Keleti Ujság, 1944. január (27. évfolyam, 1-24. szám)

1944-01-30 / 24. szám

1944. JANUAR SC 7 KeietiUjskg A színész, a kritika és a közönség Miért kerül ez a három fogalom egymás mellé? — kérdezhetné valaki. Manapság, mikor annyi mindenféle képzavarral, fogal­mak elködösitésével találkozunk a sajtóban, talán nem árt, hogyha ilyen alapvető kér­désre Is rávilágítunk, mint a színjátszás és i közönség mérlegének érzékeny nyelve: a ■oirálat szerepére, szükségére vagy 'mellőzé­sére. Legyünk először is tisztában azzal, hegy aki a fórumon szerepel, annak vállalnia kell a bírálatot. Az is természetes, hogy mindig nem lehetünk tökéletesek, olykor vannak sebezhető pontjiaink, emberi elgyöngüléseink, önbirálatunkban kieséseink, amik következ- menyeit viselnünk kell. Valamennyi közéleti szereplő közül legin­kább a színésznek van szüksége, hogy mű­vészete, munkája elé tükröt állítsanak: a kritika tükrét. De milyen legyen ez a tü­kör? Piszkos az. üzletes élet mosdatlan ke­zétől, vagy pedig homálytól mentes, tiszta tükör? A kérdésben benne van a felelet: csakis igaznak, szenvedélytől és gonosz ön­érdektől mentes bírálatnak van helye! A jó­zan, nevelő célzatú bírálatnak éppen nálunk vannak ritka nagy példái. Van tehát ma­gyar földön zsinórmérték arra: milyen is legyen a színi kritika? Egyformán szüksége van kritikára a szín­háznak is, közönségnek is, mely utóbbi bi­zony nem mindig ér rá alapos dramaturgiai tanulmányokra és előzetes kritikai egybe­vetésekre, amikor megváltja jegyét az elő­adásra. Mindez azonban: szinmü-költés, ját­szás és kritizálás csak komoly együttműkö­déssel érheti el a legfőbb célt: az egyetemes magyar művelődés szolgálatát, ideértve per­sze a könnyebb fajtájú szórakoztatást is, amire kivált a háborús időkben nagy szük­ség van. A színész mindig bizalommal néz a bírá­lóra, éppen a régi nagynevű kritikusokra emlékezve, hogy csak Gyulai Pált, Gréguss Ágostont, Péterffy Jenőt, Beöthy Zsoltot, Ambrus Zoltánt említsük a gazdag névsor­tól. Mindjárt tegyük hozzá, hogy tekintene bizalommal a mai bírálók túlnyomó többsé­gére is, ha nem volnának néhány év óta olyan elfajulásai szini kritikánknak, amik sok művészben (és nyilván a közönség nagy részében is) kétessé teszik a kritika szüksé­gének elismerését. Már t. i. az ilyen, ma dívó, érdekdiktálta kritikáét. Az igazi mü- birálat a műalkotás oxigénje kell, hogy le­gyen, éltető eleme. Tárgyilagos bírálat min­den időben és minden közéleti szereplőnek szükséges. Aminthogy az időnként fehér hollóként feltűnt komoly bírálók szavára fi­gyel is a színész, kivált, ha a bírálat szak­szerű is. Mit értsünk a birálat szakszerűségén? Semmiképen sem azt, hogy csak a színházi dramaturgok, rendezők, darabirók birálgas- sanak. Sőt, az Istenért, éppen ezek az urak ne! Az érdekeltség miatt ugyanis lehetetlen ezeknek tárgyilagosaknak lenniük. Megtör­tént, hogy a bíráló egyik színház szo’gála- tában állván, mint lektora, egyidőben a kon- kurrens szinház darabját pocskondiázta le mig a másik kritikus, mondjuk: az egyik nagy napilap embere, titkos drámaíróként már előre magának igyekezett letarolni a pályát, majdan benyújtandó darabja érde­kében. Ismétlem, a színész sosem lehet érzékeny és szívbajos, ha birálják; állnia kell a ko­moly bírálatot. Viszont igaz, hogy a közön­ség (kivált az agyonreklámozott színházi lapok léhaságain „nevelt“, meglehetősen összekuszált ízlésű nagyobb tömeg), a gon­dolkozó és kritikát olvasó közönség is köny- nyen beugrik a divatos bíráló nagyhangn Ítélkezéseinek. A színész sincs védve a kri­tika mai tendenciája, hangja ellen, hiszen azt sem tudja, mifé'e hajsza diktálta a vén- dettára emlékeztető módszerében a kriti­kust. Ellenfele, a konkurrens szinház, el­utasított randevú, elmaradt pénzesboriték mindmegannyi aMas indítéka ’pv,öt 37 igaz­talan kritikán?1 Hiányzik ma a színészet nevelő és a kö­zönséget irányitó, Ízlésében fej'esztő klasz- szikus mübirálat, az említett nagyok szel­lemében. Hát ez a baj. Nincsenek tanítvá­nyok, de még epigonok, utánérzök sem! A közönség mindig gyanutlanu fogadja a nyomtatott betűt és még 99 százalékában sem sejti a jámhor tömeg, mifé’° cselszövé­sek folynak — nem is ku’isszák, — de az igazgatói irodák falai körül. Kenyéririgység és hirnévféltés, egyéni érdekhalhászat, ud­varlási düh a megközelitheteten prima­donna iránt, ezek mind csak halvány sejté­sek érzékeltető) Ismétlem: kel’ene már va­lami egészséges visszhang éppen a legjob­ban érdekelt fél: a közönség soraibó is, hogy megtisztítsuk az élősdiektöl. a „tar­hálóktól“ a sajtót és színpadot! Ne merje­nek a színházi lapok vagy másféle bírálók „kikész ' darabot, színészt aszerint, hogyai. „ztak a direktornál, művész­nél, Írói.--. Nem egyéni gesztus és üzlet dolga ez, hogyan irányítják a magyar kö­zönséget: vannak még erkölcsi parancsok is, még pedig nem holmi hottentotta, em­berevő, vagy bosszúálló talmudieta erkölcsi kódexek szerint, hanem a józan, javító és leckéztetésben is nevelő célzatú keresztény Ízlés Íratlan törvényei szerint! Ez már vér és beidegzés dolga, de nekünk, közönségnek se legyen közömbös, hová dobjuk ki a pen­gőinket, miféle képes papirt veszünk; néz­zünk csak utána egy kissé a szerkesztők, bírálók gyermekszobájának, magánéletének is! Akkor megértjük, hogy lehetett nemré­giben egyik igen gyenge darabBÜl együtt a benne dolgozó, vértizzadó színészek munká­ját is agyonvágni. Holott lehetett és illet volna e kettőt külön is választani és épp ebben volna a kritika szakszerűsége és pártatlansága Is. Persze ehhez az is kellene, hogy egy tehetségtelen főszereplő helyett, Illetve azzal együtt ne marják a többi, vi- szonylag nagyszerűt alkotó művészt... Ha rossz a darab és szerep, biz akkor nem nyújthat olyat a szinész, mint a jó sze­repben. Az a főbaj, hogy személyi rokon- szenv, politika és anyagi érdek játszik ma­napság szerepet a legtöbb kritikusnál. Hát hogyan Irányítsa a közönség Ízlését ez a kritikai káosz, magyarán: üzleti érdekű zűrzavar? Csak a tintahal érdeke, maga körül zavarossá keverni a vizet, igy kényel­mesen lesben állhat a maga érzéki vágyai­nak útjába kerülő zsíros fa'atra ... (Budapest.) GERGELY PÁL dr. A. 2crölc savtó Nap-nap után előfordul, hogy a hadviselő államok újságjai, éppen úgy, mint a semle­gesek lapjai, török sajtóközleményekre hi­vatkoznak. A háború kérlelhetetlensége ma­gával hozza azt, hogy a hadviselők sokszor a fel-felötlő kérdéseket elsősorban a saját szempontjaiknak megfelelően bírálják meg, egy semleges állam nézete ezért mindkét félre nézve fontos. Magyar lapok és a Ma­gyar Távirati Iroda is gyakran hivatkozik a török lapok kijelentéseire annál is inkább, mert a török ujságirás feltűnő melegséggel és őszinteséggel tárta számss alkalommal a világ közvéleménye elé a magyar sorskérdé­seket. Csák néhány nappal ezelőtt az „Istan­bul“ cimü lap hatalmas cikkben foglalko­zott Magyarország helyzetével és cikkében megírta: „Románia ma Is 60.900 négyzet­kilométernyi ősi magyar terűlet felett ural­kodik, mint ahogy a második bécsi döntés Erdélynek csak kisebbik részét juttatta vissza Magyarországhoz. Több mint száz­ezer négyzetkilométernyi gazdag, sokszáz­ezer magyar lakost számláló terület van, amely nem tért vissza Magyarországhoz.“ A török köztársaság most, a körülötte dühöngő háború ötödik évében nem vezette be a sajtócenzurát. Ennek ellenére a török ál’am helyzete bizonyos vonatkozásban meg­lehetősen kényes és az újságírótól különle­ges jártasságot kiván a betükezelés művé­szetében ... A törökök jó politikusok és ér­tenek ahhoz, hogyan kell elsősorban a török valóságokat szemelött tartani, anélkül, hogy a nagyhatalmak érzékenységét megbántsák. A török hírszolgálat gyors, pontos és meg­bízható. A legnagyobb hirközvetitö Irodák­nak mindenütt, az egész világon vannak megbízottai, igy az Anadolu Ajansinak, a török hivatalos hírügynökségnek Budapesten is. Néhány nagy török újságnak is működ­nek munkatársai a magyar fővárosban. A török sajtó ügyes politikai érzékkel és ta­pasztalattal kezeli a háború komplikált kér­déseit, nemes nemzeti önzését mindenkor bátran megvallva, abból a felismerésből táp­lálkozva, hogy a Mcsi, de annál életképe­sebb török állam nem ringathatja magát semilyen körülmények között abban a szörnyű tévhitben, hogy a nagyhatalmaktól különösebb jótéteményeket várni lehetne, a nagyhata’mak éppen eléggé el vannak saját érdekeikkel foglalva, egy kis nép csak önönmaga erejében és vitalitásában bizha- tik, mely ha elvész, a jobb jövőhöz vezető minden remény is elveszett vele. A török napilapokra’ megemlékezve elöl­járóban különbséget kell tennünk török nyelvű lapok és idegen n- elvű török földön megjelenő lapok között A török ujságirás v őzpontja Istanbul és nem Ankara, a fövéras. A nagy ozmán bi­rodalom néhai fővárosa kü önben szellemi központ is. De Ankarában jelenik meg a legnagyobb török lapok egyike, az ULUS. „UIus“ annyit jelent, mint: nemzet. A kor­mányzat lapja, mértékadó, tartózkodó, ne­mesen egyszerű és komoly. A lap annak­idején az első volt azok között, ahol Kemá’ A tatüköt a legmesszebbmenően támogatták. Főszerkesztője Falih Rifkl Atay, érdekes és müveit ember, aki nemcsak a keleti problé­mákat, hanem a „müveit" Nyugat kérdéseit !s kitünően ismeri. CUMHURIYET annyit jelent, mint: köztársaság. Alapító és főszerkesztő Yunus Nádi Abadiogln. Súlyos, tanult egyéniség. Atatürkhöz a barátság szálai fűzték. E’sőrendü politikus és publi­cista, az európai kérdések jó ismerője, több­ször járt magyar földön is, legutóbb gyógy­fürdőinket kereste fel. Fia Nadir Nadi, a lap egyik kiemelkedő munkatársa. LA Rí PUBLIQUE francia nyelven jelenik meg és nagyrészt a Cümhuriyet-ben megjelent cikkek fordítá­sait tartalmazza, munkatársai is nagyrészt ugyanazsk. Nagyon elterjedt külföldön is, a félhivatalos török véleményt kü’földi legin­kább ebből Ismerheti meg. Kiemelkedő mun­katársai Omer Riza Dogrul (arab kérdések), Emir Erkllet tábornok (katonai munka­társ), Mustafa Székip Time tanár (társa­dalmi, filozófiai kérdések). Minden kérdés­ben a legszigorúbban semleges a lap, s ha mégis á'lásfoglalásra vállalkozna, azt Inkább az egyes hírek és jelentések nyomdai elhe­lyezésével és technikai kiemelésével való­sítja meg. TAN annyit jelent, mint: Virradat. Bizonyos ál­láspontot lehet felfedezni benne, a Tan ugyanis Szovjetoroszországot rokonszenvvel kezeli. Ezt azzal okolja meg, hogy a Szov­jet állítólag szimpátiával viseltetett ve1 na a török megújulás kérdéseivel kapcsolatban. Főszerkesztő M. Zekerfya Sertel, aki a Sor- bonne-on tanult. A lap kiemelkedő munka­társa Reflk Halit Karay. TANIN azt jelenti, hogy: érchang. Alapítója Hüsein Cahid Yalcin, idős és jónevü publicista. Az első világháború előtt a parlament elnöke volt és meggyöződéses harcosa volt a köz­ponti hatalmakkal való együttműködésnek. Mikor 1920-ban az angolok Istanbult elfog­lalták, Má’tára száműzték. TASVIRI EFKAR, azaz a gondolat tükre. 35-ik évfolyamába lépett, főszerkesztője Ebüzziya Zade Velit. Hatalmas tudásu újságíró, nagy a tekin­télye, elve: az emberi társadalom megértése, a kő’csőnös segítségen alapuló jóviszony ... A lap nagyon népszerű, elsőrendű munka­társai vannak. Ziyad D. Ebüzziya, Feyaml Safa, politikai rovatvezető, Muharrem Feyzi Togay. Politikai alapelve: a semlegesség. VAKÍT, vagyis az idő. Tulajdonosa Aslm Is, szintén nyugati műveltségű ember, társadalmi és politikai problémákkal foglalkozik, Sadi Ér­tem, Htiseyin Sami Kosár a nevesebb mun­katársai. A lap angolbarát. VATAN a haza, csak négyéves újság. Ahmet Emin Yalman szerkeszti, aki Amerikában tanu’t és ott nagy ismeretsége is van. Sadun Galip Savci, Mehmed Celal Silay és Ihsan Borán a főbb munkatársai. YENI SABAH az uj reggel Isztanbulban jelenik meg, szin­tén újabb, csak 6 éves lap. Főszerkesztője Ahmel Cemali Szaracsoglu, külpolitikai ro­vatát Sükrü Alacsám ezredes írja. Ismail Hami Danismend nyelvi és történeti tanul­mányokat ir. A Son Posta (utolsó posta) cikkeit szere­tervezése és kivitelezése LAKBERENDEZÉSEK IRODABÚTOROK Székelyés Réti gyártmány nagy válás ítékban ITERNITs Appén Gyula épitész-lakberendezö­I nél KOLOZSVÁR, Szentegyház-utca 2. szám. — Telefonszám: 24—23. I Már 29 kg. vételnél I előnyös ár mellett vásárolhat falaimét és diót. Gyiimislcskeresketieimi Kfl.-ttál Kussolini-ut 58. szám. Telefon: 23-32. tik idézgetni az angolok és amerikaiak. Az Aksam, az este a déli órákban jelenik meg Isztanbulban, főszerkesztője Neomeddln Sa- dak, Törökország egykori kiküldöttje a Nép- szövetségnél, aki szabadetvüségéről neveze­tes, az Ideológiákat elutasítja, bár eredmé­nyeiket elismeri. Az orosz kérdéssel Is gyak­ran foglalkozik, de mindenkor török szem­pontból. Általában őt tartják a török sajtó legkiemelkedőbb egyéniségének. Munkatár­sai Vala Nurettin, aki a szovjetben végezte tanulmányait .. . Hikmet Feridun Es, Selim KUzhet Gereek. A Son Telegraf, az utolsó sürgöny inkább közönségsikerre törekszik, hatalmas elmeket használ és feltűnő cikke­ket. Etem Izzst Benice vezetésével több nagynevű munkatárs is dolgozik itt. A ■aber, a hir, Glresun képviselő lapja és a török ujságiróegyesület elnökéé, akit Hakki Tarik Us-nak hívnak. A Gece Postás! és az En Son Dakika szintén jól Informált, frissen és szellemesen szerkesztett újságok. Az Idegen nyelvű napilapok közül első he­lyen kell megemlíteni a LE JOURNAL D’ORIENT elmü lapot, melynek vezetője Karasu Albert, aki az első világháború alatt a Matin mun­katársa volt. Karasu felesége olasz szárma­zású nő, aki Lyonban tanult és a múzsák­nak Angela Loreley néven hódol. Atatiirk ezt a lapot annakidején hosszabb időre be­tiltotta. LA TURQUTE Vedat Baykurt lapja, aki azelőtt az United Press-nél dolgozott. A lapot általában az angolszászok is kedvelik, de főszerkesztője Amadé Tunda bizonyos mértékben német­barátnak mondható. René Ouille, a lap mun­katársa a Havas szolgálatában állott, Ta­lmin Adam sokat járt Párisban és Pertinax- nak jóbarátja. A háborús szemlét Siireya Írja, a lap kiadója, aki különben a lap szel­lemére is befolyást gyakorol. TÜRKISCHE POST elsőrendűen szerkesztett német nyelven meg­jelenő lap, szerkesztője Eduard Schäfer, aki több török Irodalmi müvet Is fordított és adott ki német nyelven, német munkákat török nyelven. ISTANBUL melynek alcíme „Journal d’Information du Soir“ szintén a legjobban szerkesztett és legmegbizhatóbb lapok közé tartozik. 77-ik évfolyamába lépett és az isztanbull újságok nesztora. Valamikor a francia orientáció lapja volt, szerkesztője Francois Guyon, aki Magyarországon is ismeretes. Ma a lap a vichyi és a de Gaulle szakadása óta a fran­cia orientációt revideálta és most hazafias török nemzeti politikát csinál, melynek po- litilmi alapot a szigorú semlegesség nyújt. Komoly, nagytekintélyű lap. BEYOGLU szintén francia nyelven jelenik meg és ve­zetője G. Primi, meggyöződéses fasiszta, aki a Badoglio-időkben is hűen kitartott a fa­sizmus és a németbarátság mellett. Újab­ban ennél az újságnál dolgozik a „Berli­ner Börsenzeitung“ kiküldöttje is, Georg Streiter. A görög és örmény kisebbségeknek szin­tén nagyterjedelmü lapok állnak rendelke­zésükre. — Meghalt Teleki Deák József földbirto­kos, a szováti református egyház főgond­noka. Szovátáról jelentik: Teleki Deák Jó­zsef földbirtokos, ny. körjegyző, a szovátal református egyház fögondnoka 59 éves ko­rában meghalt. Az elhunyt Igen élénk sze­repet játszott a délerdélyi magyarság éle­tében. Halálát kiterjedt rokonság gyászolja. Temetése január 13-án nagy részvéttel tör­tént meg Szovát községben.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom