Keleti Ujság, 1943. október (26. évfolyam, 222-247. szám)
1943-10-24 / 241. szám
1943. OKTÓBER 9 KeietiBjsizg „Azt gondoltam: legyen ez a mű Zrínyi Miklós zsebben talált száz aranya, ha meghalok“ Csendes beszélgetés Berde Máriával „B Hajnal Emberei“ cimii regényéről Itt, ahol a város már a vad rétekkel ölelkezik; ahol az ősz is fiatalabb, mint odalenn az aszfaltos utcák során, az Apponyi-utca egyik hívogató villájában Írja regényeit Erdély legnagyobb Írónője: Berde Mária. Amikor bekopogtatunk hozzá, a nappászmás erkélyen, heveröszékében találjuk. Kezében könyv. A „Hajnal Emberei“ cimü regényének harmadik kötetéhez tanulmányozza a kortörténeti anyagot. — Az 1830—40-es évek történeti anyaga szinte kimeríthetetlen — magyarázza.. — Egy esztendőre van körülbelül szükségem, hogy ezt a hatalmas anyagot feldolgozhassam és hozzáfoghassak a harmadik kötet megírásához. — Hogyan történt, hogy a „Hajnal Emberei“ cimü müvének csak két kötete jelent meg a könyvpiacon s a harmadikkal — hogy úgy mondjuk — adós maradt a szerző? — Ennek komoly oka van — válaszolja Berde Mária. — Én a regényt végig meg akartam Írni. Egy napon azonban fivérem katonásan közölte velem, hogy végzetessé iá válható műtéten kell keresztülesnem a közeljövőben. Két kötet anyaga fiókomban készenállott már ekkor, gondoltam: kiadom. S gondolatban hozzáfűztem, legyen ez a könyv Zrínyi Miklós zsebben talált száz aranya, ha meghalnék. A két kötet megjelent, Isten megsegített, életben maradtam. Ezt úgy köszönöm meg neki, hogy tovább dolgozom. A ,Májnál EmSberei“ életének fonalát tovább gombolyítom, megírom a harmadik kötetet. Ebben a kötetben a negyvenes-ötvenes évek történetét tárom fel a magyar olvasóközönség előtt. — Úgy tudjuk, hogy a huszas évek levéltári anyaga rendkívül hiányos, igy az írónőre nagy feladatot róhatott ennek az időnek feldolgozása. — Elképzelhetetlen nehézségekkel kellett megküzdenem. S hogy ez sikerült, az elsősorban Kelemen Lajos levéltári főigazgató érdeme. Felhasználom a sajtó nagy ^nyilvánosságát, hogy értékes szolgálataiért hálámat és köszönetemet fejezzem ki. Ennek az embernek delejes keze van. Csak belenyúlt az Erdélyi Muzeum irattárába s a legértékesebb anyagot húzta ki onnan. f — A sorozat, melyben az írónő müve megjelenik, történeti regényekből, korképekből áll. A „Hajnal Emberei“ is történeti regény. Bocsássa meg tehát, hogy 1928-ban irt: „Vallani és vállalni“ címmel megjelent cikke ismeretében megkérdezzük, nem jelent-e ez ellentmondást önmagával szemben? — Csak a tájékozatlan megítélő látja igy. Akkori üzenetemmel csupán gátat, akartam vetni az erdélyi irodalom akkori történeti regény-járványának. De ez nem azt jelentette, mintha elvetném a történeti regényt, el- I beszélőét. Hiszen az erdélyi hőskor kezdetén 1 én írtam a ,Jtomuald“-ot, később a „Télutót“. Nem irói szeszélyből, vagy pálfordulásból történt, hogy a lovagkor és a negyvenkilencet követő erdélyi rémuralom ábrázolása után hirtelen átugrottam a jelenbe. Előbb a „Földindulás“-ban a földreform riadalmait, majd a „Szentségvivök“ -ben irodalmunk csiráző esztendőit próbáltam egységes képbe foglalni. A megszállás első idején természetes jelenség volt a mül tb ámenekül ás. A..későbbi idők azonban ráeszméltettek önmagunkra. Nekünk, Íróknak kellett népünk nagy sorskérdéseibe lelki tanácsadóként belenyúlnunk. — És mi fordította vissza az írónő érdeklődését saját korának sodródó élményeiből a mult időkbe? — A „Hajnal Emberedében feltart világ nem régmúltja, csupán f Ámultja Erdélynek. Az abban lefolyt történések kihatása a mában is érezhető, sőt a jövendőbe is átnyúlik. Aki a mában tájékozódni akar, annak fel kell vennie a lelki kapcsolatot az erdélyi negyvennyolcat megelőző idővel. — Erdélyi Vormärz? — Valamivel távolabb nyúlok vissza a márciust megelőző időknél. Az erdélyi negyvennyolcat nem nagyon lehet megérteni és méltányolni annak a másfélszáz évnek ismerete nélkül, amely alatt Erdély a Leopoldi Diploma által önálló fejedelemségként tartozott bele az Ausztriai Ház birodalmába. A „kisebbik haza“ ezalatt hosszú aléltségban tűrt, vagy szánalmas sikertelenségben küszködött Béccsel és a gubernium ármányával. Sivár, fásult korszak volt ez s mégis — különösen az utolsó három évtizedben — megvannak a maga hősei és csendes szépségei. — Az ifjabb Wesselényi szerepléséről hallunk tehát a „Hajrlal Embereidben? — Úgy, nagy általánosságban őt tartják a reformkor vezető egyéniségének, de talán ö is csak azért vált nemzeti fogalommá, mert Pozsonyban is betöltötte a maga nemzetébresztö szerepét. Am az ö üstökösfénye némileg elhomályosította azoknak alakját, akik csendesebben, de kitartó szívóssággal próbálták kibogozni az erdélyi helyzet összevissza kuszáit fonalait. A Szilágyság hövérü, eruptív emberek szülőföldje. Tüzes talaj. Az igazi Erdélyt, a történelemben és regényemben egyaránt mások képviselik. így Kendeffy Adóm, az utolsó lovag, vén Bethlen János, a diplomáciai tapintat remeke; Kemény Diénes, a puritán nemzeti erkölcs példaképe. Mindnek élén pedig igazi tüzoszlop: Szász Károly, a kor valódi lélekkitöltődése. A Májnál Embere“ kifejezés tőle ered. Általa — tudtán kívül — önmagát jellemezte legjobban. — Ezek szerint az írónőt e regény megírásához főleg a tárgy különleges erdélyisége biztatta s nem az az el nem vitatható tény, hogy a ma közönsége mohón kap a történelmi regények után? — Bizonyos belső kapcsok parancsolata alatt is cselekedtem. Erre későbben rátérek. Most azt szeretném megállapítani, milyen különbséget látok a magam müve és a manapság oly gyakorta megjelenő történelmi regények, regényes életrajzok eredete között. A történeti regényírónak előtte jár a történész s olyan helyzetet teremt, mint a képzett méhész a méhek gondos, szakszerű ellátásával. Az én szerepem a vadméhé volt, amely legfeljebb egy faodura számit, abba hord, abba építkezik. Nyers vadonba jutottam. Naplókban, levelekben, szétszórt adatokban bujkáló, hézagos történelembe. A nektárhoz azonban majdnem ingyenbe jutottam. — Valami regényes emlékirat, korrajz került talán a kezébe? — Közelálló szemtanuk emlékezésein át jutottam hozzá. Anyai felmenőim ugyanis két évszázad óta kimutathatóan az erdélyi pecséttartó vármegye főhelyén: Nagyenyeden szolgálták a hazát. így természetesen ereimben foly az országszerte „enyedizmus“ - nak ismert különleges szellemi flutdum. Ebből a tiszta, bő forrásból buzogtak ki a nevek; Körösi Csorna Sándor, Barabás Miklós, Bolyai Farkas, Kemény Zsigmondi. Fényes neveik közismertek. Am annál kevesebben hallottak róla, hogy ebből a városbői eredt a magyar népképviselet első, komolyan véghezvitt kísérlete. S arról is kevesen, ha tudnak, hogy Erdély politikai megmozdulásának erjesztő kovásza: Szász Károly is innen indult. A csodálatos szellemi kirajzásnak, a szakadatlan mozgalmasságnak anyai nagyszüleim élő tanúi voltak. — így nehézségek nélkül kérdezhette ki írónő ezeket a közelálló szemtanukat . . . •— Nagyszüleimet nem ismertem, de Édesanyám megőrizte emlékeiket, amelyek nekem hoznak ízes gyümölcsöket. Esténként, ha családunk összeült az asztal körül, megkértük Édesanyánkat: a régi időkről meséljen nekünk. Anyánk mindig szívesen ráállott és ez a „régiségmondás“ családi szokássá fejlődött nálunk. Anyánk — igazi mesemondó szokás — mindig igy fogott a mesélésbe: „Beszélte szegény Anyám“. „Mindig mondta szegény Anyám.“ Az igy hallott anyag hosszú idők során rendezetlenül gyűlt fel bennem. Történeti érdekességek, családi események, lényeges és lényegtelen dolgok, ismerősök és ismeretlenek ügyei raktározódtak el emlékezetemben. Volt ezekben a visszaemlékezésekben pletyka, divat, konyhaitgy, politika, babona, szólásmondás, minden. Szász Károly országraszóló nótapörét, guzsalyos délutánok mosolygós, asszonyi pletykázásait színes fonálként gombolyitotta le emlékezetéről. A Burgnak nevezett Kémény rezidencia főúri környezetében szelleme éppoly otthonossággal mozgott, mint a szanadtüzhelyen fözögetö ónodi polgárok otthonainak egyszerűségében. Tűzoltó majálisok vidám szórakozásai között, puritán szász Kränzcheneken, megyegyüláseken, előkelő bálokon és . szolgadiákok puliszka lakomáin egyaránt IVémelomágban ma nagyobb a tenyéradag, mini & háború kezdetén Berlin, október 23. A mult háború történetével foglalkozva- a német és külföldi történészek szinte egyhangúan állapították meg, hogy az 1918-as összeroppanás egyik főoka az élelmezési nehézségekben rejlett. A mind rosszabbul táplált polgári lakosság és frontokon küzdő hadsereg nem volt képes kifejteni azt a fokozott ellenálllást, amit a háború katonától és polgártól egyaránt megkövetel. A német nép mai vezetői éppen ezekből a tapasztalatokból kiindulva a lehető legnagyobb gondot fordították a Birodalom ellátási rendjének megszervezésére. Ilyenformán sikerült elérni, hogy a háború ötödik telének küszöbén nem fenyegeti veszély a Német Birodalom élelmezését. Arról a hatalmas szervező munkáról, amit ezen a téren a német hatóságok kifejtettek, nemrégiben érdekes adatokat közölt Backe államtitkár- földmüvesvezető, a berlini sportpalotában tartott aratási ünnepen elmondott beszédében. Bevezetőül megállapította, hogy a kenyéradagok nagyobbak, mint a háború kezdetén. Ez nem kicsi dolog, ha meggondoljuk, hogy a gabonanemüvel bevetett terület ma kisebb a német Birodalomban, mint béke idején- mert a vetési terület egyrészét egyéb célokra kellett felhasználni (olajosmagvak, vetemény stb. termesztésére). Az idei termés azonban olyan jó volt Németországban, hogy a békeévek átlagát is meghaladta. A nemzeti-szocialista rendszer agrárpolitikája célul tűzte ki a mezőgazdasági termelés minél nagyobb fokozását. Ennek sikerét a számok bizonyítják. Backe államtitkár összehasonlította a világháború utolsó évének, 1918-nak terméseredményeit a maiakkal. Ezekből a számadatokból kiderül a fejlődés. 1943- ban 7.4 millió tonna rozsot arattak, 1918- ban 6.1 millió tonnát. A búzatermelés eredménye 4.2 millió tonna volt- 1918- ban pedig csak 2.3 millió tonna. Árpából 2.6 millió tonna termett, mig a világháború utolsó évében csak 1.9 millió tonna- A zabtermés pedig 5.3 millió tonnát tett ki, az akkori 4,3 millió tonnával szemben. Az állattenyésztés terén is hasonló fejlődés tapasztalható. A birodalmi hatóságok mindenekelőtt a marhatenyésztésre fordítanak nagy gondot. A sertésállományt, a külföldről szállított takarmány elmaradása miatt, • csökkenteni kellett. Ez a csökkenés azonban nem olyan nagy, mint a mult világháborúban, amikor a békebeli sertésállománynak csak 40 százaléka maradt meg- ma a 62 százaléka Backe államtitkár a továbbiakban kijelentette, hogy a német ellátásügyi hatóságok most a sertésállomány felemelésén fáradoznak, hogy a husadagokat növeljék. Németország a zsirellátás terén sem PANNIIM BUDAPEST, RAKÓCZI-UT 5 SZÁM. Központi fekvés. * Korszerű kényelem halló Eggáqifas szobák 6"— P-tőí 12* P-ig Kétágas szobák 9*— P-től 18*— P-ig Éttermében Veres Károly és cigányzenekara muzsikál Elismerten kiváló konyha. Polgári árak. megjártatta gyermeki érdeklődésünket. — így a regény szövedéke szinte késsen adódott ? •— Olyanformán, mint a lencse és a hamu keveréke Hamupipőkének. Kedves türelemjátékként válogattam szét a célszerűt, a hasznosat á hulladéktól. Munkámon nagyon kellemes, megnyugtató hangulatként húzódott végig Nagyanyám tökéletes szavahihetősége. Amig a sok tarka-barka töredék között a belső, okszerű összefüggéseket kerestem s képzelmem segítségével egységes képpé formáltam a széteső történeteket, folytonosan erre a szavahihetőségre bukkantam. Minden adata, mely Anyánk száján mesévé formáltan buggyant ki, a válogatás során történeti valóságként csillant meg előttem. Szász Károly halálát például szószerint úgy hagyta ránk, amint azt Teleki Ráchel grófnő, halálának egyik szemtanúja ifj. Szász Károlyhoz intézett levelében olvastam. ■— Van-e a műnek valami burkolt mondanivalója, mint volt a „Földindulás«-nak, a „Szentség vivők"-nek ? — Müvem célja: cmlékállitás. Az erdélyi reformkor küzdelmei elsősorban a Diploma, biztosította alkotmány betartásáért folytak. Hősei csak annak keretében kívánták megvalósítani a megújhodást. így maga Wesselényi is. Amikor aztán látták, hogy céljaikat igy el nem érhetik, mert a rendek szükkeblüsége a régi állapotokat kivánta megszilárdítani a régi alkotmány keretein belül, a „Hajnal Emberei“ kimondották Erdélynek a nagyefbbik hazával váló unióját, a gordiusi csomót átmetszették s igy, egyszerre szolgálták az alkotmány és a nemzeti reformok ügyét. Legszerényebb s egyben legszebb tettük ez. Küldetésüket ezzel betöltötte ek Ítélték s visszahúzódtak a szürkeségbe. Egész férfiak voltak ők: Vén Bethlen János, Szász Károly, Kemény Diénes. Nevüket talán ismeri a magyar közönség, érdemeik azonban feledésbe hullottak, mint annyi, megszámlálhatatlan magyar• érdem. — A mű rejtett mondanivalóját Itt kell tehát keresnünk? — Ha valaki irányzatot keres regényemben, rölelhet határozott, egyenes mondanivalómra, ami lecke is egyben: Több ismeretet és több tiszteletet azok iránt, akik az egységes Magyarországot' előkészítették. JEKEY VILMA áll rosszul. A szükséglet 60 százalékát vajjal elégítik ki. A bevezetett takarékossági intézkedések következtében a német vajtermelés ugrásszerűen fokozódott. A takarmánytermelést, ami a zsírral és vajjal való ellátás alapja, sikerült tovább fokozni. így például a takarmányrépa termelés ez évben 16 millió tonnára emelkedett- ami 116 százalékos növekedést jelent az 1918-as 7.5 millió tonnához viszonyítva. Az a kényszerűség, hogy belföldről kellett egyes szükségleteket kielégteni, jelentékenyen megnövelte az olajosnövények vetési területét. A repcével és répával bevetett terület az 1939-es évi 46 ezer hektárról, 323 ezer hektárra növekedett. A termés az utolsó békeévben 80 ezer tonna volt, most pedig 575 ezer tonna. Sznite egyedülálló teljesítményt nyújtott a német mezőgazdaság a kert-területek gyarapításával. 1939-ben 135 ezer hektár volt kertművelés alatt, ma pedig 395 ezer hektár. S bár az idei szárazság igen rosszat tett a veteményeknek és a burgonyának- mégis az idei burgonyatermés tiz millió tonnával több volt, mint 1918-ban. Backe államtitkár rámutatott arra is, hogy ezeket az igen jelentősnek nevezhető sikereket a birodalom földmüveslakossága nagyon nehéz körülmények között tudta elérni. A legnagyobb hiány a munkaerőkben volt. A helyzet hasonlóan kedvező a megszállott területeken is. Ez már abból is kiderül, hogy Déloroszország és Ukrajna földművelésügyi vezetőjét, Hellmuth Kömért és Franciaország megszálló katonai hatóságához beosztott földművelésügyi vezetőjét, dr. Fritz Reinhardtot lovagkereszttel tüntették ki. Ezek a mezőgazdasági vezetők- az irányításuk alá tartozó területek termelési rendjének felépítésével és a termények szállításával a háború kimenetelére döntő jelentőségű befolyást gyakoroltak — állapította meg Backe államtitkár. A német agrárpolitika sikereket tudott elérni a Birodalomhoz csatolt területeken is. így például 1940—41-ben Németország még 345 ezer tonna kenyérmagvat volt kénytelen juttatni Cseh- és Morvaországnak, mig az idén az utóbbi tudott 174 ezer tonnát számtani. Mindezekből az adatokból kiderül, hogy a német birodalom már évekkel ezelőtt alaposan felkészült a háborúra s kiváló szervezőképessége révén sikerült biztosítani — a külföldi szállítások elmaradása ellenére is — a szükségletek fedezését,
