Keleti Ujság, 1943. november (26. évfolyam, 248-271. szám)
1943-11-19 / 262. szám
KlltTlÜJSXG 6 1943. NOVEMBER 19. 2 óra hangulat! brpAd fimszinhíz 2 óra vidámság! mai kezdettel mutatja be a leghangulatosabb vígjátékot: BALKEZES ANGYAL Főszerepben: Jávor Pál, Tabódy Klári, Mály Geró, Vaszary Piri Vasárnap délelőtt fél 12-kor matiné olcsó helyárakkal. I — A kolozsvári rendőrség hírei. Rosen- zweig Emánuel, Postakert-utca 16. szám alatti lakoa bejelentette a rendőrség bűnügyi osztályán, hogy az egyik fürdőben ismeretlen tettes ellopta duplafedelü aranyóráját, aranylánccal együtt. Kára 2000 pengő. — Demény János MÁV-fütö feljelentést tett a rendőrségen Ismeretlen tettes ellen, aki álkulccsal behatolt Budapesti-ut 72. szám alatt lévő lakására és ellopott 1000 pengő értékű ruha- és fehérneműt. A rendőrség mindkét lopási ügyben megindította a nyomozást. — Szolgálata elsó' hetében meglopta gazdáját a tolvaj cseléd. Május elsején szegődött be Sz. Jakab Géza iparkamarai előadóhoz Kovács Erzsébet szászfenesi cselédleány. Az uj cseléd szolgálatba lépése utáni napokban egyre-másra különböző ruhane- müek tűntek el Sz. Jakab Géza Eszterházy- utca 1. szám alatt lévő lakásából. Egy nőies egy gyermekszvetter, egy pár cipő és egy ágylepedö eltűnése után, május 10-én Sz. Jakab Géza „ismeretlen tettes“ ellen feljelentést tett a rendőrségen. A gyanúba fogott cselédleány csak a gyermekszvetter eltulajdonítását vállalta magára. BmeUett az állítása mellett kitartott a bíróságon is. A büntető egyesbiró az elkövetett lopásért kéthavi fogházat és háromévi jogvesztést szabott ki, jogerőssé vált ítélettel, Kovács Erzsébetre. * Hirdetmény. A Kolozsvári Villamos Müvek Rt. értesíti i. t. fogyasztóközönségét, hogy nagyfeszültségű hálózatán végzendő halaszthatatlan javítási munkálatok miatt folyó hó 21-én, vasárnap délelőtt 6—12 óráig a Széchenyi-téren és környékén, valamint az Apácai Cseri János-utca Széehenyi-tér felé eső szakaszán áramszünetet tart. — Tűzharcos törzsszázad! November 21- én délelőtt 11 órakor az újoncok a Mátyás király-téren megtartandó eskütételére a Törzsszázad kivonul. Vasárnap délelőtt 10 órakor sorakozó a Majális-utcai székház előtt. Előirt egyenruhában. Köpenyről gondoskodás történt. A nem egyenruhások is résztvehetnek külön szakaszban. Századparancsnok. * Asszonyok, akik évek óta renyhe hélmüködésben szenvednek, igen könnyű székürülést, kielégítő anyagcserét és jó emésztést érhetnek el, ha reggelenként éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc József“ keserüvizet isznak. Kérdezze meg orvosát! — Alaposan ráfizetett a megszabott árak nem ismerésére a külföldet járt csizmadia. Nemrégiben tért haza Németországból Ná- dasszentmihályra Sas Miklós csizmadia. A Harmadik Birodalomba külföldi munkásként elszerződött Sas Miklós egy esztendőre szóló szerződésének lejártával, idehaza ismét nekifogott régi mesterségének. Első rendeléseit Rece Trajántól vállalta, s részére a kapott jegyek ellenében 155 pengőért egy pár zsirosbőrcsizmát, és 65 pengő ellenében feleségének bakancsot készített. A tulmagas összegekért felelősségre vont csizmadia az uzsorabiróságon az árak nem ismerésével védekezett, s arra hivatkozott, hogy hosszabb időt töltött külföldön. Az egyes uzsorabiró 500 pengőt szabott ki büntetésül Sas Miklósra. — Köztisztviselők és nyugdíjasok megsegítése. A Közszolgálati Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége emlékirattal fordult a kormányhoz. Az emlékiratban a KANSz elismeréssel emelte ki, hogy a városok, vármegyék és a közérdekeltségü felügyelő hatóságok hozzájárulásával a pénzintézetek és vállalatok alkalmazottaikat karácsonyi segélyben részesítik, egyben az egyenlő elbánás elve alapján kérte, hogy a kormány az összes közszolgálati alkalmazottak, nyugdíjasok, özvegyek és árvák részére is engedélyezzen mielőbb megfelelő összegű általános karácsonyi vagy beszerzési támogatást. * Árverési hirdetmény. Végr. sz. 274/1943. Alulírott birósági végrehajtó közhírré teszem, hogy a bánfíyhunyadi kir. Járásbíróság Pk. 2378/1943. sz. végzése folytán Gab- rian Johanna végrehajtató javára 2080 P. töke s jár. iránti követelésének behajtására Körösfeketetó községben Prelucsele dűlőben végrehajtást szenvedett lakásán szarvasmarhák, és egy drb. sertés 2000 P. kikiáltási árban a legtöbbet Ígérőnek, de legalább a becsár kétharmad részéért elfognak adatni 1943 november 27-én d. e. 12 órakor. Bánffyhunyad, 1943 évi november hó 9. Kovács Márton kir. jb. végrehajtó. * Árverési hirdetmény. Pksz. 2225/1943. Pk. 23869/1943. Abrudan Jánosné javára 1677.24 P. töke és jár. erejéig foganatosított kielégítési végrehajtás alkalmával lefoglalt 1700 P. becsértékü ingókra a kolozsvári kir. járásbíróság fenti számú végzése folytán az árverést elrendelem és ennek Nádasszentmi- héBy községben leendő megtartására határidőül 1943. november 30. napjának d. e. 12 óráját tűzöm ki. Elárverezek: bivalytehenet, ökör tulkokat készpénzfizetés mellett, legalább a becsérték kétharmad részéért. Kolozsvár, 1943. október hó 25. Szabó Albert í kir. bir. végrehajtó. — Csaknem gyermekhalált okozott a madarász eltévedt fegyvergolyója. Szilágyi Lajos kolozsvári nyugdíjas ezév junius 25-én vontcsövű Flóbert puskájával szarkákra lövöldözött. Egyik golyója egy sasfán „gellerét kapott, visszapattant s a közelben kecskét legeltető Weber ffiva 13 éves leányka altestébe fúródott. Nagyanyja, aki a gyermek sikoltására odasietett, eleinte azt hitte, hogy a fegyvferdörrenéstöl megriadt kecske sebesitette meg a kislányt, a kolozsvári klinikán azonban — ahol a golyót sikerült eltávolítani — tisztázódott a tényállás. Az ügy bíróság elé került. A védelem azzal érvelt, hogy Szilágyi, akinek fegyvertartási engedélye volt, nem követett el gondatlanságot s csupán véletlen szerencsétlenségről van szó. A biróság az enyhitö körülmények figyelembevételével Szilágyit 300 pengő pénz- büntetésre ítélte. Az Ítélet jogerős. — A belvárosi református asszony ok öszszejövetele. A belvárosi református asszonyok november 19-én, pénteken délután 6 órakor tartják legközelebbi összejövetelüket a Király-utca 22. szám alatti férfiszövetségi otthonban. Ezen az összejövetelen a legutóbbi összejövetelen elhangzott kívánságoknak megfelelően a predestináciőval kapcsolatos kérdések kerülnek megbeszélésre. A megbeszélést László Dezső lelkipásztor vezeti. — Nagyszerűen sikerűit a MAN Sz dóst tagozatának jótékonycélu teadélutánja. A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének dési munkatársai minden évben teadélutánokat rendeznek a tél folyamán. A teadélutánoknak az a célja, hogy a magyar rétegeket egymáshoz közelebb hozza. A MANSz első jótékonycélu teadélutánja a Hungáriában sikeresen pergett le. Háziasszonyok ez alkalommal a következők voltak: gróf Bethlen Béláné, dr. Schilling Jánosné, K. Weress Jenöné, Bikfalvy Károlyné, Borosa Ödönné, Buday Péterné, Engelmayer Józsefné, Farkas Albertné, Húsz Ödönné, dr. Hencze Béláné, Koller Kálmánná, Kovács Lászlóné, Krémes Lajosné, vitéz Murányi Jánosné, báró Pölnitcz Károlyné, dr. Rigó Józsefné, vitéz Sárossy Gyuláné, dr. Sófalvy Lajosné, Soós Lászlóné, Szabó Istvánná, Szigeti Józsefné, Szigyártó Sámáné, Szilágyi Ferenc- né, Szőke Béláné, Urbán Andorné, dr. Vékás Józsefné. — Tízszeres áron adta, el a réti szénát. Dávid Demeter 77 éves alsózsuki gazdálkodó ezév tavaszán nyolc mázsa réti szénát adott el, mázsánként 78 pengőjével, a megszabott 7.20 pengős egységár helyett. Az uzsorabiró — enyhitö körülménynek tekintve a vádlott hajlott korát — az eladásra kerülő széna elkobzásának kimondása mellett, jogerős Ítélettel, 300 pengő pénzbüntetést szabott ki Dávid Demeterre. — Megkezdődtek Désen a szabadegyetemi előadások. Tudósitónk jelenti: A szamosmenti népművelési szervek a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem tanári karával egyetemben, az idén ismét megrendezik Désen a szabadegyetemi előadásokat. Az idén két félévből áll a szabadegyetem. Az első félévet Schilling János dr. alispán nyitotta meg. Az eiső szabadegyetemi előadást Hencze Béla dr. fögimnáziumi igazgató tartotta , .Magyar önismeret az irodalomban“ címmel. Az előadó világos történelmi és szellemtörténeti háttérrel a magyar faji gondolatot tag'alta. Hatalmas érdeklődés kisérte a dési szabadegyetemen Makkay László dr. f előadását, amely az erdélyi magyar nép tör- I ténetéről szólott. Az előadás előtt Nyerges I Gábor dr. köszöntötte az előadót s ugyancsak ő köszönte meg az értékes előadást is. — Uzsoraáron számolt marószódával törlesztette le tartozását. Imecs Bálint mező- gazdasági munkás kisebb összeggel tartozott Kis Ferenc Györgyfalvi-uton lakó kolozsvári mészárosnak. Április elején Imecs öt és fél kilogram marószodával állított be Kiss Ferenchez, azzal, hogy meghozta tartozását. Az így megejtett elszámolással 32 pengőbe került volna a forgalmában amúgy is korlátozott marószóda. A vásár szereplőit éppen ezért az uzsorabiróság felelősségre vonta. Az árucsempészésért egyizben már büntetett Imecs Bálintot a bizonytalan eredetű marószóda árubabocsátásáért 300 pengő, a túlságosan magas áron vásárló mészárost pedig 200 pengő pénzbüntetésre ítélte az uzsorabiróság egyesbirája. Mindkettőjük büntetése jogerős. — A Magyar Szárnyak, a magyar társadalom népszerű repülő folyóirata legfrissebb száma elöljáróban a légiháboru legújabb eseményeinek krónikáját kapjuk Bisits Tibor repülöalezredes avatott tollából. A legújabb hatmotoros német óriásgép, a Gigant fényképét is közli az újság. Raczkö Lajos színes riport keretében számol be a légierők mozgó magasságvizsgáló kamrájáról, mely repülötérről-repülőtérre járva vizsgálja a repülök testi alkalmasságát. Kozák Lajos fényképei diszitik a cikket. Vitéz Hefty Frigyes legújabb németországi repülöélményét írja le színes elbeszélés keretében. Képeket közöl az első nagy magyar repülőfilmről, a „Magyar Sasok"-ról. A rakéta, — mely joggal foglalkoztat mindenkit, mint a jövő fegyvere — részletes ismertetésre kerül e számban. Nagy Ernő foglalja egybe a rakétával kapcsolatos tudnivalókat, lehetőségeket, kísérleteket. Még számos más érdekes- cikk, nagyszerű képes oldalak diszitik a magyar repülés nemzetközi viszonylatban is elismerten nívós folyóiratát. A Magyar Szárnyak legújabb számának ára 80 fillér. Mutatványszámot kívánatra a kiadóhivatal (VII. Király-utca 93. EL) k«sL Kélszáznyolcran ifiusági aero-kőr működik Magyarországon Budapest, november 18. A Magyar Táv* irati Iroda jelenti: A Magyar Aero Szövetség vitéz Háry László nyugalmazott vezérőrnagy, a szövetség elnöke és Ember Sándor országgyűlési képviselő, a Horthy Miklós Nemzeti Repülő Alap elnökének a társaságában szerdán este tájékoztatta a budapesti sajtó repülő-munkatársait a repülés fejlesztésének további teendőiről. Elmondotta a többi között, hogy •már 280 ifjúsági aero-kör működik szerte az országban. Az aero-körökben 176 kiképzett oktató középiskolai tanár és 156 leventeoktató vezetésével sajátítják el serdülő korban a fiatalok a modellezés tudnivalóit. Az oktatói kart tovább gyarapítják. A jövő esztendőben már 570 ifjúsági aero-kör lesz az országban. A Horthy Miklós Magyar Nemzeti Repülő Alap mindenkor szívesen és bőkezűen bocsátja a repülés fejlesztésére szükséges anyagi erőket rendelkezésre. Az anyagi támogatásnak köszönhető, hogy a repülés fejlesztése most már szervezetten folyik. Háborúban a haderőn kivüli repülőelőképzés és szerelöeJőképzés a szövetség legjelentősebb teendője. Eddig ezernél jóval több fiatal repülőt és szerelőt képestek ki kitűnő eredménnyel. A trianoni repülőkorlátozások óta a ma! napig 158 ezüst teljesit- ményjelvényt szereztek a vitorlázók; egyedül ebben az évben ötvenötöt. A vitorlázó repülés rekordjait elérők az arany teljeslt- ményjelvényt kapták, amelyből a világon összesen 47 van. Az idén már három uj arany teljesitményjelvényt szereztek a magyarok. , JA városi önkormányzatról“ tartott előadást Borbiró Ferenc a szabadegyetemen Kolozsvár, november 18. Az előadó megbetegedése miatt nem jelenhetett meg és így az elnöklő Martonyi János egyetemi tanár bevezetőül röviden ismertette az előadó pályafutását és munkásságát, majd felolvasta az előadó értekezését. Gsemoch hercegprímás — amikor még kalocsai érsek volt — első útját tette egyházmegyéje legnagyobb katolikus városába, Szabadkába, amely egészen Kiskörösig követséget menesztett elébe. Az érsek beszé'- getésbe ereszkedett a küldöttség tagjaival, s amikor a főkapitányra került a sor, megkérdezte tőle: Milyenek a közbiztonsági viszonyok Szabadkán? A főkapitány elmondta, hogy a szabadkai nép igen zabolátlan, de megnyugtatta az érseket, hogy ö mindent megtesz, hogy megszűnjenek a kilengések és lenyesödjenek a kinövések. Az érsek hallgatta és egyszer csak közbevágott: — Jó, jó, főkapitány ur, csak nyírja nyesegesse a túlzásokat, de nagyon vigyázzon, hogy a tövet ne bántsa, mert az, amit maga nyeseget, nem más, mint a virtus és erre még nagy szüksége lehet a magyarnak. Nálunk manapság igen sokszor ha'lunk az önkormányzatról is sajnos úgy vagyunk vele, mint az egészséggel: amikor sok szó esik róla, az egészség fogyatékos és ha ez igaz, akkor a külső jelekből arra kell következtetnünk, hogy nálunk az önkormányzatoknak abban a második klasszikus hazájában az önkormányzati élet e0gya: tozóban van. önkormányzata ma már csak jogi személynek lehet, természetes személynek nem. Tehát a jogi személy 's személy, ha ez igy van párhuzam vonható közte és a fizikai személy között. Ez a párhuzam Jelentkezik is abban, hogy mindkettőnek van önrendelkezése. Az előadás ezután az önkormányzatok céljával, az önkormányzat teljességének feltételeivel és az önkormányzati színvonal emelésével foglalkozott. Az előadást lelkes taps jutalmazta, majd az elnök bejelentette, hogy a legközelebbi szabadegyetemi előadást Vargha László »A ceéhilóze kémiájáról“ címmel tartja november 23-án, kedden az Uji Klinika előadótermében délután negyedhétkor. Bajtársi Movelségi tagok pqyelmélie Kolozsvár, nov. 18. A vasárnap délelőtti nagy ujoncavatási és eskütétel! ünnepségre a katonai hatóságok meghívták a bajtársi szövetségeket, amelyek testületileg vesznek részt az ünnepségen. Az 51-es, 35-ös tüzér és 21-es ezredek és társalakulataik, illetve bajtársi szövetségeik tagjai minél nagyobb számban jelenjenek meg az ünnepségen, a vezetőségek felkérése alapján. Gyülekezés vasárnap délelőtt 10 órakor a 21-es Bajtársi Szövetség helyisége előtt (Szentegyház-utca 9. sz.) £*'^80* “"35!'