Keleti Ujság, 1943. november (26. évfolyam, 248-271. szám)

1943-11-23 / 265. szám

1943. NOVEMBER 23 3 KfUTiUjtm Szinyei-Merse Jenő miniszter: Csak a magasabb cél érdekében végzetf munka hoz eredményt és megbecsülést számunkra \ magyar egybefogás szép ünnepe Toll a KiMIDSx vasárnapi °eslé!ye Kolozsvár, nov. 22. Szinyei-Merse Jenő Vallás- és közoktatásügyi miniszter a KMDSz meghívására vasárnap délután a menetrend­szerű gyorsvonattal érkezett Kolozsvárra. Társaságában voltak: Lörinczy Szabolcs, Mártomffy Károly, miniszteri tanácsosok, vi­téz Nagy Iván miniszteri osztálytanácsos és Meskó Tamás titkár. A miniszter fogadásá­ra megjelent a pályaudvaron Inczédy-Joks- man Ödön dr. főispán, Buza László dr. Rec­tor Magnificus, a Kolozsvári Magyar Diákok Szövetsége részéről Martonyi János dr. ta­nárelnök és Major László diákelnök. A mi­niszter a pályaudvarról az Uj Klinika épü­letében levő szállására hajtatott, majd dél­után 5 órakor résztvett a KMDSz rendezé­sében a katolikus diákotthon akció javára rendezett műsoros délutánon, ahol beszédet is mondott. A műsor első számaként Pintér Péter Pál üdvözölte a minisztert és a megjelent kö­zönséget, rámutatva, hogy a KMDSz pro­gramja nem ellentétek szitása, hanem örök kereszténység és örök magyarság. Kimon­dotta, hogy ez az oka annak, hogy a kolozs­vári magyar diákszervezet támogatta a pro­testáns Darányi-diákház akciót és éppen úgy támogatja most a katolikus diákotthon akciót. Ezután a kolozsvári egyetemi ének­kar Halmos-Sík „Minden földnek. ..“ című zsoltárát adta elő Benedek Kálmán vezény­letével, majd Hegyi Endre az ismert fiatal költö adott elő nagy sikerrel verseiből. Ezután Szinyei-Merse Jenő vallás- és köz- oktatásügyi miniszter mondotta el nagy ér­deklődéssel várt beszédét. munka dandárját Erdélyben mindig a magyarság végezte“ — Kedves Barátaim! — Ha népünk és nemzetünk műveltségét tanulmányozzuk, megállapíthatjuk, hogy az egyetemes magyar műveltség és népünk mű­veltsége között eltérés van. Ez az eltérés nem csupán azzal jelentkezik, hogy mások a falusi és mások a városi élet feladatai és feltételei, hanem a nemzeti műveltség e két rétege között szerkezeti különbségi is van. Kettős műveltségűnk egybeötvözése, a mun­kának széles alapon való végrehajtása s a két műveltség közötti különbségnek áthida­lása a ml feladatunk. Ebbe a munkába fia­talságunkat is be akarjuk kapcsolni. — A városi értelmiség állandóan lépést tart az európai műveltséggel. E műveltsé­gűnk három nagy műveltségnek: a klasszi­kus kultúrának, az északi germán kultúr­körnek s a steppel művelődésnek a keresz­tény világszemlélettel való összeolvadásából keletkezett. Felső műveltségünk tehát a szó nemes értelmében vett nemzetek feletti műveltség, ezt magyarrá színezi az, hogy a talaj, amelyen kisarjazott s amelyből alkotói kinőttek: magyar. — Ahhoz azonban, hogy olyan termőta­lajjá tegyük a magyarságot, amelyből még dusabban sarjazhatnak lényegünket európai szinten kifejező nagyságaink, saját magunk fokozottabb nevelése szükséges. Népnevelé­sünknek tehát kettős feladata van: népünk méltó felemelésével egységes magyar kul­túra megteremtése s ezzel egyidőben felső műveltségűnk utánpótlásának a megerősí­tése. — Nézzük meg most megerősödésünk alapját: a magyar népet. A klasszikus kul­túrák csak felszínesen éreztetik benne hatá­sukat s az északi, germán kultúra sem ha­gyott jelentős nyomot összetételében. Falusi népünk műveltségének összetevői: ősi step­pel műveltségünkkel színezett középeurópai népkultura, a kereszténység mélyreható és átformáló hatása s végül az uriosztályon ke­resztül kapott nyugateurópai kulturjavak. — Ha a felső műveltségünket népünk mű­veltségével összehasonlítjuk, nyilvánvalóvá lesz, hogy népünk művelődése nem abból áll, hogy a nép között egyszerűen a felsőbb műveltséget terjesszük. A cél mindenesetre az, hogy művelés által fokozzuk népünk te­remtő öntudatát és saját értékelését. A cél tehát világos, de a hozzávezető eszközök megtalálása semmiképpen sem egyszerű. Ki­dolgozásuk sok alázatot s munkát követel. Erre az alázatos munkára hivom a magyar fiatalságot. — Ez a munka két részre oszlik: 1. Meg­ismerni a valóságot. 2. Kidolgozni népünk felemelésének módszereit. — A valóság megismerése nem történhe­tik úgy, hogy csupán a jelen állapotot vesszük vizsgálat alá. A jelen hosszú fej­lődés eredménye s lényegét csak akkor is­merhetjük meg, ha kialakulásának folya­matát s az azt irányitó belső és külső erő­ket felmérjük. Amikor a honfoglaló mar gyarság megszállotta Erdélynek akkor lak­ható területeit, jóformán csak a mai terü­let töredékére telepedhetett. Valósággal heroikus munka volt az, amivel az akkori, még nemrég földműveléshez szokott ma­gyarság nem egészen háromszáz év alatt az erdőborltotta földet ismét termőfölddé tette, úgyhogy a XII. század végére már majdnem a régi települések határáig töl­tötte ki az erdélyi medencét. Az ekkor be­telepített szászság a további előnyomulás irányában kapott területeket, a nemsokára megjelenő románság pedig olyan területe­ket tudott a maga sajátos hegyipásztor életmódjával beilleszteni Erdély képébe, amelyet soha senki addig nem lakott, mert sem földművelő, sem a nagy állattenyésztő és lovaspásztor életformának nem felejt meg. Nemzetiségeink első szállásterületeik­kel tehát hozzájárultak a közös munkához, de később már a magyar munka által meg­hódított területek felé terjeszkedtek. En­nek egyik lehetőségét az adta meg, hogy a terület jelentőségeit felismerő magyarság védte meg Erdélyt a századokon keresztül állandóan betörő ellenségtől s igy óriási vér- veszteséget szenvedett. Erdély mai képének kialakításában tehát résztvett ugyan mind­három ittlakó nép, de a munka dandárját és igy mennyiségileg és minőségileg Is ér­tékesebb részét, a sorrendben is első ma­gyarság végezte. Erdély földje tehát igen nagy százalékban még ott is magyar mun­ka eredménye, ahol ma már a honfoglaló magyarság kipusztult. Egy-egy ilyen felis­merés nemcsak munkánk jogos öntudatát emeli bennünk, de tárgyilagos mérőeszközt is ad a kezünkbe s talán alapul szolgálhat arra, hogy egymásrautaltságunkat s egy­mással való viszonyunkat azok Is tisztáb­ban lássák, akik nem mindig találják meg a zavartalan együttműködés útját. — Hasonló kutatások más területen is azzal biztatnak, hogy nem tüztürk ki lehe­tetlen célt magunk elé, amikor -épünk és földünk minden szempontú és könyörtelen öszinteségü megismerését tűztük ki felada­tunknak. — E vizsgálat egyetlen célkitűzése az le­gyen, hogy az egykori és mai valóságot kendőzetlenül megismerjük. — A tudománynak tehát van eszköze arra, hogy népünk élete folyását és belső áramlását felfedje. Második lépésként ki kell dolgoznunk népünk felemelésének mód­szereit s a kidolgozott módszerek szerint a munkát el kell végeznünk. Tehát mindenki­nek, aki hivatnának érzi, hogy népünket műveltebbé tegye s életét magasabb nívóra emelje, kötelessége megismerni a maga te­rületén azt, hogy milyen népünk felfogása, magatartása és igénye. — Az általános elvi kérdések tisztázása után fogalmazzuk most meg pontosabban a tennivalókat. Szükséges, hogy felnövő értel­miségünk ne csupán felsőbb műveltségünk szerkezetét és feladatait ismerje meg. A valóság felkutatása a tudósok dolga, ered­ményeik tudomásulvétele és a népművelés azonban minden értelmiségi embernek egy­formán kötelessége. Meggyőződésem, hogy komoly eredményeket csak ekkor érhetünk el, ha az európai szintű és hasznú magyar­ságtudománynak minden oktatási és neve­lési fokon nagyobb teret biztosítunk. Más tárgyakhoz hasonlóan az elemi foktól a leg­felsőbb oktatásig állandóan szélesedő s gaz­dagodó menetben tárjuk fel a munka el­végzéséhez szükséges tudásanyagot. Tan­könyvek, nagyobb óraszám, uj tanitóhelyek, kutatóintézetek kellenek. Ezeken a kor­mányzat is segíthet és segített is már je­lentős mértékben.-— A kutatók és a kormányzat munkája azonban terméketlen maradna, ha fiatal értelmiségünk nem érezné azt, hogy a munka tekintélyes része reá vár. — Magyarországon az erdélyi tájak bő­ven adtak kiváló egyéniségeket a városi magasabb kultúrának. S külön megállapít­hatjuk, hogy az erdélyi falvakhói a nagyobb kulturközpontokba áramló székelyek soha­sem szakadtak el az ősi rögtől, sőt ellenke­zően, a városban szerzett magasabb kultú­rájukkal mindenkor az ősi falut, a faluban maradt népüket szolgálták. — Az erdélyi fiatalság őseikhez méltóan ma is lelkesen érdeklődik a falu sorsa tránt, TABLETTÁK Fejfájás, fájdalmak és rossz közérzet ellen összegyűjti népszokásaikat, sót jogszoká­saikat, dalait, táncait, hagyományait. Ugyanez a fiatalság nem felejtkezik meg szétszórtan élő testvéreink gondozásáról sem. Ez a munka elismerést érdemel, öröm­mel látom, hogy Ti egymás mellett, egyet­értőén dolgoztok. — Most pedig Erdély fiatalságán keresz­tül szólok az egész magyar fiatalsághoz. Tudom, hogy ti is látjátok, s érzitek, hogy nemzetünkért élni, dolgozni és áldozni kell. Ebben a nemes küzdelemben,- amelyet ma­gyar földön, a magyar nép megerősítéséért és felemeléséért folytatunk, nektek is méltó szerep jut. Tűnjék el örökre az az értelmi­ségi fiatal magyar, amelyik vidéki munka­helyében és munkájában nem hivatást lát, hanem büntetést. Magyarok vagyunk s igy sok szó nélkül is meg kell értenünk egy­mást. Én tőletek tehát egyet kérek: nem lankadó lelkesedéssel és szeretettel fokozzá­tok a tényleges komoly munkát mind a tudomány műhelyében, mind pedig odakint a falun. Jól jegyezzétek meg: csak a maga­sabb óéi érdekében végzett munka az, amely idebent és a külföldön egyaránt eredményt és megbecsülést hoz számunkra. — Ezekkel az egyetemes magyar gondo­latokkal melegen köszöntőm azokat, akik a diákotthonmozgalom felkarolásával újabb otthór kívánnak adni a dolgozó fiatal ma­gyarodnak, tőletek pedig jó munkát, becsü­letes magyar munkát várok és ehhez a munkához kérem az Isten segítségét és áldását. Szünet után az egyetemi énekkar Kodály: Huszt cimü müvét énekelte el művészi fel- készültséggel, majd Tamási Áron olvasta fel nagy sikerrel egy'novelláját. Lőrinc z Zsuzsa Kodály müveket énekelt Endre Béla zon- gorakiséretével s a nagyközönség zugó taps­sal köszönte meg a kiváló produkciót, több ráadást követelve a művésznőtől. Protestáns tudós — Pázmányról Karácsony Sándor debreceni egyetemi ta­nár „Pázmány a nemzetne velő“ címmel tar­tott rendkívül érdekes előadást. Vázolta a XVII. századot, majd kimutatta, hogy Páz­mány olyan igazságokat mondott, amelyek ma is igazságok s amelyeket ma sem ol­dottak meg. A vallási kérdések formája a XVII. században a hitvita volt, a XX. szá­zadban azonban nem hitvitázni, hanem cse­lekedni kell, hitet téve magyarságunk mel­lett. Pázmány bizonyságtételé az ö dinami­kus formája volt s ez a dinamikus forma magyar forma volt. Karácsony Sándor igy fejezte be előadását: — Én, a protestáns, kérem a társadalmat, hogy hozza meg áldozatait a katolikus diák- házért. Karácsony Sándor, a kiváló magyar tudós és nemzetnevelö szavait perceken át zugó tapssal fogadta a közönség, ezzel is hitet téve a felekezeti béke és együttműködés mellett. Befejezésül az egyetemi énekkar két Bár­dos- népdalt énekelt el igen nagy sikerrel. A műsoros est után az egyetemi tanács vacsorán látta vendégül a minisztert a Má­tyás király Diákház Corvin-termében, majd ezt követően a diákház zenetermében feketét adtak Szinyei-Merse Jenő kultuszminiszter tiszteletére. Méíueierszáglian átmesetiteg rapysÄk a gyors*, ssl®2" és szsmélyvoaatek forgalma Berlin, november 22. (Búd. Tud.) Hiva­talos közlemény szerint a birodalmi vasuta­kon átmenetileg a gyors, sebes és személy- vonatok forgalma megszűnik, mert a vasúti hálózat az őszi forgalom következtében túl­ságosan megterhelt. Továbbra is családi vállalkozás marat! a világhírű Hrupp-cég Berlin, november 22. (MTI) A Német Táv­irati Iroda jelenti: A birodalmi rendeleti közlöny közli a Führer rendeletét, amely újra szabályozza a Fildrich Krupp-cég családi vállalkozásának jogi helyzetét. A rendelet bevezetésében a Führer hangoztatja azt a kívánságát, hogy a Krupp-gyár továbbra is családi vállalko­zás maradjon, minthogy a cég, mint családi vállalkozás, 132 éven keresztül a niaga tie- tilében egyedülálló, kimagasló érdemeket szerzett a német nép véderejének fejlesztése körül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom