Keleti Ujság, 1943. november (26. évfolyam, 248-271. szám)

1943-11-16 / 259. szám

KniTlUJSKG 4 T943. NOVEMBER 1«. Uj honfoglalásra van szükség! — mondotta fttzél Ede báró a kolozsvári bajtársi egyesületek nemzet­védelmi ünnepségén XII. Pius pápa apostoli áldását küldte József királyi herceg és hitvese aranylakodalmára (A Magyar Távirati Iroda jelenti:) József királyi herceg és Auguszta királyi hercegasszony november 15-én, hétfőn ün­nepelték meg házasságkötésük 50-ik évfor­dulóját. A föhercegi pár kívánsága az volt, hogy ez a családi ünnep a mai időknek megfelelően a legegyszerűbb keretek között folyjon le. Az évforduló napjának egyedüli eseménye, amelyen mégis kifejezésre Jutott a királyi hercegi párt körülvevő szeretet és hódolat, a budavári koronázó főtemplom­ban tartott csendes mise volt. Seréül Jusz­tinján hercegprímás 11 órakor érkezett a templomba és mondott csendes misét. A templomot erre az időpontra már megtöl­tötték a hercegi család tagjai és a meghí­vott előkelőségek. A csendes mise végén Serédi Jusztinián hercegprímás ezután be­szédet intézett az ünneplő hercegi párhoz, rámutatott József királyi herceg érdemeire, valamint Auguszta királyi hercegnőnek a közélet terén kifejtett munkásságára. A hercegprímás megáldotta József királyi herceget és Auguszta királyi hercegasszonyt és ezzel az egyházi ünnepség végétért. József királyi herceg és Auguszta kirá­lyi hercegasszony házasságkötésének évfor­dulója alkalmából XJU. Plus pápa, Magiione bíboros államtitkár tolmácsolásában apos­toli áldását küldte táviratilag az ünneplő királyi hercegi párnak. KálLay miniszterelnök a kormány nevé­ben üdvözlötáviratot küldött ezalkalomból az aranylakodalmas föhercegi párnak. Ismeretlen lettesek mcgoţllloltali egy Steg francia fábórnokot fán«, november 15. (MTI.) A Német Távirati Iroda jelenti: Phittppon francia tábornokot vasárnap Tolouseban két ismeretien ember meggyil­kolta. Hetvennégyéves volt. Mint nyugal­mazott tábornok a francia milícia tagja volt és vasárnap a milicia gyűlésén is meg­jelent. Végh Sándor és Veress Sándor hegedű-zongoraestje A mai hangversenylátogatóknak akkor van igazi műélvezetben részük, amikor olyan művészt hallanak, aki a technikai akadályo­kon túljutva tárja eléjük a maga meglátá­sában az általa kiválasztott, éltékelt és át- érzett darabot. Ilyenkor az ember rábízza magát a művészre, minden zavaró hatás el­len biztosítva, — hadd vezesse soha nem v látott különös tájakra, beszéljen neki soha nem hallott különös dolgokról. Mutassa meg, hogy hogyan tudja dicsőíteni egy nagy mes­ter nagy alkotását és közben meséljen saját érzéseiről, amelyeknek tolmácsolásául éppen azt a müvet kölcsönözte, közben pedig szép­séges hangjának puszta fizikai valóságával szője körénk a csodafátyolt, amelyen keresz­tül minden szebb és igazabbnak tűnik. Végh Sándor november 13-i hangversenye közel járt* ehhez a hangverseny-ideálhoz. A műsor kiemelkedő száma Bach „D-moll suite“-je volt (szóló hegedűre). A művész meleg tónusu komoly hangjával kiválóan alkalmas klasszikus müvek előadására, tech­nikai nehézségek pedig nincsenek számára. Az „Allemande“ és „Courante“ részek, vala­mint a „Chaconne“ második fele maradék­talan élvezetet nyújtott s ha a „Sarabande“ rész tanulmányozásába is belemélyed, elő­adását gyönyörű pillanattal gazdagíthatta Volna. Verődni—Respighi,, B dur szonáta“ - ja is a hagyományoknak megfelelően nyugodt, tiszta, nemes arcát mutatta. A néholi len­dületesebb előadásmód nem vált volna azon­ban a mü kárára. Largo része egyike volt Véah remekeléseinek. A műsor második részében Végh Sádor tehetségét a modern magyar szerzők szolgá­latába Állította. Abban a szerencsében volt részünk, 'hogy Veress Sándor TT. hegedű- zongora szonátáját a szerző (aki az egész hangversenyen páratlan muzikalitással ki­sérte Védheti, közreműködésével hallhattuk. Meg lehet állaníteni, hogv Veress itt iríabb szerzeményei közül az egyik legsikerültebbet mutatta be. A kolozsvári közönség is éppen oly m°leg {innenidben .részesített«, akárcsak a külföldi bemutatók h'íli<v*üósáofa. Farkas Ferenc ..ff ét falusi csánnó táncán fVé°h át­írásában) a szerző civile mond­hatni rag'mo-ó nénd-'feldolgozása. A, műsort Bartók .Sfaavar n élj itatok“ és ..R, nvsíódia“ c. müvei zárták he. Végh Sándor ezúttal is bebizonyította, hogy az ui magyar zené­nek mennyire lelkes, megértő és nomnás tolmácsolója. Veress Sándor „Nógrádi ver-, bunkós“ c. szerzeményével búcsúzott el a lelkes kolozsvári közönségtől. m. b. a. Kolozsvár, november 15. A Tűzharcos Szövetség kolozsvári főszéke és a bajtár­si egyesületek a Vitézi Szék támogatásá­val vasárnap délután 4 órakor nemzet- védelmi ünnepséget rendeztek a Mező- gazdasági Főiskőla dísztermében. Az ünnepségre a Tűzharcos Szövetség a leventezenekar élén diszszázaddal \ o- nult ki, hogy ezzel diszes külsőséget ad­jon a bajtársi egyesületek nagyjelentő­ségű megnyilatkozásának, amely tulaj­donképpen elindítója annak a munkának, amelynek célja: erősíteni a magyar egy­séget és bizalmat, reménységet önteni a magyar lelkekbe. Az ünnepség a Hiszekegy elmondásá­val kezdődött, majd Szász Ferenc ör. alispán, a Tűzharcos Szövetség Kolozs­vári Főszékének elnöke mondott meg­nyitót. — A bajtársi egyesületek összefogása azt célozza, hogy a magyar élet erjedésé­hez kovászt szolgáltasson. Felrázza a lel­kek mélyén szunnyadó öntudatot, hitet, bátorságot, reménységet öntsön a szivek­be, mert enélkül nem lehet elképzelni a magyar jövendőt — mondotta Szász Fe­renc dr. alispán a nagyszámú közönség lelkes tapsaitól kisérve. Az emelkedettszellemü megnyitó után Sántha Ferenc gimnáziumi tanuló mély átérzéssel elszavalta Reményik Sándor ma már történelmi jelentőségű költemé­nyét: ,,Eridj, ha tudsz!“ Ezután Atzél Ede báró, a Wesselényi Lövészegylet elnöke mondott nagy be­szédet, amelyben részletesen foglalkozott az általános helyzettel és azokkal a fel­adatokkal, amelyek a magyarságra há­rulnak a jövendő kialakításának munká­jában. — Egy nép akkor lesz naggyá, — mondta többek között Atzél Ede báró — ha nem sajnálja az áldozatot, a vért, nemzetéért küzd utolsó lehelletéig. A szeretetnek a maximumát kell nyu.i+ani fajtánkkal szemben, mert csak így tu­dunk erősek lenni minden veszély köze­pette. Gyűlöletet sohasem szabad táp­lálni magyarral szemben, mert a gyűlö­let és széthúzás sokszor döntötte válság­ba a nemzetet és vele együtt az egész magyarságot. Ukrajna, október közepén. A vörös- kövü, rázós és fárasztó orosz utakon vé- geláthatatlanul hömpölyög nyugatra Uk­rajna népe. Legkülönfélébb karavánok, tarka és rongyos csoportok hosszú sorai követik egymást: nagyobbrészt könnyű, nagyke- rekü panyefogatokon, köhögősen ván- szorgó faszéngázmotoros teherkocsikon, legtöbben azonban az orosz puszták út­jainak jellegzetes kétkerekű taligáin tólják maguk előtt sivár életük sebtében összeszedett rongyait. Szakállas, bozon­toshaj u öregek, asszonyok, karonüíö, csecsszopó gyerekek, lányok, férfiak zi­lált sokasága özönlik keletről: mint egy elszabadult, rémült népvándorlás. Mióta tudják, hogy a németek hát­rábbveszik harcvonalukat s a Dnyeperre húzódnak, azóta a Dnyepertől keletre lé­vő területek népe menekül. Ukrajna menekül. A katonai csapatmozdulatok végtelen gépkocsioszlopai elől az utak árkaiba hú­zódnak, vagy az utak mellé lapult erdők széleibe, de egy percre sem állnak meg, mintha valami rém elől futnának. A so­vány, vézna lovak kehesen vonszolják a puposrarakott szekereket, a kerekek mélyrevágódnak a kőut melletti sárban, a férfiak, de még a nők is tolják és se­gítik a kordékat. Az asszonyok karjukon cipelik gyermekeiket, a járni tudók ott vonszolják fáradt testüket a menetben, a kocsikon csak az Öregek és a betegek ülnek. Csendben. Valami fájdalmasan mély és szomorú csendben: olyan ez a riadt menekülés, mint az őserdők sokszor ismétlődő tra­gédiája: hátul lángol a föld, égnek a fák, tűz és füst minden, és mögöttük terpesz­kedik a vörös felleg, ezernyi veszedelmé­vel. Véres szuronyerdők, a G. P. U. bör­tönök, és bitófák, tarkólövések meg éhínség és az ólombányák emberfeletti kínszenvedései. A vézna beteges arco­kon, a lázasan és bambán bámuló szeme­Atzél Ede báró beszéde további folya­mán hangsúlyozta, hogy uj honfoglalásra van szükség. Az uj honfoglaláshoz ön­zetlen, megnemalkuvó magyarokra van szükség, mert a magyar egységet ma­gyarok nélkül nem lehet megteremteni. Nemcsak cselekedeteinkben, hanem gon­dolkozásunkban is egységeseknek ked lennünk . — Nem várhatunk serkire — mondot­ta a továbbiakban Atzél báró — a ma­gunk kérdéseit magunk keli megoldjuk. Mindenkinek tudnia kell kötelességét. Az a baj, hogy a tízparancsolatot min­denki tudja, de a nemzeti parancsolato­kat alig tudja közülünk valaki. Már pe­dig a nemzeti parancsolatoknak feltétlen betartása és követése teremtheti meg a boldogabb magya: jövendőt Atzél báró nagy tetszéssel fogadott beszéde végén a nemzeti kötelességek fokozottabb teljesítésére hívta fel a fi­gyelmet. Ezután Sántha Ferenc tárogatómüvész magyar nótákat adott elő. Művészi játé­kát az ünnepségen megjelent közönség hálás tapsokkal fogadta. Az ünnepséget Botos János, a Tűzhar­cos Szövetség kolozsvári Főszékének társelnöke zárta be. Köszönetét mondott a bajtársi egyesületeknek az ünnepség sikeres megrendezéséért s külön köszö­nettel adózott az ünnepség szereplőinek, elsősorban Atzél Ede bárónak, akinek beszéde elindítója annak a nemzetvédel­mi munkának, amelyet a Dajtársi egye­sületek vállaltak magukra. Nem vélet­len, hogy a város magyar társadalma nemzeti öntudatának megacélozására in­dított mozgalom első megnyilatkozása a belvárostól távol, a Monostoron zajlott le. Ez a városrész az utóbbi é/t.zedekben idegenekkel lakott volt, pedig annak- előtte eleven magyar élet virágzott a Kálvária-templom körül. A bajtársi egyesületek az öntudatositó munkát to­vább folytatják a város minden kerüle­tében. Minden magyarral megismertetik: milyen szerep vár rájuk a boldogabb ma­gyar jövendő kiépítésében. A lelkes hangulatú ünnepség a Him­nusz eléneklésével fejeződött be. ken, de a legkisebb karonülő éhes sírá­sán is ott a rettenetes félelem, amelyet a moszkvai vörös hóhérok visszatérése szakasztott fel Ukrajna népében. Elég volt nekik a bolsevizmusból. A Dnyeperen túlról indultak el, és ahogy hajtotta.őket a háború tomboló szele, úgy jöttek. Népes városok, közsé­gek és faluk szedték fel halmijaikat és vágtak neki nyugatnak, ahol a békés és nyugodt életet remélik. Hetek óta tipor­ják az utakat, átvágtak a Dnyeperen is, és mint a tatár hordák közeledésének hí­rére, úgy riasztották fel útjukban a né­pet: és nem maradt ott senki. Ott hagy­ták az amerikásizü Charkovot, de még a dnyeperparti fővárost, az „Arany Kiev“- et is, a Rom-utca kiürült, a kupolás templomokból megint kiköltözött a hit, ott maradt a romjaiban is szép Gomel. Szmolenszk, — ahogy egyik német ha­ditudósító irta, — csak földrajzi pont maradt a végtelen orosz pusztákon. Menekülnek a városok. Menekül a fa­lu. a legutolsó rongyos muzsik-falu is. 'Mögöttük tombol a harc. Amit meg­hagyott a háború eddig, azt elpusztítja a bolsevista düh. Mert rettenetes a muzsikok bűne: mer­tek élni ezek a szerencsétlen emberek, el merték fogadni a győztes megszállók kenyerét és azután azzal a lusta, fáradt orosz tempóval dolgoztak is valamit. Ezt Moszkva nem bocsájtja meg nekik, hanem rettenetesen megbosszulja. Tudja ezt az ukrán nép. És elindult — nyugatnak. Nem tud­ja hova, nem tudja miért, nem kiváncsi rá, nem is kérdi, talán nem is akarja tudni, csak mehessen valahova, ahol él­het, és ahova nem ér él már Moszkva keze. És nyikorognak a kétkerekű taligák kerekei, a fogatok majdnem összelapul­nak a terhük alatt, a lerongyolódott emberek éhezve, fázva piszkosan gyúrják a kilométereket. Senki sem néz vissza. Mielőtt bútort venne okvetlen tekintse meg Wolff Sándor asztalosmester lakberendező butorraktárát Deák Ferenc-u 42. sz. Valamelyik utón, ott a mocsárvidéken találkoztam egy ilyen karavánnal. Több- százan is lehettek, napok óta jöttek már a Dnyeper és a Dnyeszna háromszögből. Csípősen fújt a szél, az októberi égen fekete felhőket sodort, a fák már sárgul­tak és a nedves levegő is nehezebb és fullasztóbb lett. Ott állt a karaván az árokpartokon. Dideregve, rongyos öltözetekben, sokan mezítláb és éhezve. Egynéhány asszony rözseláng mellett kuporgott és néhány sovány burgonyát sütött. Volt közöttük egy pópa is, fehér csuháját szürkére koptatták az évek és a szakálla rőten fe­küdt a mellén. — Pán, kenyeret, pán! Ez az ukrán mondat — amit a legki­sebb faluban is tudnak már — ha meg­látják a magyar honvédeket, itt sem hiányzott. Azután a nekik adott kenyér­re úgy csaptak le, mint a vércsék, nem­csak a suhancok, de idősebb nők is. Ret­tenetes volt látni a nyomorultak csoport­ját! — De inkább ezt, mint a bolsevizmust! Az egyik férfi mondta ezt, németül és úgy ejtve a szavakat, lassan és megfon­toltan, hogy éreztük; ezek inkább elpusz­tulnak itt a köves és végtelen utakon, minthogy mégegyszer magukra vegyék a bolsevizmus iszonyatos jármát. Most mutatkozott meg a maga elké­pesztő valóságában a bolsevizmustói való páni félelem. Kiült mindenki arcá­ra, de nem is tagadták. Csernigov sorsát már valamennyien hallották. Gyorsan jutott el hozzájuk. A beözönlött bolse­vista csapatok a város főterére hajtották egybe a városba szorult lakosságot, és néhány volt G. P. U.-ügynök kivételével valamennyit kivégezték. Ez elől menekül Ukrajna. Bolondokházában ápolják, de arra voli esze, hogv a tejért háromszoros árat kérjen Kolozsvár, nov. 15. A Diós községbeli Ká­dár-család Kolozsvárra szállítja házakhoz a tejet. A behordást az asszony és gyermekei végzik. Ez év szeptember 7-én niaga a csa­ládfő, Kádár István jelentkezett a fogyasz­tóknál, az előző havi szállítás inkasszójára. Legnagyobb meglepetésükre, anélkül, hogy áremelésről előzetesen szó esett volna — 1.70 pengőt kért literenkint a leszállított tejért. Az elkeseredett vevők rendőrhöz for­dultak. A megindult uzsorabiróságl eljárás során kitűzött tárgyaláson Kádár* István nem jelent meg. Hozzátartozói azonban bi­zonyítvánnyal igazolták, hogy a családfő az elmegyógyintézet lakója, ahol már előzete­sen is kezelés alatt állt a háborúban szerzett elmebajával. Szerintük a pénz beszedését saját kezdeményezésére kísérelte meg. Az ügyet tárgyaló Bíró Lajos dr. törvényszéki bíró bizonyítás kiegészítést rendelt el annak megái apitására, hogy kifogásolt tette elkö­vetésekor a merész észjárású gazda valóban beszámíthatatlan volt-e ? Az egyes uzsorabiró elé került Szabó An­drás mérai mészáros is, aki szeptember 17- én egy engedély nélkül vett és levágott há­romhetes bivalyborju húsát a megszabott áron felül árusította ki. 600 pengővel bün­tették meg. Bizsl Demetemé szainosfalvi füszerkeres- kedő ugyancsak árdrágítás miatt, Juhanek Pál körösfeketetói lakos hét és fél mázsa különböző elrejtett gabonanemü eladásáért 300—300 pengő büntetést kaptak. Juhanek re még egy évi jogvesztést és 15 napi fogház- büntetést is kiszabott a bíróság, amit a vá­dat képviselő Folkman Miklós dr. királyi ügyész súlyosbításért fellebbezett meg. Gróza Gerge'v cipész két pár luxuséi pót dupla áron, 150 pengőért vállalt fel. Az uzsorabiró Grózát 250 pengő pénzbüntetés mellett még 80 pengő vagyoni elégtétel meg­fizetésére is kötelezte. A kolozsvári piacia néhány pár csirkét hozott be Vajdaházáról Coleer Pimonné Tresti an Mária. A súlyúk szerint alig 18 pengőt érő csirkékért Colcemé 40 pengőt kért. A bíróság 300 pengő pénzbüntetés mel­lett vagyoni elégtétel megítélése helyett el­rendelte a csirkék elkobzását is. Menekülő „városok“ Ukrajnában Ezerszámra vándorol nyugatra Ukrajna népe, a bolsevista tömeg­mészárlások elöl

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom