Keleti Ujság, 1944. január (27. évfolyam, 1-24. szám)

1944-01-20 / 15. szám

1944. JANUÁR tO. 7 KELETIUjSKG MegliosfxabliiVotVéL « fuvardijltecfveiiiienYekel I kolozsvári kamara felhívása az íparvágányíHlaidsnosokhoz Kolozsvár, január 19. A Vasúti is Köz­lekedési Közlöny egyik legutóbbi száma közli, hogy a MÁV helyi áru díjszabásához tartozó „Függelék“ érvénye 1944. december 31-ig meghosszabbitódlk. Ugyaneddig meg­hosszabbították az erdélyi részekre engedé­lyezett fuvardíjkedvezmény hatályát is. Tájékoztatás végett közöljük, hogy a MÁV a kilométer mutatóhoz uj „Függelék“-et adott kd, amely tartalmazza a keletma gyar- orazági és erdélyi vonalokon fekvő állomá­sok névjegyzékét Is. Úgyszintén a Vasúti és Közlekedési Köz­löny közölte, hogy az Iparvágányokon, me­zei és tparvasutakon, vontatóvágányon és drótkötélpályán feladott küldemények után a MÁV díjszabásának 1943. december 31-ig érvényben volt 75 százalékos kedvezmény érvényét 1944. február 29-ig meghosszab­bították. A kedvezmény további fenntartása most van tárgyalás alatt. Ezért, amint a kolozsvári kereskedelmi és iparkamara hivatalos lapja, az Észak- erdélyi Iparos és Kereskedő közli, a kamara felhívja as iparvágány, mesei iparvaeut, vontatóvágány és drótkötélpálya tulajdono­sokat, hogy közöljék a kamarával, mily ér­dekek fűződnek a kedvezmény további fenn- tartásához, illetve milyen hátrány származ­na abból, ha a kedvezményt március 1-től megszüntetnék, vagy a kedvezmény mérvét csökkentenék. Célszerű lenne, ha az érde­keltek három évre visszamenőleg bejelen­tenék a kamarához, hogy hány kocsi ke­rült Iparvágányokon stb. évenként fel- és leadásra. Az ipar jogosítvány kiadását elrendelő Iparhatósági véghatározatot a kereskedelmi és iparkamarával közölni keli. A kereske­delemügyi miniszter a másodfokú iparható­ságokhoz leiratot intézett, amelyben közli, hogy tudomása szerint egyes elsőfokú ipar­hatóságok az iparjogoeitvány kiadásét el­rendelő véghatározatokat az illetékes ke­reskedelmi és iparkamarával több esetben elmulasztotta közölni, lm'ott az érvényben lévő jogszabályok szerint az Iparjogoeitvány kiadását elrendelő határozatot az Illetékes kereskedelmi és iparkamarának haladékta­lanul tudomására kell hozni. A kamara ugyanis az iparjogositványt megadó végha­tározat ellen jogorvoslattal élhet, sőt a vé­leménye ellenére kiadott ipar jogosít vány •ital a jogorvoslat igénybevétele kötelező Is. Jelenleg közérdek kívánja meg, hogy az uj iparjogMátváayek kiadását az elkerü'hetét- lenül szükséges mértékre csökkentsék. A kamaráknak az Iparjogoeitvány kiadását elrendelő alaófoku véghatározatok ellen biz­tosított fellebbvlteli joga következtében az ip&rkérelmek többszörös elbírálás alá von­hatók s igy a közérdek figyelmen kívül ha­gyásával kiadott iparhatósági véghatározat megakadályozható. Uj megállapodásokat létesített az OT1 a váltsad kereskedelmi alkalmazottak naplbér- oaztályába sorozásáról. A változó keresetű alkalmazottak javadalmazásába beállott je­lentős változások, kereseti emelkedések in­dokolttá tették, hogy az OTI és a külön­böző érdekképviseletek között az érdekelt alkalmazottak napibérosztályba sorozása ügyében uj megállapodás létesüljön. A meg­egyezés létre is jött és a következő ipar­ágakban foglalkoztatott alkalmazottak uj osztálybesorozására terjed ki. Úri és női fodrászat, magángyógyintézeti alkalmazot­tak, fürdőüzemek, penslóalkalmazottak, szállodás és vendéglősiparos, kávéházi, ká­véméról, expressó alkalmazottak. Sofförök, fa és szénkereskedők és alkalmazottaik, cukrászok és cukrászipari alkalmazottak, különböző építőipari munkavállalók. Zenélő malomi Szabványosították a ragtapaszt és a kü­lönböző ssegeket. A Szabványügyi Bizott­ság ismét több cikk szabványosítása felett határozott. Meghatározták a különböző rag­tapaszok szabványméreteit és minőségét, valamint a csomagolás módját. Ezenkívül különféle célra szolgáló 18 fé e szeg, a oslz- mapatkó, a lópatkósa rak és néhány vegyi- termék szabványát is meghatározták. Csak a már leszerződött gazdasági cselé­dek kaphatnak ruhát és bakancsot. A köz­ellátási hivatal nagyjában már szétküldötte a mezőgazdasági cselédek és a kalmazottak akciós olcsó r-uhanemüit és a bakancsokat. Több törvényhatóság közellátási bizottsága mely végső fokon a szétosztás aiapelveit ki­mondja és a végrehajtást ellenőrzi, kimon­dotta, hogy az akciós ruha és lábnemü el­osztásban csak olyan gazdasági munkavál­lalókat részes t, akik az 1944. évre már le­szerződtek, vagy munkában vannak. Azokat, akik saját hibájukból nem kötöttek még semmiféle münkavóTr’ó'-i rc'v,F5’’apodást Ja Ara *>» 1* hirueléá-w ■m‘~* alapja a Jo iizleunenetaex yportliimsio Vlattore és Kotozsvéry Sári utaznak Pozsonyba Kolozsvár, január 19. Január 25. és 30. között kerülnek lebonyolításra Pozsonyban Európa asztali-tenisz bajnokságai. A baj­nokságokra eddig a magyar, német, spa­nyol, íwéd, horvát, román és a rendező szlovák válogatott aevezte be csapatát. A magyar színeket a női csapatban a diós­győri Farkas Gizi, a kolozsvári Koloasváry Sári és a győri Király Baba képviseli. A férficsapat tagjai: Sóos, Harangozó I. és II., Sidó, Till és Vladone. Kolozsváry Sári (Postás SS) és Vladone (KAC) napok óta Sóos Burópa-bajnok tár­saságában készülnek a versenyre. A MÁSODIK KERÜLETI EDZÉS Kolozsvár, Január 19. A labdarugó kerü­let ma, január 20-án, csütörtökön este 6 órakor a KAC, Unió-utca 21. szám alatti nagytermében tartja második téli edzését. Dobay István és Opaéa Zoltán vezetésével. Az edzésen az összes lelgazo’t játékosoknak meg kell jelenniük. Opata Zoltán felhívja a KAC összes I., II. és ifjúsági csapatbeli já­tékosait, hogy a felfüggesztés terhe melleti fel tét'énül jelenjenek meg az edzésen A KMTK ■UDOTLéH A BIRKÓZÓ CSAPATBAJNOKSÁGON Kolozsvár, január 19. Jelentettük, hogy a Kolozsvári Munkás Testedző Egyesület bir­kózó csapata is benevezett az országos csa­patbajnokságra, melynek küzdelmei feb­ruár 3-tól 6-ig tartanak a Nemzeti Sport­csarnokban. A KMTE-nek február 6-án a C. MOVE, 12-én a BVSC, 20-án a KTE az ellenfele. BKE—BBTE 3:0. Kedden este játszották le a városligeti műjégpályán a budapesti kerületi jégkorongbajnokság rangadóját a BKE és BBTE csapatai. A mérkőzés a BKE fölényes, 8:0 (1:0, 1:0, 1:0) arányú győzelmével végződött. Vasárnap délelőtt a Bétatéri jégpályán érdekes jégkorong mérkőzés lesz. A KKE együttese az ország egyik legjobb jégkorong csapatával, a Kassai Vasutas Sport Club-al mérkőzik meg 11 órai kezdettel. Valószínű, hogy a KKE—KVSC mérkőzés után kérni lejátszásra a KEAC—Bástya visszavágó mérkőzés Is. A Játékvezetők Testületének országos központja kijelölte azokat a játékvezetőket a kolozsvári kerü’ étből, akik a tavaszi idényben NB II.-ős mérkőzéseket vezethet­nek. Ezek a kővetkezők: Bérezés Ferenc, Csatt Árpád, Csiky József, Czinczér István, Gábor Ferenc, Gaál János, Jóazay László. Korch Márton, Molnár Attila. Polareezky János, Sipos István, Takács Dezső és Tóth Géza. — Levegőbe röpi' He lakóházukat egy kisfiú. Sárospatakról .'antl a Magyar Tav­at! Iroda: Matisz Márton bányabérlő Her- kut községben lévő lakóházában tartotta bánya robbantásához szükséges lőport, fia véletlenül gyufát dobott a lőporra litől az felrobbant. A robbanás a házat ,-egőbe röpítette. A gyermek meghajt. abbém sué&OMM 'sst&j/JitjMLok­A KOLOZSVÁRI NEMZETI SZÍNHÁZ HETI MŰSORA: Jaa, 20. Csütörtök 6 órakor: Mindenért fi­zetni kell. Napi bérlet A. 12. szám. Rendes helyárak. Jan. 21. Péntek 6 órakor: Rigóiért*. Bérlet­szünet. Opera helyárak. Jan. 22. Szombat d. u. %3 órakor: Vihar- lámpás. Ifjúsági előadás. Jegyeket a pénztár nem árusít. Jan. 22. Szombat 6 órakor: Mindenért fi­zetni kell. Napi bérlet B. 12. szám. Ren­des helyárak. Jan. 23. Vasárnap d. *. %S órakor: János vitéz. Rendes helyárak. Jan. 23. Vasárnap 6 órakor: Mindenért fi­zetni keH. Bérletszflnet. Rendes hely­árak. Jan. 24. Hétfő 6 órakor: A házasságok nz égben köttetnek. A Tizes Szervezet elő­adása. Bevezetőt mond: Keresztes Sán­dor fötlzedes. Jegyeket a pénztár nem áruéit. A SZÍNKOR MŰSORA: Jan. 23. Vasárnap d. u. %3 órakor: Fekete Péler. Rendes helyárak. Jan. 23. Vasárnap 6 órakor: Fekete Péter- Rendes helyárak. mozi-műsorok manamanzatuaMmnaMMBaa ÁRPÁD filmszínház: Külvárosi őrszoba. Fősz.: Karády, Nagy István, Csortos. Va­sárnap d. e. %12-kor matiné. CORVIN-mozgó: Zenélő malom. Szereplők: Szeleczky Zita, Dayka Margit, Vaszary Piri, Szilassy László, Csortos Gyula, Mak­iári Zoltán, Latabár Kálmán. Kezdete: &4, %6, 1^8-kor. EGYETEM: A nagy per. (Â legizgalmasabb és legérdekesebb amerikai bűnügyi törté­net. Főszereplő: Heinrich George.) ERDÉLY-mozgó: Szerencsés flótáa. Fősz.: Tolnay Klári, Szilasy László, Biltcsi Tiva­dar, Latabár Kálmán, Makláry Zoltán, Mihályi Ernő. E’őadások kezdete 3, 5, 7. Vasárnap 11-kor matiné. MÁTYÁS mozgó: Késő. Főszereplők: Bulla Elnia, Muráti Lili, Jávor és Sárdy. Előtte: Magyar és Ufa világhiradók. Előadások: 3, 5, 7 és vasárnap d. e. 11 érakor. Rákóczi filmszínház: Heten mint a gono­szok, Főszerepben: Sárdy János, Billcsá Tivadar, Mednyánszky Ági, Kiss Manyi, Makiáry, Vaszary. Vasárnap d. e, ll óra­kor matiné. APROHIRDETESEX I SiMMkM httUdsnaii la I LagUiekk MrMftc héftfeSu&ap 1.-, vasárnap 1.3». | „Cím a Idádéban" Jetaésü és .Jeligés" Mr- kést hétktaiap S fillér, vasárnap 10 fillér, dőlések külön kezelési dija hlrdotéefeladá- Héaaee&g, taoter-ás rovatban szavanként sónként 30 fttiór. Adást koreeSkank szaván- híéliCznap 14 faEór, vasárnap 16 fillér. i W." ——c———» Lapunk részére hirdeté­sek feladhatók az aMtt' helyeken: „Urstts“ sFrtvsr- ne-k mellr t»5 h}s Ar. árus, Mátyás király tér Vashid m A ettl uj- sá inn North -ut Sieti három sás­tér 12. írisz-telep. LépciS-utca >3. Elveszelt ••• KOVÁCS ISTVÁN MÁV altiszt névre szóló polgári szeméiylap. Kéri a megtalálót, szíves­kedjék a kíadóhlvtalban le­adni. DRÖTSZÖRÜ foxi január 17-én elveszett. Nyakán szíj, hátán szürkés fekete • nagyobb folt és Csibész I névre hallgat. Megtalálót I jutalomban részesíti Zutlor Emire, Kert-u. 12. Telefon 36-74. —641 Alkalmazás A CÉGÉI körjegyzőség­ben (Szolnok-Dobotea vár­megye, kékesi járás) egy j Om. dijnoki állás van meg- ilresedésben. Az állás azon­nal elfoglalható, fizetése J törvény szerinti. Cege Sza- j mosujvárhoz 18 km-re, ren­des autóbuszjárattal, a ce- gei-tó mellett fekszik. Pá­lyázatokat a községi elöljá­rósághoz kell beadni. Kör­jegyző. —556 TÖBB évi gyakorlattá? biró őskeresztóny, perfekt gép- és gyors Írónőt felve­szünk. Ajánlatokat ,,Per- j fekt“ Jeligére a kiadóhiva- j talfca kérünk, KOLOZSVÁR és Vidéke Ipartestület pályázatot hir­det tiszt viselő! állás betöl­tésére. A saját kézssel irt pályázat január 25-ig be- j ..árúéig küldendő be az lportatüfethez Kétozsrvér, IfnWhw tér X —445 Állást keres GYAKORLOTT, fiatal el- j árusítón 5 bármilyen szak- ■ mában állást keres. Megke­resést a kiadóhivatalba kór „ösberesztény" jeligére. Lakás KERESEK MŰHELY- j NEK, RAKTÁRNAK MEG-- FELELŐ HELYISÉGET, FŐTÉRHEZ KÖZEL. NA­TH® BÉLA, DEÁK FE- RENC-U. 36. —68S ELCSERÉLNÉM Rákő- czl-ut elején, hegyoldalban levő, déli fekvésű szoba, ! előszobámat ugyanezen a környéken, klntebb eső egy szoba-konyha, vagy egy­szobás lakással. Ajánlatot „RákőczI-negyed“ jeligére kérek a kiadóba. Adás vétel RÉGI dívány- és heverő­rugókat veszek magas áron. Szabó Árpád kárpitos, Széntegyház-utea 36. sz. —616 I KOMBINÁLT szekrény, | dlófumiros, uj, sürgősen el- adó. Lázár-utca 17. 2. ajtó, —627 BÉLYEGGYÜJTEMÉ- NYEKET, tömegbélyeget legelőnyösebb n v; Herezegné bélyegkereske­dés, Dávid Ferenc-uíca 12. KIFOGÁSTALAN álla­potban levő gyerek sport­kocsi eladó. Görögtemplom- utca 3. I. emelet. PLÉH Ulőltád jó állapot­ban eladó. Cim a kiadóhiva­talban. SÖTÉTKÉK sirnha teljes felszereléssel — középter- m-’tre — eladó. Tlnódi-u. 14. RÁDIÓT, hálózati gépet keresek meg t ótel re. Boier hölgyfodrászat, Jókain. 5. —643 IKöÁÉZTAL Hj, tölgyfá­ból, masszív, eladó. Chem I asztalos, Orbán Balázs 13. 1 -«38 1 OSONTRöMIT keresek megvételre. Címet kérem leadni a kiadóba. Jö gabonatermő vidéken vennék jóforgalmu mümal- mot cirka egy vagonon vámőrlöt. „Turbinás előny­ben" jeligére ajánlatot ké­rek. —64* ELADÓ SÜRGŐSEN egy jémemetelü füszerüzlet, áru­val, berendezéssel együtt. Értekezni lehet a TordaJ-ut 33. szám alatt. ■—621 TORONTÁLI ágyelő és átvető szőnyeget, jó állar pótban lévő 43-as férfi hó­cipőt vennénk. Műgyanta- Üzem, Varga-utca 14. Te­lefon 35-88. OI<fafás MEGÉL)tiiií'Ajtí.3ÉT ha utz- tositani akarja, tanuljon könyvelni. Hat hét alatt felelősség mellett megta­nul Tanfolyam kezdők és haladók számára Fürdő- utca 7. Délután 1—4-ig. —57» MAJALIS-utcáből áthe­lyezett, modernül felszerelt bor- és gyümöicsszeszföz- dém megnyitottam. Jelent­kezés Székely György, Fürj-u. 6. —«14 ”” ROMÁNIÁBAN maradt feleségem és kis gyerme­kem át óhajtom hozni. Ke- rerek olyan román csalá­dot, akinek a családfője Romániában van és család­ja csere utján át akar hoz­zá költözni. Lipcsey Sándor ifj. Almásszentmihály. —505 ÖNALLÓSITASI Alapból üvegezés, képkeretezés ol­csón készül: Farkas Emil­nél, Deák Ferenc-u. 18. Te­lefon 35-48. ___________ ""erdélyi magánnyo­mozó IRODA felvilágosí­tást ad, nyomoz, Informál, minden a legdiszkrétebben elintéz. Bartha Miklós-utca 5. I. em. Telefon: 17—38. HARISNYA gtt.ppolást, fehérnemű javítást jutá­nyos árért vállalok. Ma­gyar-utca 12. Hátul aa ud­varban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom