Keleti Ujság, 1943. október (26. évfolyam, 222-247. szám)

1943-10-21 / 238. szám

CsMöritiU

1843 október 21

, Oii 02ÂOGY ÜLS'J

/Xépviae lőház könyvtár

' ÜUUAPS3T W

K'4

PARLAMENT EXTERM

ira

m

miér

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: 1 HőRA 4.30, NEGYED ÉVRE 13.40, FÉL ÉVRE 34.80, EGÉSZ ÉVRE 49.60 PENGŐ. — POSTATAKARÉKPÉNZTARI CSEKKSZÁMLA SZAMA 73148.

SZERKESZTŐSÉG, -KIADÓHIVATAL ÉS NYOMDA: KOLOZSVÁR, BRASSAI7U. 7. TELEFON: 15-08. — POSTAFIÓK: 71 SZ. KÉZIRATOKAT NEM ADUNK VISSZA

Ki beszél elnyomásról ?

Anlonescu helyettes román miniszterelnök nyilatkozott a magyar—román viszonyról. Amikor erre utalunk, sietve meg kell állapitanunk, hogy ez a nyilatkozat még a legtürelmesebb jóakarattal sem mérhető a nemzetközi életben megszokott hivatalos megnyilatkozások mértékével. Két állam viszonyáról — a diplomácia klasszikus gyakorlata szerint ugyanis — csak a kölcsönösség elvének tiszteletbentartásávai lehet, szabad és illik, már pedig Antonescu helyettes román miniszterelnök a szabad ás az illik elhanyagolásával a lehet álláspontjára helyezkedett.

Nem először tapasztalja a magyar közvélemény, hogy a román politikában a szabad és illik princípiumának tudatos mellőzése mily nagy szerepet játszik s nem is először ámulunk el azon a könnyedségen, amellyel akár a hivatalos bukaresti politika, akár a román sajtó és a román propaganda a világ itélőszéke elé dob állításokat. Ismerjük jól ezeket a cseppet sem európai módszereket, bár azokat épp az európai és a bukaresti mentalitás között meglévő különbség tátongó szakadéka miatt a hosszas és közvetlen tapasztalatok után sem tudjuk megszokni. Ezért most is meghökkent és újra csodálkozásra késztet az a zsonglőr! merészség és készség, amellyel Antoneseu helyettes román külügyminiszter az Igazság és a nemzetközi illendőség rovására a magyar—román viszony ismertetése ürügyén újra és ismét a román propaganda frázis-szótárából unalomig ismert vádakkal állt ki a világ elé. Antonescu román helyettes miniszterelnök még most is azokat a régi húrokat pengeti, amelyeket annak idején a dákoromán pronaganda már elkoptatott. Az első világháború előtt és alatt a világ közvéleményét a fürge és gátlásmentes román propaganda ugyanezzel a váddal árasztotta el, de Trianon hiába honorálta Románia 1916. évi katonai és politikai árulását, volt szövetségeseinek hátbatámadását,, épp a 33 éves Nagyrománia közjáték volt igen alkalmas arra, hogy ennek a gálád és hazug propagandának másik oldalát is megvilágítsa. Ha a román propaganda elnyomásnak merészelte nevezni azt a dédelgető bánásmódot, amelyet az erdélyi románság évszázadokon át épp az erdélyi magyarság rovására élvezett, vájjon milyen nj, megrázó erejű szó fejezi ki azt az állapotot, amelybe az egykori Nagyrománia politikai vonalvezetése Juttatta az erdélyi magyarságot? Bukarest elvárta volna s nem egyszer formálisan meg is követelte, hogy Nagyrománia kisebbségi politikáját földi mennyországnak tüntessük fel. De a bécsi döntésben Európa itélőszéke meghozta a tárgyi Ítéletet a dákoromán propaganda állításai felett s a Trianonban elszakított magyar területek egy része ismét visszakerült az ezeréves Magyarország csonka törzséhez.

Trianon óta az egész világ közvéleményének tudomásul kellett vennie azt az igazságot, hogy Szent István politikai végrendelete ma is elevenen ható zsinórmérték a nem magyarajkú magyar állampolgárokra vonatkozó bánásmódban és ma már nehéz lesz elhitetni a világ közvéleményével, hogy ez a bánásmód — elnyomás.

Antonescu román helyettes miniszterelnök Kállay Miklós higgadt, mértéktartó és jószándéktól vezérelt nyilatkozatára az elfogultságnak és rosszhiszeműségnek olyan tenorjában válaszolt, amelyben benne reszket és tajtékzik a gyűlölet torokhangja. Azt merte mondani, hogy „Északerdélyben másfélmillió román került rettenetesen elnyomó rendszer alá.“ Mi újból fegyelmezetten és hidegvérrel, távol minden gyűlölködéstől és indulatoskodástól, ami pedig érthető volna már az igazságot konokul elferdítő bukaresti megnyilatkozások sziiíletnélküli áradatában, most is csak a tények igazságára mutatunk rá. Magyarország minden felelős tényezője és minden magyar lélek boldog volna, ha a Délerdélvben maradt magyarságnak olyan dolga, volna, mint a mi ..rettenetesen elnyomó“ rendszerünk alatt az északerdélyi románságnak.

Hiába hivatkozik Antonescu drámai részletekre, az Igazságon mindez semmit sem változtat. Ha Antonescu azt állítja, hogy néhány százezer románt a magyar uralom üldözött ki Északerdélyből és a Székelyföldről, ezzel a drámai állítással szemben az a meztelen igazság és valóság, hogy a bécsi döntés után mindazok szedték sátorfájukat a Magyarországnak visszaadott területeken, akik ide idegenből jöttek s akiknek ez a föld és az erdélyi élet csak annyi volt, mint gyarmati vállalkozóknak a dzsungel. Hogy erdélyi románok is önként velük mentek ? Hogy olyanok is eltávoztak, akik a 33 év ‘alatt nem is vétettek az emberség és derekasság törvényei ellen, igen, hogy ilyenek is önként, sietve csomagoltak és költözködtek, minket is csodálkozásra késztetett, de ha már elmentek, arról itt senki sem tehet. Antonescu Mihály patétikus kijelentéseit nem is az igazság szemszögéből említjük meg, hanem azért, mert azok nem a magyar politikára vetnek árnyat, hanem ellenkezőleg: éles megvilágításba helyezik a Délerdélyben élő magyarság sorsát. Mert amikor Antoneseu alaptalan és légből kapott vádakkal hozakodik elő, gesztusát csak úgy értelmezhetjük, hogy jogcímet akar teremteni a délerdélyi magyarság újabb elnyomására. Különösképpen gonosz iróniája a sorsnak, hogy amíg Antonescu Mihály a világgal azt akarja elhitetni, hogy az északerdélyi románok cgy „rettenetesen elnyomó rendszer“ alatt élnek, Délerdélyből, a román paradicsomból, rtiég mindig érkeznek ide mindenükből kifosztott menekültek es azok között igen számosán vannak olyanok is, akik Antoneseu ur ö Nagyméltóságának fajtestvérei. Vájjon azok miért jönnek ide hozzánk? Talán azért, mert odaát oly rózsás volt a helyzetük ?

Azt is mondta Antonescu román helyettes miniszterelnök, a maga részéről minden lehetőt megtett, hogy Magyarországgal egyetértésre jusson, őszintén sajnáljuk, hogy fáradozásainak részleteit nem ismerjük közelebbről. Mert a magyar közvélemény csak arról tud, hogy a román főváros sajtója, rádiója és minden propagandaszerve tudatosan és az eszközökben nem válogatva szította a gyűlöletet Magyarország ellen s erre a propagandára a bukaresti kormánytényezők soha sem alkalmazták azt a féket és nyaklót, amelyet a nemzetközi Hdomosság követelt meg. Vagy az Is a jóhiszemű fáradozások sorába tartozik, hogy a román kormány tényezői sem idegenkedtek olyan kijelentésektől, amelyek a mai magyar—román státusquóval való elégedetlenséget hirdették?

Antonescu Mihály nyilatkozatára még csak egy megjegyzésünk van. Amíg Románia, — hogy a nyilatkozat szövegére utaljunk — az elvet soha nem áldozta fel a részletekért, épp Magyarország és a magyarság volt az, amely a részletekért sokszor volt kénytelen áldozatot hozni a magyar érdek elvén és éppen ily áldozathozatalaival bizonyította önmaga és a világ lclkilsmerete előtt európaiságát, korrekt uriságát, kultúráját és civilizációját. Hogy mást ne említsünk: az évezredes magyar uralomnak utolsó évszázadaiban az erdélyi románság számbeli, anyagi és lelki fejlődését annyira nem gátolta semmiféle elnyomás, hogy a Regátban mindig jóval magasabb volt az analfabéták száma, mint Magyarországon. S ezzel szemben történelmi tény, hogy a két évtizedes román uralom nem is lassú pusztulásra Ítélte az erdélyi magyar kisebbséget.

Antonescu Mihály a maga magas és felelősségteljes posztján adott nyilatkozatával teljes mértékben azonosította magát a bukaresti propaganda módszereivel, amikor az alábbi mondatot tollba mondta: „Nem lehetséges jó viszonyról beszélni azzal, aki nem engedelmeskedik a civilizáció törvényeinek.“

Ezer év kultúrájának és civilizációjának birtokában fölényes higgadtsággal s enyhe mosollyal kérjük Antonescu Mihály ő Nagyméltóságát, hogy amikor a civilizáció térvényeiről beszél, előbb tartson egy kis lelki* ivneret vizsgálatot.

A SZOVJET HADVEZETÖSÉG roppant ember- és hadianyag bevetésével tovább folytatja erőfeszítéseit. Mindjobban megállapítható, hogy politikai célokból is törekszik nagy eredmények elérésére, s minél szélesebb tárgyalási alapot igyekszik biztosítani maga számára a moszkvai értekezleten. A hadműveleteket a fegyverek roppant nagymértékű felhasználása és erős összevonása jellemzi az összes támadási pontokon.

A harcok súlypontja Krcmencsugnál van. és a már három napja tartó kremjencsugi csata nem csökkenő hevességgel tombol, — amint azt a német hivatalos jelentés is megállapítja. A szovjet csapatok itt nem csekély számbeli fölényben vannak. Bár az idő rosszrá fordult és néhány nappal előbb nagy esőzés kezdődött, az időjárás változása egyelőre nem befolyásolja a küzdelmek hevességét.

A német sajtó megállapítja, hogy a harcok igen súlyosak. Svéd katonai szakértők — jelenti a Budapesti Tudósitó Stockholmból — a keleti helyzetet komolynak Ítélik meg, különösen azért, mert o. Szovjet az utóbbi időbért állandóan növeli nyomását és az eddig elért betörési helyeken állandóan további tartalékokat vet küzdelembe.

A „Stockholms Tidningen“ berlini tudósítója a keleti harctér helyzetének német megítélésével összefüggésben kijelenti, hogy a külföldi újságírók nagy feszültséggel várják a kremjencsugi nagy csatáról érkező jelentéseket. A németek tudatában vannak annak, hogy a csata eredménye hatással lehet a Dnyeper alsó folyásának vonalára. Berlinben megjegyzik, tisztában vannak azzal, hogy milyen célt követ a Szovjet. A „Sozialdemokraten“ londoni tudósítója hangsúlyozza, hogy nemcsak a keleti harctér hadműveleteit, hanem az olaszországi hadműveleteket is fokozott erővel hajtják végre a moszkvai értekezlet alatt.

A keleti arcvonal többi részén a német csapatok' eredményesen verték vissza, az újból és újból megújuló szovjet támadásokat.

Moloiov SKiEtallgaSasiom ffoţpadf» «a mosat is vai torok nagyScoveiel

A moszkvai tanácskozásokról csak a befejezéskor adnak ki

hivatalos közleményt

Kéí és félmillió emlserí vessíeíi

négy tyónap alatt

A MOSZKVAI ÉRTEKEZLET első határozata, amelyet a kedd délutáni két és félórás tancskozáson hoztak, az volt, hogy az ügyrendről és a tárgyalásra kerülő kérdésekről az érteki riet befejezéséig nem adnak ki senuniféle közleményt. A találgatásnak tehát továbbra is tág tere lesz és a két hétre tervezett értekezlet ideje alatt ketsé.gtelenül számos vélekedés fog, elhangzani arról, hogy mi történik Éden, Hull és Molotov megbeszélésein.

A világ közvéleményének kíváncsiságát tehát csak legfeljebb a moszkvai események külsőségei elégíthetik ki. Végeredményben az ilyenkor szokásos közlések úgyis mindig inkább a célok és eszközök ellepíezésére, mint azok fölfedésére valók.

A kedd délutáni tanácskozás 4 órakor kezdődött s két és fél órán át tartott. Az újságírók feljegyezték, hogy Eden és munkatársai súlyos iratcsoinókkal érkeztek. A megbeszélés után Molotov viszonozta Hull £ megelőző látogatását és amint a Budapesti Tudósító Moszkvából jelenti, további eszmecsere alakult ki, amely hivatalosan nem tartozott ugyan az értekezlet keretébe, de valóban mégis annak lényeges alkatrésze volt. Bár úgy állapították meg, hogy a hi- ^ vatalos megbeszélések naponta délután lesznek, valószínű, hogy az értekezletet inkább ilyen fesztelen eszmecserék fogják jellemezni és meghatározott napirendről nem igen lesz szó. A közös tanácskozásokon kívül az angolszász bizottságok egymás között is tartanak megbeszéléseket — az első ilyen kedden délelőtt volt — s ezen kicserélik tapasztalataikat. Sztálin a hírek szerint nem szándékszik részt venni a politikai megbeszéléseken, de későbbi időpontban előreláthatóan mégjelenik a katonai ügyek megvitatásán.

Az orosz sajtó hallgatásba burkolózik és csak röviden ad hirt az angolszász vendégek megérkezéséről.

A brit hírszolgálat moszkvai tudóeitása

is megállapítja, hogy a háromhatalmi értekezlet tanácskozásait teljes titoktartással kezelik, mert a legnagyobb mértékben kívánatos, hogy a németeknek sejtelmük se legyen a tervekről és az eszközökről. A moszkvai amerikaiak körében az volt a nézet még a küldöttségek megérkezése előtt, hogy a mostani megbeszélések fő célja a Churchill—Roosevelt—Sztálin találkozó előkészítése. Az oroszok azonban aligha eilégszenek meg ennyivel. Az ügyek — mondják szovjet körökben — tulgyorsan fejlődnek ahhoz, semhogy ezt a találkozást csak egy másik megbeszélés előkészületének tekintsék.

A résztvevő felek jelenleg elfoglalt álláspontjából mindössze az kristályosodik ki —amint a „Die Tat“ című svájci lap moszkvai jelentése megállapítja — hogy a Szovjet a Balti-államokat, Nyugat-Ukrajnát, BesszaTábiát és Bukovina egy részét orosz területnek tekinti és erről a kérdésről nem is száll vitába. Érthető tehát, ha a „Neue Zürcher Zeitung“ szerint londoni körökben az a vélemény, hogy a moszkvai értekezleten nehezebben lehet felplni a politikai, mint a katonai kérdésekre. Nagy kérdés az is, hogy szovjet részről el fogják-e fogadni, ha az angolszász hatalmak csak elvi készségüket jelentik be a második arcvonal fölállítására, amint azt a „Dagens-Nyheter“ cimü svéd íap Írja. Amerikában általában az a vélemény, hogy az értekezlettől nem szabad sem túlsókat, sem tulkeveset várni.

Egyes amerikai lapok úgy tudják, hogy Hull katonai szövetség megkötését fogja javasolni a három szövetséges között. 1942- ben a Szovjet tett ilyen jellegű javaslatot s akkor azt az amerikaiak utasították el. Most a helyzet megfordult, — Írja a „Daily Mirror“ — s kérdés, hogy a Szovjet belemegy-e ilyen szövetségbe, A helyzet az, hogyha Németországot legyőznék, a Szovjet jóformán mindent magának szerezhetne meg s ö volna a mértékadó tényező az európai térségben.