Keleti Ujság, 1943. december (26. évfolyam, 272-295. szám)

1943-12-12 / 281. szám

KtitnUisxn 1943. DECEMBER. 12. — Kormányzói elismerés. A Magyar Távirati roda Jelenti: A Kormányzó Ur a miniszter- jinek elöter.jesz fcsére gróf Somssirh László n. kir,; titkos tanácsos nagybirtokosnak, az Jrszágos Magyar Gazdasági Egyesület elnöké­nek a magyar mezőgazdáság terén szerzett érdemeiért teljes; elismerését fejezte ki. — líoktorráavatás. A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen szombaton dél­ben az államtudományok doktorává avat­ta* Adorjáni Dezső dr. kolozsvári ügyvé­det. Adorjánt dr. neve nemcsak a jogásztár­sadalomban közismert, a kitűnő ügyvéd az Erdélyi magyar dalkultura fejlesztése körül is érdemeket szerzett. Az Erdély! Magyar Dalosszövetség kolozsvári kerületének évekig volt főtitkára s jelenleg is a „Beth­len Gábor“ és a ,.Zwingli“ dalkör karnagya. i— Ugyancsak szombaton avatták a jogtu­dományok doktorává Nagy Gyula kolozs­vári ügyvédjelöltet. A két uj doktort szá­mosán keresték fel szerencsekivánataikkal. —- ÜGYVÉDI HÍR. Dt. Amirás Aladár Tórádról menekült ügyvéd, Kolozsváron, Deák Ferenc-utca 51. szám alatt, ügyvé­di irodát nyitott. (Bejárat a Bethlen-ut- ca felől.) — A MANSz tevékenysége Bonchidán. Négy hónapja alakult meg BoncJiida köz­ségben a Magyar Asszonyok Nemzeti Szö­vetségének helyi csoportja, de már is el- tsmerésremiéltó eredményeket mutathat fel. Szekeresy Sándorné, temesvári Musuiln Irma föjegyzőné elnökletével 80 működő tag dolgozik a nemzeti összefogás jegyében. Eddig 640 pengőt juttattak a Magyar Vö­röskereszt központjának. A karácsonyi ün­nepekre a község szegény gyermekei között 40 meleg ruhát, 15 pár bakancsot és 150 ajándékcsomagot osztanak ki. Karácsonyra KRISTÁLYT PORCELLANT KERÁMIÁT Igen jutányosán szerezhet be Máthé József üveg és porcellán kereskedésében Unió-utca 1(3. Telefon: 27-9(3. ■ ELJEGYZÉS. Kertész Jenő csendőr ezredes. Magda lányát eljegyezte dr. Bíró János orvos-százados. * A- Kolozsvári Zenekonzervatórium Alsó- foku Zeneiskolájában december 12-én, va­sárpap el. e. 9-töl 11 óráig felvételi vizsgák tartatnak: jelentkezni Mussolini.ut 5. * Árverési hirdetmény. Végr. sz. 271/1943. Pk. 2378/1913. Gabrian Johanna a Györgyé javára 2080 P töke s jár. erejéig foganato­sított kielégítési végrehajtás alkalmával lefoglalt s 2000 pengőre becsült ingóságokra a bánffyhunyadi kir. járásbíróság fenti szá­múi végzése folytán az árverést elrendelem és ennek Körösfeketetón leendő megtartá­sára határidőül 1943. évi december hó 15. napjának d. e. y2t2 óráját tűzöm ki. Elár­verezhetnek szarvasmarhák és sertés kész­pénzfizetés mellett, legalább a becsár két­harmad részéért. Bánffyhunyad, 1943. évi november hó 27. Kovács Márton kir. bir. végrehajtó. Elkészültek PIILUEYfli GYŐZŐ VIKTOR sziies u< modelljei Budapest, IV., Váci-utca ló s zám * Árverési hirdetmény. Pk. 31.312/1943. sz. Dr. Schwartz Károly budapesti ügyvéd által képviselt Grill Károly könyvkiadóvál­lalat budapesti cég javára 566 P 13 f töke és járulékai erejéig, az eddigi törlesztések betudásával a kolozsvári kir. járásbíróság 1943. .évi 643. sz;. végzésével elrendelt kielé­gítési végrehajtás során 1943. évi október hó 12-én lefoglalt 1100 P becsértékü ingó­ságokra az árverést kitűzöm és annak vég­rehajtást szenvedő lakásán Kolozsvárt, Szentegyház-utca 38. sz. alatt leendő meg­tartására határidőül 1943. évi december hó 14. napjának déli 12 óráját tűzöm ki. ami­kor a biróilag lefoglalt bútorokat, Író­asztal, könyvállvány, szalon asztalka. ..Ide­ál“ írógép, Gril döntvénytár s egyéb ingó­ságokat a legtöbbet Ígérőnek készpénzfize­tés-ellenében, esetleg becsáron alul is el fo­gom adni. Kolozsvár, 1943. évi november hó 22-én. Olvashatatlan aláirás. kir. bir. végre­hajtó, mint bírósági kiküldött. 9 január 7-én kezdődnek a kolozsvári Tudományegyetemen a tanév második felére szóié beiratások Kolozsvár, dec. 11. A kolozsvári Fe­renc József Tudományegyetem 1943/44. tanévének második felére szóló beirat­kozások az összes karokon 1944 január 7-én kezdődnek és január 18 ig tartanak. Utólagos beiratkozásra engedélyt 1944 január 18-tól február 6-ig az illetékes dékán adhat. Ilyen engedélyt azonban csak az kaphat, aki igazolt ok miatt a rendes beiratkozási idő alatt biratkozni nem tud, vagy valamely más egyetemen azért nem lehetett felvenni, mert ott a létszám betelt. Az előadások a If. félévben 1944 ja­nuár 25-én, kedden kezdődnek. Az egyetemi rendes hallgató féléven­ként tandi.j ciinen 128 pengőt, mellékdíj címen 96 pengőt köteles fizetni. A fize­tési kötelezettség meghatározott része alól mentesül az a hallgató, akit az egyetemi hatóság kedvezményben része­sít. Az egyetemi hatóság negyed-, fél-, háromnegyed- vagy teljés kedvezményt adhat. • • ■ ti I Karácsonyi, ujé., ég SZeSZeSltal i szükségletét még idejében szerezze be FüiHp Géza cégnél Távbeszélő: 16 28, 16-34. — Előadások Finnországról és a Lotta- szcrvezetröl. Az egyetemet és főiskolát vég­zett magyar nők egyesületének kolozsvári csoportja december 12-én, vasárnap délelőtt negyed 12 órai kezdettel a református leánygimnázium rajztermében (Király-utca 26.) előadást rendez. Szabó Dezsöné dr. Kis pál Magdolna Finnországról, dr. Gyulai Zoltánná Grátz Márta pedig a finn Lotta- szervczetröl tart előadást. A tagokat és az érdeklődőket szívesen látja az elnökség. A belépés díjtalan. — Megtartotta magának a megbízatásból vásárolt ruhaanyagot. Nikita György vásári szabó hónapokkal ezelőtt 317 pengőt adott át Bogdán János, Apaffi-utea 24. szám alatt lakó volt kolozsvári kereskedőnek az­zal a megbízatással, hogy Fabinyi László üzletéből 10 méter textilanyagot yásároljon számára. Bogdán megbízatása első részének eleget tett. de a vásárolt anyagot nem adta át Nikita Györgynek. A szabó emiatt sikkasztáséit feljelentést tett ellene. Lch- ner Richárd dr. törvényszéki, tanácselnök, büntető egyesbiró háromhavi fogházbünte­tést szabott ki Bogdán Jánosra. Büntetését háromhavi időtartamra felfüggesztették. — Karácsonyi bazárt reniiez a Keformá- tus Nőszövétség. Vasárnap délután 4 óra­kor nyílik meg a Református IN ószövetség szokásos jótékonycélu karácsonyi bazárja a Király-utca 24. szám alatti helyiségben. Te­kintettel a íahiányra a hazái- csak csü­törtökig lesz nyitva. A bazár látógatóit a Nöszövetség teával és kürtöskaláccsal ven­dégeli meg. Tekintettel a jótékonycélra, mindenkit szívesén látnak és elvárnak. Cseaezy — Két, embert juttatott fogházba a to­vábbadott kincstári bakancs, A szamosfalvi repülőtér földmunkáin dolgozó Acs Lajos kubikos egy ismeretlen katonától ,,jutá­nyos áron“ kincstári bakancsot vásárolt. A bakancsot némi haszonnal kézalatt tovább­adta Huszka Pálnak. Orgazdaság vétsége miatt a törvényszék büntető egyesbirá.fá mindkettőjüket egy-egyhavi fogházbünte­tésre Ítélte. Az Ítélet jogerős. Karácsonyra már most vásároljon üveg-, porcellán- és díszműárut a MAGYAR BOLTBAN Laczkó Ernőnél. Olcsó árak! Nemzeti önállósítás! alap­ból nyílt. .............ii,—■ ii..................... I irii ~ in rn .* Pk. 31563/1943, Fksz. 476/1943. Árve­rési hirdetmény, özv. br. Bánffy Ferencné javára 725 P. töke és jár. erejéig foganato­sított kielégítési végrehajtás alkalmával le­foglalt 8000.— P. becsértékü ingóságokra a kolozsvári kir. járásbiróság fenti számú végzése folytán az árverést kitűzöm és an­nak Apahida községben 315. házszám alatt leendő megtartására határidőül 1943. évi december hó 16. napjának délután 3—4 órá­ját tűzöm ki. Elárverezek bútorokat, ökrö­ket, teheneket és ökörszekeret készpénz- fizetés mellett legalább a becsérték kéthar- mádrészéért. Kolozsvár; -1943. ®vi november hó 25. Felszegi Ödön kir. bir. végrehajtó. — Vitézi értekezlet, Kolozs vármegye és Kolozsvár thj. sz. kir. város Vitézi Széke rendes havi értekezletét f. hó 13- án, hétfőn 19 órakor tartja a volt Kato­likus Kör Farkas-u. 7. I. emeleti helyi­ségében. „Örmény művészet az őshazában és az uj- hazában' Felvinczi Takáís Zoltán dr. szabadegye­temi előadása Szamosujváron Szamosujvár, dec. 11. Most tartották meg a harmadik szabadegyetemi elő­adást Szamosujváron. a római katolikus kultúrteremben. Kollonay Zoltán gim­náziumi igazgató, az Iskolánkivüli Nép­művelési Bizottság elnökének lelkes üd­vözlő szavai után felvinczi Takáts Zol­tán egyetemi ny. r. tanár „Örmény mű­vészet az őshazában és az ujhazaban“ címen tartotta meg nagyérdekesiégű elő­adását. Bevezetőül azzal foglalkozott hogy mit lehet kapcsolatba nozni az ör­ményekkel a legrégibb iráni és rezopo- támiai emlékek közül, majd arra a vál­tozásra mutatott rá, ami az örmények művészetében görög és szir be'olvás alatt következett be. Ez főképpen a hel­lenizmus terjeszkedését jelentette, ami érvényesült a későbbi időkben az egész középkor foly inán is, sőt még az újabb korra is kihatott. Az örmény birodalomnak a szeldzsuk- törökök adták meg a kegyelemdöfést és a nagy pusztulás következménye lett az örmények nyugatra való vándorlása; Ne­vezetes állomásaik voltak: Asztraclión, Krim, és Moldova, végül Lengyelország­ban, különösen Lembergben és Erdély­ben találtak nagyobb menekült csopor­tok végleges otthont. Az uj környezet­ben átalakultak a művészeti igényeik is és azt. látjuk, hogy a római egyházzal való egyesülés után különösen Szamos­ujvár felépítése folyamán már teljesen elsajátították a nálunk akkor uralkodó barokk Ízlést. Különben a régi Örmény művészet legérdekesebb emlékei Erdély­ben. sőt mondhatjuk kizárólag Szamos­it jvárt, az örmény katolikus egyházköz­ség tulajdonában azok a rendkívül von­zó miniatűrök, amelyekkel az örmény papok kézírásos evangéliumaikat, éne­kes könyveiket és egyéb vallásos tárgyú müveiket díszítették. A kitűnő előadó vetített képekkel ki- sébt előadását nagy érdeklődéssel hall­gatta, végig a- közönség. Az előadás Kol­lonay Zoltán igazgaítő köszönő szavaival ért véget Bélyeg üzlet! Világvárosi választék. Szolid árak. Albumok. Bélyegkellékek raktá­ron. Hevczeg Ernőné bélyegkcreskedö, Dávid utca 12. Vétel! Eladás! Csere! Telefon: 10-69. Többnapos fakivezető* tanfolyamot rendez az EMKE Kolozsváron Kolozsvár, december 11. Az Erdéivi Magvar Közművelődési Egyesület a leventeparancsnok- ság támogatásával a közeljövőben falureáetők részére többnapos lanfoSyamo« rendez Kolozs' váron. A tanfolyamon Kolozs vármegyéből előreláthatólag 80—90 faluvezető vész részt- A résztvevők számára, az .EMKE az Iskolán- kiviili népművelési bizottsággal karöltve neiuzelpolitikai előadásokat iart. A többnapos tanfolyamon a falu lelkészei és tanítói előtt az EMKE célkitűzéseit és azokat a feladatokat vázolják, amelyek nemzeípolitikai szempont­ból a falu vezetőkre várnak. , Az .EMKE vidéki -szervezkedése nagy von*- ' sokban már befejeződött* Szombaton délelőtt Máramarosszigeten alakúit még az EMKE választmánya. Ezzel kapcsolatban kelt uj életre a nagvmültu Szilágyi István irodalmi kör is. amely a (trianoni összeomlás előtt igen tevékeny és .jelentős működést fejlett ki az irodalom ápolása terén. #Az alakuló gyűlésen az EMKE központja részéről Szatlimáry Lajos űr. ügyvezető alelnök vett részt. A máramaros* szigeti válaszllinány megalakulásával kapcso­latban vasárnap délután EMKE-ünnepscg lesz. Az ünnepségen Székely Ákos dr* mond elnöki megnyitót, Mohiár Pál dr. igazgató előadást tart, Szathmáry Lajos dr- az EMKE munkájá­ról és célkitűzéseiről számot be. Ászt aló« Ist­ván, a Halai erdélyi író elbeszéléseiből olvas lel, Szabédy László az erdélyi irodaion! fej­lődéséről értekezik, Ferencz Anikó, a kolozs­vári Nemzeti Színház tagja énekel, majd Ä3?* Jenő költeményeiből ad elő lit írjuk meg, hogy a munkácsi gazdasági főiskola két erdélyi gazdaifju kiküldését kérte az EMKE vezetőségétől. A főiskola igazgató­sága a két »czdnifjut díjmentesen vendégül látja a téli gazdasági tanfolyamon- Az EMKE közelebbről kijelöli azt a két gazdaifjut, akik- ' nek kiküldését ismereteik fokozása céljából szükségesnek tartja. Collegium Musicum december 12-én vasárnap d. e. 11 órakor a Konxervalomnn dísztermében A magyar zene múltjából. Bevezeti Lakatos István, Közreműkö­dik: Pasquali Liana, Török Erzsébet, Jakobv Antal, Lebeda Gyula, Marcali Gabriella és a Konzervatórium kamara- zenekara. A KOLOZSVÁRI NEMZETI SZÍNHÁZ v HETI MtiSOBA: December 12. Vasárnap d. u. 3 órakor: Fe­kete Péter. Rendes helyárak. December 12. Vasárnap %7 órakor: Varar- lárnpás. Bérlétszünet. Rendes ho’y.árák December 13. Hétfőn %7 órakor: Bizánc, Ünnepi díszelőadás Herczeg Ferenc tisz­teletére. A Tizes Szervezet előadása. Bevezetőt mond: Fehér Miklós tanár, főtizedes.' Jegyeket' a pénztár nem áhu­sit. Dec. 14. Kedd este fél '7-kor A színigazgató, Mozart kamara operája. Coppélla. Ba­lett. Opera-bérlet 6. sz. Opera-helyárak, Dec. 15. Szerda este fél 7-kor: A házsaaágnk az égben köttetnek. Mihályfi Béla fél- lépésével. Bemutató bérlet 8. sz, Hemu­tató helyé rak. Dec. 16. Csütörtök este fél 7-kor: A házas­ságok az égben köttetnek. Mihályfi Béla fellépésével. Napi bérlet A. 8. sz. Ren­des helyárak. Dec. 17. Péntek este fél. 7-kor: A házassá­gok az, égben köttetnek, Mihályfi Béla fellépésével. Napi bérlet B. 8. sz. Ren­des helyárak. Dec. 18.-Szombat d. u. fél 3-kor: Csongor és Tünde, Ifjúsági előadás. Jegyeket, a pénztár nem árusit.. Dec. 18. Szombat este fél 7-kor: Fekete Pé­ter. Bérletszünet. Rendes helyárak. Dec. 19 Vasárnap d. e. 11 órakor: Elektra. A kolozsvári Nemzeti Színház Színész­képző Iskolájának viz3gaelöadá8a. Olcsó helyárak. Dec. 19, Vasárnap d. u. fél 3-kor; Bécsi gyors. Rendes helyárak. Dec, 19. Vasárnap este fél 7-kor: Fekete Péter. Bérletszünet. Rendes helyitek. Dec. 21. Hétfő este fél 7-kor. Bolygö hol­landi, Opera-bérlet 7, m. Opera-hely- árak-

Next

/
Oldalképek
Tartalom