesítéséből vezette le azo­kat a kimeríthetetlen erőforrásokat, ame­lyek a német győzelem bizonyosságát szol­gáltatják. * A CHURCHILL ANGOL MINISZTEREL­NÖK LEMONDÁSI TERVEIRŐL elterjedt híreket stockholmi szövetséges körökben — amint a Budapesti Tudósító jelenti — nem tartják alaptalannak. Egy neves angol poli­tikus. aki néhány nappal eze’őtt Stockholm­ban volt, célzást tett arra, hogy Churchill a béke problémájának megoldását már nem tekinti személyes feladatának. Más jól ér­tesült oldalról szármázó hír szerint az or­vosok legutóbbi megbetegedésével kapcsolat­ban nyomatékosan figyelmeztették Chür- chíllt, hogy eddigi rendkívül nehéz munká­járól le kell mondania. BERNARD SHAW ÉS H. G. WELLS szólált meg az angol sajtóban a világ jövőjéért folyó küzdelem szellemi sik- ján. Érdemes a két világhjrü angol iró véleményét is meghallgatni az aláb­biakban: Siegfried Hornd dr„ a Német Távirati Iroda diplomáciai munkatársa — amint a MTI Berlinből jelenti — a következő­ket irta: A „Daily Mail“ „Hogyan kell majd Németországot kezelni“ cim alatt cik­ket közölt. A cikkiró azt javasolja, hogy Németországot 1937. évi határai közé szorítsák vissza Kelet-Poroszország nél­kül, teljesen fegyverezzék és szereljék le, állítsák ellenőrzés alá, kapcsolják be újból a nemzetközi gazdasági életbe. Szellemileg újítsák meg és a háborús bűnösöket büntessék meg. Nem éri meg a fáradságot, — írja a Német Távirati Iroda diplomáciai mun­katársa — hogy ezeknek a terveknek a részleteivel, illetve e tervvel kapcsolat­ban időközben a Daily Mailhez intézett Vidéki fogorvosok figyelmébe alán- lom, mindennemű, szép, minden igényt kielégítő f© aszalt munkáimat. Jótállással, gyorsan készítem és postá­zom a munkákat OROSZ JANOS fogtechnikai laboratórium KOLOZSVÁR, IImAR-UTCA 26. hozzászólásokkal foglalkozzunk. Nem érdektelen azonban Bernard Shaw kö­vetkező megállapításait idézni: „Ha végre kell hajtani a leszerelést, akkor mindenkit le keil szerelni! Ezt azonban senki sem fogja tenni. Az a követelés, hogy a háborúért és a vezetésért felelős németeket Szibériába száműzzék, magá­tól értetődően a mi saját militaristáink­ra és imperialistáinkra is vonatkozik. Mi 1914-ben és épp úgy 1939-ben hadat- üzentünk Németországnak és az alsó­házat egyik esetben sem kérdezték meg. E szerint tehát Churchill urnák is Szi­bériában a helye. Ami pedig a kegyet­lenséget illeti, kétszázezer bombát dob­tunk német városokra és néhány a le- dobottak közül óvodákra és kórházakra esett. Amikor pedig azt javasolták, hogy kerüljék el a hadvezetésnek ezeket a módszereit, kibúvókat kereslek és az ilyen követeléseket elutasították.“ Ez Bernard Shaw véleménye a brit lap javaslataival kapcsolatban, amely javaslat pedig Wansittartot nem is em­líti. Ugyanakkor H. G. Wells óva int újabb versaillesi parancsbéke megköté­sétől. Egyébként a Daily Mail-ben fel­vetett téma nem is annyira a javaslatok miatt érdekes, amelyekkel a német nép soha semmiféle illúziót sem tánlált, hanem a valódi helyzet teljes félreisme­rése miatt. Itt okán vita folyik, mintha Németország ellenfelei már zsebükben éreznék a Németország és szövetségese! feletti győzelmet. Teljességgel felismer- hetetlen az a pszyliológlai vi • abatá*. amelyet az események másként alaku­lása as ilyen viták következtében a vágyálmokban ringatózó széles törne- ekre hozni fog. Ezt majd a brit és amerikai néptömegeknek magukkal és vezetőségükkel kell elintézniük. Szemüvegek Fotócikkek Fotólaboratórium

Next

/
Oldalképek
Tartalom