Keleti Ujság, 1944. január (27. évfolyam, 1-24. szám)
1944-01-15 / 11. szám
KuetiUjsXG fi 1944. JANUÁR 15 — A Vitézi Süek hírei. Koioas vármegye és Kolozsvár váron Vitézi Széke értesíti az összes vitézeket és családtagjaikat, hogy január 17-én, hétfőn délután S-tól 5-ig céllövészetet, utána 5 órától tekézéssel egybekötött összejövetelt tart. Az összejövetelen igen jelentős ügyet beszélnek meg s ezért ajánlatos az összes vitézek és családtagjaik megjelenése. Az összejövetel is a Wesselényi Lövész Egyesület Honvéd-utcai fedett lötere helyiségében lesz. ahol tekepálya és igen jó konyha Ali rendelkezésre. — Kétségl»eesett küzdelmet folytat a megélhetésért egy családfő nélkül álló székely család. Egyizben már felhívtuk olvasóink figyelmét. Sebestyén Márton udvarhelyszent- lé'eki napszámos özvegyének helyzetére. A szerencsétlen sorsú asszony férje halála után, kereset és támasz nélkül maradt hat kiskorú gyermekéve! s azóta elkeseredett harcot folytat a megélhetésért. Gyermekei megpróbálták, hogy lapárusitással segítsenek szűkös helyzetükön, így azonban még a mindennapi betevő falatot sem tudják biztosítani. Nagyban akadályozza kereseti lehetőségüket a megfelelő ruha és cipő hiánya is. A sorsüldözött özvegy most lapunk utján fordul kérő szóval a társadalom jószívű tagjaihoz, támogassák őket pénzzel, esetleg ruha- és cipöadományokkal. Mindennemű adományt szívesen továbbit lapunk kiadó- hivatala. — Két újabb betöréses lopás Kolozsváron. Az utóbbi időben rendkívüli módon elszaporodtak Kolozsváron az olyan betöréses lopások, amelyek alkalmával a tettesek jórészt csak ruha- és fehérneműt lopnak el. Az elmúlt 24 óra leforgása alatt két ilyen nagyobbszabásu betöréses lopás történt. Ismeretlen tettesek álkulccsal behatoltak Kelemen Jánosné Királyhágó-utca 33. sz. alatt lévő lakására s onnan 4000 pengő értékű ruhaneműt loptak el. — A másik betörés a Hegedűs Sándor-utca 16. szám alatt történt. Ismeretlen tettesek, ugyancsak álkulcs segítségével behatoltak dr. Kriza Gyuláné bezárt lakásába és elloptak 5000 pengő értékű fehérneműt, ruhaneműt és ágyneműt. A rendőrség mindkét esetben erélyes nyomozást indított a tettesek kézrekeritésére. —- köszönetnyilvánítás. Mindazoknak a jóbarátoknak és ismerősöknek, kik drága halottunk Dr■ Pataky Jenő halála alkalmával részvétüket kifejezték, hálás köszönetét mondunk. Dr. Pataky Jenöné és a Pataky család. — Tiltott határátlépésért ítéltek el egy csicsógyőrfalusi asszonyt. Dési tudósítónk jelenti: Kimpán Jakabné csicsógyőrfalusi asszony 1942 őszén átszökött Romániába s onnan mostanában visszatért és önként jelentkezett a csendőrőisön. Az asszony a főtárgyaláson azt mondotta, hogy ott is vannak gyermekes, meglátogatta őket, megnézte, hol jobb a világ. Úgy tudta, hogy itt jobb, ezért visszatért és önként jelentkezett. Az enyhítő körülmények figyelembevételével a törvényszék Kimpán Jakabnét 300 pengőre ítélte. Rönköt vásárolunk! Szép növésű, egyenes szálú gyertyán és jávor (juhar) rönköt szálankint is, tölgyfát és bükkfát vagontételben. Megkereséseket az Erdéfyrészi Hangya Központ Ipartelepe, Meggyesfalra, Maros-Torda-megye címre kérünk — Cipőigénylők figyelmébe! Kolozsvár város közellátási hivatalának cipöoszfcáiya tájékoztatóul közli, hogy a januári készcipö- utalványok megérkezéséről a lapok utján értesíti a közönséget. — Tor da és Aranyosszék menekültjeit fel kérjük, hogy január 15-én szombaton este 7 órakor a Wesselényi Lövész Egyesület Honvéd-utca 12. szám alatti klubhelyiségében tartandó fontos értekezleten minél nagyobb számban jelenjenek meg. Pályázati hirdetmény. A kolozsvári MÁV-mühelyi „Összhang“ Dal-, Zene- és Kultur-Egyesület Elnöksége az 1944. év február hó 15-re megüresedő borkimérő üzletvezető' teendők ellátására pályázatot hirdet. Pályázhatnak: 1. Feddhetetlen előéletű, 2. keresztény származású, 3. a vendéglői iparban jártassággal bíró magyar állampolgárok kérvény utján. Óvadék 3000.— P. A pályázat határideje 1944. év február hó 1-e, mig a pályázat részletes feltételeiről közelebbi felvilágosítást a kolozsvári MÁV mühelyfőnök- sége ad. Kolozsvár, 1944. évi január hó 13. A kolozsvári MÁV „összhang“ Kultur Egyesület vezetősége. I\i (wraLef<. ?iy( mnujnlmat a rat HELYEZD PEMiffl BÚZAKÖTV™ őrt Ki ráció A KAC leél uj szerzeménye Leifiaiollák Füstőst és Kovács Pált KOLOZSVÁR, január 14. Jelentettük, hogy a KAC visszaszerezte Bonyhádit, aki az őszi idény elején a Gammához szerződött. Bonyhádi visszaszerződtetésével kapcsolatban többen aggodalmaskodtak, emlékezve az egyébként tehetséges játékos fegyelmezetlenségére és többször Ls megnyilvánult megbízhatatlanságára. A KAC vezetősége is számolt ezekkel a „súlyosbító körülményekkel“ s csak mintán biztosítva látta azt, bogy hasonló esetek többé nem fordulhatnak elő Bonyhádival, határozta, el újbóli leigazolását. Bonyhádin kivid még két ldtünö fiatal játékos fogja erősíteni a KAC tavaszi csapatát, Az egyik Füstös, a Dési SE közép- csatára, aki csekély 45 gólt rúgott az ősz- szel. Főleg neki köszönhető a DS8 őszí első helye az NB III. erdélyi portyában. A másik szerzemény Kovács Pál, aid a KEAC- nak a legjobbja. így tavasszal négy középcsatár fog a KAC rendelkezésére állani. Bonyhádi, Füstös, I áczi és Kovács Pál. Lesz kikből válogatni. fl KKE megerősített csapata a jégkoronntiajngkság esélyese Kolozsvár, január 14. A KKE, amely az elmúlt évben megnyerte a vidéki jégkorong- bajnokságot az MSB, Kassai VSC és a Palicsi SK előtt, ezévben legjobb csapatával áll ki Erdély jégkorongbajnoksáe-ainak küzdelmeire. A csapat előkészületeiről Székely Zoltán, a KKE ügyvezetője a következőket mondotta: Sikerűit összes játékosaink részére szabadságot szerezni és így a legjobb együttessel áshatunk ki úgy vasárnap a CsTE, mint kedden az MSE ellen. A CsTE ellen a következő csapat játszik: Kónya — Roska, Incze — Mészáros, Hollay dr., Vásárhelyi. Csere: Kovács, Bíró, Dénes. A fenti játékosokon kívül még játszani fog két újonnan leigazolt kiváló képességű játékosunk: Debreceni és Pataki. Előbbi a hátvéd-sorban, mig Pataki a csatársorban fog helyet kapni. A vasárnapi KKE—CsTE mérkőzés délelőtt pontban fél 11 órakor kezdődik a sétatéri jégpályán, a Csíkszeredái Sprencz Pá és a kolozsvári Székely Zoltán vezetésével. A hétfői MSE—CsTE küzdelem 1 órakor kezdődik, hogy a Csíkszeredái együttes még a délutáni gyorssal hazautazhasson. A mérkőzést dr. Bíró József és dr. Nagy József vezetik. A keddi KKE—MSE döntő mérkőzés pontosan fél 2-kor kezdődik, melyet a marosvásárhelyi Korch Márton és a kolozsvári Székely Zoltán vezet le. A KEAC—Bástya II. osztályú bajnoki mérkőzést nem kedden, hanem hétfőn délután fél 3 órakor az MSE—CsTE mérkőzés után játszák le. A mérkőzés visszavágója január 23-án a Bástya-pályán lesz. AZ ELSŐ KERÜLETI LABDARUGÓ EDZÉS Kolozsvár, január 14. A KAC Unió-utca 21. sz. alatti nagytermében tartotta meg a kolozsvári labdarugó kerület első edzését a kerület játékosai részére. Az edzés megkezdése előtt Adorján Ödön kerületi elnök üdvözölte az egyesületek képviselőit és játékosait. Ezután Dobay látván tartott elméleti előadást a bemelegítésről és a céltornáról, melyet a gyakorlatban is bemutatott. Az első kerületi edzésre megdöbbentően kevés egyesület játékosai jelentek meg. Ezért az MLSz kolozsvári kerülete elhatározta, hogy azokat az egyesületeket, amelyek a legközelebbi edzésre — január 20-án este 6 óra — nem küldik el játékosaikat, megbüntetik. A Magyar Tekéző Szövetség Erdélyi Alszövetsége, vasárnap, 1944 január 16-án délelőtt 10 órakor, határozatképtelenség esetén ugyanaz nap délelőtt fél 11 órakor tartja rendes évi közgyűlését a Villamosmüvek tekepályáján. Vasárnap reggel 8 órakor kezdődik a sétatéri jégpályán a KKE tehetségkutató gyorskorcsolyázó versenye 500 és 1000 m. távon. Nevezni a helyszínen lehet. Mindenki saját korcsolyáját használhatja. A KAC vezetősége mindazon tagjai és pártolói részére, akiknek az őszi idényben lelátó-bérletük volt a KAC mérkőzéseire, helyeiket a tavaszi idény 8 mérkőzésére, február 1-ig fenntartja. A jegyeket Zárdái Rezső föpénztárosnál lehet kiváltani (Szé- chenyi-tér 6. szám). A február 1. után ki nem váltott bérelt helyeket uj igénylőknek fogják kiadni. A KEAC siszakosztálya a Hargitán 10 napos táborozást rendez, mellyen 25 férfi és 17 hölgy versenyző vesz részt. Népművelési munkarend Kolezsváron Kolozsvár, január 14. Kolozsvár Iskolán- kivüli Népművelési Bizottsága január 17-étől január 24-ig a következő előadásokat tartja: Január 19-én a Marianumban 4 órától: „Karácsonyi ünnepkor“ (Tóth M. Klotild), a Horthy Miklős-uti áll. iskolában 6—7-ig: „Magyar iparosodás“ (Kovács Béla dr. tanár), 7—8-ig: „Kommunizmus csődje“ (Dr. Kovács Istvánná), a Nagy Lajos király-uti áll. iskolában fél 6—fél 8-ig: „Az emberi személyiség méltósága“ (Ébner Jenő dr. r. k. lelkész), „Daloljunk együtt“ (Pfaffen- huberné), „A szív“ (Tordai Edit), a belvárosi áll. iskolában 6—8-ig: „Vegyiháboru“ (Orosz E. Gábor), majd „Japán ünnepek, népszokások“ (Daniin Józsefné), a Tordai- uti áll. iskolában 6—8-ig: „Mindent a hazáért“ (v. Borcsiczky Imre örgy.), „Takarékoskodás, élelmiszerek, tüzelőanyag helyes beosztása“ (Kopándy Péter), a Honvédutcai áH. iskolában 6—7-ig: „Tormay Cecil Bujdosó könyvének ismertetése“ (Tarnay Józsefné), a Ráskai Lea-utcai áll. iskolában fél 7-től: „Családvédelmi előadás“. Január 20-án a Pap-utcai áll. iskolában 6—7-ig: „Katonai előadás“ (Máthé György), „Történelmi arcképek“ (Benkő Elekné), a Nagy Lajos kir.-uti áll. iskolában fél 7-kor: „Családvédelmi előadás“, a Ref. IKE-Ott- honban 8—9-ig: -„Egyház mint segítség“ (Horváth József). Január 21-én a Téglás-uti á'í. iskolában 6—7-ig: „A honfoglaló magyarok műveltsége“ (v. Zsigmond Ödönné), „Énekes torna, népdalok“ (Nagy Hona), a Marianumban 4 órától: „Székely mesék“ (Naesa Evangéla), a Ráskai Lea-uti áll. iskolában 6—8-ig: „A földi pokol és paradicsom“ (Dr. Sternné Hajdúk I.), majd „Hiszek Magyarország feltámadásában“ (Nagy Ferenc unit. lelkész), a Téglás-uti áll. népiskolában 7 órától: „Családvédelmi előadás“. Január 23-án a Kajántóvölgyi áll. Iskolában 3—4-ig: „Petőfi Sándor és költészete" (Sípos Andrásné), a Ref. IKE-Otthonban 5—7-ig: „A népköltészet“ (Nagy Géza tanár), a Vasvári Pál-utcai áll. Iskolában 3—4-ig: „A Magyar Vöröskereszt és az H- jusági Vöröskereszt“ (Fülöp Gáspámé), a Segesyári-uti áll. iskolában 3—fél 5-ig: „Lakásunk tisztántartása“ (Dr. Schmidt Gusz- távné), majd „Katonai előadás“ (Imre Berta). legyezzünk búzakötvényt SZÖVETSÉG Gazdasági és Hitelszövetkezetek Központjánál Kolozsvár, Deák Ferenc-u. 9. sz.