Keleti Ujság, 1943. november (26. évfolyam, 248-271. szám)
1943-11-21 / 264. szám
KéietiHjskg 8 Î943. NOVEMBER 21, Márai Sándor: Vasárnapi krón^a — Révai kiadás, Budapest —szellemi szemléletek parancsuralmától? S ha már „Európa legtragikusabb korszakáról“ esik szó, meg kell mondanunk azt is, hogy egy kerek negyedszázadon át, egy kis emberöltő időtartamára tehát sokan, nagyon sokan nem tudtuk Európát látni, mert a magunk tragédiája közelebb esett hozzánk. A magunk tragikuma vájjon nem volt-e minden izében, minden vonatkozásban nagy és mély európai tragédia? De mi nem sirattuk magunkat, hanem küzdöttünk és harcoltunk magunkért. S ma Európa is éppúgy harcol és küzd önmagáért, mint nii a legtragikusabb korszakban. Fellapoztuk Márai könyvét azokon az oldalakon, ahol a magyai' sors európai jóvátételednek egyes állomásairól szó lehetne az időrend szerint. Párist, Londont könnyeiben ünnepli a szerző, de egy szava sincs sem BAKÓ JÓZSEF: KAPASZKODÓK — Regény. A Magyar Élet kiadása — Bakó Józsefet eddig csak mint lírikust ismertük, aki bátorhangu verseivel keltett figyelmet. Első regénye azt mutatja, hogy Bakó az epikát is ugyano’yan kitünően érti. A Kapaszkodók-ban az alulról feltörő ember — egy falusi tanító — küzde’mes életét és bukását rajzolja meg, miközben a parasztság' szomorú és csak nagynéha vidám életét is megeleveníti. Bakó gazdag élményanyagot dolgozott bele ebbe az érdekes, hol vidám, hol szomorú Írásba, ö maga is a mély rétegekből emelkedett fel. Szegény paraszti származék, majd évtizedig falusi kisiparos, s végül — felfedezett kö’től tehetsége révén — tanító. Osztályokat lép át, bebarangolja az országot, embereket ismer meg, lát, hall, tanul. Első regényében egy alföldi nagy falu ta- nyayilágának keresztmetszetét adja. A magyar élet minden égető problémája ott izzik ebben a regényben. Az iró jellegzetes magyar alakokat elevenít meg. Bátran világit rá minden magyar sebünkre és bűnünkre. A regényből komoly atmoszféra árad, am;t csak egyes szereplőinek embersége enyhít. A regény egy népéhez hü magyar lélek alkotása. Olyan ember müve, aki nem alkuszik sem helyzettel, sem le'kiismerettel. Tárgyilagosságát és etikai szigorát azonban mindvégig átfűti a fajtája iránt érzett olt- hatatlan szeretet és nyugtalan szorongás. Viszont * ft szülővárosa, sem Kolozsvár hazatéréséhez. Mily messze esik nündez attól, ami Európa! Holott sokan, nagyon sokan mégis, nemcsak a vér és a szív jogán, de az európai szellem jussán Is mélységesen, a fellebbezés gondolatának iegkategórikusabb visszautasításával úgy érezzük, hogy mégis csak Európára tártozik annak kérdése, hogy Kolozsvárt többé nem Cluj-nak és Kassát sem Kosicének mondhatjuk. Márai Sándor épp szülővárosának hazatérésében Irt egy finom, elegáns cikket. „Stílus“ — ez a cime. Azt mondja cikke utolsó mondatában: ,/i stilus — az ember“. Elfogadjuk. De vájjon az a stilus, amely- iyel a szerző föléje emelkedik legközvetlenebb közössége érzéseinek és eszményeinek, vájjon az a stílus, a karakternek és a kiállásnak az az előkelő köntöse, amely ily hangsúlyozottan európai, az a kinyilatkoztatás-e, amelynek meghallgatásából ,,a nemzet visz- szakapja történelmi öntudatátt" Nem. Amíg a magyar szellemnek és a magyar lelkiismeretnek a magyar sors zor- donsága miatt van hullatni való könnye, miért sirassuk Európát, ezt a gyönyörű, igézetes, csábító mostohát ? Lehet, hogy a mult Európája elpusztul. Lehet. De amig élünk, inkább sorsunkkal és életünkkel törődjünk, ezt azplgáljuk. Szellemmel, stílussal, mert a szellem és a stílus — ha embert jelent — jelentse a mi emberünket. — fz — BÁNFFY MIKLÓS: F°-----T.YOS DEÁK BOLDIZSÁR MEMÓRIA LftJA — Révai kiadás — „Fortéjos Deák Boldizsárról vajmi keveset tudunk“ — Írja Bánffy Miklós. Az ezer- hatszázas évek elején járhatott a pádual egyetemre, II. Rákóczi György u: lisa alatt kezdhette el úti rnemoriáléjának Írását, s a harmincas vagy negyvenes években ismét megfordult Olaszországban. Bánffy Miklós kötete az ö tanulságos és életbőlcse- ségre valló történeteit mondja el, ízes régi nyelven, a hajdani novellák elbövö'ö modorában, mulatságos kalandjait a plundra nadrágról, az asszonyi furfangról, a balul végződött varázs'ásról, a sikertelen „hun- ezutéria“ szomoruságos végéről, a csökönyösség külsősége« vo'tárói. Zamatos és megragádó olvasmány Bánffy Miklósnak ez a hajdan nagysikerű, régen e'fogvott és mast uj kiadásban, az eredeti remek rajzokkal megjelenő munkája. Mi Is csak azokkal a szavakkal bocsáthatjuk útjára, amellyel maga Boldizsár Deák öccséhez írott levelében: menjen világgá ez a könyv, vándoroljon és pihenjen meg o'vasóinál, szerezzen nekik örömet és gyönyörűséget, lidusc őket és nyújtson nekik okulást a régi századok mesterien me.gtdézett hangulatával. 1936 és 1943 között megjelent hirlapi cikkeit adta ki kötetben Márai Sándor. A szép kiállítású, vaskos kötet láttára könnyű sóhajjal örvendünk annak, hogy a „szellem“ vas korszakának és üldöztetésének korában épp a sirók és panaszkodók élvezik a legnagyobb megbecsülést és a legmegkülönbözte- tettebb elbánást. íme, az ünnepelt és divatos iró a zsurnallzmus kérészéletű világában megjelent apró Írásainak is megkapta a maradan- dóság fémjelzését s ha ennek a „szellem“ nevében könnyű ■ sóhajjal örvendeni is tudunk, a sóhaj mégis mélyebb, érdesebb, fájóbb lesz, mert tudjuk, mily nehéz ma is sok-sok fiatal tehetségnek kiadóhoz, papírhoz, nyomdafestékhez jutnia. A kiválasztottak előtt azonban nincs akadály, s amikor erre utalunk, nemcsak a tehetség és érték összetevőire, hanem egy másfajta kiválasztottságra is utalunk. A kötet előttünk van, lapozgatjuk, olvasgatjuk. Mákonyos, meg vesztege töm lebilincselő, pompásan zengő mondatok nyűgöznek le s érezzük, az is a cél, hogy elkápráztatva, elbóilulva megadjuk magunkat feltétel nélkül e pazar gondolat- és szó-tüzijátéknak. Márai ugyan elnézést kér a kötet elé irt jegyzetében a műgond hiányaiért és a sti- iáris zökkenőkért, de szerénységének nincs sok értelme. Minden írása jellegzetesen, tökéletesen s — ahogy ilyenkor meghatározni illik — „ maradéktalanul“ Márai, sokszor megcsodált, különleges izü és szinü Márai- irás, s minden megvan bennük, amiért az olvasóközönség egy bizonyos rétege — amint arra már egy más alkalommal utaltunk — kinyilatkoztatásként szokta meg Márai müveit elfogadni. Tudomásul vesszük ezt a nemes elfogultságot, mint a magyar szellemi élet egyik jellegzetes tünetét és szükségesnek tartjuk hangsúlyozni: józan értelemmel, bizonyos szempontoktól függetlenített szemlélettel is lehet Márai írásait olvasni s ez néha — úgy érezzük — egyenesen kötelesség is. Mert lám, Márai a stílus finom fordulataival így állítja be könyvét: „ezek a sorok a ma élő nemzedék egyik legtragikusabb életszakaszának pillanatait örökitik, meg“. Ez a tragikus korszak számára 1936 decemberében kezdődik s amint cikkeinek keltezése tanúsítja, tart ma is, A gyász és a halál méla buja leng minden sora felett. Az egész kötet egyetlen nagy jeremiáda: elsiratása annak az európai szellemnek es rendnek, amely ebben a háborúján napról- napra pusztul. Mi is úgy éreztük, hogy 1939 őszén, amikor a mai háború első ágyulövései eldördültek, valóban megkondult a halálharang *gy olyan európai rend és szemlélet uralma felett, amely nekünk a. gyászt, a megaláztatást, ■& erki'ts és a hit megtorpanását hozta s amelyben valóban meg is semmisültünk volna, ha életöaztönüifk meg nem találja a nyírott sár szélén is az élet újrakezdésének lehetőségeit. Má'ai úgy látja, hogy ebben a sorsdöntő európai fordulatban „az értelem meghátrál egy pillanatfa á legalacsonyabb emberi ösztönök parancsszava előtt“ s máris sietve búcsúzik „az értelemtől és az erkölcstől, a hittől és a szolidaritástól... az európai ember küldetésétől és feladatától“. Ezt a háború kitörésének óráiban nyilatkoztatta, ki, teljesen elfeledkezve arról, hogy épp ez a háború nyitotta ki sokunk előtt a Márai által oly sokszor elsiratott európai rend által ránk- eröszakolt megaláztatásban a szabadulás kapuit. Most újra szivén és értelmen ütnek sorai. S ha már oly nagy a gyász és annyi a könny egy hazug és aljas Európáért, amely minket kéresztrefeszitett, ecetes spon- gyával oltotta kínlódásunk; szómját, ha már oly szép!, előkelő és úri együttérzéssel siratja szükebb világunk pusztulását, meg kell mondanunk, hogy semmi részvétet nem éreztünk azért-a szellemért, azért a rendért, amely megalkotta Trianont és fenn is akarta tartani a világ végezetéig. Vájjon nem volt-e meg az 1939 szeptemberéig számított Európában az ösztönök rémuralma s vájjon nem született-e meg ugyanannak az Európának árnyékában az uj értelem és uj szolidaritás, amely valóban Európa jussát követeli visz- sza az Európán kivíil eső hatalmak és — Avleu! — kiáltott fel meglepetésében, amikor meglátott — és melegen megrázta a kezemet. Aztán folytatta a tiszta erkölcsről szóló fejtegetéseit. A jelenlevők figyelemmel hallgatták bölcs szavait, a vonat pedig rohant vetünk tovább. A sarokban ültem és azon gondolkoztam: honnan ismerem én ezt a.z embert? De hiába törtem, a fejem, nem tudtam, rájönni. Végre amikor az egyik bölcs és mély gondolatát a tiszta■ erkölcsről és a közéletről tömör mondatokkal és egy találó hasonlattal megvilágította s hallgatói előtt, felemelt fővel fölényesen körülnézett, szája sarkát kissé felhúzta, akkor kivillant nagyszerűen fejlett szemfoga és én abban a pillanatban erről a jellegzetes hatalmas, pompás szemfogról ráismertem. Feltámadt lelkemben a múlt és megjelent előttem a pompás szemfog tulajdonosa abban a. pillanatban, amikor megismerkedtünk. Abban az időben hazai földön s mégis lazámtól messze éltem, jobban mondva szerettem volna élni. Elhagyatottságban mint idegen jártam-kéllem és mindenféle utón módon igyekeztem magamnak kenyeret szerezni. A kenyeret azonban abban az országban is csak pénzért adták. Pénzhez pedig nagyon nehezén lehetett hozzájutni. Egyszer hosszas és kemény küzdelem után pénzt szereztem. Sok pénzt. Becsületes munkával és verejtékkel megszerzett pénzemet nemes fém érmékben fizették ki. Egyetlen darab ilyen nemes fém, ércpénz értéke akkora voll, hogy 25 kilogram, kenyeret vehettem érte. Két nagy tekercsbe összecsomagolva, lepecsételve és aláírásokkal ellátva, ötven darab ilyen' értékes pénzem volt. Vehettem volna, velük jónehány mázsa kenyeret. Én ■■eonban nem vásároltam értük kenyeret, haem' a két tekerccsel elmentem egy olyan cözgázdasági intézményhez, amelyiknek a kapott felszólítás szerint záros határidőre, — déli ÍZ óráig be kellett fizetnem ötven darab ilyen értékes pénzt. Ez alkalommal ismerkedtem meg a fent- emlitelt pompás szem fogú úrral. A, pénztárnál egy barna, szurósszemii ideges fiatalember fogadott. Megkérdezte, mit akarok, majd átvette a két pénztekercset. Az érméket kibontotta a papír göngyölegből, elővett egy márvány lapot és az én drága érméimet. egymásután csapkodta, a kemény kőház. Az odavert n.e.mos fémek fájdalmukban felsírtak, csengő hangjuk messze hangzott és finoman rezgeti a térben. Mint az operában, amikor a primadonna a hangskála legmagasabb csúcsain ugrándoztál ja tiszta szopránját,, úgy énekeltek és zenéltek csengőn az én köhözvert érmeim. Lelkemben visszhangzott zengőn daluk es a várakozás feszültségében már kíséretet akartam komponálni, és kerestem a megfelelő szólamait a különféle hangszereknek. A fiatalember azonban nem lehetett muzikális, mert, a, pengetés után elővett egy kemény törlőgumit és azzal a meg pengetett pénzdarabokat sorjában dörzsölni kezdte. A fiatal- \ ember radírozott és én aggódva figyeltem ezt a szokatlan kozmetikai eljárást. Közben arra gondoltam, hogy amint a csengő próbát minden baj nélkül kiállották, keservesen megszerzett pénzeim ezt a gumizást is baj nélkül el fogják viselni. A dolog azonban másképen történt. A szurósszemii rámnézett és igy szólt: — Tizenöt darab hamis. — Lehetetlen, — kiáltottam — hiszen akik nékem adták, azok aláírásukkal igazolták, hogy valamennyien törvényes és igazolt nemes származásunk és értékűek, A fiatalember azonban minden érvelésem közömbösen engedte el a füle mögött és további diskurzióra a főnökéhez utasított. A kezembe nyomta, a 15 darab meggyanúsított pénzdarabot s intett, hogy jobbra az ajtón lépjek be. A főnök ur mosolyogva fogadott, nagyon Deutsches Wissenschaftliches institut Lektorat der Deutschen Akademie Kolozsvár, lékai-utca 2. I. em. Telelőn: 27November 28 tói december 5-ig. Irodalmi és müvészlörténeti hét A német költészet és I I művészet a 13. században Képk’állitás és előadások. Belépés díjtalan. szívélyesen meghallgatta, panaszomat, majd maga elé tette a gyanúsított érméket, jóságosán rámnézett, balkezének mutatóujját mereven kinyújtotta, az ég felé tartotta, fogott egy érmét, azt pontosan egyensúlyba, az ujja hegyére helyezte a zsebébe nyúlt, kivett egy kulcsot és azzal az érme szélére koppintott. — Cissssz ... — zengte az én nemes érmem tisztán csengőn moll hangnemben és finoman mint egy operaénekesnö. Boldog melegség öntött el. Lám — gondoltam — a nemes fém önmagáért besz&t és megdönthetetlen igazát belézengi a világba. A csengő próbát mind a tizenöt érmém fényesen kiállotta, Kitüntetéssel levizsgáztak. Mosolyogtam. A főnök is mosolygott. És akkor jobb ajka a bajusza alatt fölemelkedett és kivillant pompás, fejlett, fehér szemfogának zománca. Pillanatnyi szünet után a nagy csendben elegáns mozdulattal a főnök ur fölemelte az egyik nemes érmémet, és a szemfoga közé tette. Megharapta... Valami megdöbbenésféle rezgett meg bennem, ilyesmit életemben még soha nem láttam és nem is tapasztaltam. A főnök nr azonban sorjában ráharapott drága érmeimre és a végén mint valami kijelentést közölte velem, hogy a tizenöt darab közül tis nem állotta ki a vizsgálatnak ezt a, nagyszerű. „körömpróbáját“. Hűit hí érveltem, hiába fejtettem ki érmeim bámulatos zenei teljesítményeit, majd a gumizás próbájának ugyancsak dicsőséges kiállását, érveim hatástalanul hullottak, a főnők csak mosolygott és ismételte: — Tiz darab hamis. Szorultságomban nem volt egyéb mit tennem a zsebembe nyúltam és elővettem tiz darab másik érmét. Esek azonban megbélyegzettek, kitagadottak és mint ilyenek tényleg hamisak voltak. Az egész világ annak tartotta őket. és engem mint idegent és tájékozatlant rászedtek és becsaptak vclil':. Most elővettem őket, átadtam a fövök urnák. Ártatlanul a szemébe néztem és vártam, hogy a szép fénylő hatalmas szemfogával sorra beléjük harapjon, A főnök %r azonban ez alkalommal nem. harapott, hanem fogta az érméket, belekeverte a próbát kiállottak közé, miután közülök tizet zsebre- dugott. Kiszólt erélyesen a szur.ósszeműnek és bcpakoltatta, lepecsételtette és aláírva bezáratta a nagy sötét acél szekrény melyébe. Megkönnyebbülve távoztam. És most, annyi év után, hogy viszontláttam a. fémpénz eme nagyszerű szakértőjét a régi emlék úgy kivilágosodott bennem, mint, a. sötét, moziban 'a legelső fogpaszta- reklám. __ Aulcu! — harsogtam szívélyesen. — Igaza van, uram, igaza, van,! Fő a tiszta erkölcs és a jó fogazat! A fülke, utasai csodálkozva néztek rám és a szónokra. De magyarázkodni már item volt idő, mert a vonat megállt s nekem le kellett szállnom az állomáson. TU RAN LAJOS M02MţţţSOBOK ÁRPÁD MOZGÓ: Balkezes angyal. Fősz.: Jávor, Tabody Klári, Mály, Vaszary Piri. Vasárnap d. e. fél 12-kor Matiné olcsó helyárakkal. CORVIN MOZGÓ: Lajta. Kezdete: íj 4, 14«, 148 és vasárnap d. e. 11 órakor. EGYETEM MOZGÓ: Gróf Monte Christo első része. (Ma utoljára“) Holnaptól Gróf Monte Christo második része: A bosszú. (Holnap, vasárnap kivételesen 5 előadás: d. e. 11-kor, d. u. 114-kor, d. u. 314-kor, este. 514-kor és 714-kor.) ÉRDÉLY-mozgó: Egy szoknya, egy nadrág. Fősz.: Csortos Gyula, Lata,-ár Kálmán, Csíkos Rózsi, Turay Ida, Mihályi Ernő. Előadások kezdete 3, 5, 7. Vasárnap likőr matiné. MÁTYÁS MOZGÓ: Egy bolond, százat csinál. Vígjáték. Főszereplők: Latabár, Mály Gerö, Egri Mária, Hidvéghy, Rajnay. Előadások: 3, 5, 7 órakor. » RÁKÓCZI MOZGÓ: Magdolna. Fősz.: Lázár Mária, Turay Ida, Sárdy János, Vaszary Piri, Somlay Artur, Bilicsi Tivadar, Rácz Vali. Vasárnap d. e. 11 órakor Matiné, — Csak 16 éven felülieknek.
