Keleti Ujság, 1943. november (26. évfolyam, 248-271. szám)
1943-11-24 / 266. szám
S & e r d a 1943. november 24 ELŐFIZETÉSI ARAK: 1 HÖRA 4.30, NEGYED ÉVRE 12.40, FÉL ÉVRE 24.80, EGÉSZ ÉVRE 49.60 PENGŐ. — POSTATAKARÉK- PÉNZTARI CSEKKSZÁMLA SZAMA 72148. HUSZONHATODIK ÉVFOLYAM 266. SZÁM KIADJA A LAPKI ADŐ RÉSZVÉN YTAB SASA G SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL ÉS NYOMDA: KOLOZSVÁR, BRASSAI-U. 7. TELEFON: 15-08. — POSTAFIÓK: 71. SZ. KÉZIRATOKAT NEM ADUNK VISSZA A román kormány elhatározta Bukarest, Konstanca és Ploiest kiürítését Á Szentszék felvette a diplomáciai érintkezést a fasiszta kormaim;-1 Nemei oldalra állt Mali affovKCS §zerL paríizánveiér? Berlinben pótolhatatlan műemlékeket romboltak szét az angol repülők bombái A CHU RC 'HILL—SZTÁLIN—ROOSEVELT TALALKOZöRőL tegnap még azt jelentették, hogy a megbeszéléseket és ai- talában a találkozó részleteit a legaprólékosabban előkészítették, a mai hírek szerint a találkozón résztvesz Csangkájsek Is. de az is lehet, Jiogy Sztálin sem megy el arra. így tehát lehet, hogy a Hárma statai- kozó négyes, illetőleg kettős les*,. A new- yorkl rádió is azt közölte hétfőit, hogy Sztálin előreláthatólag nem vehet részt Roosevelt és Churchill legközelebbi sürgős megbeszélésén. Az angolszász államférfiak találkozóját ugyanis annyira romosnak és sürgősnek tartják, hogy le kelt monojának Sztálin részvételéről, ha ez utóbbi jelenleg a háborús helyzet miatt nem ha^ inat ja e: Moszkvát. Az amerikai rádió szószólója szerint azok a fontos kérdések, amelyeket Rooseveltnek és Churchttlnek minél előbb meg kell beszélniök, a Németország elleni legközelebbi katonai hadműveletekre vonatkoznak s valószínűnek jelezte, hogy az Európa elleni támadást korábbi időpontra helyezik. Washingtoni katonai köröknek — fűzte hozzá — az a véleménye, hogy a szövetséges támadás pillanatában a vörös hadsereg is rendkívüli erejű uj hadműveletbe fog kezdeni és ezektől a hadműveleti tervektől a jövő év nyarára várnak döntést. „A háború és munkásosztály“ című szovjet lap is azt írja, minden ok megvan annak föltételezésére, hogy a második arcvonal rövidesen létrejön. Európában nagyjelentőségű katonai és politikai események állnak küszöbön. A szövetségesek határozott hadvezetése, Írja a moszkvai lap, a háborút lényegesen meg fogja gyorsítani és még bensőségesebbé teszi a szövetséges nagyhatalmak közötti viszonyt. A háború drámai végkifejlödéséhez közeledik — fejeződik be a moszkvai cikk. Természetesen nem állapítható meg, hogy ezekből a hirekböl mi a valóság és mit kell a propaganda számlájára Írni, mindenesetre ezzel kapcsolatban emlékeztetnünk lehet azokra a német részről legutóbb is elhangzott kijelentésekre, hogy Németország a maga összpontosított erő tarta tékáit és legkeményebb fegyvereit az utolsó nagy csapásra tartogatja. A drámai végkifejlödés- ben tehát a létükért küzdő egész erővel ott vannak az európai nemzetek is. * AZ EURÓPAI KISÁLLAMOK SORSÁVAL foglalkozik az „Observer“ cimü angol lap. Megállapítja, hogy Churchill utóbbi kijelentései és a szovjet félhivatalos nyilatkozatok között erős ellentét van. Amig Churchill bizonyos nyitott ajtókat hagyott Németország szövetségesei számára, addig az orosz tétel ezeknek az államoknak feltétlen megbüntetését követeli. Az orosz felfogás, Írja az angol lap, a gyakorlatban Európa balkánizálódásához vezetne. Oroszország, amely önmagában is egész földrész, talán elviselhetne egy ilyen állapotot komoly következmények nélkül, Anglia számára azonban egy angol vezetés a'atti erős és önmagában megbékült Európa életszükséglet. Angliának különben megvan a lehetősége arra, hogy minden elgondolható biztosítékot megadjon Oroszországnak, hogy az angol vezetés alatt egyesült Európa nem fog Oroszország ellen fordulni, hanem azzal szoros kapcso’atban élne. Az ilyen nyilatkozatok — fűzi hozzá az „Observer“ cikkéhez a „Neue Zürcher Zeitung“, már többször elhangzottak az angol sajtóban és a parlamentben. Jelentőségüket azonban nem kell túlbecsülni, mert egyáltalában nem bizonyos, hogy megegyeznek-e a mértékadó körök nézeteivel. Nyilvánvaló, hogy Anglia angol vezetés alatt álló Európái szeretne, amely neki hozzon hasznot, a Szovjet viszont a sajat vezetését akarja Európára reákényszeriteni. A vesztesek mind a két esetben csak az európai kisnemzetek volnának. A Szovjet különben nem sokat tétlenkedik, ellenkezőleg, a legélénkebb diplomáciai tevékenységet folytatja. Benest, London minden ellenkezésével szemben is sikerült Moszkvába utaztatnia s a volt cseh államelnök készségesen szegődik Moszkva zsold- jába, mert, amint már mege’özö moszkvai hírek mondták, a bolsevisták nagyhatalmi állást szánnak, természetesen az ő irányításuk alatt, az ötmilliós cseh népnek. Benes húszéves szerződést köt a bolsevistákkal és gondolatban valószínűleg már Közép- és Keleteurópa urának, helyesebben szovjet helytartójának képzeli magát. A Daily Telegraph diplomáciai munkatársa szerint Benes utazásának célja a cseh-orosz szövetségi szerződés aláírása az 1941. évi szerződés alapján. Ez a megállapodás húsz évre terjed és Németország, valamint vazallus államai elleni védelmi szövetség jellegével bima. Az angol lap szerint ez a szerződés olyan záradékot tartalmaz, amely Lengyelországnak és Oroszország más szomszédállamainak lehetővé teszi, hogy hasonló feltételekkel csatlakozzék a szövetségi megállapodáshoz. A lap reméli, hogy Benes mindent megtesz majd, hogy éppen ennek a záradéknak alapján megoldást találjon a Lengyelország és Szovjetunió közötti viszályban. Egyidejűleg Benes valószínűleg azon fáradozik majd a Kremlben, hogy megértést és bizalmat keltsen a kisállamok, mint például Lengyelország, Csehszlovákia, Ausztria és más csoportok föderációja iránt. A Daily Telegraph szerint Benes utazása további bizonyíték arra, hogy Oroszország és a szövetségesék között a moszkvai értekezleten eredetileg fennállt félreértések közül sokat kiküszöböltek. Illetékes német helyről azt közük tájékoztatásul, hogy Benes moszkvai utazása nem lepte meg különösebben Berlin politikai köreit. Nyilt titok, hogy Benes legfőbb tulajdonsága a hiúsága. Jellemző moszkvai útja, amely a Szovjetunió és Csehszlovákia közti szövetség kérdését van hivatva tisztázni, régi önző politikájának újabb igazolása és ez a politika mindig Középeurópa érdekei ellen irányul — hangsúlyozzák Berlinben. A finn sajtó főleg azzal a kérdéssel foglalkozik, milyen jövő várna Finnországra, a moszkvai határozatok értelmében. A „Hufvudstadsbladet“ „Egyenlő elbánást kicsinyeknek és nagyoknak egyaránt" cimü vezércikkében megállapítja, hogy a moszkvai értekezlet esetében is el lehet mondani, hogy az éremnek két oldala van. Nem lehetett például megtudni, mely kis á lamokat szándékoznak a szövetségesek a megigé t egyenlőségben és szabadságban részesíteni. Amidőn egyes amerikai megfigyelők Hull szavalt akként értelmezik, hogy az Atlanti- szerződés alkalmazására csak a jövőben kerülhet sor, egy washingtoni je’entés Hu'lhoz köff"-!)c kS' ölből azt adia hírül. hogygHull ma is Hü elveihez és síkra akar szállni a balti államok szabadsága mellett. A lap ezután bírálja Oroszország határozott állásfoglalását a kis államok szövetkezesei eilen, majd megállapítja, hogy a szovjet jelenleg még földrajzilag sem ismeri el a népek egyenlőségét, ha kis államokról van szó. A szovjet azonban nem hanyagolja el a Földközi-tenger vidékét és a Középkeletet sem. Vizsinszky, útban Moszkvából Algír felé, Teheránba érkezett és ugyancsak itt tartózkodik Kornejcsuk, a szovjet másik helyettes külügyi népbiztosa, aki innen a közel Keletre utazik. Nyi’vánvaló tehát, hogy a moszkvai értekezleten beleszólást engedtek a Szovjetnek az összes kérdésekbe és a szovjet mindenüvé ki is küldi képviselőit. Nagyon fontosnak tartja ezeket a lehetőségeket, mivel megbízottjait a legügyesebb diplomatákból választotta ki, s pé'dául mind két előbb említett embere előkelőbb személyiség a szovjet diplomáciában, mint a jelenlegi londoni és washingtoni szovjet nagykövetek. Londoni hírek szerint az úgynevezett Eu- rópa-bizottság székhelyéül a St. James palotát szemelték ki, mert az a külügyi hivatal és a Buckingham palota szomszédságában van. Valószínű, hogy ez a bizottság 10 napon belül összeül. Washingtoni jelentések szerint küszöbön áll egy szövetséges központi katonai vezérkar létesítése is, ellenpárjaként a politikai jellegű hármas bizottságnak. A katonai bizottság feladata azoknak a fejleményeknek megtárgyalása és irányítása lenne, amelyek a moszkvai megegyezésből adódnak. Lehetséges, hogy ez a központi, katonai bizottság szintén Londonban fog székelni. AZ EURÓPA ELLENI TÁMADÁSOK terveivel kapcsolatban, amint a „Basler Nationalzeitung“ cimü, svájci lap Írja, Washingtonban úgy tudják, hogy a szövetségesek és Moszkva között egyetértés jött létre a Balkán elleni közös akció tekintetében is. A megindítandó . katonai cselekmények a svájci lap szerint valószínűleg meghaladják az eddigi méreteket, de megkezdésükre idő előtt aligha lehet számítani. Általában azt hiszik, hogy már a télen fontos katonai vállalkozások kezdődnek. Ezekkel az ellenséges tervekkel hozható összefüggésbe az az Isztanbulon át érkezett bukaresti hir is, amely szerint a román kormány elhatározta Bukarest, Plojest, Konstanca és Románia más fontosabb városainak kiürítését. A szerbiai és horvátországi bandaharcokkal összefüggésben legutóbb az a hir terjedt el, hogy Mihájlovics tábornok, az emigráns szerb kormány miniszterelnöke, az egyik bandacsoport vömére ncmrt oldalra, állott. A hirt a német fővárosban nem. cáfolták meg. Illetékes német helyen foglalkoznak Tito személyével és megismétlik azt a meggyőződésüket, hogy Tito tábornok nincs és ez csak álnév, amelyik mögött több bandavezér rejtőzik. * A LIBANONI HELYZET a francia sza- kadárbizottság engedékenysége után sem csillapodott. Piairól hivatalos jelentés szerint Bcirutban nagy tüntetések voltak. A tüntető tömeg elfoglalta a képviselöházat, a főkapitányságot, a közlekedési .'.ég‘, közellátásiigyi minisztériumok épületeit és mindenütt' kitűzte a szabad Libanon zászlóját, A tüntetők élén a beiruti rendőrfőnök áll, akit Eddc, a francia szakadárok áltál kinevezett miniszterelnök elbocsátott állásából. Eddéröl a brit hírszolgálat semmi közelebbit sem tud. A letartóztatott volt elnököt és minisztereket szabadon bocsátottá'k és hétfőn délután Beirutba érkeztek. A tüntetők ellenzik a francia sza kadáibito l tságnák azt. a követelését, hogy tárgyalásokat folytassanak Calroux tábornokkal s követelik a mruisz- terek visszahelyezését is. A libanoniak elvi kérdésnek tekintik, hogy a francia megbízott által elmozdított törvényes és alkotmányos kormány elfoglalja helyét. A druz törzseknek a városon kívül összevont csapatai, amelyek a Hbán'oüi kavargások kezdete óta fenyegető magatartást tanúsítottak, továbbra sem osztottak szél. * A KÖZT ARS AS ACH EASI8ZTA KORMÁNY helyzetével kapcsolatban nagyjelentőségű az a római hir, hogy a Szentszék elhatározta, hogy pápai nunciust küld Mussolini székhelyére. A kapcsolatok rendezésére a legutóbbi napokban, amint a „Trans- continent Press“ jelenti, a felsöolaszországi egyházi előkelőségek kérésére a Vatikán kezdeményezéséből tárgyalások folytak. A megbeszéléseket a Vatikán részéről maga Maglione bíboros-államtitkár folytatta. A pápai nuncius kiküldésével a Szentszék tehát, felvette a diplomáciai érintkezést a. köztársasági fasiszta kormánnyal: Érdekes hire az olaszországi helyzetnek az is, hogy Umberto olasz trónörökös elhatározta, hogy az Egyesült Államokba utazik. Umberto egyébképpen a napokban csaknem áldozatául esett egy német légi támadásnak. Amikor három gépkocsiból álló kíséretével a Nánoly—római országúton haladt, hirtelen két zuhanó bombázó jelent meg fölöttük és több robbanó bombát dobott le. A trónörökös és kísérete az árokban kerestek menedéket. A bombák a kiséret négy tagját, megölték, az egyik kocsit pedig felgyújtották.-* KIEVTöL NYUGATRA Mansteln tábornok csapatai a szovjet elkeseredett ellenállásával szemben is tovább folytatják eredményes támadásukat. A német Irvatalos jelentés közli, hogy ezek a csapatok áttörtek egy mélyen tagozott ellenséges védelmi rendszert. Zürichbe érkezett je'entéssk szerint a Zsitomirtól északra fekvő térségben is támadásra indultak a német erők és nagy német páncélos csoportok Csernigovnál állanak harcban a Szovjettel. A német hivatalos jelentés megállapítja, hogy a szmolenszki gépkocsiut mentén vívott hétnapos nagy csata kimosasié német elhárító eredménnyel fejeződön be. A szovjet itt 34 lövészhadosztálvt és 6 páncélos dandárt zúdított a német állásokra, de minden erőfeszítése hiábavaló volt s olyan ember- és anya gveszt ősegeket szenvedett, amelyek még a keleti harctér viszonylataiban is szokatlanul nagyok. Moszkvai jelentések szerint a tél egyre észrevehetőbben mutatkozik a keleti harctéren. Az időjárás hatása a hadműveletek meglassulásában nyilvánul meg — mondják Moszkvában —- bár a harci cselekmények ereje még nem csökkent jelentősen. *